Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-10-27 / 5. szám
Melléklet az * Orvosi Hetilap« J/,3. számához. 5. SZ. Budapest, 1895. évi október '27. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. Tartalom: Imre József dr.: Az argentamin használata kötőhártyai bajok ellen. — Feuer N. dr.: A trachoma elterjedettsége Magyarországon és az ellene elrendelt hatósági eljárás. — Grósz Emil dr.: Az uvea sarcomájáról 29 eset alapján. — Irodalmi szemle. — Vegyesek. Az argentamin használata kötőhártyai bajok ellen, l Imre József dr.-tól. Nagyon kevés meggyőződése van annak az orvosnak, ki minden új gyógyszeren szívesen kap és a régieket könnyen hagyja el; de viszont nagyon közömbös ember és rossz megfigyelő az olyan, kinek sóba sincsen panasza az általánosan használt szerek ellen. Minél jobban ügyelünk szereink hatására, kivált a helybeli alkalmazású tehát jobban ellenőrizhető szemorvosi szerekére, annál több részletre akadunk, mely ellen kifogásunk lehet, vagy a mely a használatot korlátozza, orvosló eljárásunkat aprólékos regulákhoz köti, nyugtalanítja. A kinek sok alkalma van a kötőhártya gyuíadásos bajait kezelni, az igen jól tudja, hogy a fertőtlenítő és összehúzó szerek egész légiójában is néha mily nehéz a választás, hogy néha mint hagynak cserben bennünket az egymásután elővett, legmegbízhatóbbnak tartott szerek is; és ez nem azért történik, legalább a kórházi gyakorlatban bizonyosan nem azért, mintha az alkalmazás módja volna helytelen, hanem azért, mert a kötőhártyai bajok klinikai képei és a kötőhártya kórtanának némely részei nem egyenlően vannak még kidolgozva, a kötőhártya látható és megítélhető változásai nem mindig ugyanazon aetiologiai és kórtani dignitással bírnak, — a mi miatt gyuladásellenes, fertőtlenítő (bacteriumölő) és adstringens szereink alkalmazása is ma még teljességgel nem egészen okszerű. Sőt a kötőhártya bacteriologiájának újabb időben történt fejlődése mellett is még mindig igen homályosak maguk az indicatiók is. Természetes, hogy a gyakorlat, számtalan sok hasonló eset észlelése, legtöbb esetben megadja a kezelésben a kellő biztosságot. De rationalitásra törekvő természetünk megütközik az olyan eseteken, melyekben fennakadunk és „próbálgatnunk“ kell s az olyan kérdéseken, melyek józan önbirálatunk szerint előttünk homályosak. Hogy mily sötétben tapogatódzunk még, sok adatot hozhatnék fel rá; csak egy párt említek. Azt hihetnők, hogy mivel a kankós kötőhártyalob okára, jelenségeire, lefolyására nézve majdnem mindig azonos, csak fokában különbözik: minden esetben ugyanazon szer lesz ellene legjobb. Mi annak az oka, hogy egymásután öt esetben pár nap alatt apad el a genyes váladék a bór-salicyl-oldattól, vagy a jod-trichloridtól, a hatodikban meg, teljesen azonos kép és eljárás mellett is, fennakadunk s a baj nem enged ? Itt két hiányossága van ismereteinknek: nem ismerjük eléggé a kötőhártyai secretio kórtanát (mert ez nincs teljesen megvilágítva a bacteriumvizsgálatokkal) és csak empirikus, nem okszerű, a tisztító gyógyszerek használata. De említek mást. Ugyanazon korú, egészségi állapotú két egyén hasonló lefolyású trachomája, tartamának ugyanazon időszakában egészen másképen viselkedik az argentum nitricum használata iránt; egyiknél szakadatlanul, a gyógyulásig alkalmazható, másiknál minden pár hétben szünetelni és változtatni kell, s nem azért, hogy szarubajok vagy egyéb esetleges eltérések különböztetnék meg a két esetet, hanem mert ezen utóbbi esetben ugyanazon lapisoldat megszűnik hatni; további használata a kötőhártyát se nem halványítja, se nem vékonyítja. Ki tudja a különbségokát? Annyi bizonyos, hogy a gyógyszer azért nem hat, mert valamely olyan befolyásra volna szükség, melyet nem teljesíthet. Előttem bizonyosnak látszik, hogy a kötőhártyai gyuladások majdnem unottan sablonos kezelése s az idült, fertőzéses alakok gyógyszeres kezelésének gyenge sikere abból i ! származik, hogy szereink hatásával nem vagyunk eléggé tisztában s többet, igen sokkal többet várunk tőlök mint a mennyit tehetnek. Ha a gyuladás egyik esetében a felszínen bőven tenyésző bacteriumok, másikban a kötőhártya szövetében lerakodott sejtes tömegek, harmadikban a régi baj folyamában megvastagodott és keményedéit falú, tág és megsokasodott erek, negyedikben a vérpangás, ötödikben a kötőhártya alatt vagy a tarsusban levő infiltratiók, hatodikban az orr valamely baja a vörösség, váladék, fájás, ingerlékenység oka — hogyan tehetne eleget ugyanazon eljárás, vagy épen ugyanazon gyógyszernek egészen azonos alkalmazása? Hogy egyetlen egy indicatio betöltése mennyire nem elég arra, hogy a betegség egészben gyógyíttassék, belátjuk azonnal, ha meggondoljuk, hogy a kötőhártya gyuladásaiban belöveltség és beszűrődés, gyuladás és váladék, fertőzés és belöveltség stb. teljességgel nem mindig arányosak, tehát a betegség egyes mozzanatai nem minden esetben egyenlő elbánást követelnek. Olyan esetben, mikor — pl. öreg, szűkvérű embereknél — az egészen halvány kötőhártyán bő váladék van, a stagnáló por és más piszok miatt, más okoskodásoknak kell vezetni a szer megválasztását, mintha a hurutos váladékhoz a hurutos gyuladás egyéb jelenségei is csatlakoznak ; az előbbi esetben nyálka-oldó és gyenge fertőtlenítő szereket (konyhasó, bórsav), emebben gyuladásellenes szereket (ólom-eczet, hideg) és erősebb fertőtlenítőket kell használnunk. Ilyen irányban használhatjuk fel, tehát az indicatiók pontos megjelölésének hiányából magyarázhatjuk azt az észleletet is, hogy a legerősebb fertőtlenítő szer, a sublimat, épen nem a legjobb gyógyszer a fertőzéses természetű, heves gyuladások eseteiben. Az eddig mondottak, melyeket ez alkalommal továbbfűzni nem akarok, igazolásául szolgáljanak annak, ha a mostanig használt szerek nagy bősége mellett is évek óta keresek olyan szert, mely a legfontosabb két feladatnak: a fertőtlenítésnek és elhalványításnak (érszűkítésnek) szolgálatában a legkevesebb izgatással tesz eleget s melyet kényelmesen többféle alakban lehet használni. Mert az eddig használt szerek mindenike ellen van kifogásom, bár kellő megválasztás után mindenik tesz kitűnő szolgálatokat. Nem akarva most másról szólani, csak a lapis-oldat, a leghatalmasabb kötőhártyai gyógyszer ellen tehető kifogásokat említem fel. Tudjuk, hogy antiseptikus és adstringens hatása van, de ezt a hatást nem fejti ki ártatlanul, hanem a kellő hatású oldatban erősen izgat s e miatt csak ritkán alkalmazható, naponta egyszer-kétszer. Ez fertőtlenítésre nem elég; az okozott izgatottság miatt gyuladt szivárvány, érzékeny sugártest esetében nem is használható. Igaz, hogy Burchardt gyenge oldatokban kiöblögetésre, borogatásokra is használja, pl. kankós kötőhártyalob ellen, de ily gyenge oldatokban haszna nem több, mint más gyenge desinficiensé. Bizonyos, hogy a mi czéljainknak ez felelne meg legjobban, ha nem izgatna, főleg savanyú nem volna, ha mélyebbre hatna s nem bomlanék fel mindjárt a kötőhártya felszínén. Nem is említem komoly hibájául azt, hogy foltokat okoz a ruhákon. Igen kellemes újdonság volt reám nézve, mikor egy ríj, alkalikus vegyi hatású ezüstvegyületröl, az argentaminról olvasván, megtudtam, hogy a húgycső-kankó ellen sikerrel használják. Azt, hogy alkalikus vegyi hatása van e vegyületnek, főfontosságúnak tartottam, mert minél savanyúbb valamely szerünk, bizonyos, hogy a kötőhártyát annál inkább izgatja.