Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-08-31 / 4. szám
1902. 4. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 41 Ilaah: Die Tuberculose des Auges. U. о. XXV. 4. — Michel: Iris und Iritis. Arch. f. Opht.h. XXVII. 2. — Leber: Über abgeschwächte Tuberculose des Auges. Bericht über die XIX. Versamml. der ophthalmol. Gesellschaft. Heidelberg, 1891. Samelsohn ugyanazon themiiról. U. o. 1893. -- Denig: Über die Häufigkeit der Localtuberculose des Auges, die Beziehungen der Tuberculose des Auges zur Tuberculose der übrigen Organe nebst Bemerkungen über die Diagnose und Prognose. Arch. f. Augenheilk. XXXI. 1895. - Péchiii: Tuberculose oculaire. Arch. d’Ophth. XIX. 1899. — Greeff: Die Tuberculose des Auges. Fortschritte der Medicin. XIX. 1901. A trachoma gyógyításának története.* Irta Schölt» Kornél dr. szemklinikái tanársegéd. A trachoma gyógyítása az ó-korban és középkorban. A midőn Ebers 1872-ben az orvostudomány történetére nézve oly fontos papyrust Thebeben feltalálta s annak a szemorvoslásra vonatkozó részét Hirschberg segítségével megfejtette, valószinüvé vált, hogy a trachoma egyike a legrégibb fertőző betegségeknek, a mely talán már a történetírást megelőző időkben is gyötörte az emberiséget. A papyrus Ebers-ben, a mely Kr. e. 1500-ban Íródott, különböző gyógyszerek soroltatnak fel egy szembetegség ellen, a melynek elnevezése a ma ismert trachomára reállik; a különböző myrrhák és olajokon kívül különös fontosságot érdemel a rézrozsda; ezen gyógyszereket úgy látszik keselyütoll segítségével juttatták a szembe.194 Az indusoknak S u (‘ ruta és Chara ka nevű valószínűleg Kr. e. 750—250 évig terjedő időből eredő irataiban az érdes és gyuladt kötőhártyának scarificatiojáról van szó, a mely után mézzel készült és kénarsent meg vasvitriolt tartalmazó kenőcsöt dörzsöltek be a felsebzett helyekre.194 A görög és római orvosoknak úgy látszik már elég bajuk lehetett ezzel a betegséggel (rqcr/onia, granositas, aspritudoj, mert számos munkában megemlékeznek róla és gyógyítására különböző eljárásokat ajánlanak. Az egyik és legelterjedtebb a már Hippocrates által (Kr. e. 460—380) ismertetett ophthalmoxysis, vagyis az érdes, túltengett kötöhártyának ledörzsölése, levakarása. Erre a czélra igen különböző eszközöket használtak ; ilyenek : 1. Fapálczikára csavart tiszta gyapjú. 2. A fügefa érdes felszinű levele. 3. Ossa sepiából faragott pálczikák (D i о s с о r i d e s). 4. Porrátört ossa sepiae vagy horzsakő gummival, tragacanthával pálezika formába öntve. 5. Különböző tengeri állatoknak, többek között a czápának érdes és lecsiszolt bőre (Galenus). 6. Porrátört cuprum sulfuricum mézgával pálczikává formálva. 7. Szike. 8. Érdesre ráspolyozott sonda (Celsus). 9. Éles kanál. 10. Paullus A e g i n e t a egy külön erre a czélra készített, talán ráspolyszerű eszközt használ. Ezen eszközökkel különböző módon jártak el. Némelyek velők teljesen lekaparták a túltengett és granulákkal lepett kötöhártyát, (egyesek ki is keltek ezen eljárás ellen) mások csak azért dörzsölték fel a conjunctivát, hogy ily módon utat nyissanak különböző gyógyszerek behatásának, a melyeket vagy közvetlenül a műtét után, vagy későbben kenőcs vagy por alakjában bedörzsöltek a felsebzett felületre; erre a czélra többnyire rézrozsdát használtak. Ezen mechanikus gyógymódnak már akkor is megvoltak a maga ellenesei pl. Aötius, a ki mindezeket károsoknak tartja, s helyettük enyhe adstringens kenőcsöket ajánl. A trachoma gyógyításának egy másik módja ugyancsak Hippocratestől ered s nem egyéb, mint a beteg áthajlási redőnek kimetszése, a melyhez szükség esetén még a szemhéji kötöhártya egy részének eltávolitása is járult. A kimetszés után a sebet kiégették tüzes vassal, a melynek azonban nem volt szabad vörösen izzónak lennie. Gyakorolták különben az égetést önálló kezelés gyanánt is, de igen óvatosan és felszínesen; rendszerint nem * A trachoma gyógyítására vonatkozó irodalom igen nagy, nehezen áttekinthető és nehezen hozzáférhető; összefoglaló czikkek" feladata a nagy anyagnak áttekintését megkönnyíteni. Magyarul eddigelé egy ilyen dolgozat van, Ottava magántanártól, a mely a trachoma operativ gyógyítási módjaival foglalkozik. A jelen czikk az összes gyógyítási módokat magában foglalja, a melyeket a rendelkezésemre álló irodalmi anyagban találtam, de kritikai tárgyalás alá helyszűke miatt természetesen csakis a legfontosabbakat vehettem. A többiekre nézve a megjclzett irodalmi adatok adnak felvilágosítást. vasat, hanem felmelegített orsóalakú keményfadarabot vagy olajbogyót használtak erre a czélra.200 Külön eljárás gyanánt említendő még a Seribon. Largus é, a ki a kifordított szemhéjakat egy mézsürüségü, rezet tartalmazó kenöcscsel masszálta. Ha végigolvassuk a régi íróknak idevágó közléseit, a melyek újabban különösen H i r s c h b e r g194 munkájában jó fordításban és magyarázatban olvashatók, constatálnunk kell elsősorban azt, hogy az összes ókori népek helyes irányt követtek a trachoma kezelésében, a mennyiben a fösúlyt a localis beavatkozásra helyezték, bár az érvágást és vérelvonást itt is, mint minden más szembaj gyógyításánál, szükségesnek tartották. Constatálnunk kell azután azt is, hogy a trachoma gyógykezelésében mai napig alig jutott továbbra az orvosi tudomány, mint ahol kétezer esztendő előtt volt. Hiszen a görög orvosok operáczioi és kezelése egészen megegyeznek azon eljárásokkal, a melyeket annyi tapogatódzás és vitatkozás után végre а XIX. század utolsó évtizedeiben a modern orvosi tudomány is jóknak és helyeseknek ismert el. Igaza van Hirschbergnek, a mikor ezen dolog felől elmélkedve ezt irja: „Der Grieche (vor mehr als 2000 Jahren) nimmt Wolle, der Deutsche (vom heutigen Tage) Watte zum Keiben. Der Grieche wählt Kupfer zur Aetzung, der Deutsche Sublimat.“ A középkorból a trachoma kezelésére vonatkozólag alig vannak adataink. Ha el is fogadjuk azon Írók véleményét, a kik szerint a trachoma Európában otthonos volt ezen korszakban is, annyi bizonyos, hogy nagyobb mértékben nem volt elterjedve s így az orvosok figyelmét különösebb mértékben magára nem vonta. Mindössze az arab orvosok révén tudjuk, hogy az ókorban divó kötöhártyaledörzsölés egyes helyeken szokásban volt, különösen a keleti népeknél; föképen ugyancsak a fügefa levelével végezték, arab orvosok pedig később ezukor darabkákkal. Woolhouse angol orvos rozskalászból készült kefét vagy ecsetet használt Hirschberg állítása szerint a trachomás conjunctiva ledörzsölésére. A trachoma gyógyítása а XIX. század első harmadában. A trachoma-kérdés rendkívüli jelentőségre jutott а XIX. század elején, a mikor az egyptomi hadjáratból 1801-ben hazatérő franczia és angol katonák között járványszerüleg ütött ki a baj s midőn ezen katonák révén a velők érintkezésbe kerülő egyéb katonai és polgári lakosság között hihetetlen mértékben elterjedt. Valószínű, hogy az akkori orvosok a rettegett ophthalmia egyptiaca vagy bellica rovására írtak mindenféle egyéb súlyos conjunctivitiseket is, különösen a blennorrhoeát, de mindazáltal a kórleirásokból kitűnik, hogy ezen trachoma-járvány sokkalta súlyosabb jellemű volt és hevenyésebb tünetekkel járt, mint a mostani. Nagy szemhéjduzzanatot, chemosist, genyfolyást, a corneának igen gyakori és súlyos megbetegedéseit említi csaknem valamennyi író. Adams5 1820-ban referálva az angolországi trachoma-járványról, felemlíti, hogy Angliában körülbelül 5000 trachomában megvakult ember él; 691 trachomás betege közül 50 egyén mindkét szemére, 40 pedig egy szemére vakult meg. Az orvosok a század első éveiben tanácstalanul állottak ezen szörnyű bajjal szemben. A legelső therapeutikus beavatkozás az akkori orvosi ismeretek alapján a még Hippocrates által ajánlott vérlcibocsátásból állott. Különböző szerzők állítása szerint az olasz orvosok s köztük elsősorban Scarpa8 vezették be ezt az eljárást az ophthalmia bellica kezelésébe. A szemgyuladást gyógyítani akarták oly módon, hogy a beteg karján végzett venesectio révén az eset súlyosságához mérten 10—60 uncia (280—1700 gramm) vért bocsátottak ki. Különösen súlyos esetekben addig véreztették a beteget, a míg el nem ájult. Későbbi Írók szinte hihetetlen dolgokat beszélnek el az orvostudománynak ezen óriási tévedéséről. így Carro n du Vil lards29 a Sard hadseregben kitört trachoma-járvány kezeléséről írva elmondja, hogy a turini orvosok négy katonán összesen 135 ízben végeztek venesectiot. Más Írók, kik később síkra szállottak a véi’bocsátások ellen, azt Írják, hogy igen sok trachomás az óriási vérveszteségek következtében annyira elgyengült, hogy rövid idő alatt к ülönbözö dyserasiákban elpusztult. Harmincz
