Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-04-26 / 2. szám
1891. 2. sz. 15 S Z E M 1 percentben látott corpus vitreum prolapsust, mit ha nem az eszközzel való bánás gyakorlatlan volta okozott, elég ijesztő, jóllehet Silex tekintélyes percentjében 10 eset minden izgalom nélkül gyógyult. Mink hasonló adatokkal nem szolgálhatunk, mert az üvegtest előesését egyáltalában nem láttuk gyakrabban előfordulni, mint a horoggal végzett operatiók korában, miként ezt a következő táblázat mutatja. Üvegtest-clöesés kimutatása a III. momentumban. Évek Összes operatio Az iivegtestelőesések száma */. 1880—1886 Horoggal 1042 14 1-37. 1886—1890 Försterrel 870 8 0-9 7í A táblázatban természetesen a nem complicált eataraeták vannak felvéve, mert csak rendes operálást ígérő esetekből lehet helyesen következtetni a jelzett állításokra. A táblázat fényesen igazolja, hogy az iivegtest-előesések száma a Förster csípő használatnak ideje alatt nem csak hogy nem szaporodott, de határozottan fogyott, pedig oly tekintélyes summák vannak a táblázatban felvéve, melyek a belőlük r ont következtetéseknek nyomatékot adnak. Juhász Lajos dr. ugyancsak a budapesti egyetemi szemkórházból, 1876/77. évről, összeállított rendkívüli tanulságos kritikai kimutatásában a következőket olvassuk : „A csípővel való behatolást megvastagodott tokrészletért már a múltban félni tanultuk, daczára hogy nehéz megérteni, miként okozhat ezen aránylag finom eszköz előtolása a csarnokba oly veszélyes lobokat. Talán a csípő rovátkáiban el nem távolítható szeny jut a csarnokba, talán a sebnek és sugártájnak már e kis mérvű zúzása is elviselhetetlen a szemre ? Mind oly kérdések, melyeket csak felvetni lehet, a nélkül, hogy reájuk a kellő feleletet megadni képesek volnánk.“ íme most a Förster-csípő behozatala és veszélytelen volta kiegészíti Juhász dr. okoskodását, mely úgy formulázható, hogy akkor veszedelmes a csípő bevitele, ha a szemből utána nagyobb rész el nem távolodik, a mely a csípő rovátkái között esetleg bevitt fertőző anyagot mintegy magával ismét kihozza. Régebben a tokért csípővel rendesen csak a lencse expulsiója után mentek be, midőn a megvastagodott tokot vagy nem sikerült kihozni, vagy ha sikerült is a csípő rovátkáitól esetleg lehullott fertőző anyag a szemben maradt, mely azután a legveszélyesebb lobfolyamatok kótforrásául szolgálhatott. Manapság is, midőn a Förster csípővel a tok kitépésére minden félés nélkül megyünk be, nem szívesen és meggondolás után tesszük ezt akkor, ha már a lencse kint van, mert ilyenkor a régi tapasztalatoknak megfelelően mink is veszélyesebb eljárásnak ismerjük fel. A sebajkaknak a csípő általi erősebb zúzódásából nagy lobfolyamatok beállását nem vagyok hajlandó elfogadni, mert hiszen akkor a Förster-csípő behozatala óta a gyuladásosan végződő operatióknak és a veszteségeknek szaporodni kellett volna, mi pedig nem hogy nem történt, sőt ellenkezőleg mint ezt mindjárt számokkal is igazolom, kevesbedett. Igaz, hogy van némi hátránya az ily sebzúzodásnak, de ez csak a seb lassúbb záródásában nyilvánul, mert az éles sebajkak mintegy letompulnak, mit észlelhetni is, de veszélybe a szemet kellő tisztogatás mellett a Förster-csípő alkalmazása óta talán soha sem dönti. Veszteséget feltüntető táblázat. Év Összes operatio száma Veszteség °l 10 1880—1885 Horoggal operált 1042 16 1-8 1885—1890 Försterrel operált 870 12 1-3 2 S Z E T Cornea elmálási táblázat. Év Összes operatio száma Veszteség °/ /o 1880—1885 i Horoggal operált 1042 7 0'6 1885—1890 Försterrel operált 870 4 0-4 Ezen táblázatokban bemutatott szintén csak tiszta esetekre vonatkoznak, mert complicált esetekből levont következtetések nem bírnának bizonyító erővel, vagy legalább is gondolkozóba tehetne a felett, hogy a kimutatott veszteségek és cornea-elhalások nem-e épen a complicatio egyenes következményeinek tudhatók-e be. Sok operálást szemlélve és az utána következő gyógyulási folyamatot jól megfigyelve, feltűnik, hogy a még oly simán lefolyt műtevések után is a szem néha a Förster-csípő használata után a rendesnél nagyobb izgalmat mutat. Ennek okát én megfigyeléseim után abban találtam, hogy ha a csípő csak a középről tép ki egy kis tokrészletet, úgy a lencse peripheriás része az ottan sértetlenül maradt tok által mintegy rámába van zárva, a midőn az a buktatás és expulsiónál felül csak úgy szabadulhat ki, ha az elő felé törekvő lencse azt berepeszti, mi a tok erőssége szerint a corpus ciliarera kisebb-nagyobb vongálással jár. A lencse ilyetén kipattanását néha hallani is lehet, a mely esetekben az elmondottak igazolásaként rendesen nagyobb izgalommal járó gyógyulást is észlelhettünk. Ezzel végezve röviden tekintem át a tokkitépés utáni momentumokat, a mennyiben a gyakorlatban ezek is nagy fontossággal bírnak. A lencse kiürítése, ha maradékok voltak, úgy a régi eljárást, t. i az alsó szemhéjjal való surolgatást vettük elő. A csarnokban levő vér kedvéért csak kivételesen nyúltunk a surolgatáshoz, azon tapasztalatból kiindulva, hogy a vér rendesen úgy is elég gyorsan felszívódik, tehát eltávolításáért a sebet tátongtatni nem érdemes. A súrolás, ha hosszabb ideig is tartott, káros következményekkel még sem járt. Igaz ugyan, hogy ezen említett tisztogatási művelet alatt az összetapadásra hajlamos sebet ismételve és hosszabb ideig tátongtatjuk, mi az esetleges fertőző anyagok bejutását megkönnyítik, de ne felejtsük el, hogy a tisztogatás alapját épen abban leli, hogy a meggyűlni engedett csarnokvízzel mintegy belülről irrigáljuk, szorítjuk ki a hátramaradt részeket, mi a fertőző anyagok bejutását gátolja. A szem tensiójának ily módoni gyors leszállítása szívó hatást legalább is nem valószínű hogy gyakorol, mert különben alig lehetne értelmezni, hogy ily óriási anyag mellett egyszer sem láttunk volna tisztogatás által létre jött fertőzést, legalább ilyent egyetlen egyszer sem vehettünk fel. Látszólagos hátránya az úgynevezett keratitis striata nagyobb mértékbeni előállása, melynek mibenléte, keletkezése, mint ismeretes mindnyájunk előtt, még az újabb időben vita tárgyát képezi. Úgy látszik, legalább klinikai tapasztalat alapján, hogy az mégis csak mechanikus inger és a sebzés által okozott rosszabb táplálkozás okozta nyirkürökbeli folyadék valamilyen nemű elzavarodásán alapszik és nem a megnyílott cornea vagy vele szomszédos scleralis seben át folyadék benyomulásán, besiilyedésén. Ha a mechanikus inger nagyobb, mi áll magából a sebzésből, azonkívül a corneának bántalmazásából eszközökkel vagy a szemhéjjal, rendesen a striata is nagyobb és múlik az fokozatosan, a mint a sebzés által megzavart táplálkozás ismét helyre áll, a seb gyógyul. Tudjuk, hogy előáll striata cornealis különböző megbetegedésnél is, hol az előbbihez említett ingert talán a cornea különböző rétegeibe képező lobos csomók képezik, hol a táplálkozás is, gyuladás lévén, többé-kevésbbé leszállóit. (Ilyen esetet írtam már le 1885-ben a „Szemészetiben.) Ezen sorolási művelet elég gyakorlatot szükségei, de fontos is, a sokszor durvájában kijött lencse utáni maradékok
