Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-04-03 / 2. szám
4i 42 keringési zavarokkal járnak (leukámia, anaemia perniciosa stb.). A szemben is analog a helyzet az érrendszert illetőleg, a veséhez is megvannak a feltételek a keringés lassítására és a pangó vér káros hatásának érvényesülésére. A chorioidea és a retina mintegy elzárt rendszere okozzák, hogy az endo-meso és peri arteriitist indirect létrehozó anyagok épen ezen helyen tovább stagnáljanak. A regressiv változások a chorioideában kisebbek mint a retinában. A retina ugyanis végerekkel bir, melyek vékony falúak és laza szövetbe vannak beágyazva, minek folytán az edényfal usuratiója, az edények teljes obliteratiója és ebből eredőleg az idegrostoknak és ganglion sejtrétegnek hydropicus elhalása jő létre. Az arteriitises folyamat folytán természetesen a chorioidea összes erei szűkülnek, a circulus Zinnii kiegyenlítő szerepe a retina és chorioidea közt megszűnik, miért a vérnyomás annak minden következményeivel a retinára nehezül. Egyéb mechanikus momentumok is tekintetbe veendők, ilyen a retina ereinek megtörése, a mint a papilláról a retinára buknak, hol aztán a véráram legnagyobb erőt fejt ki, miért is a vérzések az idegrostrétegben és a szemcsés rétegben vannak, de mindenütt jobbadán a peripapillaris övre szorítkozva. Vesebajoknál ily circulationális zavarok a szem egyéb részeiben nem találhatók, miért is azok épen maradnak. Die Pupillarreaction auf Licht, Prüfung, Messung und klinische Bedeutung. Dr. Ernst Heddaeus, 1886. A pupillák milyensége, azok mozgása ma már igen fontos diagnostikus szerepet játszik, nemcsak a szembajokkal foglalkozó specialisták előtt, hanem az összes orvosi tudományban. Nemcsak a szemész használja fel a szem egyes kóros részeinek megítélésére, hanem hatalmas eszközül szolgál az az emberi test általános bajaival foglalkozó orvos kezében is. Ismeretes, mily megbecsülhetetlen értékkel bír a pupilla viselkedése, az agyvelő- és gerinczvelőbántalmak, idegbajok, mérgezések stb. stb. felismerése és meghatározásában. Illő tehát, hogy kiküszöböltessenek azon szarvashibák, melyek e fontos képletnek értékesítési szempontból eszközölt vizsgálatainál oly gyakran becsúsznak. A szerző is úgy gyaníttatja, hogy jelen művének megírására, a pupilla vizsgálatainál elkövetett számos hibák észlelése ösztönözték, melyek közül egyet említ fel, mit egy német phsychiatrikus klinikán a tanár és segédje követett fel. A mű 80 oldalra terjed, melyben szerző a gyakorlati hasznosságot folyton szem előtt tartva, mintegy három fejezetben foglalkozik azon feladatok megoldásával, melyeket a mű czímében igér. Iparkodik a szerző mindenütt világosan kijelölni az eljárást, mely a vizsgálatnál kitűzött czélhoz legbiztosabban eljuttat, miért kerüli a theoriák felhalmozását, és ezeknek csak annyiban ad helyet, a mennyiben az egyes tünemények világos megérthetéséhez szükségesek. Az első fejezetben megmagyarázza, hogy miért vizsgáljuk egyáltalán a pupillareactiót, miként viselkedik az direkt fénybehatásra, miben áll a consensualis pupilla-mozgás, miként változik az a convergentiánál. Megtanít azután a pupilla ezen sokszerű változatainak felismerhetésére, kijelölvén mindenütt az ép pupilla viselkedését, és hogy mily irányokban lehetnek ezektől eltérések, melyek kórosak. Részletesen van feldolgozva a pupilla-reactio mérése, mely a mű Il ik fejezetét képezi. A pupilla reactiójának fokát egy törtszámmal fejezi ki, melynek számlálója a pupilla relativ legnagyobb tágsága (azaz a pupilla azon szélessége, melylyel bir, ha valakinek mindkét szeme el van fedve) = a, nevezője pedig a végső tágság (Finalweite) = b (azaz midőn világos helyen az egyik szem el van takarva, a másik pedig nyitva van). Még egy harmadik érték is van: c, t. i. midőn mindkét szem világosságon és nyitva van. a Ezek szerint tehát — = pl. a bal szem pupillájának direct b ... b fényre való reactiója, mi alatt a jobb fedve van ; — = a bal pua pilla consensualis reactiója; és —- pedig az összes képességét a pupillának fejezi ki; d fejezné még ki a pupillát alkalmazkodásc nál, midőn — az alkalmazkodási reactio nagyságát fejezné ki. Ezen egyes értékek meghatározásával, az ezeknél becsúszható hibákkal, ezeknek értékesíthetésével foglalkozik azután a szerző Nem tartom érdektelennek, ha a szerzőnek e tekintetben tett vizsgálati eredményeiből egyet-mást felemlítek. Egy intézet növendékeinek megvizsgálásánál, sok különböző korúak voltak (I—VIII.) a szerző úgy találta, hogy a : b: c =* 6-8 : 5-4. A korral a pupilla szűkül, és pedig nagyjában a szűkülés évenkint egy 5 mm. átmérőjű púp.-nál 1 °/o tenne ki. Befoly a pupilla tágságára az illető iris színe is. Fekete hajú, barna irissel bíróknak a pupillájok általában tágabb, mint a szőkék és kékszeműek pupillája. Ugyanezen vizsgálatoknál még azon érdekes eredményre is jött, hogy a pupilla tágsága független a refractiótól. Hasonlót állít Schadow is. A harmadik és utolsó fejezet a centripetalis pupillarostokkal foglalkozik, mi azon kérdés fejtegetésével van megkezdve, váljon lehet-e feltételezve az anisocoria a centripetalis pupillarostokban fészkelő anomalia által ? Feleletül, az egyes búvárok kutatásait felhasználva, a szerző nem-et mond, és annak székhelyéül a centrifugális rostok területét jelöli ki. Behatóan foglalkozik még a myosis és mydriasissal, ezek lényegével, okaival és jelentőségével. Az egész műben kitetszik az irány, melyet a szerző magának kitűzött, t. i. hogy vezérfonalat nyújtson a gyakorló orvosoknak, nehogy a pupilla sajátságait helytelenül ítéljék meg. Eine besondere Art der Wortblindheit (Dyslexie). Prof. Dr. R. Berlin in Stuttgart. i88~. A dyslexia az olvasási zavarhoz (alexia) közel áll és abban nyilvánul, hogy a beteg középnagyságú nyomatot, daczára, hogy látása jó, nem képes folyékonyan olvasni. 3—5 szó elolvasása után, mit teljesen jól elolvas, a könyvet bizonyos kedvetlenség, kellemetlenség érzetének kifejezésével félre teszi. Nehány másodpercz után azonban ismét tud hasonlólag jól elolvasni 3—5 szót, midőn ismét az olvasás folytatására képtelenné válik. Ezen baj néha minden előjel nélkül hirtelen áll elő, máskor fejfájás, szédülés, néha epileptikus formájú rohamok vezetik be. Egyes esetekben már kezdettől fogva jobboldali inervationalis zavarokkal van összekötve. Ezen említett olvasási zavar rendesen el szokott múlni (3—4 hónap alatt), a mivel azonban az egészség még nem tér vissza, sőt az említett jelenség legtöbbször csak egy következő súlyos megbetegedés hirnöke volt. Gutaütésszerű vagy epileptikus formájú rohamok állanak elő, majd különböző bénulások, aphasia járul hozzá, míg lassan a halál bekövetkezik. Diagnostikus jellege, hogy a baj elein áll elő, egy utána következő súlyos agyvelőmegbetegedést jelentve. Ezen röviden leírt baj keretébe vágó 5 esetet közöl részletesen a szerző, melyek különféle komplikatiókat mutatnak ugyan, de a dyslexia jellegzője mindenütt jól föltalálható. Az esetek mind halálosan végződvén, a bonczolati eredményt a baj székhelyének kiderítésére használja fel. A dyslexia tünetei első pillanatra igen hasonlítanak azokhoz, miket hebetudo visus név alatt összefoglalva, észlelni szoktunk presbyopiásnál, hypermetropiásnál, insifficientia musculorum internorumnál stb. Mindegyiknél a közös bélyeg a rossz kitartás, de különböznek lényegesen az által, hogy az utóbbiaknál a betegek a betűk összefolyásáról, elhomályosodásáról, szemfájásról panaszkodnak. Mindez a dyslexiánál nincs meg. Asthenopiánál az olvasás kezdetétől a látás-zavar beálltáig legalább egy pár perez telik el, míg a dyslexiánál egy-két másodpercz, de szint oly hamar megint képes továbbolvasni. Dyslexiánál az olvasási zavar intensitása is nagyobb, mert ha ez beállott, úgy legnagyobb akat almegfesziléssel vagy optikai segédeszközök (üvegek) használatával sem képes azt folytatni. A dyslexia lényeges és megkülönböztető tünetei tehát a hebetudo visustól, a kitartás rövidsége, az olvasási képtelenség intensitása és subjektiv panaszok hiánya. Közölt eseteiben a szemeken talált elváltozásokat teljesen függetlennek tartja a dyslexiától (csak egy esetben volt hemianopsia), miért ennek okát agyvelő-megbetegedésben keresi. *
