Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-10-21 / 6. szám
'25 eltorlaszoló kocsisor mellett órák hosszáig eltartott. Azután szigorlat vagy ülés, vagy ismét consiliumok következtek, melyek befejezéséül vacsoráig a reggel Operáltak első kötözését végezte. így telt el a nap. Kivételt csak a vasárnap délután képezett. Ezt télen Skoda vagy Rokitansky barátainál (néha whistezve), nyáron villájában töltötte. Tiszteletdíj tekintetében rendszerint elfogadott a mit az emberek adni jónak láttak. Gazdagoknál sem tett kivételes követeléseket. Orvosi körökben Arit jellemét feltétlenül tisztelték ugyan, de többszörösen rebesgették, »hogy a praxist elrontja«. Ha e pont felől szabad szerény véleményemet elmondani, úgy gondolnám, hogy Arit eljárását nem volna helyes egyoldalulag megítélni. Elve, hogy minden szenvedőn lehetőleg segíteni kell, magasztos. De lehetetlen, hogy minden szembetegen egy ember segítsen. Valahol határnak kell lenni. Ez a határ az ő helyzetében ott lett volna, a hol tudományos feladatai idejének és testi erejének kímélését követelték. Eleget tesz vala emberi kötelmeinek ha gondoskodik, hogy minden hozzáfolyamodó szakértői segélyt találjon, bárha ezt nem minden esetben maga személyesen nyújtja. Sok beteg alighanem belenyugodott volna, ha Arit fölvilágosítja, hogy baja egyszerű, azt N. N. (és itt, már kiképezett fiatal erőket igénybe venni alkalom nyílt volna) szintén jól fogja kezelni, és ha fennakadás lenne, maga kisegíteni készségesen fog. Tudom, hogy ezen nézetem csak egyéni értékű lehet. Akárhogy gondolkozzanak mások, annyi mégis bizonyos, hogy az emberiségnek azon túlnyomó nagy része, mely nem orvos, Arltnak eljárását dicséri. És köznapi bár, de ismételést eltűrő igazság, hogy nem a betegek vannak az orvos kedvéért. Arltnak orvosi gyakorlatában épen úgy mint tudományos tevékenységében a műtevés nagy részt tett. Kétségtelenül egyike a legnagyobb szemoperateureknek volt. Hogy ezen képességre alkatilag is születve kell lenni, félreismerhetlen; azonban Arit a veleszületett képességet magában nagy gonddal fejlesztette, nemcsak élőkön a véletlen szerint végezve, hanem holttetemen és állatszemeken rendszeresen úgy gyakorolva a műtevéseket mintahogy a zeneművész gyakorlatban maradás kedvéért hangszerén minden nap játszik. Bámulatos az összhangzat, melyben a jó műtevéshez szükséges tulajdonságok nála megvoltak: a javaslatoknak magas értelmű felállítása, a beteg iránti részvétel teljessége mellett a feladatba lelkesült elmerülés, a műtevő kéz beidegezésének a legkisebb árnyalatban uralása, a kivitel lehetőségeinek biztos ismerete, és a fölmerülő nehézségekbe pillanatszerű beletalálás. Nejének bal szemét glaucoma miatt maga iridectomiálta; bizalmas körben hallám, hogy a remekül végezett műtétel után ájultan rogyott volna le. Sokat operáltatott assistenseivel is. A műtételi technika tudományos kidolgozása egész életén át foglalkoztatá elméjét. Tanltásmódja főként oktató és nem elvontan felolvasó volt. Elemében találta magát, ha eseteket mutatott be. A hosszúra szőtt elméleti fejtegetésekre idő sem volt, de meg azokat otthoni olvasással pótolhatóknak vélve nem is kedvelte. Hallgatóságát nem testületnek nézte, melyet szépen illesztett szavakkal elragadni kell, hanem egyesekből állónak vette, a kik mindegyikének felfogásához alkalmazkodni tartozik. Nem hagyta ugyan figyelmen kívül, hogy az egyetem orvosokat és szaktudósokat is képezni hivatott; de idő hiában (egy fél év volt csak köteles) és a hallgatók sokassága mellett csak az első feladatot tarthatta szem előtt. Szigorlatnál a gyakorlatban szükséges ismeretek képezték követeléseinek mértékét. Szemtükrözést nem kívánt. A fiatalságot öntevékenységre igyekezett vezetni. »Nem tudhat mindent, de tudnia kell, hogy az egyes esetben hogyan igazodjék útba«, volt sokszor ismételt mondása. A klinikán előszeretettel akként járt el, hogy előtte ismeretlen beteget hozatott elő és majd úgy tette tanulságossá az esetet, hogy bemutatta miként kell vizsgálni s következtetni, majd úgy, hogy hallgatót szólított elő és belőle az eset részletes méltatását sokratice húzta ki. Az elismerésnek külső jelei többszörösen érték. 1870-ben »von Arlberg« előnévvel a vaskoronarendnek lovagja lett, néhány hétig a »von«-t írta, de azután megint az egyszerű »Dr. Arit« aláíráshoz tért vissza. Udvari tanácsos (Hofrath) czímét és rangját 1877-ben nyerte. A Ferencz József-rend csillagos keresztese 1883-ban lett. Külföldi rendjellel szintén többel bírt. A tudományos társulatok tagsága hosszú sorozatban volna csak felszámolható, köztük van a mi orvosi egyesületünké is. A »Gesellschaft der Wiener Aerzte« őt Hebra után elnökének, és midőn ideje kitelt, tiszteletbeli elnökének választotta. IV. T. egyesület! Életrajzos vázolásaim a mívelődés-történelmi alapot nélkülöznék, ha az előadottakat az orvosi tudomány fejlődésével átalában és a szemészetével közelebbről nem állítanám viszonyulásba. Midőn az imént Arit működésének részletezése után az egyén képét rajzolni igyekeztem, a ki azon munkásságot kifejtette, most feladatomul esik viszont kitüntetni, hogy ama tevékenység eredményei mennyiben szolgálnak történelmi felfogásunk kiszélesítésére, és hogy Arit egyéniségének hatása a történelmi fejlődés milyen helyén illesztendő be. Az orvosi tudománynak az utolsó 50 év alatt fejlődéséről mélyen tisztelt nagyérdemű elnökünk Markusofszky Lajos úr ő méltósága előttünk nem régen mély bölcselmi felfogással értekezett, így a szemészetet illető főbb mozzanatok felhozására szorítkozhatom. A szemészeti tudomány mai állásának előzményei nem egészen azonosak a többi orvosi szakok fejlődésének menetével, különösen azon irányban, hogy a szem mellülső részeinek közvetetlen megszemlélhetősége és a csontos szemgödör tartalmának az élőn is némi hozzáférhetősége már régen egy, különösen sebészi irányú, viruló franczia szemészi-iskola előállását tette lehetővé. Ennek főképviselőiül Pourfour du Petit és Ambroise Páré nagy neveit röviden említeni ez alkalommal elégségesnek látszik. Azután az épboncztan és a physika nagy előhaladásait alapul véve, a múlt század közepétől kezdve a mívelt nemzetek valamennyiének hozzájárulásával (Morgagni, Cheselden, Daviel, Richter, Scarpa, Wenzel stb.) és fokozódó jelentőséggel, végre a bécsi Beer vezérlete mellett tetőzést érve el, oly szemészi iskola fejlődött, mely az észleled anyagnak, a mennyiben az az egyszerű kórmegfigyelések által nyerhető, igen bő, és értéke szerint valóban végleges becsűnek mondható halmazát nyujtá. Hogy e század első tizedeiben a Beer szemészi iskolájának mily jelentősége volt, legjobban kitűnik, ha tanítványainak főbbjeit elősorolom : Benedict Boroszlóban, Chelius Heidelbergában, Fabini Pesten (a kinek személyében nekünk is részünk vala a tökéletesedő szemészet ezen fejlődési szakában), Fischer Prágában, Flarer Paviában, Jaeger Frigyes Bécsben, Jüngken Berlinben, Mackenzie Glasgowban, Piringer Grázban, Ritterich Lipcsében, Rosas Bécsben, Philipp v. Walther Landshut és Münchenben. Mindezen férfiak munkásságában az észlelés és az induktiv módon tett következtetés már hatalmasan, habár legtöbbször öntudatlanul nyilvánul. Az általános kórtani felfogásnak akkor még speculátiv iránya daczára, sőt sokszor ennek mintegy ellenmondásaul az induktiv gondolkozás már erélyesen gyökeret eresztett. így a szemészetben, a mennyiben a tudományilag csupán a szemészeket érdeklő részletek jönnek kérdésbe, a Rokitansky és Skoda exact bécsi iskoláját már előkészítve találjuk. A midőn eme férfiakkal együtt Arit a küzdőtérre lépett, a szemészetben már csak a kórtani felfogásnak helyesbítése és a kórboncztani szorosabb kutatás által nyert új ismereteknek beillesztése vált szükségessé, hogy a szemészet is a többi orvosi szakokkal egy magaslaton álljon. A történeti fejlődés szerint tehát a Rokitansky-Skoda-féle új aerának a szemészetben nem lehetett azon az irányt oly élesen fordító hatása, mint a többi orvosi szakokban. A kórboncztani időszakban Arltnak jelentősége már nem annyira az elv megtalálásában (mert az már lappangólag működött), mint inkább ennek öntudatos kimondásában, és szándékos alkalmazásával ismereteinknek nagyterjedelmű kibővítésében állott. A Skoda és Rokitansky jelentőségével szemben az Arlté e szerint kisebb azon szempontból, hogy a szemkórboncztant már előtte is mívelték és hogy ő bár nagyobb elismerésre juttatta, annyira még sem meríthette ki, mint más téren amazok, — mert ime a szemkórboncztanban még ma is folytonosak az erőlködések, és tennivaló még mindig sok maradt. A szemkórboncztan tehát régóta és lassan fejlődik. Ezen menetelbe Arit, mint láttuk, úgy vágott bele, hogy a más téren még csak újításul megkezdett ezen kutatási módot egy időre itt — 126 —
