Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-10-29 / 6. szám
■nncpnRHBHHj ' 104 ORVOSI H E T ILAP-SZ E MESZE T 1890. 6. sz. Az utrechti IX-dik nemzetközi szemész-congressus tárgyalásai. Az ezen év augusztus 14—18-dikáig Utrechtben tartott IX-dik nemzetközi szemész-congressus lefolyását a Szemészet folyó évi 5-dik számában már ismertettük, ezúttal a tudományos tárgyalásokról számolunk be. Az együttes üléseken Pristley Smith, Leber, Panas, Knapp és Reymond tartottak előadásokat, ezek képezték a congressus díszeit. Pristley Smith (Birmingham) a gyermekek kancsalságának gyógyításáról beszélt, megfigyelései alapján azon eredményre jutott, hogy 1. a kancsalság rendesen a legfiatalabb korban veszi kezdetét ; 2. a gyógyítást rendesen csak akkor kezdhetjük meg, a mikor a kancsalság már soká fennállott; 3. pedig a siker annál biztosabb, mennél előbb vesszük a beteget kezelés alá. E tételek bizonyításán táblázatokat mutatott be, melyek összesen 576 esetre vonatkoznak. 347 eset közül 210-ben, azaz 60%-ban a kancsalság a 4-dik év előtt kezdődött. 68°/o-ban a gyógyítás 12 havi fennállás után vette kezdetét. 96 esetben a kezelést a 4-dik év előtt kezdték meg, 55 esetben az eredményt is ellenőrizhette, 25-ször a kancsalság megszűnt, 20-ban csökkent, sikertelen maradt 8-ban. A kezelés pápaszemek viseltetésében (51), a fixáló szem eltakarásában (Javai) s 15 esetben operálásban állott. Leber (Heidelberg) a szem táplálási viszonyairól értekezett, és pedig ezúttal a cornea, lencse és üvegtestre szorítkozott. Az intraocularis folyadék tulajdonképeni elválasztó készülékét a sugárnyujtványok képezik. Tagadja, hogy az irisnek is szerepe volna, ezen felfogását azon tapasztalat is igazolja, hogy irideremia és aniridia mellett normális lehet a tensio, míg a sugárnyulványok eltávolításával az intraocularis folyadékképződés megszűnik. A cornea, lencse és üvegtest táplálási igénye igen csekély s diffusio útján teljesen kielégítést nyer. Lencsetok és Descemet hártya fehérjéket áteresztenek. A cornea táplálása főleg a széli érkacshálózat útján történik, de a csarnokvíz résztvevése sem tagadható. Az üvegtest folyadékkal átívódott fibrillaris gerendezetböl áll, a táplálási forrás ugyancsak a sugárnyujtványokban van, ezek eltávolítása után az üvegtest is teljesen eltűnik. A szem fénytörő közegeivel szemben az érhártya és ideghártya anyagcseréje igen intensiv és sokszerü. Panas (Paris) a traumás eredetű szemizombénulásokról értekezett s a következő conclusiókra jutott: 1. a szemizom inának a scleráról való leszakadása közvetlen sérülések eseteiben még nincs beigazolva; 2. a traumás szemideg bénulások leggyakoribb székhelye az agyalap s kivétel a mag; 3. a 10-dik évtől kezdve a bénulás agyalapi repedés, ritkábban vérzés útján keletkezik ; csecsemőknél a vérzés a gyakoribb és pedig a sinus petrosus inferior részéről; 4. a veleszülött kancsalság előfordul s oka a fej mechanikus összenyomása s az ennek következtében keletkező vérzés. Reymond (Turin) a szarúhártya optikai része görbületi hibáinak sebészi javításáról szólt s kísérletei és megfigyelései alapján azon eredményre jutott, hogy addig nem állíthatók fel ez irányban positiv szabályok, a meddig nem sikerül fok szerint tervszerűen megváltoztatni a szarúhártya valamelyik része ellentállását. Knapp (New-York) ritka orbitadaganatok öt typusáról (lipoma, savós cysta, sarcoma, dermoid, sarcoma molle) referál. Ezen az összes üléseken tartott előadásokon kívül a szakosztályokban a 100-at megközelítő előadást tartottak. Ezek közül csak a következőket ismertetjük: élesség hanyatlását azonban nem róhatjuk fel első sorban e csontvastagodásoknak, hiszen a tempói', hemianopia egyenesen kizárja a felvételt, ellenben joggal gondolhatunk e tényezőre, ha a látótér concentrikus szűkülése fökép az egyik szemen, s ezzel együtt a teljes atrophia jóval gyorsabban következik be, mint a másik szemen. Említettük, hogy az orbita csontjainak vastagodása a fissurák körül idegbénulásokra vezethet; a szemizombénulások gyakrabban szereplő oka azonban intracranialisan, az idegeknek közvetlenül a hypophysis daganattól való összenyomatásában keresendő. Közeli szomszédsága miatt az oculomotorius bántalmaztatik legtöbbször, melynek teljes bénulása a maga részéről is hozzájárul a szemteke protrusiójának növeléséhez. A mondottakból következik, hogy a szem részéről mutatkozó zavarok közt akromegaliás megbetegedésre jellemzőnek csak a bitemporalis hemianopia tekinthető. E tünet diagnostikus szempontból döntő lehet oly esetekben, midőn az akromegalia tünetei még nem kifejezettek, s a látás nagyfokú megromlását a szemen található csekély elváltozás, nevezetesen a szemfenék részéről, nem magyarázza meg. Ily esetet volt alkalmunk látni az egyet, szemklinikán. R. Á. 19 éves férfi, látása 2 hó óta romlik; csekély fejfájáson kívül egyéb betegségről nem tesz említést. Jobb szemén 1 méterről olvas ujjakat, bal szemén tárgylátása nincs; jobb pupilla kissé tágabb, mindkettő fényre elég jól reagál. A szemfenéken a retina kisfoki) venosus hyperaemiája s a papillákon decoloratio nyoma látható. E lelettel szemben, a beteg fiatal korát tekintve, első gondolatunk az volt, hogy öröklött látóidegsorvadással van dolgunk ; ez irányban tett kérdéseinkre azonban támogató adatokat nem nyertünk. Teljesen el kellett ejtenünk e gyanút a látótér vizsgálata alapján. Kitűnt ugyanis, hogy mindkét szem temporalis látótérfele kiesett. E bitemporalis hemianopia figyelmünket egyenesen akromegaliára liiván fel, pontosabb szemlélés után tényleg feltűnt, hogy a beteg kezei a szokottnál nagyobbak ; az arczcsontokban azonban szembeötlő eltérést nem találtunk, de a beteg atyja elmondta, hogy a fiú, mióta rosszabbul lát, különösen jól fejlődik, s az arcza, illetve a feje is megnőtt. Hozzávéve ezen adatokhoz a panaszolt fejfájásokat, valószínűséggel akromegaliát vettünk fel, s e diagnosisunk az ideggyógyászati vizsgálat részéről (Jendrássik) megerősítést is nyei't. Ezen eset alkalmas ama tény. igazolására, hogy az akromegalia kezdeti szakában is már a szem vizsgálatából a diagnosisra irányadó adatokat meríthetünk. Második esetünk, melyről megemlékezni kívánok, kifejezett akromegaliára vonatkozik. A 31 éves nőbeteg 2 év óta tapasztalja, hogy keze, lába s az orra nő ; azóta rohamokban jelentkező fejfájásokban szenved, s ezzel együtt a látása is, fökép jobb szemén fokozatosan hanyatlik. Menstruatiója 3 éve nem jelentkezik. Látásélessége vizsgálatkor a jobb szemén s/7o, a balon 5/ao. A látóterek temporalis fele hiányzik, a felező vonal azonban a középvonalon itt-ott túlmegy; a meglevő látótérfelek rendes kiterjedésüek, külsőleg a szemeken rendellenesség nem található; exophthalmus nincs; a mozgásokban hiány nem mutatkozik. A szemfenék elváltozásai a retina venosus pangásán kívül a papillák kisfoké halványságában állanak. Míg az előbbi esetben a szem affecti ója az akromegalia tüneteinek úgyszólván elébe vágott, ez utóbbiban sokkal lassabban és enyhébben léptek fel a szem részéről a tünetek. A különbség okát, mely a két esetben a látószerv bántalmazása s az akromegalia kifejlődése között található, nyilván a hypophysis daganatok eltérő nagyságára, összeállására s terjedésük irányára kell visszavezetnünk. Az akromegaliás szemmegbetegedések prognosisa — quoad visum — mindig rossz. Nem lévén hatalmunkban az okot megszüntetni, az összenyomott idegrostok sorvadása fokozatosan bekövetkezik. Megállapodás egyes ritka esetekben észlelhető ugyan, javulás azonban soha sem várható. Beavatkozásra esetleg csak az exophthalmus adhat alkalmat. Ha ugyanis a szemteke kidixlledése oly nagyfokú lesz, hogy a szemhéjak kellő védelmet nem nyújtanak, úgy a szemrés szűkítése (blepharorrhaphia lateralis) vagy éjjelre alkalmazott védökötéssel kell a bekövetkezhető keratitis e lagophthalmo ellen küzdeniink. Schirmer (Greifswald) az operálások után infectio alapján fejlődő jóindulatú cyclitisröl értekezett. Ezek a szem elpusztulására vezető súlyos infectiók s a mechanikus iritisek között állanak; serosus praecipitatumokkal járó cyclitis alakjában az operálás után 10—12 nappal jelentkeznek, 2—3 hétig tartanak, atropinra, meleg borogatásra jól gyógyulnak. Egy év alatt 16 ilyen esete volt s sikerült okát a bórsav-oldat hibás készítésében megtalálni, az oldatnak az operálás előtt való felforralása elégséges volt e baj keletkezését megszüntetni. Ez is bizonyítja, hogy az infectio még az operáláskor történt. Straub (Amsterdam)
