Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-01-30 / 1. szám
*7 i8 Hogy mennyire lehetett a fekélyesedéshez köze a gümőkórnak, arra nézve semmi bizonyítékra sem támaszkodhatunk; azért a fekélynek ilyen származtatására nem is gondolunk. A heidelbergi szemész-társaság 1886. évi gyűlésének tárgyalásai. Az augusztus g-ikén az egyetem dísztermében tartott ünnepies ülést Zehender tanár nyitotta meg s utalva ez ülés kiváló fontosságára Donders tanárnak adta át a szót. Donders igen érdekes beszédben emlékezett meg a társaság megteremtőjéről a halhatatlan Graefe Albrechtról, kihez őt a legszorosabb barátság köteléke fűzte. Méltatta Graefet mint embert, tudóst és oktatót, de legkivált mint gyógyító orvost. A »figyelmes és beható« kutató egész lángeszét mindig arra a czélra irányzá, hogy a betegeket meggyógyítsa. A nagy közönség csakhamar valóságos megváltóját látta benne s még üdülő helyein is özönlött hozzá. Egyébiránt Graefe maga is csak akkor érezte magát jól, ha naponként foglalkozhatott betegekkel. A Graefe berlini magánklinikája a szemészetnek szülőháza lett. A mai nemzedék szemorvosai közvetetlenül vagy közvetve mind az ő növendékei. írott közleményei lángeszének és tudásának megörökítői és a szemorvosi tudomány alapvető művei. Graefe olyan ember volt, a kire a végzet hivatást rótt s a ki e hivatását végre is hajtotta. Ily hivatású emberek pedig minden téren oly ritkák, hogy évtizedeken, sőt századokon át ezeren meg ezeren csak az ő nyomukban járhatnak. Azt mondták Graeferől, hogy szerencsés csillag alatt született. Igaz, az ő működése a szemtükör föltalálása idejébe esett; csakhogy a szemtükör annyira emelte a szemészet általános szinvonalát, hogy inkább nehezebbé vált a kiválóság. Szemtükör nélkül talán még nagyobb lett volna a különbség közte és kortársai között. Minden időszakban, az ismeretek minden álláspontján ő teremtett volna legnagyobbat. A munkásság elcsigázta a gyönge testet s az 1861-ben, éppen vőlegény korában, kiállott mellhártyagyuladás lappangó következményei kioltották a drága életet. Az 1870-ben kitört porosz-franczia háború készülődései zajában majdnem észrevétlenül húnyt el Németország egyik legnagyobb tudósa. De a béke híven ápolta emlékét. Berlinben 1882 óta áll szobra, barátai pedig azt határozták, hogy heidelbergi gyűlésükön tíz évenként Graefe-emlékpénzzel tisztelik meg azt a tudóst, ki a szemészet fejlesztésére legtöbbet tett. E gyűlésen adja ki a társaság az elsőt annak a tudósnak, kit tagjainak egyhangú szavazata jelölt ki rá legméltóbbnak. Helmholtz Hermann érdemeinek méltatásában kifejti Donders, hogy physiologiai optikája a szemészet terén a legnagyobbszerű mű, szemtükre pedig a leghasznosabb találmány. Nem is említve többi munkáit, már ezzel a két dologgal megérdemelte, hogy ő kapja meg először az elhúnyt nagy mester nevében is az ennek emlékét megújító szerény ajándékot. Hogy a társaság tagjai csakugyan Graefe szellemében jártak el,, mikor Helmholtzra adták szavukat, annak bizonyságáúl megemlíti Donders, hogy 1858-ban először jelent meg köztük Helmholtz,. Graefe őt köszöntötte föl, mint új tudomány teremtőjét és az emberiség jótevőjét, kinek hála jeléül nyújtott át a jelenlevők nevével díszített serleget. Donders azzal a kívánsággal fejezi be beszédjét, hogy az az öntudat, hogy oly nemzedék között élhet, mely benne jóltevőjét tiszteli — oly öntudat, mely nem minden lángésznek jut osztályrészül — világítsa meg szelid derengéssel élete alkonyát. Helmholtz a valódi tudós szerénységével felelt az üdvözlő beszédre. Szerencsésnek vallja magát, hogy mintegy a viszonyok kényszerítették rá a szemtükörnek nem is föltalálására, hanem inkább fölfedezésére. A mit a szemészetért tett abban, kiváló részt tulajdonít mesterének Müller Jánosnak, ki elég merész volt a porosz kormánynak a fiatal katona-orvost ajánlani a kömgsbergi egyetem élettani professzorának. A maga érdemét egy remek hasonlattal iparkodik mintegy kisebbíteni. Phidias mellett egy szerencsés kovácsot említ, kinek példáúl az volna az érdeme, hogy oly vésüt készített, melylyel a művész márványból faraghatott halhatlan műveket, míg az előtte élt művészeknek tökéletlenebb eszközzel kellett beérniök s értéktelenebb anyagból faragniok. Phidias a halhatatlan művész, de ő elhárítá magáról az érdemet, hogy ama vésű nélkül nem lett volna olyan híressé. Mikor pedig Phidias meghalt, barátai Praxiteles, Paionios és mások, kik ugyanazzal a vésüvel alkotnak s hírök betölti a világot, elhatározzák, hogy az elhúnytnak emlékét koszorúval tisztelik meg, melyet annak a fejére tesznek, ki a művészetért legtöbbet tett. A mester fölfogása szerint járnak el; de a kovács csak föltételesen fogadhatja el a koszorút. Ki kell jelentenie, elhiszi nekik, mert okos emberek, hogy használt a művészetnek, része volt benne, hogy sok helyen van már művész, sok templomot díszítenek isten-szobrok, melyeket ama vésű nélkül nem lehetett volna megalkotni. El kell hinnie szavukra, mert ő soha márványból nem faragott s hálával kell a koszorút fogadnia, melyet neki ítélnek oda. O azonban Praxitelesre vagy Paioniosra szavazott volna. Augusztus 10-én két szakszerű ülést tartott a társaság Dór és Gunning előü'lésével. Az előadások kivonatait a következőkben közöljük. Cohn H. A látás élessége és a világosság foka. Mióta Weber L. photométerjét megszerkesztette, megadta a nappali világosság könnyű meghatározásának módját. A mértékegység egy ■>méter-gyertya«, vagyis a mekkora világosságot egy normális gyertya egy méternyi távolságra áraszt. Minthogy a nappali világosság rendkívül változó, vizsgálatkor mindig meg kellene határozni a világosság fokát. Ha az ég derűit, kisebb a világosság, mintha világos-szürke felhők takarják, ellenben esős időben kisebb, mintha derűit az ég. A látás élessége meghatározására Cohn olyan alakos táblát használ, melyen 36 Snellen féle 6 méternyire szánt alak váltakozik s a tábla mind a négy oldalán fölakasztható. Ezzel a táblával azt határozza meg, mennyi idő alatt, hány alakot ismer föl, s arra a következtetésre jut, hogy a photométerrel meghatározott go 100 méter gyertyányi fényerősség mellett meg lehet kívánni, hogy értelmes ember, kinek látása teljes (1), 36 másodperez alatt mind a 36 alakot helyesen megismerje. Javai. A glaukomáról. Egy esetről beszél, melyben csak kévéssé kifejlődött glaukoma kezdeti szakában sklerotomia és nemsokára utánna végzett szabályszerű iridectomia után a szem keményebbé vált s teljesen megvakúlt. Fölveti a kérdést, milyen glaukomaesetekben válhat végzetessé az iridectomia. — Schweigger fiatalabb nők egyszerű glaukomájára nézve tapasztalta, hogy iridectomia után heves gyuladásuk fejlődött s a szemük sorvadt. Samelsohn a prodromalis stádiumban nem operál csak eserint ad. Fuchs rosszindulatú glaukoma esetében azt tapasztalta, hogy iridectomia után a csarnok nem állott helyre, ezután az egyenlítő táján Graefe késsel vágta meg a szemtekét, úgy mint retina-leválás ellen szokás, azon a helyen dudorodás támadt, a szem meggyógyult, bár a csarnok sekély maradt. Cohn H. szerint a rossz természetű glaukomát arról lehet megismerni, hogy iridectomia után a szem feszülése növekszik. Stilling. A közellátóság keletkezése. Stilling kétségbe vonja, hogy a közellátóságot az alkalmazkodás vagy az összetérités izmai idéznék elő. A természetellenes közelnézés alkalmával folytonos feszülésben csak az alsó egyenes és a fölső ferde izom van. Hogy pedig az izmok milyen hatással vannak a szemtekére, meggyőződhetünk, ha valamely emberi tetem szemgödrének tetejét fölvéssük s az izmait kikészítjük. Ha csípővel meghúzzuk az izmokat, meggyőződünk, hogy az egyenes izmok a szemtekét hátra is húzzák, ellenben a ferde izom előre húzza s gyakran fölülről lefelé össze is nyomja. A fölső ferde izom tapadása módja igen változékony,, a két szélsőség egyike, hogy az izom ívalakban tapad s nem is éri a szemtekét, másika, hogy az ina nagyobb terjedelemben ráfekszik a szemtekére s ha meghúzzuk az izmot, mély behúzódást idézünk elő, mely néha a szemteke alsó felére is folytatódik- Továbbá a ferde izomnak néha nyúlványai vannak, melyek vagy szorosan a látóideghez tartanak vagy tőle távol maradnak vagy a látóideg külső kerülete mentén haladnak el. Bonczoláskor meggyőződhetni, hogy a szemek 1. olyanok, melyeken az izom meghúzása vongálja az ideget és összenyomja a szemtekét; 2. olyanok, melyeken csak vongálás vehető észre, 3. olyanok, melyéken csak összenyomást látni; 4. olyanok, melyeken egyik sem mutatkozik. Tudjuk, mily szembeötlő hatása van a folytonos, bár gyönge nyomásnak a fejlődőben levő testrészekre. A myopia is a szemnek a serdülés idején beható folytonos nyomás alatt történő növekedése. A conus képződése is határozottan összefügg a fölső ferde izom *
