Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1886-01-31 / 1. szám

SZEMÉSZET.

Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 5-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár.

1. SZ. Vasárnap, januárius 31-ikén. 1886.

Tartalom : Csapodi I. dr. Az arteria hyaloidea és a membrana pupillaris maradványai. — Issekutz L. dr. A chorioideális sarcomák diagnosisáról egy eset kapcsán. — Csapodi I. dr. A kötőhártya diphtheriás gyuladása. — Klinikai közlemények. I. Ottava /. dr. A chorioidea és a retrobulbaris szövetek metastaticus gyuladása. — II. Csapodi I. dr. Műtét utáni őrjöngés. — III. Dr. Groisz B. Panophthalmitis, pterygium műtét következtében. — Szemelvények. — Vegyesek.

Az arteria hyaloidea és a membrana pupillaris maradványai.1)

Közli Csapodi István dr., egyetemi szemkórházi tanársegéd.

A fejlődéstan ismerete az orvosi tudomány mai állásán elengedhetetlen a vizsgálóra nézve, mert csak az ő útmutatásával lehet az emberi test számos rendellenességét megérteni s jelentőségüket megismerni. Csak ily úton lehet elkerülni, hogy pl. valamely szem sorsára annak fejlődés szerinti állapotából hibás következtetést ne vonjunk, sőt a szakirodalomba a valósággal öszszeütköző adatokat be ne juttassunk.

A fejlődéstan alapján írta le az embryoi arteria capsularis vagy hyaloidea maradványáéi Müller H. (1856.) azt a kis czöveket, mely az ökör szemének látóidegfőjén majdnem rendesen megvan, sőt ez alapon figyelmeztette arra is a szemészeket, hogy ember szemében keressenek szemtükörrel hasonló képződményt. E fölszólításra közölte a Zehender-féle folyóirat az első megfigyeléseket, melyeket azóta számos közlés követett, anélkül, hogy az arteria hyaloidea perseverans ügye máig is teljesen tisztázva volna.

A budapesti egyetemi szemkórházban én eddigelé négy esetét láttam egyről írtam is a »Szemészet« 1884-ik évfolyamában, más kettőnek leírása itt következik:

i. K. Márton 32 éves csonoplya-i sütőt bujakór után fejlődött chorioiditis disseminata miatt vettük föl az egyetemi szemkórházba (1885. szeptemberben), a kóros elváltozások eléggé megmagyarázták, hogy látása a jobb szemén 6/12 volt, bal szemén pedig csak ujjakat olvasott. Azonban a szokásos kórképnél érdekesebb volt az a képződmény, mely a jobban látó jobb szem üvegtestében volt látható. Ugyanis a látóidegfő közepéből, az erek kibúvó helyéből érvastagságnyi fehér czövek áll ki, mely kúposán elvékonyodik, aztán vékony szürke fonalba folytatódik, mely újra megvastagodva halad az üvegtest közepe felé, itt vastagabb hurokként visszafordul s ostorszerű hullámzatos rendkívül vékony fonálként tér vissza a látóidegfőre. A visszatérő fonál az elsőnek czövekes töve alatt egy másik kisebb elvastagodó tövű czövekben végződik. A szem mozgásaikor erősen ingó hurok tengelye körül is megfordul s ilyenkor a két szinte párvonalasan haladó fonál egymásra tekeredik. A bal szem látóidegfője közepén tömött fehér *)

*) V. ö. Manz, Graefe-Saemisch Handb. II.

Arnold, Entwicklungsgesch. d. Auges.

Mül!er //., Graefe Archiv II. 2.

Ammon, Graefe Archiv IV. I.

Saemisch, Zehender, Liebreich, Toussaint, Klinische Monatsbl. 18Ő3. Stör, Klin. Monatsbl. 1865.

Saemisch, Klin. Monatsbl. 1865.

Unterharnscheidt, Klin. Monatsbl. XX.

Kipp, Schapringer, Knapp Archiv. III.

Mooren, Ophthalmiatr. Beobacht.

Jahresberichte 1871 —1883. (Ref. Becker és Manz) : Hirschberg, Ga/ezowski, Riebe au, Otttinger stb.

Csapodi /., Szemészet 1884. 4-> 1884. 6.

Weber A., Graefe Arch. VIII. I.

Graefe Alfr., Graefe Arch. XI. ).

Horner, Klin. Monatsbl. 1866.

Korn, Cohn, Key ser, Klin. Monatsbl. 1867 Talho, Szokalski. Klin.. Monatsbl. 1871.

kötőszövet takarja az erek kibúvó helyét, a mi talán az itt jobban visszafejlődött képződmény nyomát jelöli.

2. L. Ferencz 31 éves budapesti varga közellátóság miatt jött ambulantiánkra (1885. júliusban). Látása némi myopia javítása után e/„. Jobb szemében a látóidegfőből a belső szél felé tolódott erek kibúvása helyéből kiinduló érvastagságú szürke fonálszerű képződmény található, melynek vége három ágra oszolva libeg az üvegtestben. A középső ág igen rövid, bunkós, a fölső ág hoszszabra nyúlva vész el az üvegtestben, az alsó pedig erős kanyarulattal hajlik vissza s a látóidegfőt alul-belül körülfogó pigmentes terület fölső széléből kiemelkedő szürke fátyolszerű tölcsérbe tapad, mely a retinába megy át.

Hogy az ilyen a látóidegfőből a lencse felé irányuló fonalak az embryoi életben a canalis Cloqueti mentén haladó arteria hyaloidea elzáródott maradványai, kétségtelenné teszik azok az esetek, melyekben az elzáródás nem is következett be s a vért tartalmazó arteria hyaloideában a szem megnyomásakor lüktetést lehetett előidézni (Kipp, Gallezowski, Zehender). A képződmény szokásos alakjának, t. i. az egyenesen előre irányuló s elülső végén bunkósan vagy elágazva végződő fonálnak, értelmezése nem is jár nehézséggel. Az arteria centrális retinae egyik ága az üvegtesten át haladott s a lencse mögött föloszolva átment a membrana capsulopupillárist alkotó érhálózatba, melynek maradványaiúl tekinthetők a némely obliterált fonál elülső végének nyúlványai.

A mi eseteinkhez hasonló visszahajlás sokkal nehezebben értelmezhető. Megjegyezzük, hogy ily kacsképződést a szem fejlődésének leírói nem említenek, az Ammon-féle ansa foetalis ugyanis az artériának csupán megcsavarodása, mely a szem növekedése folytán elsimul; továbbá hogy az artériát véna sohasem kiséri s hogy többnyire egyszerű a látóidegfőtől egész a lencséig, bár ez utóbbi állítást Lieberkühn csak kifejlettebb embryókra vonatkoztatja.

A visszahajlásból Galezowski azt következtette, hogy a fonál egyik része az arteria, a visszahajló része pedig a vena. E magyarázat azonban fejlődéstanilag sehogysem igazolható. Schapringer és Riebeau a papillából az üvegtestbe beálló a papillára visszatérő, vért tartalmazó artériát írtak le, sőt az utóbbi úgy írja le, hogy a visszatért verőér aztán valóságos arteria temporális inferiorként folytatódott a retinában. Azonban az ilyen esetekről azt jegyzi meg Becker, hogy kétséges, vájjon valóságos arteria hyaloideáról lehet-e szó. És csakugyan elég gyakran látunk tükrészéskor az üvegtestbe erősebben bekanyarodó ereket s pl. a Schapringer lerajzolt esete nekem úgy tetszik, mintha csakis ilyen összecsavarodó érkacs volna. A Riebeau esetében pedig azt vagyok hajlandó hinni, hogy az alsó halántéki ág csak az üvegtesti szakaszban vált el az arteria hyaloideától s így maradhatott meg ennek hátulsó szakasza, míg maga a tulajdonképeni arteria hyaloidea elenyészett. Kipp is ír le egy esetet, melyben az egyenesen előre irányuló arteria hyaolidea tövéből egy a papillába visszahajló kacs eredeti.

Némileg hasonló természetűnek tartom a második esetemben meglevő visszahajló ágat, azzal a különbséggel, hogy itt az egész elzáródott törzsökkel együtt a visszahajló ág is elvesztette átjárhatóságát. Az első esetemben látott kettős fonálnak más természetűnek kell lenni még pedig mivel vénának fölvétele a fejlődéstannal ütköznék össze, azt kell hinnünk, hogy eredetileg kettős arte-1