Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-04-01 / 2. szám
29 30 puffadó alakjainál az extr. lin. spl. csaknem egyedül alkalmazható műtétmód. Catar. aridosiliquata-nál, mely hályogalak szintén egy III-rendű eredménynyel szerepel összeállításunkban, szintén nehezen határoznék el magunkat más módszer választására s még kevésbbé tennők ezt teljesen elhigult hályognál, mely alakból egyet a táblázat szintén a veszteségek rovatába soroz. Minden elfolyósult hályognál első szabály ugyanis, a felbomlott s vegyi sajátságainál fogva sokszor izgató catar. tömeget, lehetőleg rövid idő alatt s lehetőleg teljesen eltávolítni a szemből, hogy az a tok megnyitása után minél kevesebb ideig maradjon érintkezésben az irissel és sebajkakkal. Ez történt a fönnemlített esetben is. A 25 éves beteg catar. lactea-ját a lehető legkisebb sértéssel és rövid idő alatt távolítottuk el. Kifogástalan élű lándzsával alulról történt a beszúrás, mely szándékosan mélyen behatolt a tokba is, azon nagy sebet vágott (legalább is akkorát, minőt folyékony hályog tokján sarlótűvel ejhetnénk), úgy hogy a lándzsa visszahúzásakor elfolyt a hályogtömeg is, melynek még teljesebb kitakarítása czéljából az alsó sebajkra gyöngéd nyomást alkalmaztunk. Minimális sértés, alig több a corneacsapolásnál és a szem reá még is a leghevesebb irido-choroiditissel felelt. Ismételt punctió eltávolító ugyan a csarnokbeli izzadmányt, de nem szünteté a lobot, mely végre a fényérzést is megsemmisítő és a másik szemet fenyegetni kezdte, melynek elfolyósulás nyomait sem mutató pépes hályogát (cataracta mollis simplex) discissióval és ezt követő punctióval, sikerrel operáltuk. A tekét utoljára is el kellett távolítnunk. Belsejében teljes retinaleválásra akadtunk. Ez esetben a szem pusztulását nem lehet a beteg sérülékenységének rónunk fel, mert hiszen a másik — minden esetre kedvezőbb prognosisú — szem legalább is hasonló horderejű sérüléseket (disciss. és punctio) minden reactio nélkül viselt el ; nem tehetünk föl kívülről jött infectiót sem, mert ekkor első sorban a porczhártyának kellett volna szenvednie, pedig ez esetünkben épen maradt: hanem egyedül csak a felbomlott hályog izgatását kell vádolnunk, mely ily rövid érintkezés után is képes volt a szivárványban és sugártestben ama végzetes gyuladást támasztani. Ismerve már a felbomlott hályog ezen izgató hatását, nem lehet még gondolnunk sem arra, hogy hasonló cataraktákat discíssiónak vessünk alá, és hosszas érintkezésben hagyjunk a szivárványnyal, hanem ezentúl is csak az egyszerű vonalas kivonást fogjuk alkalmazni, minden idevágó esetben. Nem időznék tovább e pontnál, ha Feuer N. szemészeti magántanár és honvédezredorvos ugyancsak a „SzemészetibenJ) közölt s a lágy hályog műtételét tárgyazó czikkében nem állítana fel oly tételt, melynek elfogadása — véleményem szerint — épen az előbb jelzett irányban veszélyekkel járhatna. Nevezett szerző ugyanis leírván — külömben teljes elismerést érdemlő — műtétmódját, melyet pelyhes szétesésben levő, fiatalkori hályogok eltávolítására alkalmazni szokott; kiemeli a kivitel könnyűségét s a kedvező eredményt, mely operatióit követni szokta. De mert a műtétmód czélszerűen csakis szétesésben levő hályogokra alkalmazható; „érlelési törvényt“ állít fel, mely szerint: „Kényszerítő okok nélkül, ne operáljunk ifjúkori hályogot mindaddig, míg pelyhes szétesést nem mutat, még ha kénytelenek volnánk a lencse homályosodásának kezdetétől 1—2 évig is várni.“ E javaslat törvénynyé emelését fölöslegesnek, károsnak sőt veszélyesnek tartom. Fölöslegesnek azért, mert rendelkezünk oly mütétmóddal, mely a lágy hályog érettségének minden stádiumában könnyen és teljes sikerrel kivihető. A discissiót nevezetesen alkalmazhatjuk fiatal egyénnél bármily éretlen, sőt részleges hályognál is s a cataracta perinulearis épen oly tökéletesen eltávolítható általa, mint a pelyhes szétesésben levő hályog. Károsnak tartom a várakozást továbbá, mert általa minden szükség nélkül, esetleg 1—2 évet törlünk ki a beteg életé- *) *) „Szemészet“ 1881. 1. sz. bői, talán épen azon éveket, melyek az egyén szellemi fejlődésében a legfontosabbak. Öregkori hályogoknál is nehéz, sót sokszor kínos a cataracta teljes megérését bevárnunk, annyira, hogy a legtöbb szemész ráengedte már magát vétetni, miszerint a természetes érés lassú folyamába előkészítő discissióval avatkozzék be, pedig ennek káros hatását már nagyon sokan tapasztalták: mikép volna indokolható tehát, összetett kézzel várnunk a hályog lassú szétesését fiatal egyéneknél, kiknél pedig az előkészítő tokmetszés köztudomásúlag semmi hátránynyal nem jár? Igazolt volna a várakozás akkor, ha a discissiónak és azt követő cornea-csapolásnak mint mütételi módnak szembeszökő fogyatkozásai volnának, vagy a Feuer által ajánlott operatió jelentékeny előnyökkel bírna fölötte; de miután ez utóbbi mellett egyéb érv nem hozható föl, mint a rövidebb kezelési idő: alig lehetünk hajlandók az ajánlatot elfogadni és várni fél, egy, vagy két évig is, csak azért, hogy a beteg műtétel után 5—6 nappal hamarább hagyhassa el kórházunkat. Maga Feuer is említ nyomós okokat, melyek a műtét elnapolásának ellene szólanak, s ezek közt első helyet foglal el a betegek igen zsenge kora. 1—2 éves gyermekeknél amblyopia ex anopsia fejlődhetnék az operatió halogatása folytán, ha azonban az egyén már 2—3 évig látott, úgy bátran várhatunk. Ez állítás első részét teljesen elfogadhatjuk, másodikát azonban nem tehetjük magunkévá, mert I—2 évi vakság hároméves gyermeknél sem lehet közönyös; ez alatt nystagmus, kancsalság fejlődhetnek ki, a gyermek a nézést elfelejti és sokkal nagyobb nehézséggel tanulja újra, mintha hályogát eltávolítni siettünk. A műtétel halogatása tehát — véleményem szerint — ez esetben is káros lenne.1) De végre veszélyesnek is tartom Feuer ajánlatát. Szerinte nevezetesen addig kell a beavatkozással várnunk, míg a pelyhes szétesés megkezdődik. De ezt a teljes elhigulástól már csak egy lépés választja el s a betegek nincsenek folyvást szemünk előtt, hogy az operatiora megragadhassuk a legkedvezőbb időpontot. Már pedig az elhigult, különösen pedig üledékes hályog (catar. sedimentosa) kárhozatos befolyását műtételeknél eléggé ismerjük s a többek közt fönnebb, hosszasan leírt esetünk is bizonyítja; veszélyes volna tehát az operatiót addig halogatnunk, míg a hályog túlérettsége bekövetkezik, mert ha a műtételt ilyenkor is még bármely közbejött akadály késlelteti, beáll a cataracta teljes felbomlása is és vele a műtétel fokozott veszedelmessége, s így megeshetik, hogy a szem, melyet előbb talán a legkedvezőbb eredménynyel operálhattunk volna, a halogatás következtében elpusztul. Feuer szellemes műtétmódját ezek szerint helyeselném, ha épen pelyhes szétesésben levő hályog kerül operatió alá, a többi lágy hályognál azonban — az érlelési törvény elvetésével — a discissiót és ezt követő punctiót vélem továbbra is megtartandónak. III. A budapesti szemészeti klinika összes hályogmütétei i8yg. szept. i-tól 1881. deiz. 31-ig. Hogy klinikánk, most már igen nagy forgalmáról s különösen hályogokban gazdag anyagáról teljes képet nyújtsak, ide igtatom még minden további részletezés nélkül az említett időköz összes cataracta mfitételeit, befoglalva a megelőző táblázatokban felsorolt fő- és utóműtéteket is és kihagyva ez utóbbiak közül mindazokat, melyek már 1882. folyamában végeztettek, melyeknek azonban az előbbi táblázatokban a dolog természeténél fogva helyet kellett foglalniok. Az időszak 576 műtétele következőleg oszlik meg az egyes módszerek között: *) A műtét elnapolását nem tartja indokoltnak és rögtöni extr. ajánl Feuer még részleges, nevezetesen pedig perinuclearis hályogoknál. E nézetében sem osztozhatunk, mert minden hályog alak közül épen a catar. perinei. az, melynél — már physikai sajátságainál fogva — az egyszerű vonalas kivonás nehézségeinek és hátrányainak legkirivóbban kell jelentkezniük. 2*
