Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-05-25 / 3. szám
-TT— r-r----., ■ . ■ .2^7; \ • ; ' V - — - -T . — Síből rászálló csírok szaporodnak el s idézik elő a gyuladást. Természetesen ekképpen meg lehetne az én bizonyítékaimat is ingatni. Azonban ennek ellenében elég, ha rámutatok a S. közlésére, mely szerint bacillusok 24 órai áztatás és megszűrés után nehány óra múlva kezdenek előbb egyenként, aztán mind nagyobb számban fejlődni. Saját vizsgálataim, melyekkel már amaz áztatás idején belül vettem szemügyre a folyadékot, szintén azt bizonyítják, hogy e 24 óra alatt bacillust nem találni benne, vagy legalább oly kis számmal lehetnek, hogy kikerülték figyelmemet. Már pedig a közölt kórtörténetek szerint a készítés után mindjárt a szembe öntött folyadék már néhány óra múlva izgalmat kezdett okozni, 8—12 óra múlva pedig már typusos gyuladást fejlesztett, sőt a szembe tett por már 4—5 óra múlva igen heves hatást fejtett ki. Ide vág Osio közlése is, a ki szintén nem baktérium tenyésztő áztatásban, hanem vaselina-kenőcsben alkalmazta a jequirityt, mégis nemcsak hogy hatást ért el, hanem olyan heves is lett a. gyuladás (1 panophthalmitis, 1 cornea-áttörés, 1 nagyfokú corneai elzavarodás), hogy az elért eredményt a jequirity alkalmazhatósága ellen használta fegyverül. Nézzük, mit bizonyítanak a folyadékra ható beavatkozások, ú. m. a melegítés és a szepsis ellenes szerek. Az egyik közölt kortörténetben (2.) is van arról szó, hogy a melegített készítménynek nem volt kellő hatása. Csakhogy a hőfokot nem határoztam meg s azért e kísérletnek nem is tulajdonítok nagyobb fontosságot. Tettük azonban azt is, hogy ugyanabból a rázással készített megszűrt készítményből szobai hőmérsékű, továbbá 5—5 perczig 50°, 700 és ioo° C. hevített folyadékot öntöttünk lehűtés után egy-egy nyúlszembe. Az első két folyadék tiszta, átlátszó volt s a nyúlszemen előidézett hatásuk csak abban külömbözött, hogy a hideg készítmény előbb idézett elő hártyásodást és corneai zavarodást, de továbbad a kórkép alig tért el egymástól. A másik két készítmény a melegítéstől megzavarodott a kicsapódó fehérjétől, s ez fenékre szállott. Hatás tekintetében pedig a 70 fokú készítmény jelentéktelen hurutot s csipásodást okozott, a 100 fokú pedig teljesen hatástalan maradt. A forralás tehát megbontja a ható anyagot, a mi abban nyilvánul, hogy a fehérjenemű alkotó rész megaludva kiválik, e mellett esetleg valami illő rész is elszállhat. Az csak mellékes körülmény lehet, hogy a fehérje-kiválás megfosztja a folyadékot attól a tulajdonságától, hogy baktériumok tenyésztésére alkalmas maradhatna. A hőmérsék hatására nézve Sattler azt tapasztalta, hogy 34—36° C. nagyon elősegíti a bacillusok fejlődését, ellenben jegesszekrényben a fejlődésük egészen elakad. Ellenben a hatást illetőleg ugyancsak Sattler arról győződött meg, hogy költő kemenczében 33—36° C. hőmérsékben a folyadék hatékonysága gyöngül, míg jegesszekrényben még 24 órai állás után is teljesen hatásos marad. Hippel megerősíti a hőmérséknek a baktériumok fejlődésére való hatását, ellenben azt tapasztalta, hogy a jequirity hatékonysága bizonyos határok között a hőmérséktől független. Antisepticumokkal kísérleteket nem tettem, de támaszkodhatom Hippel ez irányú érdekes kísérleteire. Ő sublimáttal, karbolos, salicylsavas és bórsavas vízzel maceráit jequirityt. A sublimátot csakhamar mellőzte, mert a fehérjét kicsapja, ‘/a—2°/0-os karbollal készített áztatásból ismételt megszűrés után szép tiszta folyadékot nyerhetni, melyben bacillusok nincsenek. Találni ugyan apró szemcséket, melyek közül némelyek spórákhoz hasonlók, de belőlük baktériumokat tenyészteni nem lehet. Hasonló a 4°/„-os bórsavas készítmény, csakhogy ez rövid idő múlva megpenészedik. Az Ve—‘/.1, -os salicylsavas készítmény tejszerűen zavaros, a mennyiben olajcsöppekhez hasonló testecskéket tartalmaz. E készítmények hónapokig eltarthatók bacillus-fejlődésnek nyoma nélkül; mindazáltal ugyanolyan heves gyuladást keltenek, mint a bacillusoktól hemzsegő vizes maceratió. Friss készítmények hatásosabbak, mint régiek. Igen régiek majdnem egészen elvesztik hatásukat. Ezt Sattler úgy magyarázza, hogy a fiatal bacillusok élénkebb működésűek; aztán pedig spórás állapotba térvén át, működésüket vesztik. Azonban ennél a körülménynél sokkal fontosabbnak tartom, hogy a baktériumok elszaporodásával a folyadék fehérjetartalmát veszti, fölemésztik az oszlógombák, míg életfolyamatuk körét befejezik. Már most, akár ebben a fehérjenemű anyagban van a gyulasztó tulajdonság, akár más alkotó részben, valószínűnek látszik, hogy azok az apró lények a — 52 — j equirityvel sem tesznek kivételt, benne is csak azon működnek, hogy alkotó részeit megbontsák, a mivel aztán a jequirity sajátságos hatását is megrontják. Az anyag különbözőségétől van az, hogy az oszló-gombák tenyészete bizonyos tekintetben más a jequirityben, mint a babban vagy borsóban, úgyszintén az, hogy a bomlás más természetű, termékei nem olyan bűzösek. A jequirity hatásától gyuladásos szem váladékában nagyszámú genyedség-sejtet, epithel-sejteket, olajcsöppszerű gömböket, vörös vérsejteket és élénken rezgő coccusszerű szemcséket találni. Az izzadmányhártyák csupa gömbölyded sejtből vannak összeszerkesztve (fehér vérsejtekből), melyek közt megaludt fehérjeszálak láthatók. Némely sejtekben apró erős fénytörésű élénken rezgő pontokat látni. Láttam egy duzzadt sejtet, mely a benne rezgő coccusoktól forgásnak indult, majd megpukkadván tartalmát szétlövellte. Bacillust a szem váladékában sohasem találtam. Coccusok kétségtelenül vannak a váladékban; csakhogy a más úton, pl. sárga kéneső-oxyddal előidézett gyuladás váladéka és a jequirity-s gyuladás váladéka között mikroskóppal semmi különbséget sem ismerhetni föl. Egyébaránt a S. leírásából is csak az tűnik ki, hogy ő is csak kevés spórás bacillusra akadt a szem váladékában. Ebből magyarázza ő, hogy a váladéknak még ismételt átoltásáva! is csak gyönge gyuladást, vagy mint nevezi, a jequirity-s gyuladásnak »csak halvány árnyékát« lehet előidézni. Ámde ez mindenféle infectió természetével ellenkezik. Hiszen fertőzésből épen az olyan folyamatokat szoktuk származtatni, melyeknek termékeiben a fertőző tulajdonság megvan, s ha a fertőzést baktériumok okozzák, ezeket meg is kell, még pedig nagy számmal találni a fertőzés útján keletkezett kóros folyamatokban. Továbbá a fertőzéses bántalmakról tudjuk, mily kevés anyag átoltása elégséges a kóros folyamat föltartóztathatatlan kifejlődésre, holott a jequirityvel történt ú. n. »fertőzés« által előidézett gyuladás magára hagyva csakhamar kialszik s újabb becsöppentések szükségesek, hogy kellő fokra emeljük. Meg aztán a jequirity hatása, legalább bizonyos határok között a készítmény erősségétől is függ tehát dózisozás lehetséges, a mi épen nem tulajdonsága a fertőző bántalmaknak. Hogy a jequirity-s szemgyuladást mint talán valami fertőző bántalmat nem lehet magával a blennorhoeával összehasonlítani, arra nézve fontosnak tartom, hogy az egyetemi gyógyszertani intézetben (Bókái Árpád, Ónodi) tett kísérletek szerint a tengeri nyulak kötőhártyája immunis a legvirulensabb blennorrhoea beoltása ellen is, holott a jepuirity iránt csak úgy viselkedik mint egyéb hártyás gyuladást támasztó szerek iránt. Tenyésztő kísérletekkel Sattler arra az eredményre jutott, hogy a jequirity-s vízből vett bacillusok alkalmas tenyésztő anyagokban pl. vérsavó-kocsonyában elszaporodnak, a kocsonyát elfolyósítják. Az ilyen baktériumos anyag a szem kötőhártyájában szin= tén okoz gyuladást, bár sokszorta kisebb fokút, mint maga a jequirity. Ez mindenesetre meglepő volna, ha Hippel be nem bizonyítja vala, hogy néhány napos borsó vagy szénaáztatás, tehát efféle bomló anyagok ismételt bekenésével is idézhetni elő nyulak szemén meglehetős erős gyuladást. Ennél nagyobb jelentősége, tehát a tenyésztett »jequirity-bacillusnak« sincs. Hogy az új, jequirity-s gyuladás miképen tünteti el a régit, tehát a trachomát, arra nézve Sattler olyan magyarázattal szolgál, hogy valamint a jequirity-s vízben a beléje hullott baktériumok közül épen csak bizonyos bacillusok jutnak uralomra, melyek a többieket elnyomják, úgy a trachomás kötőhártyán is a trachomát fönntartó baktériumok tenyészésének talaját elhódító j equirity-bacillusok elvonják amazoktól a létezhetésük föltételeit; az így elnyomott baktériumok tehát elpusztulnak s a régi gyuladás termékei is az új gyuladás szüntével eloszlanak. Azonban e szellemes magyarázat nem lehet meggyőző, ha meggondoljuk, hogy épen Sattler szerint a blennorhoeát és a trachomát ugyanazok a gombák okozzák. Nem volna érthető, hogy a hevenyés blennorrhoea átoltásának oszlató hatásában miképen történhetnének ugyanazok a baktériumok egymás, illetőleg önmaguk élete ellen. Továbbá, ha akut blennorrhoea visszamaradó baktériumai tarthatnak fönn chronicus blennorrhoeát, lehetne-e azt várni, hogy az amazok kiszorítására beoltott új bacteriumok nem fognak visszamaradni chronicus gyuladás további fönntartására ?
