Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-12-25 / 6. szám
99 ioo fölűletén teke és tömlő egymástól egészen elkülönzött üreget képezett s a határt közöttük a bulbus elvékonyúlt, alsó fala alkotta, mellyel azonban a tömlő burka erősen összeszövődve, szoros öszszefüggésben állott. A tekének i mm. vastag vázát kemény, porcztapintatú szövet képezé, míg — legszélesebb helyén 2l/2 mm. tevő — üregét festenyes tömeg tölté ki. A tömlőnek véknyabb, rostos fala rendetlen alakú üreget zár körül, melynek haránt átmérője sehol sem haladja meg a 3 mm. A cysta fölső felében keményebb tapintaté, fekete-festenyes tömeget rejt, alább pedig sárgás, sajtszerű, könnyen morzsolható anyaggal van kitöltve. A górcsövi metszetek közül, melyek az első átmetszéssel párhuzamos síkban haladnak, egy sem sikerült úgy, hogy rajta a teke és tömlő egész teljességében volna látható, de a részletek elég biztos következtetést engednek mindkét képlet belső alkatának megítélésére. A tekének vastag falában első pillanatra fölismerhetjük az ínhártyát, melyet hullámos, nagyobbrészt meridionalis irányban haladó tömötten összezsúfolt kötőszöveti rostnyalábok alkotnak. A rostok tömegét itt-ott apró véredények fúrják keresztül s carmin által pirosra festett, hosszúkás, keskeny sejtek tarkázzák, melyek közt elvétve egy nagyobb, barna, festenyes sejt is fölmerül. A sclera lemezei közt egy helyt, a látóideg közelében, szabad szemmel is látható, nagyobb ovális fészek foglal helyet, melyben —■ minden interstitialis állomány nélkül — felhámra emlékeztető lapos sejtek vannak felhalmozva. E sejttömeg ide jutását nem birom értelmezni, de előtte, mögötte a sclera rostjai, összeköttetés a többi szövetekkel semmi irányban, s így azt hiszem, e fészek semmi befolyással sem volt a teke sorsára. A látóideg benyilási helyén, a sclerából keresztirányú rostok haladnak az ideg közepe felé, az ép ideg lamina cribrosaját utánozva, míg a duralis hüvely fölső felében közvetlenül átmegy a sclera szövetébe, alsó fele pedig a tömlő hátsó falába hajlik át. A tömlő ugyanis a mellsőbb metszetekben zárt üreget képez ugyan, de a hátsó pólus táján már nyílt összeköttetésbe lép a tekével, mely összeköttetés a látóideg felé közeledve mind jobban kiszélesűl, úgy hogy egyfelől az említett duralis hüvely, másfelől pedig az ínhártya egyenesen folytatódik a tömlőnek hosszanti kötőszövetrostok által képezett, magvakban kevésbé dús s a scleránál jelentékenyen vékonyabb falába, melyhez egyes harántcsíkú izomrostokon kívül, még a szemgödri zsírszövetet rekeszekre osztó vékony gerendák közűi is tapad nehány szál. A teke üregét csaknem egészen érhártya tölti ki. Felleljük e váratlanul vaskos tömegben annak minden alakelemét. A sárgásbarnára vagy feketére festett nyúlványos, néhol csillagalakú sejtek mellett ott találjuk a festenyzett és festenytelen gömbölyű sejteket is, de hiában keressük a szabályos elrendeződést és a nagyobb edényeket. A choroidealis szövetnek tömlő felé néző alsó részében azután széles koromfekete gyűrű lép fel, melynek elemei közül legfőlebb a széleken látunk sejtalakhoz hasonló tömböcskéket, mely azonban mégis élénken emlékeztet a festeny epithelre úgy színe, mint helyzeténél fogva, a mennyiben alsó széle kivételével mindenütt érhártya veszi körűi. Ez utóbbinak különösen egyes, vaskos huzamai érdemelnek nagyobb figyelmet, melyeket igen finoman rostozott, csaknem kocsonyás alapanyagba ágyait, sűrűén egymás mellé sorakozó, kerek magú gömbölyű sejtek alkotnak. Ezen sejtek feltűnő hasonlatosságot mutatnak az ébrény másodlagos szemhólyagát környező s később choridea és sclerává alakúló parablast sejtekkel s azt hiszem jogosan tekinthetők embryonalis állapotban maradt érhártyaszövetnek. Az említett festenygyürű mellett e szövet a tömlőbe halad aláfelé s annak úgy középső fő üregét mint az pldalti s a tömlő aljában nagyobb számmal fellépő mellékrekeszeket kitölti, sőt még a cystának mellső szöcskében is könnyedén föltalálható. A szövet choroidealis természetét elárulja a festeny a tömlőben is. Ennek felső nyílása körül ugyanis, néhol még nyúlványos sejtekre akadunk, a főtömeget azonban a fönn leírt alapanyagba fészkelt vagy minden interstitialis állomány nélkül egymás mellé zsúfolt, gömbölyű sejtek alkotják, melyek dúsan megrakvák apró festeny szemcsékkel ; aláfele haladva a festeny mindinkább gyérül, mindig számosabbak a hasonló alakú, de festenytelen sejtek, míg a tömlő aljában már egyedül ilyenek találhatók, sőt ezek is ittott törmelékké esnek szét. Ideghártyáról a szó valódi értelmében nem lehet szó s még sem állíthatom miszerint az teljesen hiányzik. Az idegtörzs ugyanis a lamina cribrosa-n keresztül hatolva egyes kötogeivel a teke belseje felé igyekszik s némely készítményen úgy tetszik, miszerint el is éri az előbb említett, szintén a retina alkatrésze képen tekintendő festenygyürűt s annak alsó részéhez símúl, másfelől határozottan kivehető, hogy a kötegek egy része le, a tömlő ürege felé hajlik s ott a hátsó fal mentén terül szét. A festenygyürű alsó széle mellett egyes helyeken még hosszú nagyobb sejteket is látunk, melyek nem a gyűrűvel párhuzamosan haladnak, hanem hossztengelyökkel függélyesen fordúlnak felé, utánozva ekképen az ideghártya elemeinek sugárirányú elrendeződését. Sehol azonban határozott idegelemeket nem találunk, a szembe jutó kötegek épen úgy, mint azt az idegleirásánál említettem, kötőszövet nyalábokból s közeikben tojásdad magvak által behintett szemcsés anyagból állanak. A szövet is, melyben az ideg feloszlik — különösen a cysta belsejében — nem különböztethető meg az érhártyának fönnebb leírt tömlőbeli részletétől, ha csak a festeny teljes hiányát az ideg szétterülési helyén vagy a néhol tojásdad alakban mutatkozó magvakat nem tekintjük külömbségnek. A bal szemben szívárványhártyát, sugárizmot, lencsét s az üvegtestnek maradványait nem voltam képes fölfedezni. A jobb orbítának átmetszetéről már szólottám s annak belső felét képünk is föltünteté a tömlőnek kissé schematizált rajzával s a szemlélhetőség kedvéért egészen a tekéig húzódó látóideggel. Tényleg azonban a nem épen közép vonalában talált idegnek csak hátsó 2/3-a feküdt a belső félben, míg mellső vége, a ferde átfürészelés folytán már a külső féltekéhez jutott. Miután a tömlő is csak a külső félben látszott festenyzettnek, ezen oldalt véltem inkább górcsövi vizsgálatra felhasználandónak. A macroscopikus viszonyok a túloldaliakkal azonosoknak mutatkozván, nem fogtam a szemgödör tartalmának széttagolásához, hanem előnyt adtam az összes lágy részeket sagittalis irányban szelő górcsövi metszeteknek. Az orbita egész tartalmát a szemhéjakkal és kötőhártyazsebbel együtt magukban foglaló, szép, összefüggő metszeteket Babesiu tr. készíté, kinek tapasztalata az idegtörzs átvizsgálásakor is nem csekély segélyemre volt. Az így készült metszetek a másik szemével lényegében megegyező képet nyújtottak. A teke valamivel nagyobb és gömbölyűbb ; a tömlő ürege — épen mert hosszirányban van átszelve — téresebb, hézagaiban több a törmelék; a sclera kevésbé tömött s folytonosságában több helyt szakgatott; a choroidea tömegesebb, de sokkal lazább is, festenytelen gömbölyű sejtjei — talán épen a metszés eltérő iránya miatt — nem látszanak oly külön rétegeket képezni mint a másik szemen s az érhártyának általában nyúlvános sejtjei túlnyomók: ezekben foglalhatom össze a szembeötlőbb külömbségeket a két teke között. Sugárizomra és határozottan kifejezett irismaradékokra ezen szemen sem akadtam ; a teke melső felének hézagaiban található törmelék azonban, ha nem emlékeztet is a lencsére és üvegtestre, de származhatott talán azok korai széteséséből. Esetünk leírásából kétségtelenül kitetszik, hogy a szemgödörben talált kis képletecske nem lehet más, mint a szemtekének elesenevészett maradványa. Azonban e meggyőződés semmikép sem elégíthet ki bennünket, hanem épen felhív annak kutatására, váljon mi volt az ok, mely e szemet teljes kifejlődésében meggátolta. Két fő forrása lehet a teke ily elsatnyulásának ; nevezetesen vagy intrauterin betegségek roncsolják el a fejlődésnek indúlt szemtekét vagy pedig valamely képződési akadály (Bildungshemmung) merül fel, mely egyszerűen megszakítja a tovább fejlődés folyamát. Az első fölvétel támogatására esetünkben semmit sem találunk és így kénytelenek vagyunk a másodikhoz folyamodni és keresni, hogy a fejlődés melyik szakaszában merült föl a gátló körülmény. A szem kifejlődéstanából tudjuk, miszerint az ébrényi lét első heteiben a mellső agyhólyagnak két, oldali kitüremkedéséből
