Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-03-26 / 2. szám
1899. 2. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 37 Ezen táblázat adataiból — a kórleirásoktól eltekintve — mindenekelőtt az tűnik ki, hogy az igazi retinitis proliferanst leszámítva, a retinalis és üvegtesti kötőszövetképződések 96'70°lo-nál előidéző okok gyanánt említett alkati betegségek vagy anamnestilcus adatok teljesen azonosak a retinalis és üvegtesti vérzéseket előidéző oki momentumokkal. A kórleirásokból kitűnik, hogy mindezen esetekben részint ilyen vérzések jelenléte vagy azok maradványai constatáltattak, részint az előzményekből előrement vérzésekre lehetett következtetni. A syphilisből származtatható esetek az összes eseteknek mindössze 6'78(>l0-át teszik. Nincsenek olyan adatok, a melyekből biztossággal arra lehetne következtetni, hogy a syphilis másként, mint retinavérzések közvetítésével proliferatióhat lenne képes létrehozni. A syphilises eseteknek gyógyíthatóságáról már a részletes tárgyalásnál volt szó. A sérülésekből származó kötőszóoetképződések tömeges vérzések és talán kisebb mértékben hegképzödések eredményei. Igazi retinitis proliferans az összes esetek 3'30°/o-ban volt megállapítható. Nincs azonban kizárva, hogy a többi esetek közül egyesek szintén ide tartoznak, de a rövid észlelési idő miatt biztosan ide nem sorolhatók. További kérdés az, hogy ezen statistikai és klinikai tényekkel mennyiben egyeznek meg a boncztani észlelések. Purtscher60 munkájában a maga esetén kivül még 6 szövettani észlelésről referál (Manz, Michel, Banholzer, Denig, Würdemann, Lüderitz). Mindezen észlelések lényegükre nézve megegyeznek egymással; a szemtükörrel a retinán látott kiemelkedő fehéres képletek kivétel nélkül a sarjadzásos szövethez hasonló kötőszövetnek bizonyultak. Ezen sarjadzásos szövet főtömege a retina előtt fekszik s a retinával egyes esetekben alig, másokban szorosan összefügg. így pl. Purtscher esetében a retina előtt fekvő tömeg a legtöbb helyen alig érinti a membrana limitans internát s csak azon helyeken simul a retinához, a melyeken nagyobb vérzések odatapasztják. Manz és Michel eseteiben a sarjadzások directe a retina elülső rétegeinek kötőszövetéből nőnek ki. Több esetben a papilla tájékáról látszik a sarjadzás kiindulni. Ezen, nyilván újonnan képződött sarjszöveten kivül maga a retina is a legtöbb esetben lényegesen átalakult; átalakulásának főjellemvonása a retina kötőszöveti hálózatának különböző mértékű, néha igen nagy fokú túltengése. A Müller-féle támasztó rostok hatalmasan megnyúlt árkádokat képeznek, a melyek néhol directe átmennek a retina felszínén levő sarjadzásos szövetbe, másutt az épen maradt limitans interna által fedetnek. Ugyancsak minden esetben a retina edényeinek elváltozásai is constatáltattak. A vasculitis és perivasculitis adja meg a magyarázatát a retinalis és üvegtesti vérzéseknek. A vérzések egyrészt tápanyagot szolgáltatnak a sarjadzásos szövet kifejlődéséhez, másrészt gyakran megújulva inger gyanánt is hatnak, a mely a retina kötőszövetének túltengését elősegíti. A chorioideán többnyire alig vannak elváltozások, az üvegtest degenerált; másodlagos retinaleválások gyakoriak. Élőben retinalis kötőszövetképződésnek diagnostizált s azután szövettani vizsgálat alá került esetem nincsen; azonban felhozhatok egy más észleletet, a mely az aetiologia szempontjából értékkel bir. W. A., 17 éves szabósegédet 1895. február i-én jobb halántékán lőtték; jobb szeme látása azonnal elveszett; a klinikán haemophthalmus diagnosissal bejárólag kezeltetett. Május hóban szeme olykor kivörösödött, fájdalmas lett, augusztus 25-dikén ezen szemet, a melynek belsejéből a pupillája mögött látszó barnavörös tömegen kivül mit sem lehetett kivenni, a folytonos fájdalmak miatt enucleáltuk. A szemteke átmetszésekor teljes retinaleválást találtunk. A levált retina tölcsérét egészen kitölti egy kötőszövetből álló tömeg, a melynek górcsövi képe a fentebb elsorolt praeretinalis sarjszövetek leírásával tökéletesen megegyezik. Ezen szövet a papilla tájékán a chorioideával szorosan összenőtt retinából látszik kiindulni s ezen hátsó részében főképen vastag, eosinnal jól festődő, kötőszöveti rostokból áll, sejtelemekben szegény; a rostok lefutása hátulról mellfelé irányul. Előrefelé a kötőszövet a levált retina tölcsérének megfelelőleg mindinkább szélesbedik, a rostok száma kevesebb, alkatuk finomabb, a kötőszóvetes sejtek mindinkább szaporodnak, szóval a szövet mindinkább megközelíti egy sarjadzásos, friss kötőszövet typusát. Helyenként kisebbnagyobb, részint friss, részint széteső vérsejtcsoportok, másutt, különösen az erek környékén felgyűlt vérpigmentrögök látszanak. A szövetnek legelői fekvő részeiben igen sok structura nélküli, hyalinszerű részek vannak, széleiken kevés bevándorolt -leukocytával; a vértócsák itt nagyobb számmal találhatók s ezen kötőszövetes képlet és a lencse hátsó felszíne között egy nagy, laposan elterülő vérömleny fekszik. A szövet véredényekkel elég bőven el van látva, de ezen edényeknek a retina vagy papilla ereivel való összefüggését egy metszeten sem constatálhattam biztosan. A levált retina túltengett kötőszöveti gerendázata a leirt szövettel helyenként közvetlenül összefügg. Ezen szövettani leletet azért tartottam felemlítendőnek, mert bizonyítja, hogy az üvegtestet kitöltő nagy vérömleny, a melynek átalakulása a szem mellső részeinek átlátszatlansága miatt nem volt in vivo figyelemmel kitérhető — épen olyan természetű szövetté fejlődött, mint a milyent a retinitis proliferans vagy retinalis kötőszövetképződések néven leirt képződések a górcsövi megvizsgálásánál találtak. A szorosabb értelemben vett, igazi retinitis proliferansról biztos szövettani adataink alig vannak. Goldzieher 1879-ben feldolgozott egy szemtekét, a melynek üvegtesti űrét egy sajátszerű daganat tölti ki; a daganat tüdőszövethez hasonló hálózatos szerkezetű, kötőszöveti sejtekből és szerkezetnélküli lamellákból áll; a tumor ezen gerendázata directe átmegy a limitans internából kiinduló üvegszerű nyúlványokba. Yéredényeknelc a daganatban nyoma sincs ; az anatómiai leletből a szerző arra következtetett, hogy ez egy sajátszerű újképlet, a mely a kötőszöveti újképletek csoportjába sorolható s az ú. n. cylindromákkal némi rokonságban áll. A szerző ezen tumort most, mint azt a heidelbergi 1896-iki ülésen tartott előadásában kifejtette, egy óriási módon kifejlődött retinitis proliferansnak tartja s különösen hangsúlyozza úgy az egész daganatban mint a szem összes hártyáiban feltűnő hyalin degeneration Természetesen, a míg újabb és az élőben diagnostizált retinitis proliferans-eset szövettani vizsgálat alá nem kerül, ezen eset megbirálását fel kell függesztenünk, A lelet azonban annyira eltér a fentebb említettektől, hogy azokkal egy categoriába semmi esetre nem helyezhető s ha a daganat tényleg nem álképletes természetű, csakis egy igazi retinitis proliferans productumának tekinthető. Mindezeken kivül a praeretinalis kötőszövetképződések lényegének ismeretére igen fontosak azon állatkísérletek, a melyeket Pröbsting40 végzett. Nyulak üvegtestébe vért fecskendezett be s ezen befecskendezések által — eltekintve az eljárás technikájából magyarázható retinaleválástól — valóságos kötőszövetképződéseket idézett elő az üvegtestben. A vértömegbe a környező szövetekből nagy mennyiségű fehér vérsejtek vándoroltak be, a melyekből idővel kötőszövet alakult; a vérfesteny ugyancsak leukocyták révén szívódott fel; a retina kötőszöveti gerendázata a befecskendett vér tájékán hypertrophizált, egy szóval, pontról pontra olyan szöveti elváltozások jöttek létre, mint a milyenek az emberi szemeken leirattak. Ezen kísérletekből bizonyos, hogy az üvegtestbe vagy a retina felületére ömlött vértömeg izgatólag hat a retina és üvegtest szövetelemeire s ezen izgalomból származó reactiv lob, illetve a vele járó sejtkivándorlás indítja meg részben a vérnek kötőszövetté alakulását, részben az erre nem alkalmas vérpigmentnek elszállítását. A kik ezen felfogás helyességében kételkednek, többnyire azon kérdést vetik ellene, hogy, ha igaz, hogy a kötőszövet vérzésből képződik, miért van az, hogy az üvegtesti és retinalis vérzések oly gyakoriak s a kötőszövetképződések annyira ritkán előfordulók ? Purtscher ezen kérdést illetőleg azt tartja, hogy úgy a spontan, mint a traumából származó vérzésekből akkor fejlődik csak kötőszövet, ha a kiömlött vérnek felszívódása az edényeknek és nyirkutaknak megbetegedése miatt tökéletlen.