Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1889-05-05 / 2. szám
16 1889. 2. sz. SZEMÉSZET számítva) lapos felfelé néző connex-ívben, azután körülbelül 34 mm.-t lefelé halad; az utolsó 4 mm. kissé bal felé tér ki. Az ily módon körülirt bőrrészletet azután a műtő, a két hosszú szél felől laposan tartott késsel lepraeparálja egészen 3 mm.-nyi távolságig a csúcstól. Most a lebenyt egész hosszában egy spatula segítségével alapjáról felemeli, azután 4—5 mm.-nyi távolságban a csúcstól egy tinóm selyemfonalat húz át a lebenyen, kivtilről befelé szúrva a tűt, és csak azután fejti le a lebeny csúcsát is. E közben az intermarginalis metszés és a szabadon fekvő porcz a megalvadt vértől irrigatio által megtisztíttatik, a seben még rajta fekvő bőrlebeny 45° C. meleg sublimat- vagy borsavas-oldattal folyton irrigáltatik és azután a selyemfonalon húzatik az orr felé, míg csúcsa a belső szeinzúgba jut. A lebeny a lemeztelenített porczot egész hosszában és szélességében takarja. Következik azután ezen lebeny odaerősítóse 5—7 varrat segítségével, először a csúcson, azután a porcz széléhez és végre a pillaszőrök között a felhúzott lemez alsó széléhez. Ha a lebeny oda erősítve van, akkor a halántékon levő folytonossághiány egyesíttetik a megfelelő számú varratokkal. Ezután jodoformkötés alkalmaztatik. Ulrich a nyeles lebenyt az arcz bőréből, Yossius pedig magából a szemhéj bőréből veszi; mindkettő állítólag' tartósan jó eredményt szokott ily eljárás mellett elérni A műtétet kedvezően' befolyásoló apró előnyök leírását mellőznöm kell. A ki azok iránt érdeklődik, mindent megtalál Jacobsonnak előbb említett könyvében. Czermak a trichiasis műtétet következőkép végezi: a Jaeger-féle spatula behelyezése után az intermarginalis metszést csinálja és a két lemezt körülbelül 4 mm.-nyi magasságig fejti szét. Ezután a transplantálandó két lebenyt készíti akként, hogy először az intermarginalis metszés külső, azaz halántéki végéből kiindulólag merőlegesen felvezeti a metszést egészen a szemöldökívig, azaz 1'5 cm.nyi magasságra, azután 4—5 min.-nyire kifelé és körülbelül 1'8 cm.-nyíre lefelé; ugyanezen metszést végzi a belső szemzúg fölött is (1. 1. ábra). Ily módon 2. ábra. két bőrlebenyt ír körül, mely mindegyikének befelé néző széle 1'5 cm. hosszú, szélessége 4'5 mm. és külső széle 1'8 cm. hosszú. Ezután a két bőrlebenyt alapjáról figyelmesen lepraeparálja; a többi bőrrel a lebeny 3—4 mm.-nyi, vagyis azon kiterjedésben marad összefüggésben, a mennyivel a külső széle hosszabb, mint a belső. A két lebenyt most ráfekteti a lemeztelenített porczra; a két lebenynek csúcsa a porcz közepén ér össze, illetve egymáson keresztül ér, miután a két lebeny együtt 30 mm. hosszú, vagyis hosszabb mint a lemeztelenített porcz. A lebeny oly széles, hogy a porczot szélességében is teljesen takarja. A két lebenyt ott hol összeérnek, 1—2 varrattal egyesíti egymással, azután 4—6 varrattal a felhúzott felső lemezhez erősíti. Befejezi a műtétet a transplantált lebenyek által fennhagyott folytonossághiánynak 4—5 varrattal való egyesítésével (1. 2. ábra). A szemhéjra jodoform- vagy bór-vaselinnel bekent vászondarabka tétetik, erre kötöző gyapot és az egész egy pólyával megerősíttetik. Ezen műtéttel be van fejezve a használtabb trichiasis műtétek sora. Ha a Flarer-féle műtéttől eltekintünk, tapasztalatom szerint a legjobb és legtartósabb eredményt a Hotz-féle trichiasis műtéttel lehet elérni, s különösen akkor, ha azt a fent emlí1. ábra. tett módosításokkal végezzük, összehasonlíthatlanul jobbak az eredmények, mint a Jaesclie-Arlt-féle műtéttel, ha mindjárt a kivágott bőrrészlet átültetésével csináljuk is azt. Ezen műtétnek hátrányai u. i. a következők: az intermarginális metszés nehéz, sőt néha zsugorodott, összetöpörödött porcznál alig lehetséges ; ép oly nehéz a pillaszőrtartó vékony lemezben a rendes vérkeringést fenntartani, a lemez könnyen elhal, igen sokszor még el is genyed; ugyanez áll a kivágott és a lemeztelenített porczra fektetett nyélnélküli bőrlebenyről is; azonkívül az alsó lemez (a porc) könnyen elsorvad, a felhúzott felső lemez ismét lefelé jut, vagyis a pillaszőrök megint csak oda jutnak, a hol voltak és a trichiasis ismét fennáll; vagy ha a porcz sarjadzó szövettel boríttatik is be, igen gyakran megesik, hogy ezen szövetből pillaszőrök nőnek ki és ismét kész a trichiasis; számba veendő még azon körülmény is, hogy ha a szemhéj nem magas és a pillaszőrök hosszúk, akkor, ha azokat elegendő magasra húzzuk fel, a cosmetikus eredmény olyan, hogy Klarer után sem rosszabb, a mennyiben a pillaszőrök a szemhéj közepéből látszanak kinőni; ha pedig ezen hosszú pillaszőröket nem emeljük fel elég magasra, akkor a műtét hiábavaló, mert csak úgy érhetnek most a szemtekéhez mint a műtét előtt. A Hotz-féle trichiasis műtét sokkal könnyebben hajtható végre. Ha esetleg a szemhéjporcz elgörbült, a mint az nem ritkán előfordul, akkor a porézből egy ékalakú darabot kimetszünk s csak miután ez már összehegedt, hajtjuk azután végre a műtétet. Hogy mennyiben felel meg a Jacobson-féle trichiasis műtét a belé helyezett reményeknek, arról saját tapasztalatok nem állnak rendelkezésemre; Jacobson egy esetben sem látott recidivát. A Czermák-féle trichiasis műtét eredményének tartósságával magának Cz.-nak sincsenek tapasztalatai, miután a műtétet eddigelé csak egyszer hajthatta végre, tavaly deczember 23-án. Én két hétre reá láttam utoljára a beteget, a midőn a lebeny teljesen be volt hegedve és a pillaszőrök helyes állásban voltak. Ugyanezen beteg másik szemén ekkor már recidiva volt, egy 4 héttel azelőtt végrehajtott Jaesclie-Arlt-féle trichiasis műtét után. Czermák eltérőleg Jacobsontól a lebenyt azért veszi a szemhéj bőréből, bogy egyrészt elkerülje a halántéki 3 cm.-nyi hosszú heget, mely különben, a mint meggyőződhettem, alig vehető észre, másrészt pedig azért, mert az ő nézete szerint a szemhéj szélén merőlegesen álló két heg ectropionáló hatással van a szemhéjra. Végleges ítélet az eljárás felett ma még nem mondható. Részleges trichiasis megszüntetésére a pillaszőr tüszők galvanocaustikus elroncsolását ajánlhatom. Adatok a vakság aetiologiájához. Közli: Grosz Emil dr., szemklinikái gyakornok. A megvakulás ellen való sikeres küzdelem első feltétele a vakságot előidéző okok ismerete. Erre a czélra szolgál a vakstatistika, melynek adatait részint a népszámlálás, részint magántermészetű kutatások adják. Az adatgyűjtés előbbi módja főleg a vakok sociális viszonyaival ismertet meg, míg utóbbi eljárás legtöbbször épen a vakságot előidéző betegségek megismerését czélozza. A népszámlálási lapok ki sem terjednek kérdéseikben a vakságot megelőző szembetegségekre, de még az esetben is, ha ezt tennék, miután az adatokat laikusok szolgáltatják, következtetések alapjául nem szolgálhatnak. Természetesen, ha az állam anyagi viszonyai s a hatósági orvosok képzettsége engedné, úgy az összeírt vakokat ezek átvizsgálhatnák s így egyöntetű és kiterjedt vakstatistikához juthatnánk, mint, a hogy ezt Norvégiában tényleg meg is kisérlették. Csakhogy erre sem elég pénzünk, sem elég szakemberünk nincs a miért egyelőre be kell érnünk azon adatokkal, melyeket egyes szemorvosok saját körükben gyűjtöttek. Erre három mód áll rendelkezésünkre. Vagy egyes városok s kisebb területek vakjait a népszámlálási lapok alapján utólagosan átvizsgálhatjuk, mint a hogy Katz, Magnus és Kerschbaumer tették, vagy vaknevelőkben elhelyezett világtalanok képezhetik kutatásunk tárgyait vagy végül szemkórházak jegyzőkönyveiből gyfijtketjük
