Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1895-12-22 / 6. szám

ORVOSI HE T I L A P — S Z E M É S Z E T

1895. 6. sz.

A második eset egy sokkal jobb conditióbau levő aszszonyra vonatkozik, ki szeptember 3 dikán lett a szemosztályra felvéve. (Lásd III. ábra.) Baja két éve tart; a kórképnek műtét előtti leírása a következő: a felső szemhéj belső harmada, az orrhát bőre majd a közép vonalig, az alsó szemhéj pedig külső felében evet termelő, bűzös, felhányt szélű fekélylyé átalakult, mely a rectus internus mentén mintegy 15 milliméterre beterjed az orbitába, az alsó szemhéjnak külső felét pedig egy kemény diónyi mekkoraságú zsinoros felszínű tömeggé alakította át. A teke teljesen szabadon mozgatható, a daganattal össze nem függ. Az orrnyereg bőrén közel a csúcsához kis bahnyi a fent leírtakhoz hasonló természetű és külemű új képlet látható, ugyanilyen van az ellenoldali szájzúg felett is.

A műtét szeptember 9-dikén lett végezve. Bőven az ép bőrben vezetett metszéssel lett az álképlet kiirtva; a mennyiben beterjedt a rectus internus inára és izom szövetére, az is eltávolíttatott.

Az anyaghiány pótlására a homlok bőréből készítettünk egy 4 centiméter széles és 10 centiméter hosszú lebenyt, melynek gyökerét a középen túl kissé az ellenoldali szemöldök felé helyeztünk. A lebenyt így az anyaghiánynak orrháti oldalához varratokkal erősítve jutottunk mind lejebb, míg a lebeny legdistalisabb lekanyarított széle a külső szemzug képzéséhez használtatott fel. A lebenynek felső hosszú széle a szemrés alsó határát alkotta. Az anyaghiány fedése az itt adott módon csak úgy sikerült, ha a környékbeli ép bőr, vele együtt a felső szemhéj csonkja, mint egy második lebeny

56

III. ábra. IV. ábra.

szabadíttatott fel alapjától és tolatott el annyira, míg a felső szemhéj csonkja a valódi lebenynek felső a gyökérhez közel eső részletével egyesíthetővé lett. Az eredeti lebeny tehát le- és kifelé, a határos bőrből készült másodlagos lebeny be- és felfelé irányuló húzás által egyesíttetett.

Ezáltal mint az a IV. ábrán látható, a felső szemhéj megmaradt részlete a pillaszőrökkel együtt fel- és befelé elhúzódott ; ezek alatt van egy kis rés, mely szemrésnek alig nevezhető.

A műtett beteg hőmérsóke állandóan 37° C. volt; a gyógyulást mellékkörülmény nem akadályozta.

Szabadjon c két esetből kifolyólag nehány megjegyzést tenni.

Mindkét lebeny a homlokbőréből lett véve, a mit az adott viszonyok között másként választani nem volt lehetséges.

Az első esetben az arteria angularisból eredő vérzés könnyen volt csillapítható, mert nem kellett az álképlet eltávolításánál egészen a csontig hatolni. Nem úgy a második esetben, hol a belső szemzugból indult ki az egész folyamat s ahol az álképlef^ helyen terjedt legmélyebbre. Nem tudom a digital compressiót e helyen eléggé ajánlani, mint a mely lehetségessé teszi, hogy a műtő tisztán dolgozhassák. Míg az álképlet a belső szemzúgból teljésen eltávolíttatik, a helyi segéd erőteljes, függélyes irányú nyomást könnyen gyakorolhat az orrfalra, olyan formán, mintha blennorrboea saccira nézve tenne vizsgálatot. Ha az artéria angularisnak pincebe szorítása nem sikerül, úgy könnyen lemondhatunk arról, mindaddig, míg a parenchymatosus vérzés meg nem szűnik.

Ennek csillapítása jeges sublimat irrigatiók, sőt mint jelen esetben is, az álképlet eltávolítása után az izmok mentén maradó üregnek erőteljes tamponálása által történhetik. Előbbiek a kis területen működő sok kéz, — az orrhátra támaszkodó altató kosár, sőt a hajak által esetleg bevitt nem tiszta anyagot fertőtlenítik, utóbbi pedig csak ideiglenesen alkalmaztatik, s ha már szükség nincs reá, eltávolíttatik.

A lebeny készítésénél, a környék alávájásánál keletkező vérzéseket könnyen uralhatja a m tő. Itt is nagy tere jut a helyi segédnek, hogy ügyességét kimutassa.

Mindkét esetben nagy terület fedéséről volt szó. Hogy e körülmény a műtét sikerülését nem akadályozta, az az esetekből látható A lebenyek alakja hosszas nyelvalakú volt, szélessége hosszához körülbelül úgy aránylott, mint 1: 3-lioz.

Fontos dolog azonban nagy hiánynak nyelvalakú lebenynyel való fedésénél, hogy a lebeny gyökerét, mely az egészet táplálja, keskenyre ne szabjuk. A fordításnál, csavarásnál keletkező púpot hamarább lehet szépségi szempontból eltávolítani, mint a gyökéren áthaladó edények bőr ágait nélkülözni. De az áthajlítás helye sem lesz észrevehető, ha pl. a homloklebeny gyökerénél a külső alsó szárat hosszabbra vesszük mint a felsőt, így a két végpont közti távolság is több, mintha a két parallel haladó metszést egy függőleges sík határolja, tehát több tápláló edény halad át a lebenybe és az elfordítás simábban sikerül, a mint azt itt is, mind a két esetben végeztük.

Az első esetnél a teke eltávolíttatott, a szemgödör pedig teljesen kiürittetett. Kérdés férne az ilyen üregnek bármily szigorú aseptikus cautelák betartása mellett is, teljes befedéséhez. De ha egy kis nyílást hagyunk is addig, míg ezen üreg sarjadzásokkal töltődik és nem tömjük az üreget, de egy kis gaze csikót helyezünk a váladék elvezetésére, nem kapunk kellemetlen melléktüneteket.

Nehezebb annak eldöntése, hogy a szemhéjak eltávolítása után iparkodjunk-e szemrést készíteni, iparkodjunk-e a benmaradt tekét a látás szempontjából is kielégíteni? Vagy ha szemrés készítéséről, mert orbicularist és levator palpebrae! adni úgy sem vagyunk képesek, le kell mondanunk, kivegyük-e tekét, vagy pedig bentmaradjon-e az. Ha a beteg tudomására jut, hogy csak 1 : LOO-hoz remény is van arra, hogy a teke bentmaradhat a szemüregben, úgy annak kivételébe semmi módon bele nem egyezik. Ha az orvos előkészíti is arra, hogy műtét alatt dől el, vájjon meg marad-e szeme vagy nem, még sem nyugszik meg, csak akkor, ha a teke eltávolítása, mint szükségszerű postulatum lesz oda állítva. Már pedig az orvos épen úgy köteles a beteget kielégíteni, mint a tudományt szolgálni. Ha a propremendit szemteke megtámadva nincs, úgy az megtartható, szükséges azonban, hogy nedv elválasztásra szolgáló conj unctivából legalább a fele megmaradjon. Goldzieher vizsgálataiból tudjuk ugyanis, hogy a könyek elválasztásához a könymirigyen kívül a conjunctiva kehely sejtjei is hozzá járulnak; ha tehát a könymirigyen kívül conjunctivából is megmarad bizonyos rész, úgy a teke megtartható.

De mi lesz továbbra sorsa az ilyen (II. eset) tekének ? Az internus helyét elfoglaló sarjukból hegesedés fejlődik, mely a szemet az orbita belső falához rögzíti, a borító lebeny hámtalan belfelülete a conjunctiva bulbinak, resp. az arezra eső felületnek sebes részletével tapad össze (így válik a műtét sikerültté) de a tekét ez irányban is hegkötegek rögzítik.

Tehát a teke mozdulatlan lesz: e mellett pedig a lebeny teljesen ráborúl; úgy hogy azt hiszem, a második esetben joggal takartuk be a tekét teljesen. A két lebeny között az a kis rés vau, mit a felső szemhéj megmaradt külső részlete határol.

12 nap előtt az orron- és a szájzúg felett levő kis daganatok lettek két-két ovalaer metszés által eltávolítva, melyek is simán gyógyultak.

Különös köszönetem illeti meg id. Siklóssy Gyula dr. kórházi főorvos urat, ki az eseteket műtétre és bemutatásra átengedni, a műtét alatt bölcs tanácsával támogatni kegyes volt, valamint Rupf Adolf dr. kórházi segédorvos urat, ki a műtétnél segítségemre volt.