Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-05-20 / 3. szám
55 56 részek lesznek a külső csírlemezből hólyagszerűen lefűződő lencse, mely eleintén úgyszólva az egész kelyhet, illetőleg másodlagos szemhólyagűrt kitölti s az utóbbi és a lencse közötti kis tér igen gyér, mesodermalis eredetű sejtekkel van még ekkor ellátva. Esetünk fejtegetésénél azonban épen ezen középső csírlemezbeli elemek bírnak nagy fontossággal, kövessük tehát ezek sorsát kissé tüzetesebben. A szemlencse és kehelyfal közötti sejtek részben a lencse perifériáján, vagyis a kehely distalis szélein, részben a kehely oldalfalának egy alúl fekvő hasadékán jutnak a szemhólyagot környező középső csírlemezrészletből a kehelybe. Az említett hasadék a kehely szélétől fenekéig terjed és a kettős fal mindkét lemezén áthatoló. A kehely oldalfala aláfelé tehát hiányos, úgy hogy folyadékkal a kehely nem volna megtölthető, mert előbbi a fenékig érő falhasadékon mind kifolynék, másrészt azonban utat nyit a hasadék bizonyos szövetelemek kehelybejutására. Hogy vájjon mi az oka a hasadék keletkezésének, az még nincs tisztába hozva, de tény az, hogy a szem táplálkozása körül a fejlődési időben fontos szerepe van, útúl szolgálván a véredényeknek ; másrészt a szemfejlődési hibák egész érdekes sorozatának forrásává válhatik. E hasadékon át a mesodermalis sejtekkel tehát véredények is bejutnak a kehelybe és pedig egy a szemhólyag alatt futó ütérből halad egy ág a hasadékon át a lencse hátsó fala felé. Később, a mint a hasadék záródni kezd, ezen ütérág a szemhólyag vályúszerű nyelében elhelyezett art. cent, retinae egyik ágaként tűnik elő, jobban mondva az előbbi ütér feküdt bele a szemhólyagnyél vályújába és a maradandó art. centr. retinaevé lett; a kehelyben a lencse felé futó ürtérág pedig az ébrényi art. hyaloidea, mely a lencse hátsó falához közel villaszerűén számos ágra oszolva a lencsét körülvevő tunica vasculosa len/is-t képezi főrészben. A szemhasadék valószínűleg az edények és sejtek betolakodása által képződik és ennek megfelelőleg be is zárúl, a mint az említett elemek elhelyezkedtek a szemhólyagban. A középső csírlemezbeli sejtekből az üvegtest képződik, az art. hyaloidea a lencse táplálását eszközli és a lencse kifejlődésével úgy maga az ütér, mint a tunica vasculosá-t képező ágai visszafejlődnek. A szemhasadék a fejlődés 7-ik havában zárúl be emberi ébrénynél. Ha e vázolt visszafejlődési folyamatok valamelyike vagy nem következik be, vagy pedig csak részben megy végbe, akkor a különféle, egész életben fennmaradó rendellenességek és torzképződések keletkeznek, melyek jórészt elég ismeretesek és nem épen ritkák. A szemhasadék nyitvamaradása az általános névvel colobomá-rxak nevezett torzképződésre vezet; a coloboma azután melléknévkép kapja azon szemrészt, melyben jelen van, de jól megjegyzendő, hogy a hasadék csak azon szemrészben maradhatott nyitva, melyben jelen volt és így logice csakis ezen szemrészek hiányai volnának colobomá-nak. nevezhetők. E részek a szemgolyó fali részei és pedig főkép a szemhólyag kettős falából képződő elemek: a retina és a festenyréteg. Ezen rétegek hiányos fejlődése kihathat a többi falrészek fejlődésére is, a minthogy látjuk is úgy a choroideá-ban mint a szivárványhártyában az ide visszavezethető hiányos fejlődést és így helyén van utóbbiaknál colobomá-xól szólani. Azonban a szemhólyag bennékét képező lencse és üvegtest hasadékkal sohasem bírtak és így azokban a falirészekével egyenértékű coloboma sohasem képződhetik. Paradox tehát azok colobomá-járói beszélni, mint azt Manz1) teszi, a ki még hozzá a coloboma lentis elnevezés alatt összefoglal két egészen külömböző állapotot, ugyanis egyszer a lencse alsó részének hiányát, máskor meg a lencseszél megnyúlását. Hogy az utóbbi állapot miért volna coloboma, azt bajos értelmezni. A lencsetest hiányosságánál még megengedhető talán ez elnevezés, mert oki összefüggésben állhat a szemrés helytelen záródásával a lencse hiányos kiképződése; mégis zavarólag hat az ok nevét az okozatra is átvinni. Külömben az üvegtestnél is hasonlókép jár el Manz, *) midőn a coloboma corporis vitrei elnevezés alatt még az art. hyaloidea okozta változások egy részét is letárgyalja, holott az utóbbi rendellenességek már mégis sokkal önállóbbak és távolabb állanak a colobomá-\.6\, semhogy utóbbival egy kalap alá foglalhatnék. Az art hyaloidea és az azt környező nyirkür, illetve az üvegtest által az ütér számára képezett csatorna: canalis Cloqueti által létrehozott rendellenességek a legújabb irodalom számos idevágó adata folytán ma már egész különálló, tekintélyes csoportját képezik a fejlődési hibáknak, melyek art. hyaloidea persistens és látható canal. Cloqueti vagy mint a francziák nevezik canalis Cloqueti persisteris nevek alatt ismeretesek. Az art. hyaloidea fennmaradhat egész terjedelmében és vért is tartalmazhat, mint 4 esetben találtatott ; vagy pedig obliterál és ekkor ütérvastagságú tömött fonal húzódik az art. centr. retinae-iő\ a lencse hátlapjához; lehet, hogy a fonál megszakad és ekkor csak maradványai látszanak a lencsén és a papillán. Leggyakrabban pedig a lencsén is visszafejlődik és csak a papillán marad vissza hosszabb vagy rövidebb fonalacska alakjában, mely a szemmozgásoknál ide-oda libeg. Ritkábbak azon esetek, hol a canalis Cloqueti is belejátszik a dologba. Ilyenkor mindig vastagabb az üvegtestben látható képlet. Az előbbi fonál áttetsző vagy pedig tömör falú csatornában fekhetik, utóbbi esetben az ütér nem is látható és csak a szövettani vizsgálat mutatta ki annak maradványait. Valamint az art. hyaloidea úgy a canalis Cloqueti is vagy egész terjedelmében fennmarad, a mi igen ritka, vagy csak egyes részei. Gyakoribb eset a papillán visszamaradó csapszerű képlet. Hogy vázolt esetünk a rendellenességek mely csoportjába lesz sorolandó, azt az előrebocsátott fejtegetések után nem lesz épen nehéz eldönteni, miután a születés utáni lobfolyamatokat nagy valószínűséggel már előbb kizártuk, sőt igen meg lesz könynyítve ítéletünk, ha esetünket a legújabb irodalom e nemű eseteivel egybevetjük, melyekről külömben bővebben fogunk még alább megemlékezni. Nyilvánvalólag canalis Cloqueti persistens tehát a leírt rendellenesség. Erre utal, hogy születés óta ‘áll fenn, hogy az üvegtestnek épen a papilla és lencse közötti részét foglalja el, továbbá hogy széles csatornát képez és nem egyszerű fonalat, mint az art. hyaloidea szokott. Hiányzik ugyan a lencse hátlapjával való összefüggés, legalább tükörrel nem voltam képes meglátni, valamint a lencse említett részén sem találtam változásokat, melyek az egykori összefüggésre utalhatnának; de mindez csak az eset teljességének van rovására és a kórismében akadályul nem szolgál. Hogy vájjon az art. hyaloidea részei obliterálva fennmaradtak-e, azt biztosan eldönteni nem lehet a szemtükörrel, ámbár azon körülmény, hogy a tölcsér kissé kiszélesedő hátsó, áttetsző végén nem lehet valamely centralis edénynyel összefüggő határozott fonalat látni, — ezen felvétel ellen szól. Egészen biztosat csak a szövettani vizsgálat mondhatna, de utóbbi, — mint a hasonnemű esetek legtöbbjénél — itt sem volt egyelőre eszközölhető. A kérdéses fejlődési rendellenességek tulajdonképeni okáról ma még igen homályos adatokkal rendelkezünk. A hol csupán finom, áttetsző fonal képében maradt vissza az obliteralt art. hyaloidea, ott aránylag könnyebb az eligazodás, mert csak a teljes felszívódásnak állott ezen esetekben valami útjában. Azonban a fennt leírt és hasonnemű rendellenességeknél jóval bonyolúltabbak a viszonyok és gyakran nem elegendő a magyarázatra a fejlődésbeli visszamaradás felvétele, hanem egyéb tényezők után is kell kutatnunk. Esetünkben ugyanis többlettel van dolgunk az ébrényi állapothoz képest is; ilyen fejlődési stádiumot nem ismerünk rendes körülmények között és igen valószinűen e többlet ébrényi lobos folyamatok terményekép tekintendő. Ilyen a fényt erősen visszaverő, tömöttebb kötőszöveti hártyák az üvegtestben nem találhatók az ébrényi korban, s ha a születés után mégis jelen vannak, úgy nagy valószínűséggel lobos izgatottságnak köszönik létrejöttüket. Könnyen belátható, hogy mily nehéz, úgyszólva lehetetlen annak biztos eldöntése, hogy adott esetben mennyi a csupán ébrényi maradék, mely változatlanul maradt vissza és mennyi a lobfolyamat szüleménye. Esetünk e szempontból való bírálásánál mégis nagy valószínűséggel a papillát és az élénk fehér tölcsércsúcsot összekötő részlet — mely teljesen áttetsző és a papilla fölött az Area Martegiani-nak megfelelő kiöblösödést is képez — tekinthető csupán fejlődési maradványnak, míg a nagy, fehér tölcsér, melynek falait tömöttebb kötőszöveti hártyák képezik, és melynek alakja is oly sokban eltérő az egyszerű hengeralakú Cloquet-féle csatornától, valószínűleg jórészt lobos folyamatok *) Graefe-Saemisch. Handb. d. ges. Augenhllc. II. k. 75. 1.
