Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-06-25 / 3. szám
Melléklet az »Orvosi Hetilap« 26. számához. 3. SZ. Budapest, 1893. évi junius 25. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. Tartalom : Grósz Emil dr.: A szürke hályog operálásáról. — Ottava ./. dr.: A ragályos trachoma-szembetegség gyógyítása. Klinikai közlemények I—IV. Könyvismertetés. — Szemelvény. A szilrhe hályog operálásáról. Grósz Emil dr., tanársegédtől.1 Tisztelt orvosegyesület! Sok éve múlt, mióta e helyen a szürke hályog operálásáról szó volt, pedig a kérdés megérdemli az orvosok összességének érdeklődését, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a teljesen vaknak visszaadjuk egész látó képességét. Volt idő, mikor majdnem egyhangú volt a megegyezés, melyik a legjobb eljárás, míg ma ellenkezőleg azt látjuk, hogy a nézetek a legnagyobb mértékben eltérnek egymástól. Az igyekezet most is a régi, hogy mennél több hályogosnak, mennél teljesebb sikerrel, mennél fájdalmatlanabbul adhassuk vissza a látását, de az a mód, mely az egyik szemorvosnak a legjobb szolgálatot teszi, a másik szemeiben káros s veszélyes. Egy okkal több, hogy megkíséreljük, nem lehetne-e a sok eltérő ajánlat között a helyes utat megtalálni. S hogy e feladat megoldásának kísérletére épen én merek vállalkozni e tudós társaság előtt, igazolásomul szolgáljon az, hogy az ország legnagyobb forgalmú szemklinikáján van alkalmam a hályogoperálásokat, melyek száma évente kerekszámban 300-at tesz, figyelemmel kisérhetni s főnököm Schulek Vilmos tanár jóvoltából nem jelentéktelen számban saját magamnak is végezhetni. Mindenekelőtt legyen szabad meghatároznom a kérdést, melylyel ezúttal foglalkozni óhajtok. A szürke hályog operálási módjai közül most csak az extractióról szándékozom szólni, s ennek is csak azon alakjáról, mely a nagy magvú, úgynevezett öregkori szürke hályog eltávolítására alkalmas. Hiszen ez azon mód, melynek végzésére leggyakrabban nyílik alkalom. Röviden ismertetni fogom azon methodusokat, melyeket a külföld legnevesebb szemorvosai követnek, igyekezni fogok az adatokból s részben személyes tapasztalataim alapján a tanulságot levonni, végül pedig el fogom mondani az eljárást, melyet a budapesti egyetemi szemklinikán követünk. Az utolsó időben annyit emlegetik Daviel nevét, s nem ok nélkül, hiszen az ő nevéhez fűződik a hályognak a szemből való eltávolítása, hogy nem lesz felesleges, ha néhány szóval megismertetem az eredeti methodust, melyet ő 1745-ben Marseilleben első Ízben alkalmazott. A franczia Académie Royale de Chirurgie-hez benyújtott dolgozatában ő maga a következőkben írja le az operálását: A comea alsó szélén hajlott lándzsával sebet készít, melyet tompa végű két élű késsel tágít a két oldal felé, ugyanezt teszi azután lapjára és élére hajlított ollóval, mi által az ívalakti seb a cornea 2/3-át fogja körül. Kis arany spatulával felemelte a corneát, s a lencsetokot hegyes tűvel megnyitotta. Néha a tokot körül is vágta, s kis csípővel eltávolította, mire különösen akkor volt szükség, ha vastagodott volt. A hályogot a szemhéjak közvetítésével gyakorolt nyomással távolította el, segítségül pedig néha kis kanalát vette igénybe. Ilyen módon 1752-ig 206 hályogot operált s ezek közül 188-at, tehát 88%-ot jó sikerrel, Daviel operálása alkalmas volt a legideálisabb eredmény elérésére. A kerek pupilla megtartása s esetleg az elülső lencsetok eltávolítása is lehetséges volt. Csakhogy nem mindig. Úgy látszik a 12% veszteség mások kezeiben a kétszeresére is növekedett. Az első lényeges javulás a Richter által előkészített, s a Beer által részleteiben is megállapított eljárásban, az úgynevezett 1 A budapesti kir. orvosegyesület 1893. április 29-diki ülésén tartott előadás. lebenyes metszésben nyilvánult. Beer a Daviel által a sebkészítésre használt számos eszközt ékalakú késével pótolta, melylyel körülbelül a cornea alsó felét választotta le. Minthogy azonban a sikertelen esetek nem tartoztak a ritkaságok közé, a Scarpa-féle reclinatio ugyancsak versenyzett vele. Csak Graefe I Albrechtnek sikerült bebizonyítani, hogy a maggal biró hályogok operálására az egyedüli mód az extractio. De Beer eljárásának bizonytalan eredménye már igen korán felköltötte érdeklődését. Különösen az volt az aggasztó, hogy különben teljesen egészséges, erőteljes egyénen végzett normális extractio után is genyes gyuladás keletkezett, mely a látást gyógyíthatatlanul tönkre tette. Az okot majd a corneán ejtett seb nagyságában, majd az iris zúzódásában, majd pedig a visszamaradt lencserészek duzzadásában keresték. Arit statistikájában átlagban 8% (954:75) veszteséget találunk, mihez még 13% (126) sikertelen műtét járult; ez utóbbi esetekben azonban utólagos operálás által még kilátás volt a látás visszadására. Maga Arit csak 50%-ra becsülte az ideális eredményt. Hogy mindennek oka a legtöbb esetben infectio volt, Graefe lángelméje figyelmét is kikerülte. Az operálás technikáján javított tehát. Előbb az 1855-ben közölt fiatalkori hályogok eltávolítására szolgáló lineáris extractióját akarta a nagy magvú hályogok extrahálására alkalmazni. De a lándzsa által ejtett seb kicsiny voltáról csakhamar meggyőződött. Jacobsolm, Bowmanu s Critchett kísérletei után 1865-ben közölte a most már általánosan ismert eljárását, melyet eleinte extractio linearis modificatanak, később pedig linearis periphericának nevezett. A sebnek felül a sclerába való helyezése, conjunctivális lebeny képzése, 2 mm. széles késnek használata s az iris kimetszése képezik az eljárás lényegét. Szemhéjtartó s fixáló csípő alkalmazása csak a felfelé való operálás szükségképeni következményei. Az előbb említett tényezők szereplését, melyeket a veszteségek okául tekintettek, ilyen módon igyekezett csökkenteni. S valóban a seb jobban záródott, az értélén corneát megkímélte, az iris nem volt útban, a hályogmaradékok kiűzése pedig a colobomán át könnyebben sikerülhetett. Az eredmények javulása be is következett. Arit, kinek adatait szándékosan használom az összehasonlításra, minthogy ugyancsak az ő statistikáját közöltem előbb, 1075 (1866—1875) Graefe-féle extractiója közül 61-et, tehát körülbelül 5\5% veszített. A javulás tehát több mint két százalék. Magának Graefenek 600 operálására csak 2'8 % teljes veszteség esik. A genyedések azonban még sem tűntek el teljesen, néha nagyon megszaporodtak (volt olyan év, mikor Arit operáltjai közül 9% ment tönkre), máskor meg rendkívül megritkultak (alig 1%). Ehhez járult még az is, hogy a cornea genyedése helyett inkább súlyos iridochorioiditisek keletkeztek, melyek lefolyta után nemcsak vak maradt az operált szem, hanem sympatikus gyuladás útján a másikat is fenyegette. Még mindig a technikát akarták javítani. Weber Adolf 1867-ben közölt methodusa azonban nem tudott nagyobb elterjedést nyerni, bár a szív alakú homorú lándzsával ejtett seb igen kedvező volt a gyógyulásra, de úgy látszik kicsiny arra, hogy a nagy magvú hályog elég könnyen megszülethessél Ugyancsak Arit 1872 s 1873-ban 6% veszteséggel operált így, míg ugyanezen években 2%-nál kevesebb ment tönkre a Graefe methodusa szerint operált szemek közül. Az extractio linearis peripherica maradt tehát az általánosan gyakorolt eljárás. Graefe halála után azonban új módosításokat kezdtek behozni. Minthogy a cornea felső tangense alatt 1 mm.-rel kezdett seb sokszor kicsinek bizonyult, Arit már
