Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-01-28 / 1. szám
SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 4-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 1. SZ. Vasárnap, január 28-án. 1883. Tartalom : Hirschler tr. Az aphakiában szenvedők néhány alanyi észleletéről. — Dr. Juhász Lajos. Adatok a hályog műtételéhez. — Schulek V. tnr. Közlemények az iridectomia köréből. (Folyt.) — Könyvis?nertetés. Mittheilnngen aus der ophthalmiatrischen Klinik in Tübingen. Herausgegeben von Prof. Albrecht Nagel. Tübingen, 1882. —Fuchs Ernő, tnr. Aneurysma arterio-venosum retinae. — Vegyesek. Az aphakiában szenvedők néhány alanyi észleletéről. Hirschler J. tr.-tól. Ismeretes dolog, hogy az egyes szaktudományok fejlettsége mértékének mindenkor azon függetlenség foka tekintetett, melylyel az orvosi ténykedés a betegek alanyi állításaival szemben bírt ; ezen szempontból pedig ellentmondás nélkül a szemészeti szaktudomány állíttatott első sorba. És ezen álláspont teljesen jogos is volt. Mert nem kellett-e valóban mintegy irigykednie a belgyógyásznak, látva azt, hogy a szemész a kóros szervnek egyszerű megtekintése által, még csak szót sem engedve betegének, biztos alapra képes fektetni kórjelzését és megállapítani a gyógykezelés módját? A szabatos physikális kórjelzés más orvosi téren is történt magas kiművelésével a szemészet különállása ugyan nagy mértékben szállott alá, de alapjának hozzáférhetetlen, mathematikai szilárdsága még ma is biztosítja neki a külön szakmák közt az első helyet. Az éremnek azonban meg van a maga hátlapja is. A mit könnyen nélkülözünk, azt puhatolgatni nem nem igen szoktuk, és ha most már nem egy orvostól hallani a panaszt, miszerint az újabb orvosi tudományban divattá vált az alanyi jelenségeknek túlságos elhanyagolása, ez a szemészetben már régóta tapasztalható. Az igaz, hogy a szemészet az alanyi kórtünemények tanulmányozásánál sajátságos, a látószerv functiójában gyökerező nehézségekbe ütközik. Itt oly érzéki benyomások és észleletek forognak szóban, melyeknek analysise és nyelvbeli megjelölése rendszerint a míveltségnek bizonyos fokát, sőt néha némi tehetséget tételez fel, mely a betegnek nem igen szokott rendelkezésére állani. A látás természetes működés ugyan, de bizonyos értelemben mesterség is, mihez nem ért minden beteg; szóval: a test semmiféle szerve kórváltozásainak megközelítőleg találó objectiválásához nem szükséges annyi értelmiség a beteg részéről, mint a látási zavarok tárgyilagoson pontos előadásához. Ha Listing a scotoma scintillans fugax-ot le nem írja, úgy a hogy ő azt saját magán észlelte, ugyancsak sokáig várhattunk volna, míg más, közönséges betegtől ily megbízható leírását kaptuk volna ezen kóros tüneménynek. És így bizonyára még most sincs tudomásunk számos oly tüneményről, mely lényegének subtilitásánál fogva kerüli ki a szenvedők figyelmét, avagy túlmegy ezek felfogási képességén, a szaktudósok tanulmányozására nézve tehát kárba vész. Ezen gondolatokra tulajdon cataractám fejlődése- és érésekor, valamint az egyiknek eltávolítása után a lencsehiányban szenvedő szemen tett észleleteim vezéreltek. Első helyen áll az aphakiában szenvedő szem vöröslátási érzete, melyről eddig oly kevés jutott tudomásunkra, hogy még dús kóranyaggal rendelkező, bő tapasztalatokkal bíró szemészek előtt is éppen nem, vagy pedig csak hallomás után ismeretes a jelenség. Hiszen maga Becker is a jéglencse betegségeiről irt értekezésében (Graefe- Sämisch V. Cap. 7.) hozzávetőleges becslés szerint valamennyi aphakiában szenvedő szem 3—5%-áról teszi fel azt, hogy piros látásban szenved, annélkül, hogy képes volna körülményesen leírni az állapotot, hát még megkísérlem annak magyarázását. Most pedig áttérek mindenekelőtt a tünemény részletes leírására, úgy a hogy azt Schulek tanár úr által l882ik évi januárhó 26-án szerencsésen mütett bal szememen megfigyeltem. Csak öt hónappal a hályog eltávolítása után lépett fel nálam, még pedig rögtön teljes intensitással, ama sajátságos subsectiv jelenség, mely az erythropsia neve alatt ismeretes. A folyó év julius havának első napjaiban, a Bécs melletti Kahlenbergen való tartózkodásom alatt történt, hogy első ízben vonta magára figyelmemet a piros látás, mely ezentúl minden este némi elkedvetlenedésnek lön okozója. Nappal e tekintetben semmi emlitésre méltó dolgot nem tapasztaltam, inkább meg-megujuló hálaérzettel örvendtem visszanyert látóképességemnek s nem gyönyörködhettem eléggé az erdőnek szépségén, a Duna völgyére való kilátás nagyszerűségén; mihelyt azonban beállt az est, körülbelől egy negyedórával naplemente után ama tünemény elvette kedvemet a szabadban való tartózkodástól és, ha nem óvakodtam az ablak felé tekinteni, a szobában is üldözött. Az egész égboltozat ugyanis egyszerre erősebb vagy gyengébb piros színben jelent meg előttem, sőt még a tájék és minden része : házak, fák, emberek, noha sokkal kisebb mértékben, mintegy piros fénynyel bírtak, mely a szemre fárasztólag hatott és hoszszabb időre kiállhatatlanná vált. Nem mondhatom, hogy ezen tünemény teljesen egybeesnék avval, melyet nyerünk, ha valamely tájékra vörös üvegen át tekintünk. Ezen esetben a tárgyak egyenlő mértékben vannak színezve, nekem azonban ttűajdojiképen csak az ég látszott pirosán megvilágítottnak, mig a földön levő tárgyak mintegy csak e felső fényt tükrözték vissza. Az égboltozat színét pedig, mely természetesen a felhőkre is kiterjedt, leghelyesebben a halvány vérpiroshoz hasonlíthatom, melyhez majd bíbor, majd, nevezetesen gyengülésekor, némi ibolyaszínű elem látszott járulni. A piros színezés kétségen kívül nyugaton volt legerősebb, innen terjedt el az egész menyezetre és még keleten is olv jelentékeny volt, hogy rajta egyedül félórával naplemente után már nem bírtam volna az égtájakra nézve eligazodni. Lassú elhalványulás közben e jelenség majdnem egy óráig tartott, legtovább nyugaton, ahol éj beállta után is még az alkonypír maradékát véltem látni és csak környezetem tagadó állítása folytán győződtem meg a tapasztalt fény subjectiv természetéről. A piroslátás egész tartama alatt látóképességem teljesen változatlannak bizonyult, ködnek nyoma sem mutatkozott és megfelelő szemüveggel ugyanazon távol- és közeleső tárgyakat ismerhettem fel, melyeket júniusban is gyengébb világításnál felismertem volt. Mihelyt a házba beléptem, egyáltalában semmi rendellenesség nem volt tapasztalható, kivéve, ha az ablakra pillantottam, mely egészen piros fényben jelent meg; s ez a jelenség annál is kellemetlenebb volt rám nézve, minthogy minduntalan késztetett az újabb odapillantásra, amint az például a foghúsnak egy sebes részével történik, melyet mintegy kényszer folytán ismételve érintgetünk nyelvünkkel. A Hochpusterthalban, melyet azóta annyira pusztított az árvíz, s ahová ezután, julius közepe felé, szokásom szerint vettem volt magamat, e tünemény változatlan maradt: alig szemléltem volt naplemente után mindig új érdeklődéssel a világítás I
