Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1879-02-23 / 1. szám

1. A műtét mint olyan a rósz eredményben ártatlan; a hiba egészen a glaucoma, mint homályos körfolyamat rendellenes módosulásaiban rejlik.

2. A műtét láttani alapokon hátrányos, mennyiben a porczhártya rendellenes görbületének következtében, főleg pedig a coloboma miatt az ideghártyán csakis homályos képek képződhetnek.

3. A műtétben mint olyanban kell alapját keresni a láterő gyors hanyatlásának, a szenvedő idegkészülékre történt kedvezőtlen behatás folytán.

Az első osztályba kellene sorozni legközelebb azon eseteket, melyekben az iridektomia a közönséges heveny glaucománál — daczára annak, hogy általa a lobos tünetek és a tekefeszültség kisebbítése eléretett — nem képes a láterőt visszaállítani és azt megtartani. Ide tartoznának továbbá az egyszerű glaucoma azon esetei is, melyekben iridectomia után a láterő csökken ugyan, de azon sajátság által tűnnek ki, hogy egyelőre jól végezett műtét után azon szem bir kisebb láterővel, melyben a tárgyilagos lelet alapján a nagyobb láterőnek kellene lenni.

A coloboma következtébeni láterő-roszabbodás, kivált ha a hasadék fölfelé képeztetett, nem éppen feltűnő akkor, hogy ha a beteg már műtét előtt annyira roszúl lát, hogy egy kevéssel több vagy kevesebb látás nem jön számításba ; sokkal feltűnőbb azonban akkor, midőn a beteg műtét előtt még jelentékeny láterővel rendelkezett. Ilyenkor a valót ritkán tudja meg maga a műtő, mert a betegek látásuk némi hanyatlását csupa udvariasságból sem vallják be, de azután annál őszintébben panaszkodnak más orvosok előtt; ezért tanácsos a betegeket már műtét előtt előkészíteni a láterőnek műtét utáni valószínű csökkenésére.

Coloboma következtében azonban nemcsak a láterő csökkenhet tetemesen, hanem a tárgyak színes szegélyei is keletkeznek, sőt polyopia is létrejöhet, Tattowirozás által ilyen esetekben a bajon lényegesen segíthetni.

A harmadik osztályba sorozott eseteknél iridectomia folytán az ideghártya működése rohamosan hanyatlik. Ide vonatkozólag 23 általa megészlelt esetet részletezve közöl.

Ezek után szerző azon tételt állítja fel, hogy Sclerotomia által nemcsak a heveny, hanem az idült és egyszerű glaucomát is épen úgy lehet gyógyítani, mint az iridectomia által ; azonban nem akarna félreértetni. Annyit határozottan mondhat, hogy a glaucoma gyógyulásához nem szükséges a szivárványhártya kimetszése. de ezzel nem akarja azt mondani, hogy a glaucomát minden a tülkhártya szélén ejtett porczhártyaseb által meggyógyíthatni. Sőt inkább — a tapasztalás szerint — a tülkhártyasebnek bizonyos megszabott kiterjedéssel kell bírnia, kicsinynek éppen nem szabad lenni. Hogy ezen tülkhártyasebek a porczhártya szélén különben is nem valódi tülkhártyasebek, hanem nagyrészben magában a szaru szövetében feküsznek, eléggé ismeretes.

Jóllehet a sclerotomia ez idő szerint még kevés elismerésben részesült, jövője felett szerző mégis reményt táplál.

A tanulmány egy további része a sclerotomia történetével foglalkozik a lehető terjedelmesen. Elég legyen e részből itt röviden megemlíteni azt, hogy Mackenzie volt első, ki a scleretomiát glaucoma ellen 1830-ban ajánlotta, de hogy a műtétet ő maga valóban gyakorolta volna, irataiból nem világlik ki. De Luca tnr. 1874-ben az üvegtest csapolását hozta javaslatba és maga alkalmazta is a belső és alsó egyenes szemizmok között, miután sem az iridectomia, sem a sclerotomia által nyert eredményekkel nem volt megelégedve. Valódi és pedig teljes sikerrel végezett sclerotomia két esetét (idült glaucománál) csak v. Stellwag 1878-ban tesz közzé; majd a szemészek heidelbergi nagy gyűlésén 1869- ben elméleti alapon Wecker fejtegette bővebben; Quagliano 1871-ben öt esetet közölt; ugyanazon évről Martin szintén közzé tette a Wecker koródáján végezett műtételeket, s egyszersmind a műtét kivitelét is közelebbről ismertette. Ezentúl egyes szemészek által a szaklapokban szórványosan közöltettek esetek a nélkül, hogy a sclerotomia iránt különösb előszeretet nyilváníttatott volna. — Mi több, maga Wecker is, mint a sclerotomiának újabbi első előharczosa, később ezen műtételt éppen nem tartotta annyira érdemesnek, mint azt első felkarolása után tőle várni lehetett, s csakis a glaucoma absolutum számára kívánta fenntartani. így az 1873. évről szóló jelentésében már csak két sclerotomia-esetről van szó, azon kijelentéssel, hogy „mindazon esetekben, ahol még bizonyos láterő megtartásáról és a láttér bővítéséről van szó, az iridectomia végeztessék“, mivel mindaddig, míg az iris jelentékeny fokban nincs sorvadva, a szivárványcsonkolás könyebben és biztosabban vihető ki a sclerotomiánál, mint mely utóbbi műtétnél a szivárvány a sebbe ékelődhetik ; míg ellenben előrehaladt szivárvány-sorvadásnál az iris pontos kimetszése és a seb jó egyesülése nehezen érhető el, holott ilyenkor a sclerotomia igen jó eredményt szolgáltat.

Stellwag tankönyvében (1870) a sclerotomia gyakorlati értékére vonatkozólag kedvezőtlenül nyilatkozik, mi több, a műtétet éppen nem ajánlja, miután úgymond: „a szivárványhártya egy karéjának kimetszése a műtéttől várt gyógyhatányt tekintve egészen alárendelt jelentőségű ugyan, mégis valamennyi esetnél sürgősen ajánlva van, miután az egyszerű tülkhártya-metszés igen gyakran már műtét közben, gyakrabban mégis később a műtét után szivárvány-előesésre szolgáltat okot.“

Ezen előítéletek után mi sem természetesebb, minthogy a scleretomia az emlékezetnek adatott át, de tényleg azt egész Németországban senki sem gyakorolta, úgy hogy Schmidt ezen műtétről (Grafe-Samisch-féle gyüjtemánytárban) referálva csakis egy általa végezett esetet hozhat fel, s úgy nyilatkozott, hogy kivált az olasz orvosok tapasztalataiból bizonyos, miszerint a scleretomia bizonyos esetekben a glaucomatosus folyamatot nemcsak enyhíti, hanem állandóan meg is képes gyógyítani, hogy azonban „általánosságban a gyógyérték mérlege az iridectomia felé hajlik“; s Wecker nézetének megfeielőleg a sclerotomiát általános, már lefolyt glaucoma ellen csak akkor véli megkisérlendőnek, hogyha még tekebeli nagyobb feszültség van jelen, tehát tekekiízelés helyett.

A sclerotomiát M. oly műtétnek tartja, melynek feladata a porczhártyának tülkhártyai szélén a mellső csarnokba hatoló sebet nyitni a szivárványhártya előesése nélkül. A kivitelnél az eljárás következő :

1. Műtét előtt a szembe 1 °/0 -os kénsavas eserin -oldat cseppentetik, s pedig egyszerű glaucománál legtöbbször csak egyszer, lobos jellegűnél azonban a becseppentés egy órai időközökkel ismételtetik mindaddig, míg a láta összehúzódása a kívánt fokot el nem éri. Az eserin hatása csak akkor marad ki, midőn a szivárvány már egészen sorvadt, a mi azonbau csakis az elvakúlt szemeknél jön elő, és ezeknél a szivárvány-előesés könyen elkerülhető.

2. Ha csak lehetséges, a műtét kábítás nélkül végezendő.

3. Nyugodt magatartású és értelmes betegeknél a tülkhártyametszés fölfelé történjék (különben lefelé), azért, hogy ha esetleg a szivárvány kimetszését nem lehetne elkerülni, a coloboma aránylag legkedvezőbb helyre essék. Ha egy második sclerotomia szükséges, akkor az az elsővel lehetőleg ellentétes átmérőben végeztessék.

4. A beszúrás a Graefe-féle hályogkéssel a szárászéitól 1 mm. távolságra úgy történik, mintha tiilkhártyalebenyt akarnánk képezni. A késhegygyei nem ritkán mellfelé domborodó ívszerű mozgással kell a csarnokon áthatolni, hogy a kiszúrási ponthoz — a szivárvány megsértése nélkül — eljussunk

5. Kiszúrás után az első metsző mozgások lassan vezettetnek mindaddig, míg az iris a kiszúrási nyílás felé kezd mozogni : azután a kés metsző mozgással némileg visszahúzatik, melylyel együtt a szivárvány is a kiszúrási nyílással ellentétes oldalra tolatik. Ezen igen lassú fűrészelő metszésekkel fejeztetik be az egész műtét, melynél a szivárványnak a késpenge elé jutását az eserin segélyével kerüljük ki.

6. A lebejiykészítés nem fejeztetik be egészen (Wecker). Minél magasabb lebenyt szándékozunk képezni, mennél nagyobb hidat hagyhatunk vissza, annál több biztosíték van adva a szivárványelőesés ellen.

7. A két tiilkhártyaseb hosszasága összesen nagyobb az egyszerű irridectomia sebjének hosszaságánál.

8. A kést a szemből esak akkor távoli tjük el, midőn a csarnokvíz már teljesen kifolyt; e végből a metszés befejezése után a kés pengéjét néha a porczhártya felé kissé meg kell emelni.