Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-07-24 / 3. szám
1898. 3. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 29 követő felszívódás, mint normális operatio elfogadható és a lineáris simplex csak azon esetekre maradjon, a melyeknél a gyakori myd- j riaticák mellett injectio vagy tensio emelkedés lépne fel. Szerző ' felemlíti, hogy 18—20 D. myopia emmetropiás lesz a lencseeltávolítás után. Ha esetleg kisfokú hypermetropia is lépne fel, azt is kedvezőbbnek tartja, mint azon eseteket, midőn 9—10 D. myopiánál az még nagyon haladó is. Cohn a határt a 10 D.-ra állapítja meg. A szemfenéki tekintetben a sárga foltnak érintetlennek kell lenni. Az egyik szem ablatio retinaejét nem tartja a szerző oknak, hogy a másik szem meg ne operáltassák. Végül a szerző ajánlja mindkét oldali operálást, mint az ideálisát. Áz operatio ellen felhozták : az infectio veszélyét, az ablatio retinae-t, a choroidealis és retinalis vérzést és a tensio-emelkedést. Az infectio elkerülhető, ha discissio után csakis a legszigorúbb indicatio mellett avatkoznak be. Az ablatio retinae-re való hajlamosítást a szerző kereken tagadja. Az iivegtest elöesés megakadályozását szükségesnek tartja a szerző. A tensio-emelkedést szorgos mydriaticum adagolással ki lehet kerülni. Tensio-csökkenést előidéz a 2—3% cocain oldat. Az operatio eredménye pedig a látélesség emelkedése, némely esetben még a tízszeresre is. Végül a betegek alanyi érzése is mérvadó. (Wochenschrift für Therapie und Hygiene des Auges. 1898. Nr. 29.) A conjunctivitis crouposa aetiologiája és gyógykezelése. Dr. Wolfberg-iö], Boroszló. A legtöbb tankönyv azt mondja, hogy a köthártya croupja igen ritka megbetegedés. Horner (Gerhardt, Handbuch der Kinderkrankheiten. 1879. fbg. 269.) 8000 szembeteg között csak egyet látott. A szerző ezer betegére jutott egy eset és pedig 1 —4 év között, a szegényebb osztályból. A betegséget előidézi a Löffler-féle diphtheria-bacillus. De miután diphtheria-bacillus egészséges köthártyán is található és máskor pedig az igen súlyos diphtheria-conjunctivitisnél a diphtheria-bacilluson kivül staphylococcus és streptococcus is lehet, ebből azt lehet következtetni, hogy a diphtheria-bacillus a köthártyára csak feltételesen fertőző. Ilyen feltételek közé tartozik a köthártya sérülése, helybeli és általános megbetegedés. Szerző szerint a beteg részéről a szemek dörzsölése piszkos kézzel egyenesen összefüggésben van, úgy az álhártyás, mint a valódi formájával a köthártyalobnak. Mert vagy belédörzsöli magát a bacillust a kötöhártyába vagy a dörzsölés által olyan sérülést hoz létre, hogy a bacillus azután belejuthat. A klinikai tapasztalat legkevésbbé mutatja, hogy a croupos kötöhártyalob előidézője bacillus volna; mert azon nézettel kellene megbarátkozni, hogy traumatikus köthártyalobbal van dolgunk. Mert azt lehetne mondani, hogy minden croupos kötöhártyalob gyógyul, ha a szemet nedves vattával befedjük és távol tartjuk a piszkos kezeket. Megfordítva pedig nincsen biztosabb szer arra, hogy az állapot roszszabbra forduljon, mint a szem és piszkos kéz szabadon hagyása vagy pedig ha a köthártyaredöbe valami izgató szert teszünk. Horner azt ajánlja, hogy eleinte hideg ólomvízzel borogassuk a szemet, később pedig elegendő a szem tisztántartása. A legjobb tehát az exspectativ eljárás, mert Horner csak egy esetben látta a szaruhártya elgenyedését, a mely esetben Arg. nitr.-al lett a szem ecsetelve. (Wochenschrift für Therapie und Hygiene des Auges. 1898. Nr. 29.) Theodorovics Döme dr. A fiatalkori intraocularis vérzésekről tartott előadást Abadie M., a franczia szemészeti társaság 16-iki ülésén. Fiatal egyének intraocularis vérzése úgy aetiologiáját és lefolyási módját, valamint therapiáját illetőleg is különbözik a magasabb korban előforduló hasonló vérzésekről. Ez utóbbiak főleg vesebántalmak, albuminuria, diabetes, köszvény s a vérkeringési szervek bántalraai mellett észlelhetők. Az előbbiek aetiologiája még sok tekintetben homályos. Klinikai tapasztalatai alapján 4 csoportba foglalja össze a fiatalkori intraocularis vérzéseket. Az elsőbe azokat sorolja, melyek a szervezet egyéb helyein elörement vérzések nélkül hirtelen keletkeznek, ismétlődésre hajlamosak, de rendszerint gyógyulással végződnek. Keletkezésüket illetőleg a pubertás korában előforduló orrvérzésekkel állíthatók párhuzamba s ezeket Panas találóan „intraocularis epistaxis“ névvel is illette. Gyógykezelésük is ugyanaz : kedvező hygienikus viszonyok, tonicumok, stypticumok ; localis vérbocsátás csak a felszívódás nagyon protrahált eseteiben van helyén. A második csoportnál a vérzés s ennek megfelelöleg a látás romlás is lassankint következik be. Először az edények mentén láthatók a vércsíkok, melyek szaporodva összefolynak, majd az Uvegtestbe kerülnek s utóbb annak nagy részét kitöltik, úgy hogy esetleg csak quantitativ látás marad vissza jó projectióval és a pupillák normális reactiójával. Úgy látszik, hogy a fiatalkori vérzések e faja a vér megbetegedéséből származik s azért „constitutionális alapon“ fejlődőnek ajánlja nevezni. A dyskrasiás eredet mellett szól az edénymegbetegedések és keringési zavarok teljes hiánya is. így észleltek fiatal gravidáknál rendes veseműködés mellett retinális vérzéseket, melyek a szülés után nyom nélkül meggyógyultak. Haemophilia, valamint phosphaturia (és azoturia hasonlókép többször említtetnek ily vérzések okai gyanánt. Ilyen természetűek azon vérzések is, melyek acut infectiosus betegségek, továbbá anaemia progr. pernic., leucaemia és malaria kíséretében jelennek meg. Chinin- vagy vasadagolásra rendszerint felszívódik a vér, csak a haemophilia nyújt rossz prognosist, a mennyiben ezen egyéneknél a vérzés legtöbbször a szem elpusztulására vezet. Harmadszor azon vérzéseket említi, melyek részjelenségei a szem már fennálló valamely betegségének. Leggyakrabban chorio retinitishez társul a vérzés és minden esetre rontja a prognosist. Felismerése általában nem ütközik különös nehézségekbe. A chorioretinitishez szegődött ily vérzés sokszor az iivegtest szöveti szerkezetének megváltozására vezet, mely annyira fejlődhetik, hogy az úgynevezett retinitis proliferans képe áll elő. E vérzések kezelése első sorban a chorioretinitis ellen irányul s higanykezelés javasolt akkor is, ha a lues kizárható; ezenkívül chinakészítmények, érgotin és localis vérbocsátástól várhatunk hasznot. Végül 4 edszer oly vérzéseket különböztet meg Abadie, melyek oka edényrepedésben rejlik. A retinális erek megrepedését azonban nem az érfal megbetegedéséből, hanem az erek túlságos kitágulásából magyarázza és valóságos „apoplexia retinae“-röl beszél. Az edények kitágulását Sympathikus vasomotorikus beidegzés! zavarából vezeti be. Leghatásosabb gyógyszernek a chinint mondja, melyet 0’5—10 grm.-os napi adagokban nyújt. (Die Ophthalmologische Klinik 1898. 8—9). Leitner Vilmos dr. A vaksággal járó családi idiotismus. A kórképet Sacfis B. a newyorki poliklinika prosectora állította fel. A szemben látható elváltozást Waren Tay már 1881-ben leírta, a macula lutea vidékén kerek fehér folt volt, melynek közepén barna-vörös petty foglalt helyet, a kép tehát az embolia centralis retinae-hez hasonlított, de a papilla ép volt. Már Waren Tay utalt arra, hogy e baj ugyanazon család több tagjánál fordul elő. Azóta már 27 esetet Írtak le (Knapp és Sachs, Kollert, Kingdon, Sachs, Carter, Magnus, Wadsworth, Goldzieher, Hirschberg, Heiman, Koplik, Higier, Kingdon és Russel, Strouse). Ezek közül 10-et Sachs maga észlelhetett. A kórkép a következő : a gyermekek születésük után egészségeseknek látszanak, 2—8 hónapos korukban apathiásakká lesznek s nagyobbára mozdulatlanul feküsznek. Egyidejűleg észreveszik, hogy a gyermek nem lát. Később teljes diplegia áll be, psychikus fejlődésről szó sincs, 1 éves korukban teljesen vakok s az idiotismus képe áll előttünk s 2 éves koruk előtt elhalnak (egyetlen eset a 6 éves kort is elérte). Rendesen ugyanazon család több tagjánál fordul elő. A macula lutea elváltozása valamennyi esetben jelen volt. A boncztani vizsgálatok az agy nagy pyramis-sejtjeinek degenerálását derítették ki. A baj aetiologiája homályos, csak a családi jelleg az, mely kétségtelen, 3—4 tagja ugyanazon családnak e bajban szenved. Az is feltűnő, hogy eddig valamennyi gyermek zsidó vallású szülőktől származott. A kórképet tehát tulajdonképpen Sachs állította fel s joggal utal arra, hogy a szemorvosok eddig „különös és ritka szeintükri leletről“ beszéltek, holott e jelenség az ártalmas bajnak csak egy részletét alkotja. (Deutsche medizinische Wochenschrift 1898. Nr. 3.) A magános és kettős szemhéjsanker casuistikáját három esettel gazdagítja Seydel. Az extragenitalis sankernek ezen azelőtt ritkaságszámba menő localisatiója manapság jóval gyakrabban észlelhető, sőt Fortuniades szerint minden 500 sankerre esik egy szemhéjsanker. Ez a magas arányszám azonban főleg Párisra és a nagyvárosokra vonatkozik és semmi esetre sem tekinthető általános érvényűnek, annál kevésbbé, mert egyes népszokások által is nagyban befolyásoltatik. Példa rá az oroszok között dívó szemkinyalás. Két esetében úgy a felső, mint az alsó szemhéjon volt jelen egy-egy sclerosis; az irodalomban csak 5 hasonló esetet talált.
