Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-08-27 / 4. szám
1893. 4. sz. SZEMÉSZET 41 szöveteket megoltalmazni, az újjátermődést biztosítani. Másrészt a szervezetnek álképződményektől való megvédésében is a tüzes vassal való kiirtás régi módjának egyik újkori tökéletesedése Faquelin elmés találmánya, mely azt az érdekes fizikai jelenséget értékesíti, hogy a platina-tapló a reá fújtatott benzingőzöket megsürűsíti s a megsürűsödésük közben kifejtett melegtől maga is megtüzesedik. Végül csak a Paquelin-égető gondozására nézve jegyzem meg még azt, hogy a mint Paquelin eredeti utasítása is szól, ne hagyjuk, hogy az égető vég platina-taplója hideg benzingőzökkel teljék el, hanem még izzó állapotában rántsuk le a nyeléről a kaucsuk-csövet; időről időre pedig — hosszabb időközökben — izzítsuk ki az égető végeket a benzines fujtatóval hatalmas hőségűvé fokozott láng tüzében. Erre a czélra a Coliin készítette műszer borszeszes lámpáján egy kis fujtatócső van, melyre a benzines üveg csövét ráhúzzuk s a kaucsukgömb segítségével a benzint a lángba fujtatjuk, a mikor olyanféle lángot kapunk, a milyen a forrasztó-cső heves lángja. Ezt az összeállítást látni a 8. képen. Ophthalmoplegia, mint a gümős agyburőkgyuladás előjele. Imre József dr.-tól. A látó szerv bénulatos zavarainak szerepe a már kitört meningitis kórképében általánosan ismeretes; tudjuk azt is, hogy ezek megjelenése vagy elmaradása az agyburok megbetegedésének helyétől, kiterjedésétől s lefolyása módjától függ. A lágy agyburok gümős megbetegedése nem mindig általános; vannak esetek, hogy csak egyes ütőerek, vagy csak egyes ágak területére szorítkozik s ilyenkor a megjelent bénulatok útbaigazítóul szolgálhatnak a baj helyének meghatározásában. Ennek azonban a baj természeténél fogva csak tudományos értéke van, gyakorlati haszna nincsen. De vannak olyan esetek is leírva, melyekben a meningitis tuberculosa sok idővel, hetekkel előre jelezve volt egyes bénulások, monoplegiák vagy hemi-plegiák által, a mely tünemények gondos mérlegelése a pontosan észlelő orvost ideje korán képessé teszi helyes diagnózis, ezzel együtt alapos prognózis tételére, a mi — ha most még nem is — valaha az igazi célnak, a gyógyításnak is szolgálatára lehet. Jaccoud, ki a felnőttek gümős agyhártyagyuladásának kezdődés-módját előadásai egész sorozatában tárgyalta és gondosan tanulmányozta, mint előtte is nagy ritkaságot és irodalmilag is új dolgot közli egy betegének esetét, kinél egy hónappal az acut gyuladás kitörése előtt egy agyvelőbeli fészkes megbetegedés jelei (hemiplegia) voltak jelen.1) Teljesen bénult volt a bal facialis alsó része, meg a bal felső végtag; tökéletlenül volt bénulva az alsó. A bénulás fokozatosan fejlődött ki, öntudat-zavar nélkül, minden rohamszerű jelenségek nélkül; kórházba menésekor a beteg már egy hónapig volt ilyen állapotban. Heves fájdalmat is panaszolt a koponya jobb oldalán, a mi tehát megfelelt az agykéregbeli mozgatózónának, melynek bajára a baloldali hemiplegia mutatott. Az alsó végtagon nem volt teljes a bénulat, e mellett ott némi contractura állott fenn; a tag félig be volt hajtva s ha ki akarták egyenesíteni, nagyon élénk fájdalmat okoztak. Másfelől a vizsgálat gümőkórosnak bizonyította a beteget; mind a két csúcsban előre haladt volt a baj, melynek kezdete egy év előtt történhetett. A meningitis tuberculosa jelenlétét nem minden habozás nélkül mondta ki Jaccoud, bár jól tudta, hogy a gyermekek gümős agyhártyagyuladásának szokott jelenségeit felnőttnél nem várhatja. De gondolkozóba ejtette az a körülmény, hogy egy egész hónapig semmi más agyi tünemény sem járult a hemiplegiához, mely egészen izolált jelenség volt, nem egy-két napig, a mi a felnőttek agyburokgyuladásánál szokásos dolog, hanem egy egész hónapig. Nemsokára azonban megjelent a jobb kar bénulata is magas lázzal, melyet pár nap múlva a 1 Semaine médicale, 1891. 465.1. (Meningite tuberculeuse cliez l’adulte.) halál követett. Ez esetben nem az a különös, hogy meningitis miatt féloldali bénulat állott elő, hanem az, hogy ez ily sokáig tartott. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, sem általános orvosi és klinikai, sem különösen szemorvosi tekintetből, ha közlök egy esetet, mely a Jaccoud által oly igen ritkának mondott lefolyásmódot mutatja s melynek némely sajátosságai a szemorvosi diagnostikára nézve is tanulságosak. Ezen esetben is megvolt a meningitis tuberculosa két időszaka : hosszabb ideig fennálló bénulatok és fejfájás az elsőben és a heves lázzal kitört, gyors lefolyású agyhártyagyuladás képe a másodikban. T. Mihályné, 35 éves, férjes, tanyás béres neje. Középtermetű, sovány, fakósárga arczszínű asszony, kinek mindkét tüdőcsúcsa hurutos és kinél a tüdő felső határai alászállottak. 1891 máj. 31-ikén volt nálam először, igen heves fejfájást és bal szeme lecsukódását panaszolva. A fájdalom május 20-ika körül kezdődött a bal halántékban, majd a fél fejre terült el s pár nap múlva vette észre, hogy szemét kinyitni nem tudja. A fájdalom éjjel inkább kínozza, fő fészke most a szemgödörben van, honnan rendesen az orrba is kisugárzik; néha órákig szünetel. Baja határozott állítása szerint erős átfázás után kezdődött s első nap több ízben hányt. Megjelenésekor a legkevésbbé sem duzzadt felső szempilla teljesen béna, csak a szemöldök emelésével együtt nyílik a szemrés pár mm.-nyire; a szemgolyó kifelé tért, semmi más irányban mint kifelé és ferdén aláfelé nem mozdul, láta majdnem ad maximum tág, nem reagál; a conj. halvány, érzékenysége (s a környező bőré) rendes. A szem kissé előre áll, mint ilyen bénulásoknál szokott. A szemgolyó megnyomása, még inkább hátratolása, valamint a kis ujjnak benyomása a szemgödörbe, kiváltképen a szemgödör felső széle alatt rendkívül fájdalmas. A betegnek jodkálit rendeltem s azután nyolcz napig nem láttam. Junius 9-dikénjött hozzám újra; állapota annyiban változott, hogy a felső szempilla némileg vizenyősen puífadt volt, a szem csak kifelé tehetett mozdulatot s a szemgödör köröskörül fájdalmas volt, érintésre. Az exophtalmus ekkor is csak minimális volt az, orbitában nem lehetett tapintani semmi kórosat. A szem 5/30-ot látva s szemtükörrel pangásos jelenségek csekély foka (tág vénák, elmosódó szélű, zavaros látóidegfő) volt látható. A beteg fennjárt, keveset aludt, enni tudott, többet köhögött, láza nem volt. Jodkálit szedett és fájdalmai ellen morfiumot kapott. Állapota változatlan volt junius 14-dikéig; e nap reggelén hirtelen nagy láz tört ki rajta, majd epileptikus forma görcsök előbb jobb arcza s azután jobb végtagjai izmaiban, melyek pár óráig tartottak. E jelenetet mély coma váltotta fel s az idő közben övéihez elszállított beteg 36 óra múlva meghalt. Ez a rövid kortörténet igen tanulságos volt rám nézve. Az első alkalommal, míg sorsát nem tudhattam, úgy fogtam fel a dolgot, hogy a betegnek bal szemgödre hátsó csúcsában csonthártya-gyuladása van s az okozza az oculomotorius bénulatot és fájdalmakat. De a lefolyás másnemű, közvetlenebb (és nemcsak okbeli) közösséget és összeköttetést derített ki a gümőkóros agyhártya-gyuladás meg a szembénulás között. Ma kétségtelennek tartom, hogy ezen esetben is előbb egy partialis, alapi meningitis állott fenn 25 (vagy több) napig, ez okozta a bénulatot, úgy viselvén magát az agyburkon levő gyuladásos lerakodás mint valamely tumor s azután később hirtelen általánossá lett és megölte a beteget. A kép, melyet ez esetben a beteg első megjelenésekor láttam, csak ismétlődése volt olyan esetnek, melyek a Mauthner szerint is nem eléggé méltányolt orbitalis szembénulás természetével megismertettek ; meg voltak benne mindazok az elemek, melyekből e bajnak képeit megalkothatjuk: szem körüli fejfájás, a szem hátranyomásának fájdalmassága, a bénaság, a baj hirtelen, meghűlés után kezdődése; és jóllehet ismerem ama okokat, melyek miatt Mauthner1 azt mondja, hogy „épen az oculomotoriusnak magában álló, tökéletes bénulata már a priori ellene szól az orbitalis oknak“, mégis azt kellett gondolnom, mivel semmiféle agyi tünemény jelen nem volt s az 1 Die ursächlichen Momente der Augeamuskellähmungen, 463. lap.
