Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-04-01 / 2. szám
43 44 fényt bocsátunk, ellenben a látás fogy, ha ezen fény intensiv. A rósz látás annál hamarább áll elő, minél kevésbbé megvilágított tárgyra nézünk. Beteg vagy kifárasztott szemeken már gyenge scleralis világítás is rendszerint a látás roszabbodását vonja maga után. A káprázásnak oka tehát nemcsak a maculáris kép erős megvilágításában, hanem a periferikus ideghártya erősebb megvilágításában is rejlik. Helfreich a szemhéjak mozgásának egy sajátszerű alakjáról szól. Két leánynál az egyik szemen ptosis volt. Felfelé való nézésnél a felső szemhéj alig mozdúlt, míg ha a beteg kinyitotta a száját — akár egyenes, akár lefelé való nézésnél — akkor a lecsüngő felső szemhéj hirtelen ugrásszerűen felemelkedett. A másik szem mindkét egyénnél teljesen ép volt. A baj gyermekkor óta állott fenn. O ezen mozgási rendellenesség megmagyarázására felveszi, hogy a levator palpebrae sup. rendesen az oculomotoriustól eredő beidegzésén kívül a musculus biventer idegétől (tehát vagy a faciális vagy a trigeminustól) is beidegeztetik. Ezen esetben az oculomotoriustól eredő beidegzés igen gyenge és a biventertől (^valószínűleg faciálistól) eredő beidegzés a túlnyomó volna. A következett vitatkozásban Fuchs és Frankel előbbihez hasonló eseteket említenek. Rosenmeyer utal arra, hogy fénykerülő szembetegek a szemnyitás erőltetésénél gyakran szájukat is feltátják. Szerinte ily gyakori együttmozgások magyarázata tehát nem kereshető ritka boncztani rendellenességben. Helfreich ennek ellenében felhozza, hogy a folyamat csak az egyik oldalon fordul elő; hogy teljesen önkénytelenűl áll elő; hogy a mozgás rohamos és erőteljes; végre, hogy csak a felső szemhéjon fordul elő, míg a szomszéd izmok épek. Schweigger a hályogkivonásról szól. Schweigger birálgatva a lebenyes és vonalos sebek előnyeit és hátrányait, találta, hogy a lebenyes seb mindazon előnyökkel bír, melyeket eddig a vonalos sebnek tulajdonítottak. Ő tehát ismét a lebenyes metszéshez tért vissza, melyet 3—4 mm. magasságban a cornea limbusban végez. A sebkészítésre legalkalmasabbnak tartja az ékalakú kést. A lencsetokot csípővel repeszti meg. A kötést a műtét nap estéjén változtatja, mikor eserint cseppent a szembe, de a szemet csak 3—4-ik napon nézi meg. Eljárásának főelőnye szerinte, hogy iridektómiát nem csinál, a pupilla ép marad; azonban nagy hátránya a gyakori iris-előesés, mely ha szépen is gyógyúl, legalább synechiát hagy hátra. Schweigger az iridectomiát csak szükség esetén csinálja. Eljárásának különben azon hátránya is van, hogy a beteg részéről igen nagy nyugalmat kíván. Sattler számos esetben használta a lebenyes metszést és eredményével teljesen meg van elégedve, bár ő is az iris-előesést az eljárás egyik nagy hátrányának tartja. O az előesett irist rögtön lecsapja, igyekezvén az iris odanövését megakadályozni. Meyer E. már több év óta operál lebenyes metszéssel, de csak azon esetekben, melyekben az egyik szem Gaefe-szerinti operatióval már biztosíttatott. Ő is utal a gyakori iris előesésre; hangsúlyozza, hogy ez után mindig iris odanövés áll elő, melynek következtében a szem néhány hó vagy év után elpusztúl. Ö már sok ily módon megvakúlt egyént látott. Meyer tehát határozottan javasolja az iridektómiát minden egyes esetben végezni annál is inkább, mert számos esetben látta, hogy a beteg az iridektomizált szemet jobbnak mondta, mint a szép pupillával bírót. Ő a lebenyes seb készítésére a Graefe-féle kést használja. Iris előesés esetében legjobbnak tartja azt minél előbb lecsapni és lapos hegedőst előidézni. Meyer igen jónak találta az eló'esett irist galvanocauterrel megpörkölni. Becker figyelmeztet arra, hogy az iridektomiának azon nagy előnye is van, hogy a lencsemaradványokat tökéletesebben lehet eltávolítani; rosszabb lefolyású esetekben pedig, ha a pupilla elzáródott, a coloboma-rés gyakran szabad maradt. Becker nem érti Schweigger és Sattler azon eljárását, hogy az operált szemet több napig nem nézik meg és mégis gyógyszert cseppentenek be. O az operált szemet csak másodnap nézi meg, de ha valami complicatiót sejt, akkor helyesebbnek tartja a szemet megnézni és a szerelést a látottak szerint irányítani. Krüger a Graefe-féle operatio mellett szól, mondván, hogy leghelyesebb azon módon operálni, mely a szemnek lehető legcsekélyebb veszélyeztetése mellett, aránylag jó látást nyújt. Berlitt szól állatokon végzett hályogkivonásokról, Lat/ueur műtét után előálló keratitis striatáról szól. Szerinte a keratitis striata 3 alakban mutatkozik. A legenyhébb alaknál csak néhány C5 — 1 mm. széles függőlegesen a pupilla közepén túl haladó szürke vonal alakú homály van a corneában, melyek műtét után 5—6 napra eltűnnek. A középfokú alaknál a cornea szürkesége számos egymással közel párhuzamosan felülről lefelé haladó szürke csíkokból áll, melyek majnem a cornea alsó széléig haladnak. Ritkább esetekben a szürke vonalak ferdén haladnak és még ritkább esetekben egy részük függőlegesen, más részük vízszintesen halad, mikor is az utóbbiak hullámzatosak. Ezen homályok műtét utáni 14—20 napon tűnnek el. A legerősebb fokú striatánál a cornea szürkesége egyöntetű, legtömörebb a seb körül; csak a harmadik napon kezd e homály 10 —12 hosszú csíkra oszlani. A cornea ezen egynemű szürkesége könnyen téveszthető össze a cornea genyes beszűrődésével, de a hevesebb lobtünetek hiánya keratitis striata mellett szól. A keratitis striata ezen alakja 3—4 hét alatt tisztül fel. Leggyakrabban fordúl elő a striata a hályogkivonás után, akár felül akár alul csináljuk a metszést. Linearis simplex műtétnél ritkább, de még ritkább iridectomia után. A keratitis striatához hasonló kórkép szokott előállani, ha hosszabb ideig nyomó kötést alkalmazunk pl. ideghártyaleválásnál. Laqueur szerint a keratitis striata keletkezésére befolyással van az egyén kora. Minnél öregebb az egyén, annál erősebb fokú a striata. Arcus senilisnek befolyása nincs; azonban befolyással bír a corneális seb hossza. Minnél hosszabb a cornealis seb, annál nagyobb á striata ; végre befolyással van a cornea zúzódása is. Minnél hosszabb ideig tartott az expulsio, annál nagyobb a striata. A seb astigmatismusnak, valamint a seb záródásának nincsen befolyása a striatára. A mi a keratitis striata kórboncztani elváltozását illeti, erre nézve a szerző egy hályogoperatió után negyednapra elhalt 38 éves nő esetét említi, kinek corneáját Recklinghausen vizsgálta. Utóbbi szerint csak a sebszéleken volt lobos beszűrődés, míg a cornea szürkeségének megfelelőleg a nyirkutak feltűnően tágúltak voltak s bennök számos épnek látszó corneasejt. A nyirkutak falán a legkülönbözőbb alakú hyalinszerű tömegek voltak. Becker 19 éves leány esetét említi, ki a műtét után harmadnapra coma diabeticumban elhalt. Ő a corneában szintén a nyirkutak tágulását találta, de azt hiszi, hogy Laqueur esetében a hyalin-anyagnak a corneacsatornákban való jelenléte csak az egyén kora által volt feltételezve. Ő mint Arit segédje számos lefelé végzett lebenymetszést látott, de striatát ezek után nem észlelt; ő tehát azt hiszi, hogy a striata csak felfelé készített sebzéseknél fordult elő. Szerinte a striata oka a nyirk süiyedése illetőleg pangása, minthogy a kerületfelé mozgó áram útja a seb által megszakíttatott. Becker a keratitis striata kifejlődésére fontos befolyást tulajdonít a cornea-zuzódásnak. Lágy szemeken valahányszor a lencse kiűzése után a cornea hátrasüppedt, ő mindig erősebb striatát látott kifejlődni; valószínű tehát, hogy a cornea ezen hátra - süppedése szintén lefolyással bír a striata keletkezésére. A kor Becker szerint teljesen befolyástalan a striatára. Sattler is sokszor látott striatát fiatal egyén corneáján végzett operatio után, miért ő is azt hiszi, hogy a kornak nincsen befolyása a striata keletkezésére. Hályogmegérlelési kísérleteinél látta, hogy a csarnok punctiója után a szürke vonalak a corneális sebtől mindenféle irányban haladtak. O azt hiszi, hogy a striata a Descemet-hártya és hámjának különböző sérülése által jön létre. Sattler említ esetet, melynél rendes Graefe-féle operatio után, nemcsak vonalas hanem diffus tejüvegszerű homály is állott elő a corneán, mely még hetek múlva is változatlan volt. Leber különbséget tesz a striatás és a diffus keratitis között; az utóbbit pedig onnan származtatja, hogy a cornea hámja lekopott és a csarnokvíz feláztatta a cornea hátsó lemezeit. Hippel lefelé végzett lebenymetszésnél is látott striatát. Becker helyesli a striatás és a diffus keratitis megkülönböztetését. Szerinte a nyomókötés után előálló corneaszürkeség a Descemet-hártya elváltozása által okoztattik. Knies ezen elváltozásokat a corneának nyomókötés alatt szenvedett redőzöttségéből magyarázza. Wicherkievicz a műtét után előállott diffus homályokat a cocainnak tulajdonítja. Szerinte a cocain bővebb használatára a belszemnyomás hosszabb időre leszáll, miáltal a sebszélek nem
