Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-04-30 / 2. szám
37 3» azzal határos reczegkörnyék edényződésében vesznek részt. Ez úton kettős összekötetés jön létre a látidegfő betérési helyén a retina- és chorioidealis edényrendszer közt. H. Müller Leber ellenében bebizonyította, hogy néha vastagabb ágak is benyúlnak a scleralis széltől a retinába s épen ezen edényösszekötetések, melyek főleg a retina számára viszik a vért, képezik azon forrásokat, a melyekből a reczeg táplálási anyagát meríti, s melyek megoldásra várnak. H. Müller adatai nyomán tudjuk, hogy némely állatok retinája véredény nélküli. Míg némelyiknél edénydús üvegtest pótolja a retina edényeit, másoknál hol a retinán kívül az üvegtest és hyaloidea is edénynélküli, a cboriocapillaris lép előtérbe. Emberi ébrénynél is 8 */a cm. hosszúságig véredény nélküli a retina, később fakad a sejthálózat a látidegfő betérési helyéből a reczegre. A reczegrétegzet histologiai elrendezéséből vagyunk képesek kimutatni, hogy a pálczikák és csapok a choriocapillaris által kell hogy tápláltassanak. Egy állatnál sem lépnek a reczeg külső felébe véredények, ellenben a choriocapillaris a pálczikaréteg közvetlen szomszédságában sűrű edényhálozatot képez és a szem Étterében a legkeskenyebb kötegecskéket alkotja, az óra serrata felé pedig szélesebb és kanyargósabb lesz. A felsorolt eredményekkel tökéletesen megegyeznek azon kísérletek következményei, a melyek állatoknál a látideg átmetszése után ennek betérési helyén észleltettek. így Rosow, miután a látideget betérési helyén a hátsó sugáredények és idegek kímélése mellett átmetszette volt, azt tapasztalta, hogy a befejezett átmetszés után egy. pár perez múlva a retinali.s edények igen megvoltak szűkülve, esetleg sem az üterek, sem pedig a viszerek nem változtatták meg lumenjokat, míg az átmetszés után 24 órára mint az ütereket, mint a viszereket rendeseknek találta, vagy pedig utóbbiak tágabbak voltak. Ebből tehát Rosow azt következtette, hogy a retinalis véredények vérkeringési viszonya a látideg teljes átmetszése után nem fog megakadályoztatni, eleinte ugyan egy kis vérbőség lép fel, mi azonban idővel eltűnik. Kugel is majdnem ezen eredményhez jutott, ki a látideget béliépés i helyének tövén egy hurokkal leszorította. Leber is helyesnek találta Rosow kisérleteit, s azt állítá, hogy oldalagos vérkeringés lép fel .az általa bebizonyított összekötő ágakban a hátsó rövid sugár és reczeghártya edényeiben, melyekkel egyedül lehet csak a Rosow-féle kísérleteket megmagyarázni. Több pontos észleletből tudjuk, hogy közvetlen a lamina eribrosa belépési helye előtt székelő embóliánál a reczegedények a szemtükri vizsgálatnál vérnélkülieknek találtatnak, és hogy a látélesség a fényérzés észrevételére sülyedt. Ha bizonyos idő múlva újra vizsgálunk, azt találjuk, hogy az edények, bár gyengén, mégis vérrel teltek, és a reczeg újra megkezdte működését, a mennyiben a látélesség részben vagy pedig teljesen helyreállott. Mikép magyarázzuk a reczeg visszaállott vérkeringését, és újra helyreállt működési képeségét? váljon oldalagos vérkeringés lépett fel a rendes viszonyok között kimutatható összekötő ágakban ; az embolus tovább mosatott s más helyen székel, hol a reczeg vérkeringését nem képes állandóan megakadályozni, vagv az edény falához nyomatott, úgy hogy már többé nem képes az űrt teljesen elzárni, és e mellett még a reczeg képes annyi vért kapni, a mennyi táplálására nélküiözhetleníil szükséges; vagy szétesett az embolus és a véráram számára átjárhatóvá lett, a mint azt a thrombusnál több ízben észleljük? Tényleg nehéz minden egyes esetben teljes biztosággal ezen magyarázatok egyikét választani. Azon összekötő ágak a sugár- és reczegedényei között, melyek rendes körülmények között is ki lettek mutatva, azon esetekben, midőn teljes embóliánál többé a vérkeringés nem áll helyre, és a szem örökre megvakult, oly rosszúl lehetnek kifejlődve, hogy Árterük nem elegendő a reczeg táplálási működési képességét helyreállítani, de azért mégis megakadályozzák az elhalást bizonyos mennyiségű vérmennviség átbocsátása által s innen végeredményül a reczeg és látideg sorvadása fog fellépni. Ellenkező esetben lehetséges, hogy az edények már kezdettől fogva valamivel vastagabbak voltak, úgy hogy mielőtt a reczeg a táplálási út rögtöni elzárása által működésében tönkretétetett volna, oldalagos vérkeringés állott helyre, mi elegendő táplálására. Hogy oldalagos úton vitetik a reczeghez vér, bizo- j nyitják azon esetek, melyeknél a lamina eribrosa belépési helye előtt jön létre a teljes embólia az artéria centrális retinaeben s hol a reczeg működése örökre megszűnik és a hol daczára annak, hogy kezdetben az edények majdnem fonalvékonyságúak és üresek, későbbi vizsgálatnál ismét megteltek vérrel. Továbbá egyes észlelők által egyenesen észleltetett az oldalagos vérkeringési pálya fellépése; így Hock a megvakulás 32-dik napján a látidegfő külső szélénél szemtükörrel egész halmazát látta ujdonképződött edényeknek. Hogy embóliánál a reczeg véredényeiben a vérkeringés újra helyreáll, bizonyítja az újra fellépő viszér- és ütér-lüktetés, melv a kezdeti időszakban a tekére gyakorlott nyomás által nem volt létrehozható. Csak a legritkább esetekben áll arányban a szemtiikri lelet a látzavar fokával. Megmagyarázhatlan, miért szűnik meg teljesen a látás gyakran nem megsemmisített, de csekélyebb fokú vérkeringésnél. Megmagyarázhatlan továbbá Mauthner szerint, miért nem jön létre mindig oldalagos vérkeringés, s miért nem vagyunk képesek oly eseteknél, melyeknél az üterek jól megvannak telve, a látás megfelelő helyreáltát constatálni. Tudva van, hogy a látideg meglehetős fokú nyomást, vongálást és tágulást képes elszenvedni, mielőtt működése megsemmisittetnék s többször van alkalmunk ellentálló képességét dagok, glaucoma, neuritis s más kóros állapotoknál megfigyelni, hol a retina vérkeringése a legkisebb határok közzé szoríttatott és a hol a működés, daczára az időnkénti vérmegszakításnak nem szűnt meg. így Graefe a cholera asphyctikus szakában a szem hátterének vérkeringési viszonyainak tanulmányozásánál bebizonyította, hogy még az ischämia legnagyobbfokú eseteinél sem lesz a látélesség lényegesen csorbítva. Ezért tehát nehéz a reczeg működésének teljes megszűnését ép .úgy a vérhiányból, mint a szemtükrileg látható reczegelváltozásokból megmagyarázni. Az art. centr. retinae törzsének eldugulása eseteiben vagy rögtöni teljes vakság lép fel, vagy pedig a láttér egy részletében a fényérzésnek egy kis maradéka lesz feltalálható. Esetleg a láttér és látélesség növekszik, s a betegek nemsokára durvább nyomatot képesek megismerni, sőt később finomabb nyomatot is kibetűzni. Ide tartozik Schneller és Stephan esete. Az elsőben 6 hó lefolyása után Nr. 2.. és 0 másodikban 5 hó után Jäg. Nr. 14. betűk olvastattak. Néha a teljes végleges megvakulást a láttér mulékonv elsötétülése előzi meg, a mint ezt Mauthner, Schneller, Knapp észlelte és szerző által is észleltetett. Máskor daczára a kezdetben teljes vakságnak, a látás teljesen helyreáll és fel kell vennünk, hogy itt a törzs tökéletlen embóliája volt jelen s hogy az ürtér az embolus által csak részben dugaszoltatott el. Ide tartozik a Knapp-féle eset. Itt 8 nap múlva lényeges javulás állott be a látásban, és a láttér csak kissé volt szűkebb. Később teljes látélesség és az edények teljes teltsége állott be. A rögtöni keletkezés és a szemtükörrel látható elváltozásak nem engedtek a Knapp-féle esetnél más magyarázatot. Esetleg az embolus is széteshetik, zsugorodhatik, s a véráram által más ágba vitethetik. Szerző esetében gyógyulás állott be teljes látélességgel és rendes láttérrel a vörös, kék és fehér színre. Igen ritkán történik meg, hogy mindkét szemen lépne fel embólia, a mennyiben előbb az egyik, évek múltával pedig a másik szemen is létrejön. Az irodalomban eddig ismert három esethez (Landesberg, Page és Ed. v. Jäger) szerző egy negyedik I esetet csatol részletesen előadva, mely az által van jelegezve, I hogy a látás visszatért és csak a láttér maradt kissé concentrikusan szűkülve. Az art. centr. retina teljes és részleges eldugulásán kívül megkülönböztetjük még az artéria egy ágának embóliáját. Első ilynemű esetek Sämisch, Hirschmann és Knapp által közöltettek. Mindezen esetekben az eldugaszolt edényterületnek megfelelő látótér eltűnhet, míg lassan a látóképesség visszatér. Az art. centr. rét. egy ágának eldugaszolása a törzs eldugaszolásától abban különbözik szemtükrileg, hogy az eldugaszolt edényterület el van boriílva és hämorrhagicus infarctus lép fel, mi legelőször Knapp által Íratott le. Cohnheim szerint az art. centr. rétin, törzsének embóliájánál is hämorrhagicus infarctusoknak kell létrejönni, mi azonban nem áll. A szemtükri lelet által felállított diagnosis constatálására, í illetőleg annak megerősítésére ajánlja Knapp megkisérleni, váljon
