Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1887-07-17 / 4. szám

‘ygrfr — ■ • ■ ; - ‘ f r^pvp—?; ~:y ■■~rr7^w^ •:•/••*>

zadtak voltak, a szem erősen könyezett, mi bő nyálkás váladékkal volt keverve. A szemrést csakis passive lehetett megnyitni, midőn az erős fokban megduzzadt, tömött tapintatú vörös bulbaris conjunctiva tolult előre. A szemteke kis fokban protrudált, mozgása korlátolt és fájdalmas. A corneát a chemosis sánczszerűen vette körül, némileg el is takarta. A látható részek elszürkültek, kissé sárgásak, de a felület csak szurkált volt mindenütt. A cornea belső alsó részében a szélhez közel egy kölesnyi kékes, vékony hegyszövettel borított kis dudor volt, mely kétségkívül a 16 éves korában kiállott szembaj alkalmával keletkezett prolapsus iridis volt. A csarnokot bolyhos izzadmány töltötte ki, és így természetesen az iris állapotáról nem lehetett tudomást szerezni. A ciliáris táj nyomásra érzékeny volt, a tensio T—i.

A bal szem egy közönséges phthisikus szem képét mutatta, azonban békés volt, sem spontán, sem nyomásra soha sem volt érzékeny. Megemlítem, hogy a conjunctivákon blennorrhoea nyomai sem voltak, melyre a beteg elbeszélése szerint okvetlen gondolni kell, ha 16 éves korában kiállott szembajának természetéről akarunk véleményt formálni.

Az említett tünetek a későbbi időben mind hevesebbek lettek, a cornea egészen beszűrődött. Junius 14-ikén a cornea felső belső szélével a sclerán át egy kis kölesnyi áttörés keletkezett, melyen át még a későbbi napokban is sok geny ürült ki, mire a majdnem csillapíthatlan fájdalmak alább hagytak.

A betegnél a pontos kutatás sem volt képes kimutatni semmi oly betegséget, melynek kíséretében embolia folytán a gyuladás előállhatott volna (typhus, vörheny, himlő, tuberculosis, pustula maligna stb.).

Igaz ugyan, hogy bajának keletkezése előtt rendes gyermek ágyat állott ki, csakhogy ez 2 hónappal előbb történt és utána teljesen egészségesnek érezte magát, úgy hogy ezt még gyanús körülménynek sem tudom tekinteni.

Hiányzani látszanak tehát úgy az egész szervezet, mint a szem részéről is a körülmények, melyekre támaszkodva magyarázatát tudnánk adni azon pusztító folyamatnak, mely menthetetlenül működésképtelenné teszi a megtámadott szemet.

Van azonban egy figyelemre méltó körülmény, mely az 1882-ik évben tartott heidelbergi szemész-congressuson élénk vita tárgyát képezte, a melyben a legjelesebb szakemberek részt vettek.

Zehender ugyanis a környéki szivárványhártya-kicsuszamlásokról (prolapsus) értekezvén, kiterjeszkedett azon veszélyek méltatására, azok okainak mibenlétére, és a veszély elhárításának mikéntiségére, melyeknek az ily prolapsusos szemek folyton kitéve vannak. Zehender azt hiszi, hogy a peripheriás iris prolapsusok veszélyességet nem annyira az iris rángatódzása, mint inkább a corpus ciliare vongálása okozza, és ily módon volna képes még nagy gyuladásokat is létrehozni.

Leber ugyanezen alkalommal azon egyedül álló nézetének adott kifejezést, hogy a prolapsus azért hoz könnyen vészt, mert a corneába nőtt iris helyén könnyen micrococcusok vándorolhatnak be, ha az ily prolapsus helyén az epithel bármi okból

leválott. Ezen lehorzsolások oly kicsinyek lehetnek, hogy az illető azt észre sem veszi, sőt még sokszor a lehorzsolást előidéző

tényező sem jut öntudatára. Leber állítását hasonló esetek mikroskopikus vizsgálatának eredményeivel iparkodott bebizonyítani.

Rothmund két esetben látta régi prolapsusnál, hogy midőn azt lemetszeni akarván, csípővel megfogta, a prolapsus visszacsúszott, mire azután valóságos fulminans irido choroiditis fejlődött ki.

Egy pillantást vetve ezek után a jelen esetre, lehetetlen azon gondolattól szabadulni, hogy váljon itt is nem a peripherikuson fekvő elhegedt prolapsus volt-e okozója a szemet tönkre tevő gyuladásnak ?

A prolapsus nem volt ugyan friss, sőt mint a jelen állapotból ki lehet venni, réginek kell tekinteni, de mégis a corneába nőtt irist igen vékony áttetsző hegszövet borította, úgy hogy a legkisebb horzsolás is már mintegy szabaddá tehette az irist, mi által szabaddá lett az út, mely Leber szerint a gyuladást gerjesztő mikroorganismusok behatolására nyitva állott.

Nem tartozik ugyan a jelen eset bemutatása keretébe, hogy a dologgal behatóabban foglalkozzam, de még sem hallgat— 75 —

hatok el egyet, mi az 1886. év »Szemészet« 3-ik számában bemutatott hasonnemű esettel is némi vonatkozásban áll.

A prolapsusok nem ritkán igen vastag hegszövettel borítvák és ilyenkor az irishez juthatást nemcsak kisebb lehorzsolások, hanem még aránylag mélyre terjedő sérülések, repedések, sem teszik lehetővé. Ennek daczára mégis észlelhetni egyes ritkább eseteket, hol ily prolapsus van ugyan, de azon mélyebbre ható sérülés nincs, a panophthalmitist előidézni szokott egyéb tényezők is hiányoznak, és az mégis előáll. Hányszor láthatni elhegedt prolapsusok tetején elzsirosodó, széteső helyeket, melyek éveken át fennállanak anélkül, hogy a szemre erősebb gyuladást hoznának. Maguk a prolapsusok oly gyakoriak, hogy egy kissé tágabb körben mozgó szemésznek majdnem mindennapi esetei közzé tartoznak. Ezek egy része elhanyagolva, rosszul, mások kellőleg gondozva, jól gyógyulnak, a nélkül, hogy összevéve erősebb genyes gyuladásra vezetnének, pedig megvan a mikroorganismusok bevándorlására a feltétel, t. i. akkor leginkább mikor a prolapsus friss.

Ha tehát nem tagadható is Leber állításának helyessége, még sem lehet könnyen Zehender véleményén túlmenni, mert a corpus ciliare folytonos izgatása által előállott gyuladás magyarázata meglelni látszik jogos helyét ott, hol a prolabált irishez való hozzáférés nem könnyű; útat egy kis horzsolás oda nem törh et, nagyobb behatás pedig nincs, és a panophthalmitis mégis kifejlődik anélkül, hogy egyéb gyanús körülmény fennforogna.

Rheindorf theoriája a glaucoma okairól és gyógyításáról.

Ismerteti Herczinger X. Ferencz dr., szemklinikái gyakornok.

A glaukoma irodalma legújabban Rheindorf, neussi dr. theoriájával szaporodott. Jónak látjuk ezen theoriát a »Klin. Monatsblätter f. Augenheilk.« f. é. áprilisi füzetéből kivonatosan megismertetni.

Rheindorf hypothesise a primär és a secundär glaukomáról a következő.

A primär glaucomának az oka az, hogy a szemnedveknek a szemteke hátulsó feléből az elülsőbe jutása meg van nehezítve, a zonula és a lencse közötti diaphragmának tömötté válása miatt. A secundär glaukomának oka pedig az, hogy az uvealis tractus valamelyik részének, különösen a corpus ciliarenak és a processus ciliaresnak izgatott voltuk miatt a szem nedvei túlságos mennyiségben választódnak ki. Tehát a glaukoma két alakja között mivoltukra nézve semmi hasonlóság sincs, jóllehet egy symptoma mind a két alakban közös: a szem belső feszülése, következményeivel együtt. Rheindorf ugyan hajlandó hinni, hogy a primär glaukománál a szem belső feszülése a szemgolyó hátulsó felében kezdődik, míg a secundär glaukománál vagy az üvegtestben és az elülső csarnokban egyszerre vagy csakis az utóbbiban.

Az acut glaukomára nézve legjellemzőbb tünetnek tartja a tensio növekedésén kívül a lencsének előrenyomatását és az ezáltal okozott iris- és pupillaváltozásokat. Az előidéző ok a zonula és a lencse diaphragmájának tömörülésében kereshető ; ugyanis ép szemben az üvegtest fölösleges nedvei és az elülső csarnok vize között a nedvek kiegyenlítődését a diaphragma közvetíti; öregségi okok miatt ez a diáphragma megtömörülhet (épen mint a lencse is), s most a nedváramolás megakadályozása által létrehozza a glaukomát. A szembeli nedvkeringésre nézve részben a Samelson magyarázatát fogadja el és az egész glaukomás processust így magyarázza.

Ha öregségi okok miatt a lencse hézagjai megszűkülnek, elvesznek, a nedváramlás útja csakis a zonnulán át lehetséges és ha mostan ez is ugyanazon okok miatt (táplálkozási zavarok) összetömörül, a folyadékáramlás útja még jobban meg van nehezítve és az üvegtestbeli nedvek fölszaporodnak.

Izgató okok híjában az üvegtesti feszülés csak igen lassan növekedik; a processus ciliares ezen rá hátulról ható nyomáshoz alkalmazkodván, csekélyfokú izgalomban lehet ugyan, a mi azonban lobosodást még nem okoz, de igenis vértódulást a zonula felé; ez azután tömöttebbé, merevebbé lesz, kiállja az üvegtest fokozódó