Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-05-27 / 3. szám
68 — bn — iritis synechiákkal és lecsapódásokkal a lencsetokon láthatók, a j szembe belátni nem lehet, a ciliaris táj fájdalmas, a külső egyenes izom tapadási pontja és a limbus között tölcséralakú fekély van, melynek fenekén vasdarabnak gombostűfej nagyságú része látszik. Ez csipővel kihúzatott. A fekély nyomókötés alatt simán és gyorsan gyógyult. A kihúzás után io nap múlva az üvegtestben pelyhes homályok voltak, a szemfenék elborult, az aequatoron a chorioideában fehér izzadmány-csomókat lehetett látni. Redörzsölésekre kéneső-kenőcsökkel, és jaborandi-forrázat alkalmazására v=*/2, az üvegtest, néhány pelyhet kivéve, tiszta lett. (Centralbl. f. pr. Augenh. 1882. Sept.) Ottava I. dr. — Adat az üvegtestleválás kórisméjéhez. Dimmer F. dr.-tól. Bécsben. — Az üvegtest leválása myopiás szemen spontán fordul elő, leggyakoribb okozója sértés, pl. hályogkivonás vagy idegen test behatása a szembe. Ekkor az üvegtest nagy részének elvesztése elsődlegesen okozza a leválást, míg ez másodlagosan történik, ha az üvegtest zsugorodik. Az üvegte'st leválása elő áll továbbá a szem hártyáinak lobosodásánál, ha a lobtermény a retina és az üvegtest közzé jut. Végre az üvegtestet a retina álképletei választhatják le. Dimmer észlelései ezek : I. eset. Egy Graefe szerinti hályogkivonás 3-ik mozzanatában üvegtest esett elő, mire a hályogot kikanalazták. Elbocsátáskor a látóképesség 5, két hónap múlva 2/3 volt; 8 hónap múlva alul kívül borsó nagyságú retinaleválás volt; 14 hónap múlva a beteg már csak kézmozgást vett észre. Ekkor szemtükörrel az iris mögött a coloboma iridis felső részéig terjedő, hólyaghoz hasonló tömeg volt látható, melynek alsó része szürkéllett, míg a többi rész vörös visszfényt adott. Hogy a hólyag mennyire terjedett hátra felé, nem lehetett meghatározni. A teke mozgásainál ezen hólyag is mozgott, az edények azonban mögötte, a retinával egy felszínben mutatkoztak. Gyűjtött fénynél a szürke hólyag felszíne egészen simának bizonyult. D. azt hiszi, hogy ezen esetben a leválást a retina és az üvegtest közé ömlött savós kiizadás okozta, mely vagy önállóan lépett fel, vagy a később beállott üvegtest zsugorodást követte. II. eset. 29 éves férfinél irido-cyklitis volt mindkét szemen, belszemi nyomás-emelkedéssel. A bal szemen occlussio pupillae miatt többször csináltak iridektomiát, az utolsónál a lencse sérült de utóbb felszívódott, mire a visszamaradt hártyát discindálták. Gyűjtött fénynyél utólag mélyen az iris mögött vörös, hólyagalakú tömeget lehetett látni, mely a teke mozgásainál libegett. Ez retinaleválás nem lehetett, mivel vérvörös színét sokáig megtartotta s edények rajta nem látszottak, hártyás képlődés ellen pedig a hólyagos alak szólt. Minden bizonynyal vér választotta le az üvegtestet a retináról, talán úgy, hogy emennek zsugorodását a retina edényfalainak gyöngülése és repedése követte. (Kiin. Monatsbl. 1882. Aug.) Ottava I. dr. — Kísérleti adat a rokonszenvi szemlob kórszármazásához. — Deutschmann dr.-tól Göttingában. — A Mackenziefele elmélet, melyszerint a látóideg képezné a rokonszenvi szemlob vezető pályáját, újabb időben, kórodai tapasztalatok s elmélati okoskodások alapján, új pártolókra akadt. Itt első sorban említendő Leber, a ki állítja, hogy a rokonszenvi szemlob csakis az első szem fertőzött, septikus lobosodásából szokott származni. Körülbelül ezen álláspontot foglalta el Deutschmann, mikor eltökélte magát kísérleti állatnak szemét septikus anyaggal érintkezésbe hozni. Többféle septikus anyag alkalmazása után a szem heveny panophthalmitis útján pusztúlt el, anélkül hogy a másik szem ezáltal megtámadtatott volna. Végre azonban mégis talált a czélnak kedvező anyagot, melyet a penészgombának (Aspergillus glaucus) spóráiból, 3/i °/o sóoldatban történt felrázás által, állított elő. Ezen folyadékból injiciált Deutschmann ‘/i Pravaz-féle fecskendőnyit 12 esetben s pedig g-szer a látóideg törzsébe (köztük 4 eset a rokonszenvi szemlob előidézésében eredménytelen maradt), 3-szor az üvegtestbe. A kifejezettebb esetek kóros elváltozásai a következők. Szemtükörrel a befecskendést követő napon a műtett szemen láthatni, hogy a látóidegfő erősen pirosszínű, az edények igen tágak s kanyargósak, a széles középponti excavatió (mely nyúlnál mindig mutatkozik) feltűnően elsimult, szóval a papillitisnek minden jelei megvannak. Ezen kép bizonyos esetekben a sorvadáséba (fehér elszinesedés, szűk edények) csapott át. Azon esetekben, melyekben a fertőzött szemen kifejezett papillitis fejlődött ki, 6—7 nap legkésőbben 12—14 nap alatt a másik (sjmpathisált) szemen is hasonlóképen mérsékelt „rokonszenvi papillitis“ jött létre, s ezzel a rokonszenvi folyamat véget ért, minthogy azontúl megint visszafejlődött. A kórbonczi lelet legkifejezettebb a typusosan sikerült kísérletekben s pedig a folyamat magaslatán azaz a 7-ik naptól a 10-dikig, — a látóidegtörzs felszurási helyétől felhágó, s a chiasmán keresztül a túloldali látóidegtörzsre és fejre átterjedő neuritis és perineuritis opticának képét tüntetvén fel. Ezen említett lobgerjesztő úton mindenütt szembe tűnik a látóideg belső hüvelyének beszüremkedése és az arachnoidea-gerendák álhámjának burjánzása. A lob terjedésére nézve fontos az, hogy még az agyalap lágyburka (pia) is az egész mellső agyrészleten nyirktestessekkel jelentékenyen beivódott. A kísérlet tehát kiderítette, hogy a látóideg és burkai az egyik szem lobfolyamatát a másik szemre gyorsan átvihetik. Ez ugyan nyulról szól, azonban ebből az emberre nézve is hasonló terjedési módot joggal tételezhetünk fel, és ha ez nem is az átterjedés egyedüli útja, mégis kétségen kívül ez tekintendő a rokonszenvi szemlob előidézésére a leglényegesebbnek. A kísérleti módszert illetőleg szerző azon reménynek ad kifejezést, hogy talán más kisérlettevőnek sikerülend jobb fecskendési anyagot találni, melylyel necsak, mint nála, a rokonszenvi szemlob kezdetét, hanem egészen kifejezett alakját is lehessen előidézni. (Graefe’s Archiv f. Ophth. XXVIII. k. II. p. 291.) Creniceanu dr. — Mindkét oldali centrális scotomának egy esete kórboncztani lelettel. Vosstus tr.-tól, Königsbergben. — Ezen czím alatt adja elő szerző tapasztalatait a sárgafolt idegrostjainak a látóidegben, chiasmában és a tractus opticusban történő haladásáról. Elősorolja az eddig uralkodó két nézetet a látóidegrostoknak az emberi chiasmában történő kereszteződésére (teljes és részletes) vonatkozólag és e nézetek képviselőit, nemkülönben az idevágó irodalmi forrásokat is és végezetül ő is a részletes kereszteződés mellett nyilatkozik. Kórodailag észlelt és azután kórboncztanilag vizsgált esetének leírását s ezzel együtt egész czikkét körülbelül a következő mondatokkal fejezi be. Egy mérsékelt potatornál fejlődött, három évvel a bal agyfél góczbántalma folytán bekövetkezett halála előtt, mindkét oldalt nagyfokú centralis amblyopia, centralis scotomával. A szemtükri lelet rendes volt s ezért a rosszlátás oka magyarázat nélkül maradt. A halála után a bal agyfélben talált góczbántalmat sem lehetett a scotoma alapbántalmának tekinteni, mert a motoricus kéregöv és a centrum semiovale bántalmainál mindeddig még nem észleltetett látási zavar, nevezetesen centrális scotoma nem; a nyakszirti kéreg teljesen ép volt. A scotoma okát a górcsövi vizsgálat derítette ki a látóideg részletes sorvadásában, mely a papillától egészen a chiasmáig és a sértetlen jobb tractusig terjedt, — a székhelynek mindkét idegben nagy symmetriája mellett biztossággal feltehető, hogy a bal tractusban is ugyanazon kóros elváltozás volt. A látótérmérés vizsgálásánál tett észleleteknek megfelelőleg, melyek szerint a sárgafolt úgy a keresztezett, mint a nem keresztezett köteg által láttatik el rostokkal, a tractusban a fasciculus cruciatus és non cruciatus táján egy-egy különálló sorvadt gócz találtatott, míg a chiasmában az összefüggő rostok már egyesültek és az idegtörzsökben a retináig együtthaladtak. A sárgafolt táját ellátó látóidegrostok tehát a tractusban a ventral szélen és a felső külső negyedben két egymástól elvált területen fekszenek, a chiasmában pedig szorosan a recessus opticus alja alatt, ott mindinkább dorsalis felén maradnak s a látóidegek koponyabeli részében a látóideg likáig meglehetősen centrálisán haladnak, innen lejebb a halántéki oldal felé közelednek s a hol a főedények a látóidegbe hatolnak, ott már el is érik a halántéki szélt, végre a látóideg végződéséig az alsó külső sectorban futják be pályájukat. Az alapbántalmat ezen esetben a látóideg mentén észlelt sorvadás képezte. Váljon a látóidegek megbetegedését az abusus spirituosorum idézte-e elő, azt szerző nem akarja eldönteni.. (Graefe’s Archiv für Ophth. XXVIII. k. III. r.) Creniceanu dr. Budapest 1883. Khór & Wein könyvnyomdája (Dorottya-utcza 14. sz).
