Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-04-27 / 2. szám
16 ORVOSI HETILAP—SZEMÉSZET 1902. 2. sz. szemen annyiban van váljozás, hogy a corneán számos érdes, egyenetlen felsziníí, felületes kikopás látszik. Könnyezés bő és szenyes-sziirkés czafatok távoznak. A fennebb leirt hólyagos képlet czafatos rongygyá lett. Május 10. A jobb corneán több a feszines kikopás, az összenövések szaporodtak, a váladék kevesebb. Május 15. A jobb szemből kevesebb czafatos váladék iirül, a conjunctiva valamivel halványabb. A cornea felül-kiviil kölesnyi területen tisztul, áttiinőbb, a corneális felrakodás vékonyabb. Május 20. A beteg saját kérésére távozik. Az utolsó lelethez képest alig van változás, a szemhéji összenövések számosabbak, mint felvételkor. A bal szemen leirt hídalakú köteg kissé szélesbedeít, kisfoké könnyezés van jelen. Jobb szemével szem előtt olvas ujjakat, a bal látóélessége -V7. A mi a gyógykezelést illeti, minden kísérletünk daczára tehetetlenek voltunk a betegséggel szemben. Meleg borogatások, bórvaselines kenőcs, atropin, dionin és 1%-os sublimat befecskendezések a felkar izomzatába, mind hatástalanok voltak. A dioninra a cornea 1—2 napra kissé feltisztult ugyan, de újból borússá vált. A diagnosis jelen esetünkben nem ütközött különös nehézségbe. Sérülést, égetést, étetést, edzést maró folyadékkal, a szemhéjösszenövések leggyakoribb okait kizárhattuk. A beteg erről említést sem tett. Trachomára valló tünetet nem találtunk. Mindenesetre segítségünkre volt a bőraffectio s jóllehet hólyagokat sehol sem találtunk, a testen mindenfelé elszórt pörkök, (beszáradt hólyagmaradványok) továbbá a betegnek az anamnesisben említett, a szembajjal egyidejűleg támadt hólyagos megbetegedése s a később a szájban, a nyelv alatt, az ajkakon, a commisurán támadt hólyagok és végre a szemtekei kötöhártyán üres hólyaghoz hasonló képlet keletkezése, minden kétséget kizárt a baj természetét illetőleg. Legérdekesebb a bal szem viselkedése : Minden kimutatható ok nélkül, minden izgalom nélkül, mintegy magától, észlelésünk 12-dik napján a conjunctiva a külső zug táján alig észrevehetöleg fellazul s 1—2 nappal reá kifejezett hegköteg húzódik a külső zugtól a bulbaris conjunctiva felé. Irodalom. Somogyi Zoltán dr. Pemphigus conjunctivae ' egy esete. Orvosi Hetilap. 1881. Szemészet. Dr. E. Franke. Der Pemphigus und die essentielle Schrumpfung der Bindehaut des Auges. 1900. Dr. Ed. Pergens. Pemphigus des Auges. 1901. Oraefe-Saemisch. Handbuch der gesummten Augenheilkunde. 1901. 35. und 36. Lieferung. A kötöhártya amyloid és hyalin elfajulása. Közli: Remenár Elek dr. szemklinikái gyakornok. Aránylag a ritkábban előforduló elváltozásokhoz tartozik; a budapesti egyetemi szemklinika bejáró beteganyagában 1874-töl 1901-ig csak két eset fordult elő. Lényege: a kötöhártya adenoid rétegében specifikus amyloid vagy hyalinreactiót adó, porczkemény daganatszerű tömeg növekedik, mely a szarúhártyát is elboríthatja, sőt nagyobb tömegével a szemrést annyira szűkítheti, hogy annak erőszakos nyitása is majdnem lehetetlenné válik, és így a szemet a látásból kizárja. Az elfajulás helyi folyamat, nincs tehát összefüggésben a szervezet egyéb elváltozásaival, sőt feltűnő, hogy épen fiatal, egészséges embereken fordult eddig elő, kik azelőtt is teljesen egészségesek voltak. Klinikai képe mindkét elfajulásnak azonos, az elfajulás faját csak a kiirtás után mikrochemiai úton állapíthatjuk meg. Rendesen vagy tisztán hyalin, vagy amyloidreactiót ad, bár egy-két közölt esetben egymás mellett is előfordultak. Míg az általános amyloidelfajulást már 1841 óta ismerik, a kötöhártya amyloidelfajulásáról, mint helybeli amyloidelfajulásról, az első közlemény 1871-ben jelenik, mikor Kyber és Oettingen teszik közzé a dorpati klinikán észlelt esetüket. Ők adták a folyamatnak annak daganatszerü volta miatt, az amyloidtumor nevet. Azóta számos közlés jelent meg a dorpati klinikáról ; irt róla Kübli, Raehlmann, Zwingmann, Stroehmberg, más klinikákról Leber, Hippel, Karaocki, Rumschewitsch, majd Oroszország délnyugati részében és Galicziában találtak hasonló esetéket, utóbbi időben már olasz, franczia és angol szerzők is tesznek említést egy-egy esetről. Mostanáig vagy 60—70 kötöhártyaamyloid ismeretes. Jóval később és kisebb számban jelentek meg a hyalin elfajulásról szólók, az első esetet Raehlmann közölte 1882-ben. További eseteket Kamocki, Vossius, Van Duyse, Vennemann és néhány orosz szerző közöltek. Feltűnő volt kezdetben e két elfajulásra azoknak földrajzi fellépése: Németország keleti, Oroszország délnyugati része és Galiczia. Ismeretes, hogy ott jóval gyakoribb is a trachoma, mint egyebütt. Tényleg első leírói összefüggésbe is hozták a trachomával, az első 43 leirt amyloid- és hyalinelfajulásnál 20 esetben trachomát találtak. Felmerült a kérdés, vájjon e két folyamat független egymástól, vagy pedig későbbi fokai, változatai a trachomának. A mostani felfogás szerint a trachomának, tekintettel az azóta közölt nem trachomás esetekre, semmi szerepe sincs az elfajulás keletkezésénél, sőt magát a trachoma-diagnosist is erős kritika tárgyává teszik, és kétségbe vonják a fenti 20 trachomas eset legtöbbjénél a trachoma jelenlétét s a kötöhártyán bizonyításszámba menő hegeket, túltengéseket és megvastagodásokat nem a trachoma, de az elfajulási folyamat által elöidézettnek tartják, és ha az elfajulás mellett kifejezett trachomát találnak, azt csak véletlennek tulajdonítják. Figyelemre méltó az is, hogy a betegeket néha évekig kezelik trachoma miatt, és az elfajulási folyamat csak azután lép fel; bár erre meg azt felelik a trachomaellenesek, hogy maga a trachomának diagnostizált kezdeti elváltozás is elfajulás volt, csak nem ismerték fel. Szóval a kérdés még nem tisztázott. Itt kell megemlítenem, hogy klinikánkon észlelt mindkét beteg előzőleg több éven át trachomás volt, s mint ilyen kezeltetett, azonfelül az egyik Torontói, a másik Krassó-Szörény megyébe való, a hol a statistika szerint gyakori bt és súlyosabb a trachoma, mint átlag egyebütt. Másik érdekes kérdés a hyalinnak az amyloiddal való össze! függése. Tudvalevőleg a szervezetben egyebütt hyalinból sohasem lesz amyloid, és az amvloidot a szervezetben pl., a vesék glomerulusában sohasem előzi meg a hyalin. A localis amyloidnál ez máskép van. Már Recklinghausen és Raehlmann állították, hogy ; a hyalinanyag az amyloidelfajulás megelőzője, az amyloid csak hyalinszövetben lép fel, és a két elfajulást a szövetek egynemű elváltozása különböző fokainak tekintették. Azonban bebizonyítani ; magát az átalakulást nem tudták, bár az amyloidtömeg mellett í hyalint is találtak. Vossius sem talált soha a két elfajulás között átmeneti alakokat, sőt a két anyag, ha elő is fordult egymás mellett, mindig élesen el volt határolva. Szerinte az amyloidanyag azonnal mint ilyen jelenik meg a szövetekben, míg mellette egy szomszédos szövetben ismét hyalinelfajulás léphet fel. Kübli mindkét folyamatot összegezvén, a következő schemát állítja fel: l.a kötöhártya alatti szövet egyszerű adenoid-túltengése; 2. a szaporodott szövet liyalinelfajulása; 3. ennek amyloidelfajulása ; 4. elmeszesedés és elcsontosodás. A szövettani kép e négy pontba mindig beleilleszthető, a vegyes elfajulás mint átmeneti alak a 2. és 3. közé tartozik. Mások ismét a középen állanak, Rumschewitsch, Wichmann, Schmidt csak valószínűnek tartják a hyalinnak amyloiddá való átalakulását. Felemlítendő még, hogy nagyon sokszor kimarad ezen átalakulás, úgy hogy 8 — 10 éven át növekvő ilyen nagyobb tömegben csak tiszta hyalint találunk, amyloidnak nyomát sem, míg 1 év óta fennálló kis terjedelmű esomócskákban pedig csak tiszta amyloid látható. Magának a kiirtott tömegnek külső képe sem irányadó a két elfajulásnál. A hyalinról tudjuk, hogy átlátszatlan és rugalmas, míg az amyloid áttetsző és szakadékony. És megtörtént, hogy a kiirtott tömeg Kamocki esetében szakadékony és áttetsző volt, a mellett sok szagó-szemcse is találtatott, mégis egyik sem adott amyloidreactiót, ellenben kitünően festödött, mint a hyalin. Ismét vannak esetek, különösen a régibb szerzőknél, hol az amyloidanyag mellett egy másik, semmiféle amyloidreactiot nem adó, homogén tömeget találtak, vagy épen a hyalin mellett fordult elő ilyen tömeg. Ez esetben gondolni lehet a helytelen szövettani eljárásra,
