Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-07-24 / 3. szám
22 0 ß V OSI H E T I L Á P - - S Z E M E S Z E T 1898. 3. sz. Külön kell megemlékeznünk a chorioiditis (különösen irido-chorioiditis) és retinitis pig'mentosahoz csatlakozó complica! t cataractákról. Az emlitett betegségeknél az ér- és ideghártya vóredény rendszere kiterjedten van megbetegedve és így az utánuk fellépő cataracta, mint seeundaer cataracta szerepel. 5. Érdekes példája a lencse elhomályosodásának az, mikor a szervezet tápláló nedveinek megváltozott összetétele bizonyos mérgező anyagok bekebelezése folytán okozza a hályogot. Ilyen a naphtalin cataracta, mely akkor létesül, ha például házinyúllal naphtalint etetünk. Ilyenkor először retinitis, üvegtesti homályok és később cataracta fejlődik. Egyéb mérgeknek a szervezetbe jutása után szintén fejlődik cataracta. 6. Azt is észlelték, hogy cataracta különösen görcsökkel járó betegségek — gyermekeknél ecclampsia, meningitis, felnőtteknél epilepsia, hysteria, tetanus — után szokott fellépni, így különösen gyermekeknél tapasztalták, hogy az ezeknél oly gyakori és rendesen rachitis kíséretében fellépő cataracta perinuclearis esetén görcsökben is szenvedett a gyermek az esetek igen nagy részében. Arit ezen cataractát úgy gondolta keletkezettnek, hogy az erős megrázkódtatás, minek a szem ilyen görcsroham alatt ki van téve, a lencserostok kölcsönös fekvésében kisfoké helyzetváltozást létesít és pedig a lencse azon részében, hol a tömöttebb mag érintkezik a puhább kéregállománynyal Becker szerint a convulsiós görcsök ép úgy mint a trauma a lencsetokhoz legközelebb fekvő kéregrostokban táplálkozási zavart idéznek elő és így megfelelő részekben zavarodást okoznak. Hasner különösen a rachitisre és a rachitikus fogakra fekteti a fősúlyt, görcsöknek fellépése nem feltétlenül szükséges cat. perinuclearis képzéséhez. Ugyanazon táplálkozási zavar, mely ilyenkor a fogképzésnél szerepel érvényesül a szemen is és okozza lencserostok tökéletlen, homályos képződését. Innen van az, hogy a cat. perinuclearis igen sokszor congenital avagy az első életévekben képződik. 7. Igen gyakori és keletkezési módját illetőleg igen könnyen érthető a cataracta traumatica. Direct trauma (contusio bulbi) a szemnek megnyomása, megütése eredményezi. Következménye, hogy vagy a lencse függesztő készüléke szakad meg, vagy a lencse tokja hasad be, vagy mind a kettő is megtörténhetik. A tok laesiója különösen az aequatorialis tájon szokott végbemenni, a zavarodás is itt szokott először fellépni. A lencsetok megszakadásával és a csarnokvíz illetve üvegtestnek a lencsébe való benyomulásával kezdődik azután az a folyamat, mely többnyire a lencse egész elhomályosodására vezet. Tudjuk azonban, hogy nemcsak a direct trauma, hanem a szemnek mechanikus megrázkódtatása a nélkül, hogy akár a zonula, akár a tok bántalmazva lenne szintén hályogot eredményezhet, másfelől, hogy traumatikus behatások, melyek a lencsét ugyan nem, de a szomszédos részeket sértették, a rövidebb-hosszabb idő múlva beálló táplálkozási zavar folytán szintén eredményeznek hályogot. Indirecte a szem megrázkódtatása folytán láttak cataractát fejlődni villámcsapástól (mikor a villám az egyén előtt csapott le). A szemklinikái kórtörténetekben szintén akadtam több esetre, mikor a betegek a hályog keletkezését villámnak a házba történt becsapása után vétték észre. 8. Secundaer hályog szokott végül fellépni olyanoknál, kik nagy tűznél dolgoznak, pl. üveghutákban dolgozóknál. Ezt a tényt először Arit közölte és különösen Wieden tette tanulmány tárgyává. Wieden arra az eredményre jutott, hogy a cataractáknak egész nagy perczentje keletkezik így. Itt természetesen az a kérdés, hogy vájjon a fény vagy a hősugarak okozzák-e a lencsehomályokat. Arit és Wieden a hősugarakat voltak hajlandók okolni, ellenben Widmark szerint a fény okozza ily esetben a hályogot. Mindenesetre tekintetbe veendő ilyen cataracta aetiologikus momentumainak elbírálásánál, hogy a hősugarak alig férhetnek a lencséhez; ezek inkább a corneán okoznának elváltozást, mely utóbbi azonban jól tűri a meleget és elvezeti a hősugarakat a lencsétől. Hőhatásról alig lehet tehát szó. A primaer cataracta, melynek keletkezési módjára nézve eddig teljesen kielégítő magyarázat nincs, a leggyakrabban előforduló és prototypja a cataracta senilis. Ezen cataracta képződése lényegileg abban tér el más cataracta-alakoktól, hogy a lencse zavarossága csak a kéregállományra terjed és pedig az esetek túlnyomó részében a lencse aequatorialis tájáról kezdődőleg. A senilis hályog lassan, szinte észrevétlenül kezdődik; más bántalmat, mely nekünk a betegség keletkezésére nézve felvilágosításul szolgálna, sem a szemben, sem a szervezet többi részében nem találunk. Ha a beteget ez irányban kikérdezzük, alig jutunk értékesíthető adat birtokába. A betegek legnagyobb része azt vallja, hogy a baj lassan fejlődött; sokan csak akkor jutnak bajuk tudomására, mikor véletlenül egyik szemüket befogva, a másikkal alig, vagy semmit sem látnak. Más esetekben azt halljuk, hogy mások figyelmeztették a beteget, hogy pupillájában valami fehérség látszik és most már jobban megfigyelve, azt észlelte, hogy e szemén gyengébben lát. Vannak betegek, kik meghűléstől, kiállott infectiosus betegségektől (typhus, pneumonia, orbáncz stb.), nők sokszor szüléstől származtatják a hályogot. Hallunk olyan panaszt is, hogy sok sírástól, lámpafény melletti dolgozástól származik a rossz látás. Mindezek azonban egyben megegyeznek és ez az, hogy jelenlegi bajuk fellépése előtt úgy közeire, mint távolra jól láttak. Földmívelőknél sokszor halljuk, hogy a látás gyengülése főkép nyáron, aratás alatt haladt előre rohamosan. Azon anamnaestikus adatokból tehát, melyeket nekünk a betegek szolgáltatnak, csak keveset használhatunk fel a hályog aetiologiájának magyarázásánál. A cataracta senilis neve nem egészen felel meg ezen megbetegedés lényegének, mert hiszen nemcsak öreg embereknél fordul elő, hanem olyanoknál is, kik aránylag fiatalok. A mint a budapesti egyetemi szemklinika beteganyagára vonatkozó statistikai adatok mutatják, a cataracta senilis a 60. és 70-dik életév közt fordul elő leggyakrabban, utána az 50 —60-dik életév, majd a 71—80-dik életév következik és végül a 40 — 50-dik életévek. Az sem állítható, hogy korán beállott marasmus volna a cataracta oka, a mennyiben igen életerős és máskülönben teljesen egészséges egyéneknél igen gyakori. Ezeket tekintetbe véve, mondhatjuk hogy a cataracta nem az előrehaladott életkor természetes folyománya, nem a lencse senilis involutiója és úgy nem tekinthető az öregkor physiologikus attribútumának (mint pl. a megőszülés), hanem egy olyan pathologikus állapot, melynek indító oka magában a szemben keresendő. Eme állítás azért is jogos, mert ha fel is tennők, hogy az öregkori hályog nem betegség, hanem szükséges következménye az öregkornak, akkor még mindig nyílt kérdés, hogy miért nem fejlődik ki a senilis cataracta minden öreg embernél, miért hogy némely ember ötven éves korában hályogos lesz, másnak pedig nyolczvan éves korában még tiszta a lencséje? Azt a speciális pathologikus okot, mely a cataracta senilis fellépését megindítja, az egyes szerzők különféle körülményekben keresték és így több theoria keletkezett, melyek közül azonban egyik sem általánosan elfogadott: Becker szerint, hogy ha a lencse legbeliil fekvő rostjainak sclerosisa nem állandóan és egyenletesen történik, akkor zavarja a lencse táplálkozását és ez által a maghoz legközelebb fekvő rostoknak meglazulását idézi elő. A rostok meglazulásának Becker szerint mechanikus oka is van. A mint ugyanis a mag zsugorodik, húzást gyakorol a perifericc fekvő kéregrostokra. Eme húzásnak a mellső és hátsó pólusban fekvő rostok engedni képesek, mivel fixálva alig vannak. A lencse aequatorában azonban, hol a zonula a tokot kifelé rögzíti, akadályozva vannak a rostok abban, hogy befelé közeledhessenek. Ezeknek következménye, hogy az ezen tájon fekvő lencserostok egymás közt meglazulnak és igy valóságos zavarodás és molecularis szétesés következik be e tájon.
