Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-12-31 / 6. szám
látaszűkülés jött létre, mely az utolsó napon a láta zárizmában megjelent görcs működése által a legnagyobb fokot érte el. A mint a belövelés a percornealis edényekben valamely helyen be volt fejezve, a limbuson, nagyobbrészt párhuzamosan tartó, edények jelentkeztek és rajta áthaladtak. A mint a belövelés a cornea egyik széle körül és az irisben lassanként fokozódva létrejött és tova terjedt, és a mint az egész oly képet mutatott, mintha a vér a finomabb edényekbe mintegy nagyobb erővel bele nyomatnék és az edényfalak csak is ezen nyomásnak engednének: bizton lehetett következtetni, hogy a legközelebbi időben már a cornea is be Ieend vonva a kóros változásba és az edénycsatornácskák per analógiám benne is kitágulást fognak szenvedni, — a mivel, ha ez elegendő nagy fokot elérendett, exsudátio is fog járni, mint a milyent már a köthártyában, hol a kórfolyamat előbbre haladt, megjelenni láttunk. A kóros elváltozás felületesen, a cornea felhámrétegében és közvetlenül alatta kezdődött, mint ez a test minden részében kisfoké külső behatásokra bekövetkezett gyúladásoknál lenni szokott; és felületes maradt, mert a gyermek kora halála a mélyebbre terjedést megakadályozta. Az egész körfolyamat legnagyobb mértékben hasonló olyan gyúladási folyamatokhoz, minőket gyorsan elgyengült és a táplálkozásban nagyon siilyedt egyéneknél elégszer van alkalmunk megfigyelni. Csak a múltkor figyeltem meg egy collega kezelésében lévő ilyen esetet, az első tünetek fellépésétől kezdve. Adatai a következők. II. kórtörténet. Egy 50 évet meghaladott, elsoványodott, jelenleg azonban tökéletesen egészséges (gyengesége miatt csak időnként ágyban fekvő) szegény férfiúnál minden kimutatható ok nélkül hyperaemia lépett fel a jobb szem köthártyájában, mely szakadatlanul fokozódott és kevés nyákos váladékkal járó conjunctivitissé fejlődött. Azalatt a szarúhártya alsó széle körül csekély ciliaris injectio fejlődött, majd nemsokára injectio a limbuson. Ezzel karöltve a láta is szűkült. Ezt legelsőbben a szarúhártya közepén, a túlságosan nedvessé lett felhám exfoliatiója követte ugyanazon módon és ugyanazon változásokkal a fényességben és a simaságban, mint a gyermeknél. A köthártya hurutos elválasztása szintúgy fokozódott (de mérsékelt határokban maradt és nem lett soha sem észrevehetően genyes) mint a gyúladási folyamat a szarúhártyában. Az összes felhámnak nagyobb kiterjedésben történt lehámlása után a lefoszlás a szarúhártya szövetébe is folytatódott minden irányban. Mivel ezen lehámlást most mindig a határos szarúhártya részek csekély elhomályosodása előzte meg, ezen így megváltozott részek pedig mindenütt egyforma szétesést mutattak, ez által egész szabálytalan szélű, a széltől a középpont felé fokonként mélyedő, sima, erősen tükröződő concav fekélyek támadtak, melyeknek alapja, míg a kórfolyamat előrehaladt és a beszüremkedést a szétesés mindig gyorsan követte, tökéletesen átlátszónak mutatkozott s csak akkor homályosodott el, midőn a gyúladásos folyamat már tovább nem haladt, a köthártya hurutos váladéka kevesbedett és az infiltrált fekélyszél szétesése megszűnt. A limbust átlépő és folyvást táguló véredények közül a körfolyamat alatt néhány a fekélyszélig közeledett. A használt atropin a körfolyamatot a szem nyitva tartása mellett circa 14 nap allatt megállította és jobbulást idézett elő, miután a kőthártyahurut csökkent volt és a fekély fenekén és szélén a szürkésen beszüremkedett szövetrészek többé szétesést nem mutattak, hanem inkább ujképzés által a szövethiányt lassan kisebbítették és azt némileg kitöltötték. Ekkor ismeretlen okból recidiva állt be és ugyanazon folyamat újólag kezdődött, a fekélyt előbbi nagyságára vissza vetvén. Majd ismét megállóit a kórfolyamat és visszatérést mutatott, majd pedig újra recediva lépett fel, minden fenebb leírt jelenségekkel. A körfolyamat ilyetén elhúzódása miatt a szem beköttetett, minek az eredménye az atropinnal való kezelés mellett a fekély lassankénti tökéletes behegedése volt. A bal szemen későbben ugyanazon kórfolyamat kezdődött, de nem fejlődhetett ki már egészen, mivel akkor a nyílt kezelés el lett hagyva. Mind a két szemen gyógyulás következett, be. — 113 — Ezen magasabb fejlődési fokot elért egyik és az I. kortörténetben a gyermekről leírt másik körfolyamat között, mely utóbbi a visszaállt szemhéjmozgások által további fejlődésében megakadályoztatott, oly szembeötlő hasonlatosság létezik, hogy a kettőt egyrészt hasonló körfolyamatnak kell tekinteni, másrészt pedig azt is következtetni, hogy mindakettő hasonló módon támadt, valamint hogy mindegyik hasonló ingereknek hasonló körülmények közt létrehozott eredményét képezi. Csak, miután a körfolyamat a gyermeknél több mint 24 órán át folytonosan előrehaladt, lettek a gyuladás jelenségei a szarúhártya azon részén láthatók, melynek megfelően a köthártyában a legelső injectio és már 2 órával a cornealis változás előtt a limbus belövelése mutatkozott. Izzadmány lépett fel a felhámrétegben és a felhámréteg alatt, az egyes részek elvesztették összeköttetésüket egymás közt és a szaruhártyával, a felhámrétegben hiányok keletkeztek. A megtámadott hely erősen nedvesítettnek lenni látszott. A következő napon, miután a szem csukása gyakori lett, a köthártya belöveltsége jelentékenyen csökkent. A véredények kitágulási foka alábbszállott, a conjunctiva és a limbus finoman belövelt edényei csaknem tökéletesen eltűntek. A ciliaris belöveltség is alábbhagyott, az ezt képező véredények szintén szűkebbek lettek, az egész körfolyamat fordulatot mutatott és visszafejlődni kezdett, még pedig egyedül azon okból, mivel a szem érzékenysége tökéletesen helyreállott és vele a szem csukása is bekövetkezett. Ha a körfolyamat ezen fordulatot nem veszi és a szemrés csukása vissza nem tér, a gyermek nemsokára bekövetkezett halála előtt bizonyára mélyebb infiltratio lépett volna fel következményeivel, mint az ophthalmia neurop. egyébb számtalan eseteiben. A leírt folyamat lefutása következtetni engedi, hogy itt a szaruhártyában nem lépett fel, mint ezt Samuel *) a gyuladásokról állítja, legelsőbben szövetváltozás, mely aztán a belövelést a nagyobb véredények részéről okozta volna. A leírt jelenségek tüzetes vizsgálásnál ugyanis bizonyára valószínűtlennek kell tartanunk, hogy a corneális változás 29 órán át latens maradt és csak akkor és ott tört volna ki, a hol a hyperaemia a limbust néhány óra előtt átlépte. Az egész lefutásból kétségtelenül következtetni lehetett, hogy már a köthártya edényei folytatásának tekintendő szaruhártyabeli edénycsatornácskákban is hasonló változások állottak be mint amazokban. Ezen jelenségek esetleges összetalálkozása pedig már azért is kizárandó, mert nehéz belátni, hogy a beállott szemcsukás, mint a szemtekének egyszerű megvédője a folytonos külbehatások ellen, miképen okozhatta volna, és pedig oly egyszerre, az egész kórfolyamat visszafejlődését, ha a szaruhártvábnn már órák előtt primär szövetváltozás jött volna létre. Ha az én esetemben a szemcsukás márcz. 24-ikén délután, tehát körülbelül 20 órával a körfolyamat kezdete után, beállt volna, úgy a visszafejlődés előbb állt volna be és a szaruhártyabántalom ki sem tört volna, mint ahogy sokszor hyperaemiát az izgatás megszűntével visszafejlődni látunk anélkül, hogy exsudatio fellépne. Azért valamely inger okozta elsődleges szövetváltozás nem minden gyuladásnál vehető fel, hanem csak ott, a hol trauma okoz valamely szövetsérűlést. Ha conjunctivitisnél nagyon concentrált adstringentiákat használunk, úgy a szaruhártya szélén ciliaris injectio támad, mely' ezen izgató gyógykezelés elhagyása esetére azonnal szűnni kezd, míg, ha az folytattatik, a szaruhártyában a gyúladás alig marad el. Váljon ilyenkor elsődleges szövetváltozás a szaruhártyában felvehető-e? és ilyent feltételezve hogyan képzelhető, hogy azaz izgató gyógykezelés beszüntetésére bizonyosan elmarad ? De különben is eseteimben a ciliáris hálózat belöveltsége képezte az első jelenséget. Minden oda látszik utalni, hogy az edénybelövelés a szövetváltozást, melyben a gyuladás kifejezést nyer, megelőzi, sőt amannak fokozása ezt elő is idézheti és a gyúladási szövetváltozás, ha bizonyos fokot meg nem haladott és sókáig nem tar— I 14 — *) Samuel, Handbuch der allgemeinen Pathologie, 1879. 6*
