Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-02-20 / 1. szám
24 állt vissza. A műtét utáni tizedik napon kisfokú gyorsan elmúló hyphama keletkezett a mellső csarnokban. Márczius 5-én már kétségbe vonhatatlanul kilehetett mutatni, hogy beteg lát, és míg azelőtt csak szakálytalan szem mozgásokat hozott létre, most képes volt rögzíteni. A következő napokban a szabálytalan szemmozgások egészen megszűntek, a látó élesség 3/2oo-ra emelkedett; a látótér melynek vizsgálása a beteg csekély fokú műveltsége miatt biztosan nem volt eszközölhető, mindenek szerint erősen szűkültnek tetszett. A láták állapotáról megjegyzendő, hogy az ugyanaz volt mint a műtét előtt, azon kivétellel azonban, hogy most mindig a bal láta volt tágabb. A beteg még huzamos ideig a koródán tartatott megfigyelés végett; egész április 21-éig változás a beteg állapotában nem lépett fel. Figyelemre méltó volt a jelen esetben a láták viselete a mennyiben ellentétben a glaucománál jellemző renyhe, visszahatással, a szivárványhártya izomzatának igen élénk működése volt jelen, igaz ugyan hogy csak a szemek esetleges összetéritési mozgásakor. Tekintetbe véve azon sajátszerű jelenségeket melyeket a beteg az eserinbecsepegtetések után feltüntetett, visszautasítandó azon gondolat, hogy talán nehéz kóros rohammal volt dolgunk, mert egyrészt az előzményekből semmi ezen irányban kinem volt tudható, másrészt pedig a roham lefolyása már alapjában fölötte különbözött a nehéz kóros rohamtól. Közelebb fekvő azon felvétel, hogy az említett tünetek az eserin készítményben jelen lehetett Calabarin által okoztattak. Ezen irányban tett kísérletek békáknál tagadólag végződtek. Ugyanazon eserin készítmény több más betegnél is alkalmaztatott egyidejűleg, anélkül, hogy hasonló tünetek léptek volna fel. Ennél fogva a kérdés, hogy váljon miképen magyarázandók a fenebb leirt tünetek, eldöntetlen maradt. (Kiin. Monbl. f. Aughk. 1880. octoberi füzet). Tóth Lajos tr. Tartós szemhéjgörcs okozta mulékony vakság gyermekek keratitis phlyctaenosajánál. Leber tanártól Göttingában. Két esetet közöl, melynél hosszantartó szemhéjgörcs után mulékony vakságot észlelt: Három éves gyermeket vett fel korosztályára igen erős pannus phlyctaenosus, szokatlan erős fényiszony és makacs szemhéjgörcscsel. Atropin és sárga kenőcs alkalmazására a baj nem engedett, sikeresebbnek bizonyult a beteg fejét vízbe mártani. Öt hét múlva a beteg képes volt szemeit kissé nyitni, de emellett mégis minden tárgynak nekiment s a feléje nyújtott tárgyakat tapogatózva kereste. A szemtükri vizsgálat negativ eredményt adott. Két nap múlva a tárgyi tünetek nem változtak, azonban a gyermek minden útjában álló tárgy elől kitért, de játékszereit még mindig tapogatózva kereste. Két hét után észlelhető volt a látás fokozatos javulása, de csak több héttel később kezdett látóképessége annyira javulni, hogy kisebb játékszereit, sőt atyját is felismerte. -— 1880. év január 28-án három éves leánykát vett kezelés alá, kinek mindkét corneáján csekély fekélyek, mint szétesett phlyctaenak maradványai voltak. Atropincsep, majd sárgakenőcs alkalmazására a fényiszony nem engedett; a fejet többször mártotta hideg vízbe, de a tényiszony pillanatnyi idő múlva ekkor is visszatért. Augusztus 4-én nyitotta már szemeit, de feltűnt, hogy nem képes magát tájékozni, tárgyaknak nekimegy, a felé nyújtott tárgyakat tapogatózva keresi, s csak szeptember 19-én ismert fel pénzdarabokat. —• Eddig ezen mulékony vakságot a szemhéjaknak a tekére gyakorolt nyomásából származtatták; de Lebernek egyébb magyarázat is elég nyomatékosnak látszik: ő ugyanis ezen vakságról véli, hogy azt reflex-amblyopiának is tarthatjuk, mely a nerv. supraorbitalisról származott. Azonban ezen értelmezést nem tartja egészen kielégítőnek; Graefe ugyanis ily esetben a nerv. supraorbitalist átmetszvén a szemhéjgörcsöt megszüntette, de a látóképesség fokozatosan növekedve, csak hónapok múlva emelkedett teljesre. így tehát a vakság oka talán az orbicularis mechanicus nyomása a tekére; ezt Graefe állítja, s hivatkozik azon tényre, ha a szemhéjak a lehető erősen összeszorítatnak a látóképesség annyira alászáll, hogy nagv tárgyak sem lesznek felismerhetők. De további magyarázattal adós marad. Donders fedezte fel, hogy ekkor a retina vérkeringésében zavar áll elő. Leber azonban állítja, hogy erősebb szemhéjösszeszorítást hoszszabb ideig senki sem képes elviselni, rövid ideig tartó összeszorítás után pedig a szemhéjak nyitásakor a látóképesség azonnal helyre áll. De ha csakugyan a tekére gyakorolt nyomás okozná a vakságot, a szemben ugyanazon anyagi változásokat kellene találnunk, mint egyéb belszemnyomás-emelkedést követő vakságnál pl. glaucománál; de a blepharospasmus után visszamaradt vakságnál a szemtükri lelet negatív. Különben itt a látóképesség helyreállása is más, mint glaucománál, hol ha fényérzés volt csak, tárgylátás csak úgy fog helyreállni, ha a glaucoma csak rövid ideig tartott, s ekkor a nyomás megszűnte után a látás is kezd rögtön javulni. Szemhéjgörcs után visszamaradt vakságnál hetek, sőt hónapok múlva kezd a látás előállani, lassan lesz teljessé, s a pupilla mindig reagál. A glaucomától ily eltérő lefolyással biró bántaíom nem bírhat ugyanazon kórszármazással sem, s valószínűbbnek látszik ezen mulékony vakságnak származása abból, hogy a szemek hosszabb ideig nem használtatnak vagy nem használhatók. A vakság teljes, de miután a pupillák még reagálnak, a bántaíom székhelye a nerv. opticus végső góczaiban van és pedig a pupillák reflectoricus pályáin túl, vagyis az agykéreg állományában. Leber még ezen irányban sem tartja egészen kielégítőnek a magyarázatot, hanem az egyén összes psycho-physicus mechanismusát tartja a vakság okának, mely a szemeket a tárgyak külső észrevevéséből kizárja: a gyermekek a legyőzhetlen fényiszony miatt active kizárják a szemeket a működésből, figyelmük a többi érzékiszervekre hatott benyomásokra irányul és csak ezeket értékesítik. A szemeik által nyert, érzéki benyomásokat, melyekre már be tanulva voltak, lassan elfelejtik, s egész szellemi életük annyira megváltozik, hogy a bántaíom megszűnte után a szemek által nyerendő érzéki benyomásokat nem képesek értékesíteni, azaz elfelejtették a látást, és hetek, hónapok szükségesek arra, hogy azt ismét megtanulják. Ha a szemeket hosszabb ideig lekötnék oly egyéneknél, kik már évek hosszú során használták szemüket pl. totalis cataractáknál, amblyopia nem fejlődnék. Itt ugyanis a látáshiányt passiv akadály okozza, de az egyén mindenkor törekszik a látószervek működtetésére azaz : látásra. Phlyctaenosus szemhéjgörcsnél ellenben a látást elnyomni iparkodik az egyén. Ismeretes tény, hogy oly gyermekeknél szokott a legnagyobb fokú amblyopia jelen lenni, kiknél már születéskor nagy látási akadályok voltak, kiknél tehát ez irányban az érzéki benyomások megtanulása lehetetlen volt. Bővebb tapasztalatok ezen irányban még hiányoznak oly látzavaroknál, melyek nem sokára a születés után állottak elő. Leber említ általa műtett esetet, hol csecsemőkori lobfolyamatok után az egyik teke phthisicus volt, a másik szemen nagy leucoma, s ez utóbbi szemen történt iridectomia után a beteg most kezdette volna a látási benyomásokat megtanulni és értékesíteni. Daczára ezen tényeknek Leber a körfolyamatot a reflexamaurosissal rokonnak tartja, ugyanis mindkettőnél az öntudatos látási benyomások akadályozása van jelen, mi tisztán a látási készülék idegelemeinek zavara által okoztatik. Általában psychologies szempontból igen érdekes tény, hogy gyermekeknél az egyszer már megtanult érzéki benyomások eltűnhetnek, a gyermek azokat elfelejti, s ha az akadály megszűnt újból kell tanulni a benyomások értékesítését. (Graefe’s f. O. XXVI. kötet 2. rész 261 1. Ottava tr. Budapest 1881. Khór & Wein könyvnyomdája. Dorottya-utcza 14. sz.)
