Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-02-26 / 1. szám
Melléklet az »Orvosi Hetilap« 9. számához. Budapest, 1893. évi február 26. 1. SZ. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. Tartalom: Schulek V.: Apotomia iridis. — Hoor K.: Pterygiumról. — Neupauer G.: Antisepticumok. — Schulek V.: Hályogműszerek. — Csapodi I.: Gótirás. — Grósz E.: Kiin. közi. I —IV. — Elektromos lámpák; peridektomia. — Szemelvények. A szejncsillagnaJi forradásból hiszelése. (Apotomia iridis.) Schulek Vilmos ny. r. tanártól.1 A szemcsillagnak szarúhártya-forradásokba növése sok utólagos bajt okoz. Operálással szétválasztani kivánatos. Szivárványhártya-darabnak Graefe szerint kimetszése nem kielégítő eljárás. Helyettesíteni kívántam, midőn 1874-ben „Spincterotomia pupillaris“ operálásomat közöltem. „Spincterolysis anterior“ és 1892. január 18-án székfoglalóul közölt elbánásom amannál jobb. Az indokoló bevezetésben elmondtam, hogy a hegbe nőtt irisdarabtól a mozgó irisrészt kell függetlenné tenni. Felvetém ; „Hátha még a beleszilárdult résznek a heg hátuljából lehámozása sikerülne? azaz, egészben az iris a régi elhelyezését és teljes mozgékonyságát visszanyerné ? —- ennyire nincs lehetőség, a hegszövet legnagyobb része az iris odafekvő felületéről nőtt bele a heges gyűrűbe, mely a corneanyilás széléből fejlődött és vele egyet alkot, a likat kitölti; innen az irist kihámozni csak hiányosan sikerülhet, — ez is nagyon mesterkedő eljárás kigondolását követelné; egyszerűbb elbánás még legalább megkisérlendő. Maradni kell a mozgó irisrész kiszabadításának eszméj énéi. “2 Csakhogy a feléledt gondolat nem tudott elpihenni. Hátha mégis kihámoznám, talán laposan kiszelném ? Az alkalom meg van adva. Spincterolysishez a kés a forradás egyik szélén be, ellenes szélén ki van szúrva, a forradás helye a késre fel van szedve, az él a heghez nőtt iris felé laposan irányul: csak a síkban meteszelés történésekor nem az iris hátulján, banem annak, igaz hogy a hegszövettel összeférczelt elülső lapja mentén, tehát a forradásból a hátulsó réteget teljesen lehántólag, kellene haladni. A kés éle azt metszi, a mi eléje kerül. így csak a szövetnek azon rétegét, melyet leszelni akarnánk, az éle mögé kell tolni. A forradás hátán haladó kés lapját a szövethez, tehát előre nyomni, talán a kés élét valamicskét előbbre fordítani közelálló próbálkozás volt. De a kezelés bizonytalan maradt. Mást kellett keresni. Bár a kést laposan haladónak hagynám, mégis élére jutna az, a mit a szarúhártya felületén valamely más eszközzel, és különbözőleg módosított odanyomással, eléje raknék. Ezt kétféleképpen próbáltam: egyszer a felületben az él előtt árkot nyomtam, máskor az élre a kés háta mögött gyakorolt nyomással a szövetanyagot ívalakúlag ráhúztam. Eszköznek tompavégű pálczaalak, de a Daviel hályogkanál is, megfelelt; gödröt, árkot tetszés szerint és a változó helyzethez simulva képezni lehetett. Ámde az eszme még mindig bizonytalanul és csenevészetten testesült. Jobbat gondoltam. A forradás hátulján haladó késnek lapjára párirányosan, tehát szintén laposan, de a felszínen hozzáfektetett és amazzal azonos alakú műszert vettem segítségül. Ugyanis a másik kézzel, és pedig nyelével a túlsó oldal felé tartva, de ugyanolyan keskeny késnek lapját, csakhogy ezt hátával előre, fektettem föléje. Tehát a forradás hátul az éllel, elül a háttal haladó, a szö-1 A Magyar Tudományos Akadémia 1892. doczember 12-én tartott ülésén előadva. 2 Természettudományi értekezések XXII. kötet, 3. szám, 1892. 3—4 lapon. vetet teljesen közrefogó és párirányosan szorító két kés lapja közé volt fogva. Persze csak a hátulsó metszhetett, az elülső viszont csak nyomhatott. Ezen elrendeződéssel már nagyon sok és az esetek szerint változó mechanikai követelésnek lehet megfelelni. A két késlapot teljes párirányosságban mozdíthatom előre. Ugyancsak a párirányosság megtartásával a szövet síkjaihoz előre vagy hátra rézsutosan mozdíthatom. De az alsó (hátulsó) kés lapját változatlanul menőnek képzelve, fölötte (előtte) a másikat csukott ék vagy nyitett ék alakjában tarthatom. A csukott ék esetében az alsó (hátulsó) kés éle jobban a szövet lemezei közé fog emelkedni, a nyitott ék forma igénybe vételénél ugyanaz élével a szövet lemezeit mindjobban elhagyandja és szabaddá lesz. Még azt is tehetném, hogy a felszínes (takaró) kés lapját valamicskével szélesebbnek vagy keskenyebbnek választanám mint a metszőt. Sőt a takarókést, akár párhuzamos, akár ékforma tartás mellett előbbre vagy hátrábbra helyezném és ezt is az egész tovahaladás idejében megtartanám, vagy akár menetközben rajta változtatnék. Mindezen részleteket egymás közt még váltogathatom is. A mechanikai hatás főrésze az lesz, hogy a takaró kés hátának lenyomása vagy elölj árása az alatta levő kést a szaruszövetbe juttatja, míg a takaró kés túlsó (az éles, de nem metsző) határának lenyomása vagy visszatartása az alatta levő kést a szarúszövetből a szabad csarnokba visszatereli. így hosszirányban (a metszés előhaladásában) egészen a műtevőtől függ, hogy hol akarja a cornea hátulján a kiszelést kezdeni, milyennek a lemez vastagságát kimérni és majd hol a szövetből kiszabadulni. A lemetszendő réteg oldalisága, azaz szélessége, attól függ, hogy a fönt említett mindenféle tényezőkön kívül az alsó (hátulsó) kés lapját a szem belseje felé nyomom és tartom-e, mert ekkor szélesebbre hasítom a lemezt, vagy a vele felszedett cornea-szövetet a felszínre emelem és szorítom-e, mert ekkor keskenyebb lemez alakul. Természetes, hogy az elülső takaró (felszínesen ráfektetett) másik és élétől, azaz hátával, járó kés tartása és váltogatott használata amannak helyzetéhez idomítandó. így erőművi tekintetben minden megtehető, a mi csak a cornea hátulsó felületén, a lapszerű leszabdalás ügyében, feladatként felmerülhet. Az elbánás mellékkörülményei azonban még tökéletesítést követeltek. Két oldalról késlapokat, egymás fölé, bár a cornea-szövet közrefogásával, fektetni, tehát nyeleiket is messze kinyulólag, szemköztesen és mégis laposan alkalmazni ritkán esik alkalom, — hiszen a homlok és az orr a hozzáférés körének felét elveszi. A felszínes kés a mélyebben járónak vagdaló haladását megítélni akadályozza, holott a műtevő nemcsak érzése, hanem látása szerint is tudni kívánja, mit tesz és hogy a még megteendők biztos sikerülése czéljából mit változtasson. A leszabadítandó réteg alakulásában a hosszúsági kimérés sokkal biztosabban kezelhető mint a szélességi méret. Ez is elvben kezünkbe van ugyan adva, de éppen mivel a hosszú késlapok a szövet keresztező tájékait folyton takarják, nem eléggé szabályozható. így azután a metszés menetele közben a szükséges erőművi változtatás, túlságosan követelő feladatot képez. Mindezeken győzedelmeskedni lehet, ha a corueát a hátul hámozó késre üvegből készült átlátszó eszközzel nyomjuk, ha
