Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-04-03 / 2. szám
SZEMESZET. if 3 Melléklet az ORVOSI HETILAP“ 14-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 2. SZ. Vasárnap, április 3-ikán. 1887. Tartalom: Schulek V. tnr. f Ferdinand von Arit 1812 —1887.— Csapodi I. dr. A hemianopsiáról. — Issekutz L. tr. Sajátszerű látási művelet cataracta perinuclearisnál. — Ónodi A. dr. Adat a conjunctivitis gonorrhoica tanához. — Klinikai közlemények : I. Csapodi /. dr. Hártyás iritis. II. Ottava /. dr. Apró közlemények. III. Groisz B. dr. Cataracta argentea. — Könyvismertetés : Dr. Carl. Ein Beitrag zur pathologischen Anatomie des Auges bei Nierenleiden. — Dr. Ernst Heddaeus. Die Pupillarreaction auf Licht, Prüfung, Messung und klinische Bedeutung. — Prof. Dr. R. Berlin. Eine besondere Art der Wortblindheit (Dyslexie). — Szemelvények. if Ferdinand von Arit I 1812—1887. A szemészeknek első sorban, de az orvosi köröknek is általában, valamint a mívelt emberiségnek összesen, gyásza van. Arit tanár, a bécsi egyetem nagynevű szemésze f. hó 7-ikén az élők sorából elköltözött. Már midőn 1883-ban a megválás tanszékétől, mely éltető forrása volt addig fáradhatatlan munkakedvének, reá kényszerűleg nehezedett, aggodalommal vártuk, hogy ezen fordulat élete folyására minő hatással fog lenni. Még a régi életkedv, a tevékenység teljes képessége megvolt ugyan a testileg épen nem hanyatló, a megszokott erélyes arczvonásokat minden lankadtság teljes híjával előtüntető, sőt alig egy-egy eltévedt ősz hajszálat felmutató férfi-alakban. De a mennyire örültünk ezen benyomásunknak, még sem felejthettük el azon emberi tapasztalást, hogy az erélyesen munkálók testi ereje hamar megtörik, midőn hirtelen tétlenségre kényszerülnek. Ezen előrelátás még néhány éven át Arltnál kivételt is megengedőnek bizonyúlt, gyógyított, műtétezett, sőt búvárkodott ő tovább széles körben, sőt becses könyvvel, »a glaucomáról« és czikkel a hályogműtétekről a Graefe-féle Archiv-ban gazdagította az irodalmat. De hosszan még sem tartott ezen őszi életpezsdülés. Egy félév előtt hirtelen felszínre került halálos baj : értágulás, értömtilés, üszkösödés a bal alsó végtagon, kiállott ismételt műtevés, és sok hónapig elhúzódó, de már-már üdülést ígérő gyógy- | menetel után rövid idei tüdő- és mellhártyagyuladás elszakította | az annyiak által áldott életnek fonalát. Egy félév hosszán készülhettünk a veszteségre, mégis midőn ez bekövetkezett, a képzeltnél nagyobbnak érezzük a tátongó űrt, melyet hátrahagyott. Addig tudtuk, külön alkalmaknál, de napon- I ként is öntudatunkba hívhattuk, hogy mi volt Arit nekünk: kezdetben az egyetemi tanár, ki a tudományba bevezet, és kit tisztelünk mint minden helyét jól megálló oktatónkat; azután a hivatali főnök, a ki a klinikai segéd munkakörét kiszabja és cselekvéseit ellenőrzi, a féknek majd meghúzásával, majd fokonként meglazításával, a szerint mint a hogy azt az önállóságra törekvő fiatal szakerő ténykedései követelik, de mindig útbaigazítva, buzdítva, fejlesztve; végre az idősebb tanártárs és az atyai indulatú barát, a ki a saját szellemi teremtménye ^boldogulásának örül, sikereire büszke, és tudományos törekvéseit a legjobb színben tekinteni hajlamos. Mivel mindezek érzésétől állandóan áthatva valánk, könnyen azon tévedésbe juthatánk, mintha ez személyes és legfeljebb az Arit tudományos körének belső ügye lenne. De ime, most a gyászos veszteség bekövetkeztével látjuk mennyien osztozkodnak Arit nemcsak vérkötelékes, hanem igen nagy terjedelmű tudományos családjának is bánatában. Sőt most szemlélhetően tapasztaljuk, hogy Arltnak tudományos hívei nem százak, hanem ezrek szerint, gyógyultjainak és iaicus tisztelőinek tömege százezerek, és a kik róla előnyös tudomással bírtak, milliók szerint számítanak. Gyászolja a heidelbergi szemésztársulat, a föld kerekségén működő legjelesebb szemészek ezen egyesülete, mint egyik kiváló tagját. Gyászolja a bécsi egyetem mint az exakt orvosi buvárlatot megteremtő időszakában egyik legfényesebb csillagját. Gyászolja a bécsi »Gesellschaft der Aerzte« mint volt elnökét, és a budapesti kir. orvosegyesület mint levelező tagját. Gyászolja a közelebb álló tanítványok intimebb köre, kik közé hazánkban ezen sorok írója, Siklósy Gyula, Feuer Náthán, Szili Adolf és mások tartoznak. Gyászolja a volt egyetemi hallgatóinak sok ezerre menő száma, kikhez a hazánkban élő és gyógygyakorlatot folytató orvosoknak talán fele tartozik. Gyászolják a részvevő közönségnek milliói, kiknek sokjai olyan viszonyban állottak hozzá, hogy vagy magukat vagy legalább hozzátartozójukat, barátjukat, ismerősüket szembajban orvosolta, tanácscsal ellátta. Hazánkhoz sok kapocs fűzte. Orvosaink előszeretettel őt ajánlák felülbirálati tekintélyül, mert ismeretes volt nemes lelkülete, mely egyaránt igyekezett az orvost ügyféliesen védeni és a beteg érdekeit lelkiismeretesen kielégíteni. A magyar nemzeti jellem iránti előszeretete ösztönszerűleg vonzotta magához a mieinket. Meleg érdeklődésének nyilvánúlása többek között azon művészi kivitelű, élethű arczkép médaillonja is, melyet az egyetemi új szemklinika tanterme számára, midőn annak ilyen feldíszítése utáni vágyat kifejeztem, készíttetett és ajándékozott. Oly nagy volt a közelmúlt időkben az Arit betegsége iránti részvét, oly számos az életéről és személyéről közölt adat, oly ismeretes orvosi körökben az ő működése és személyisége, hogy ezekről részleteket itt ismételni helyén kívül lenne, összefoglaló és általánosító méltatása pedig nyugalmas elgondolást, sok irányban teendő összevetést igényel, hogy az eredmény történetírói tárgyilagossággal és kimerítéssel bírhasson. Ezt Arit jelentős személyiségével szemben elsietni nem szabad. így nem azért ragadtunk tollat, hogy t. olvasóinkat a gyászesemény színvonalán tartsuk; már ezzel későn volnánk. Nem is azért írjuk e sorokat, hogy t. olvasóinknak Arit jelentőségét állít] suk lelki szemeik elé, nagyjában ezt ismerik, részleteiben pedig erre most még nem volnánk képesek. Hanem csak azon sugalatnak engedünk, mely a bánatosokat önkénytelenül összekapcsolja és közös szomorkodásban keres könnyebbülést. T. olvasóinkkal közösen keseregni kívánunk, a csatlakozásban enyhet keresünk, és az átszellemültnek életpályájából bátorítást meríteni, dicsőítésével fájdalmunknak megillető kifejezést adni akarunk. Neki pedig, ki annyiaknak szellemi fényt gyújtott és megszámlálatlanoknak a physikai világosság kapuit megnyitotta, hő fohászokkal kivánjuk, hogy hite és reménye szerint az emberi létnek végtitka előtte megnyílt legyen, és hogy emléke itt áldott legyen mindenha. Kegyeletes ihlettel rebegjük kedvelt nyelvén : Mentor dilectissime, qui lumen ipse fuisti et lucem tantis aperuisti, lux aeterna luceat tibi! Budapest, 1887. márczius 11. Schulek Vilmos. 2
