Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-10-21 / 6. szám
I 2 I 122 Zinn, Sömmering, Arnold és Brücke hires műveinek kontár képeit melléje tesszük. A nehézség a dolog természetében fekszik. A nagyított ábrán az utánzás eltévesztését elkerülni nagyon nehezen, míg azt észrevenni annyival könnyebben lehet. A később megjelent könyvek már Arit képét használják fel. Prágai tanárkodásáról Arit mindig szívesen emlékezett meg: tág klinikája és osztálya (80 ágy) volt, tanítói és orvosi működése nagyban kielégítette, családjában boldog volt. II. Midőn Bécsben Rosas halálával a szemészeti tanszék megürült, Arit, Gulz, Hasner és Stellwag hozattak 1855 nyarán szóba. Jaeger Ede is igényt tartott. Végre 1856. junius 10-én Arit neveztetett ki, előző meghívás és az idejövetel feltételeinek megalkudása után. Hogy az utóbbiakban nem volt makacsabb, sokszor megbánta. Évekbe telt míg a tanszéknek előre kívánt alakulását elérhette, a viszonyokon lassan javíthatott és különösen a tartalékosztályt (1872-től 60 ágygyal és 2 tanársegéddel) kivívta. Közben sok súrlódásnak és megmaradó elkeseredésnek volt kitéve. A Bécsben fennállott viszonyok nálunk ismertek. így tevékenysége ezen időszakának vázolásában, a mi a kíileseményeket illeti, rövid lehetek. A hallgatók nagy száma, az idegen orvosok odaözönlése, a roppant beteganyag, a sok szigorlat és ülésezés, a magángyakorlatban óriási, sőt majdnem üldözésszerű igénybevétel kevés időt hagytak az irodalmi tevékenységre. Arit a klinikán fáradságot nem ismerve oktatta hallgatóit. Szűn- és ünnepnapokon sem nyugodott. Saját mondásából tudom, hogy minden egyes szigorlati bukásnál újból mérlegeié, ez menynyiben rajta múlhatott és eljárásán miben javíthatna. Tanításában első elve volt a gyakorló orvosnak szükséges ismereteket átszármaztatni. Ezért az elemi ismereteknek biztos begyakorlására törekedett. Az idegen orvosoknak műtéti cursusokat nyitott, melyek az e nemben valaha létezett legtökéletesebbekhez tartoztak. A magasabb kiképezés egyéb irányaira idő híjában csak mellesleg fordíthatott figyelmet. De intézkedett, hogy jól képezett assistensnek a szemtükrészetet, a fénytörési és alkalmazkodási rendellenességeket, a szemkórboncztant és górcsövezést, a műtéteknek holt tetemen begyakorlását, sőt a szemkórtant átnézetesen, külön tanfolyamokban adják elő. Az assistensek kiképezéséről viszont leglelkiismeretesebben gondoskodott. Az előhaladás mértéke szerint nekik az öncselekvésre mind tágabb tért engedett. Ekként a mindennapi tanítást képviselő rendes előadások, mellett, látszólag akaratán kívül és mégis oly virágzőlag, legmagasabb értelemben szakiskolát fejlesztett. Ezen a felszín alatti buzgólkodásnak mégis szembeszökő eredménye lett az, hogy Arit mellől majdnem több szembúvár került ki mint a Graefe közvetetlen segédei közül. És ha Graefe tanító hatása az összes egykorú szemészekre nagyobb volt, ez ellenében Arltnak befolyása a vele egyenesen érintkező segédekre volt erősebb. Arit segédeiből neki büszkeségére és állandó örömére tanárok lettek: Businelli Rómában, Rydel Krakóban, Becker Ottó Heidelbergában, Reuss Bécsben, Sattler Prágában, az én csekélységem Budapesten, Fuchs Ernő előbb Lüttichben, most Bécsben. Ismert szemészek Dr. Brettauer Triesztben, fia Arit Ferdinánd, Bergmeister és Dimmer Bécsben, Kerschbaumer Salzburgban, Denk Linzben; — két kitűnő képzettségű volt assistense fejlődésük delelőjén elhalt: Tetzer és Biermann hazánkfia. Ezen közvetetlen assistenseken kívül az európai continensen és az amerikai Egyesült- Államokban működő neves szemészek, keveset kivéve, tanítványai voltak. Tőlünk Siklósy, Feuer Náthán és Szili állottak Arlthoz közeli viszonyban. Azon időtől is, melyben Arit Bécsbe jött, a szemészet óriásilag haladt. Graefe fényes csillaga ragyogott a tudomány egén, és az általa 1853-ban megindított »Archiv für Ophthalmologie« minden kötete tudományos nagytetteket hozott a bámuló emberiség tudomására. Arit és Donders már a második kötet czímlapján mint kiadó-társak szegődtek a mozgalom vezetőségéhez. Arit a megindult élettani és módszertani irány minden alakulását öntudatosan követte ugyan és sokban öntevékenyen vett részt, de még sem térhetünk ki azon tény elől, hogy maga már nem volt vezér, hanem csak az uralkodó irány alkalmazója. A búvárkodás mostani elvének feltétlenül meghódolt, de azt nem maga kezdeményezte. Feltűnik továbbá, hogy irodalmi tevékenysége mintegy 18 évig meggyengült. Nem mintha tétlen lett volna, vagy a munkálatok száma kicsi lenne, vagy az a mit írt nem Arit régi szelleméből jönne, hanem nagy jelentőségű tárgyakat alig találunk ezen időbeli közleményeiben. Én úgy gondolom, hogy e jelenség nem képességeiben, hanem jellemében gyökerezik. Mások sokat írtak és hamar közöltek. Az új vizsgálási módokkal gyorsan lehetett felfedezéseket tenni. A szemészi tudomány hirtelen nagy, mondhatni senzátiós tekintélyre vergődött. A kínálkozó tárgy maga új embereket toborzott. De az új emberek hamar névre is akartak szert tenni. így azután nem múlhatott, hogy a gyors munkásságba itt-ott Arltnak természetével össze nem férő elsietés vegyült. Arit kétkedve produkált. Mielőtt a szellemi mívelet eredményével magát véglegesen azonosíthatta, róla nem tett közlést, sőt felőle meghittjeivel alig beszélt. Az irodalmi közlések lábra kapó módját, mely szerint ma adalékok közöltéinek, holnap megtoldatnak, holnapután módosíttatnak, végül a tudományos következmény csak a több közlés összeadása és kivonása után tudható meg, sőt a még várakoztató eredmény előre híreszteltetik, —■ a produkálás ezen módját Arit türelmesen nézte, de a maga részéről mint természetébe nem vehetőt nem is követte. Nem hunyhatott ugyan szemet az elől, hogy a gyorsabb közléseknek is jogosultságuk van, mert egy kérdés tisztázásában többek hozzájárulását lehetővé teszi, azonban maga, az ő szerénységével és csak határozott végeredményekben megnyugvó lelkületével, már csak fiatalkori módja, a hosszabb megfigyelés és lépcsőzetes gondolatfejtés mellett maradott. Látván, hogy a tudomány rohamosan fejlődik, a vívmányokat néha tartózkodva és mindig gondosan bírálva elfogadta, de maga nem erőlködött mindenáron előtérben maradni. Mindent a tudomány és az emberiség kedvéért, semmit a személyes hiúságért, ez volt elve. Legielentősebb munkálatai Arltnak ezen időszakban a Graefe Archívumban megjelentek voltak: »Ueber den Thränenschlauch«, »Zur Anatomie des Auges« (a sugártestnek és szivárványhártyának alakját és fekvését tárgyalja), »Ueber den Ringmuskel der Augenlieder«, »Zur Behandlung der Thränenschlauch-Krankheiten«, »Zur Lehre vom Hornhaut-Abscesse« (mely munkálat a kérdésben sarkalatosán tisztázó), továbbá egyéb folyóiratokban »Ueber Acne rosacea und Lupus«, »Zum Mechanismus der Thränenleitung«, és különösen »Ueber Retinitis nyktalopica«. Ez utóbbi munkálat egyike azon keveseknek, melyekben Arit a felvett tárgyat nem véglegesen intézte el. Ugyanis utóbb kitűnt, hogy az idevágó esetek sokja szeszszel és dohánynyal való visszaélés következménye, és hogy nem az esti jobblátás, hanem sárgafoltbeli vörös és zöld scotoma a jellemző bélyege; így Arltnak annyi érdem marad, hogy legalább külön baj létezését felismerte. 1874-ben, Graefe halála után 4 évvel, Arit tanárnak irodalmi munkássága hatalmasan feléledni kezdett. A következő 10 év alatt egyes szemészeti kérdéseket, melyeknek felfogása a sokfelé menő közlések és nézetek következtében veszedelmesen megingott, irodalmi átnézetes és biráló revisióban részesített. Erre most már hosszú életű tapasztalatai és a végösszesítésre különösen meglevő talentuma jogosították. Ha ezen munkálatokban csak részletek szerint találunk is újításokat, mégis bennük a meglevő tudományos adatoknak megérthető egészbe foglalása és az elzilált nézeteknek egy pontba visszahozása igen nagy érdem. Hogy Arit szellemi termelése megint elevenültnek látszik, az e fordulón is külsőleg magyarázható. Legalább nekem olyan benyomásom van mint a minőt egy alkalmilag felszólaló tesz: előtérbe áll, mert az előtte szólották ügyetlenkedtek és ő a helyzet szerint a szólást kötelességnek tartja. Graefe életében Arit, barátjának fölénye mellett, a tudománynak irodalmi képviseletére nem érzett kényszert. De midőn amaz meghalt volt, a helyzet igényei Arltot a küzdő térre, sőt a bírói szerep felvételére szólították, így a szemészeti irodalomnak újból áldásos vezére lett, csakhogy most kevésbé produktiv, mint inkább az elzilálódást gátló jelleggel. Míg a prágai időszakból való munkák találékonyság által terem
