Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1889-12-22 / 6. szám
62 SZEMÉSZET 1889. 6. sz. volna, hanem egész typusa olyan, mint a keratitis superficialis vasculosa erezése. Ez esetben tehát nem kell a keratitis interstitialis lueticára sem gondolni, hanem a pannus scrophulosus erezésének maradványait találjuk a szaruhártyai foltok tanúsága szerint is görvélyes pannust kiállott szaruhártyákon. Goldzieher az ő esetének magyarázásában fölveti ugyan a pannusos eredés kérdését is, de csak azért, hogy megczáfolja. Szószerinti fordításban idézem az erre vonatkozó részt: „Először is a limine el kellene utasítani azt a felvételt, hogy valami keratitis vasculosa superficialis ereivel volna dolgunk. Ugyanis az ilyen erek mindig meglátszanak oldalas világítással, ha oly finomak is, hogy a közönséges megnézéskor észrevételünket elkerülik, s akkor mégis vörös fonalakul látni őket elterjedni a szaruhártya elülső lemezeiben. Még az a tény sem teheti valószínűvé a pannus diagnosisát, hogy ez esetben a finom szaruhártyai foltokból keratitis superficialis (pannus scrophulosus) kiállására biztosan következtetni kellene és erre azt az ellenvetést lehetne alapítani, hogy ezeket az ereket gyuladásos érképződés maradványainak kellene tartani.“ A mit a továbbiakban mond, hogy minden klinikus ezer meg ezer foltos szaruhártyájú szemet lát, s ha pannusból származható foltjaikon volnának az ereződésnek nyomai, bizonyára nem kerülték volna el az általános figyelmet, az a tárgyalt esetre vonatkozóan csak azt bizonyítja, hogy az ilyen kórképeket nem elég egyféleképen vizsgálni, hanem meg kell vizsgálni minden lehető módon. Ha az én rajzolatomat a Goldzieherével hasonlítom össze, az is eszembe ötlik, hogy talán a kérdéses esetben kétféle ereződés van egymásra halmozva. Az egyikféle az volna, a mit Goldzieher látott s vele együtt láttam én is a sík tükörrel, a másik ettől függetlenül az volna, a mit én láttam a corneai microskoppal és azután le is rajzoltam. Amazt a praecornealis hálózat elvetésével a Hirschberg-féle interstitialis érhálózatnak lehetne tekinteni, emezt pannusos eredetűnek venni. Erre nézve egy igen tanulságos esetet kell az imént tárgyalttal egybevetnem. A múlt nyáron egy fővárosi rendőr volt megfigyelésem alatt mint az egyetemi szemkórházba bejáró beteg. Bal szeme szaruhártyáján, a szemrés irányában sávszerű pannusa volt, mely a Graefe-féle sávos homály kiterjedésében húzódott át a szaruhártya külső szélétől a belsőig. Erek csak e sáv területén voltak, még pedig majdnem párvonalosan húzódva középig, egy-egy vastagabbjoknak látszott a limbusról való jövetele. A külső szakaszban kis infiltratum is volt, melynek kíséretében könnyezés, féuykerülés bántotta a szemet. A múlt hónapban jobb szeme akut trachomája miatt került ismét az egyetemi szemkórházba. Ekkor újra vizsgáltam s bal szemét gyuladástól mentesnek találva, azt kutattam, mi lett az ereződésből. Fokális világítással alig bírtam valamit látni, de corneai microskoppal jól láthatók voltak a szaruhártya felszínes rétegének elágazó erei. Megvizsgáltam azután a Hirschberg ajánlotta módon is, vagyis a szemtükör villájába 20 dioptriás convex üveget téve átvetett világításban néztem a vöröslő pupilla területét, természetesen oly közelről, mint az üveg gyűjtő távola megengedi. Ekkor ugyanolyan finom hálózat képe tűnt szembe, mint a milyent Goldzieher az orvosegyesületben mutatott ; szintén csak a pupilla területén látszottak azok a finom anastomosisokul kapcsolódó sötét szálak. Vájjon ebben az esetben is kétféle ereződést vegyünk-e fel? Azt hiszem, a valóság mindkét esetben vagyis mind a három szemen az, a mit a tízszeresen nagyító és stereoskoposan mutató corneai microskoppal látni; a mit pedig a szemtükör a limbussal való összefüggésből kiszakítva a vöröslő pupilla területén mutat, az a keresztül-kasul haladó érágak projectiója s mint ilyen, optikai csalódás. Két esetem tehát, melyek elseje a Goldzieh éré val közös, nem vethető egybe a Hirschberg felfedezésével, mely szerint a lues alapján fejlődött interstitialis keratitis egyik bélyegző jele a szaruhártya mélyebb rétegeiben fejlődött s azután megmaradó sűrű érhálózat. Mindkét eset inkább pendantja amannak, és azt bizonyítja, hogy a pannus gyógyultával is állandósulhat olyan finom érhálózat, melyet egyszerű megtekintéssel meg nem látunk, sőt finomsága miatt ez az érhálózat eddig a gyűjtött fényben való vizsgáláson is kifogott. Annál becsesebb vizsgáló mód a corneai microskoppal való nézés és a Hischberg ajánlotta tükrészés, melyre tőle függetlenül Goldzieher is eljutott s rá az orvosegyesület figyelmét fölhítta. A kétféle vizsgálás azonban egészítse ki egymást, ha minden tévedést el akarunk kerülni. Az első legyen a tükörrel nézés; azután az így talált hálózat további alkotásának megállapítása történjék a corneai microskoppal. így bizonyára többször sikerülhet a gyógyult pannus helyén csak úgy megtalálni az erezés maradványait, a hogy Hirschberg a lues-os szarubártyagyuladás maradványaként a mélyebb érhálózatot felfedezte. A Goldzieherével közös esetnek a bal szemen talált kórképéről még azt az érdekes leletet jegyzem fel, hogy a szaruhártya alsó felében iris-praecipitatumnak gondolható barna pettyről, mely a rajzolatomban is ki van tüntetve, a corneai microskoppal való vizsgáláskor az derül ki, hogy a szaruhártya felszínes rétegében van s olyannak tetszik, mintha a felszínes ereződés valamelyik, immár nyomtalanul eltűnt ágának a megrepedéséből származó vérzés pigmentje volna, Nehány szó az ophthalmoblennorrhoea gyógykezeléséhez. Közli Neupauer Gusztáv dr. tanársegéd. Ha a szemészetnek az utolsó évtizedekben megjelent irodalmát lapozgatjuk, meg kell vallanunk, hogy alig van a szemészetnek egy-egy ága, melyben kisebb-nagyobb haladás nem volna látható. Természetes, hogy ezen élénk kutatás és kísérletezés közepette a szembajok legveszedelmesebb alakja az ophthalmoblennorrhoea sem kerülhette ki a szemorvosok figyelmét. A tankönyvek a conjuuctiva diphtheritise mellett ezen szembajt hirdetik a legrosszabb lefolyásúnak és a tapasztalat gyakran nagyon is élénken bizonyítja az állítás helyességét. Alig lehet egy orvosra kellemetlenebb állapotot gondolni, mint mikor saját szeme előtt látja a baj vészes pusztítását; látja az egyik vagy talán mindkét szem tönkremenetelét; és nem áll hatalmában a betegnek végtelen szánalmas sorsát jobbra fordítani. Ha csak egy ilyen esetet láttunk, ha csak egyszer hallottuk az ilyen betegnek kétségbeesett remény után kapkodó kérdését, vájjon fog-e még látni? lehetetlen lesz, hogy bennünk ne ébredjen azon forró vágy, hogy minden erőnkkel ezen baj pusztítását megakadályozzuk s a betegnek látását legalább töredékében megmentsük. Újból és újból elővesszük a régebben használt szereket, módosítjuk alkalmazási módjukat; majd új szerek után kutatunk, melyek a baj súlyos lefolyását megakasztanák vagy legalább enyhítenék. Az acut "phthalmoblennorrhoeák ellen már a legrégibb idő óta a legkülönbözőbb szereket alkalmazták, melyekkel azonban többnyire nem használtak, sőt gyakran ártottak is a betegnek. Az utolsó évtizedekben különösen két módot követtek az ophthalmoblennorrhoea gyógyításában. Míg a szemorvosok egyik része a blennorhoeát abortive gyógykezelte, nevezetesen a beteg szem kötőhártyáit a baj kitörése után rögtön 2 vagy több %'os argentum nitricum-oldattal ecsetelte, addig más részük a conservativ eljárást tartotta helyesebbnek s a baj gyógyítását főleg helybeli vérelvonásra és a szem tisztogatására szorította. Nem szándékom e két eljárás ellen vagy mellett felhozott érveket felsorolni, annál is inkább, mert a blennorrhoea kezdetén alkalmazott erős lapis-ecsetelések veszélyes volta úgyis már általánosan vau elismerve. 1879 óta azon ban ismerjük a gonococcusokat; a lefolyt évek alatt pedig kétségtelenné vált ezeknek kóroki összefüggése az ophthalmoblennorrhoeával. Ha pedig ismerjük valamely baj kórokát, a logikai gondolkodás is arra utal bennünket, hogy igyekezzünk ezen kór-okot eltávolítani. Vaunak is szereink, melyeknek behatása alatt a bacteriumok tönkremennek; ezeknek alkalmazása azonban gyakran lehetetlen, mert azok nemcsak a coccusokat, hanem egyszersmind a conjunctivát is roncsolják. Ha
