Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-08-24 / 4. szám
SZEMESZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 34-ik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. 4. SZ. Tartai-OM : Vidor Zs. tr. A szürke hályog eltávolításáról.— Közlemények n szemészeknek Heidelhergben tartott 11-iki gyűléséből. ír. — Angtlucci A. tr. Szemtekebeli gümőkör kiindulva a Fontana-féle nyirktérből. — Zehender IV. tr. Az ectropium műtétéről nagyobb bőrdarabok átültetése által. — Landesberg tr. Neurosis és Amblyopia sympathica. — Bucheron tr. A gyermekek intermittáló összetérő kancsalságának kezelése látatágitó vagy szűkitő szerekkel, minden műleges behatás nélkül. — Kramstik tr. Szembántalom leukamiánái. Vasárnap, augustus 24-én. 1879. A szürke hályog eltávolításáról. Vidor Zsigmond tr.-tól. „Ha kérdezzük, mi maradt fenn a Graefe-féle combinált vonalmetszésből, hogy mit hagytak az egymást követő módosítások érintetlenül ezen műeljáráson, be kell vallanunk, miszerint az eredeti műtétből mi egyéb sem maradi meg a késnél“. így szól Wecker tnr. legújabb müvének x) azon fejezetében, mely a szürke hályog operátióját tárgyalja; azután következőleg folytatja „mert alig fogok ellenkezésre akadni, ha hozzá teszem, hogy azok, kik a Graefe-féle methodus szerint mondják, hogy operálnak, ezen eljárásból csakis a kést tartották meg.“ Ezek után Graefének egy hozzá intézett levelét és a maga uj methodusát fejtegeti, melyeknek lényegét alább röviden ismertetni, vonatkozólag megbeszélni fogom, itt legyen szabad elébb némi általánost a fenntebbi nyilatkozatra mondanom. Nem hiszem, hogy akadna szemész, ki Wecker szavait olvasva, ne jutna azon gondolatra, hogy ezen, különben nagyérdemű és komoly törekvésű szemész, ez egyszer tréfát űz olvasóival. Már maga a támadás formája is milyen sajátságos! Azon állítását, hogy a kérdéses műeljárásból nem maradt egyéb meg a késnél, azzal véli erősen körülsánczolhatni, hogy a netán ellenkezőknek legott szavába vág, mondva ; azok sem járnak el többé Graefe szerint, kik ezt állítják. A vitát felidézőre nézve ennél kényelmesebb mód az igaz alig képzelhető, de mégis csak fogás marad az egész oly téren, mint a tudományé. Csak a legközelebb múltban volt alkalmam e lapok hasábjain Graefe methodusának két lényegtelen módosításáról szólani, az egyik Landesberg, a másik Emert tr.-tól lett javaslatba hozva. L. tr. azt tanácsolja, hogy a műtétet a szaruhártya alsó szélén végezzük, mert a szemteke úgyis mindig felfelé tér ki a műszerek elől, és így kényelmesebben végezhetni azt. E gondolatra az által vezéreltetett, hogy nem állott rendelkezésére megbízható segéd ; ezen mód szerint pedig segéd nélkül is elbánhatni a szemmel. — E. tr. ketté választani javasolta a műtétet; elébb iridectimiát végez, és csak nehány héttel később távolítja el a lencsét. De ezen módosítások egyikénél sincs maga a Graefeféle eljárás mint olyan megváltoztatva, a műtét actusain semmi sincs módosítva, csak a hely és időbeosztás más, ennek pedig jelentősége annál kisebb, mert maga Graefe, kinek lángesze mindenre előregondolt, az általa javasolt eljárás ilyetén módosulatait behatóan fejtegetve, igen alapos okoknál fogva már eleve is csak bizonyos körülmények között tartotta helyeselhetőknek. Messze vezetne és a szürke hályog másfél évtizedi egész történetét nyújtanám, ha kiböngészném a szemészeti irodalom idevonatkozó részét, de úgy hiszem Wecker állítását, mely ugyancsak nem tartalmaz kevesebbet, mint hogy Graefe methodusa végkép el van ejtve, meg lehet dönteni már csak azzal is, ha egyenesen ráutalok a szemészek tavaly Heidelbergben tartott gyűlésére, melyen nemcsak hogy nem lett megtámadva a kérdéses eljárás, hanem a mennyiben az még csak szőnyegre sem került, valószinűvé teszi általános érzetét annak, hogy Graefe eljárásával *) Chirurgie Oculaire par L. de Wecker. Lecjons receuillies et redigées par le Dr. Masselon, Paris Octave Dóin 1879. (Klin. Monatsbl. f. Augenhk. XVII. Jahrg. Mai.) egyelőre megvannak elégedve a szemészek. És miért is ne? A ki újólag átlapozza Graefe ez eljárásra vonatkozó publicatioit, bámulva kell, hogy lássa azon páratlan minutiositást, melylyel e műtét minden egyes szakát újra meg újra fejtegeti, javítgat rajtok ; azon szerény tartózkodást, mely daczára az ő szilárd meggyőződésének a műtét jóvolta iránt egyebet sem mondat vele, azon időben, 400 esetre támaszkodó tapasztalás után, minthogy egyelőre csak azon eseteket műtegyék szaktársai az ő módja szerint, melyeknél a lebenymetszés sem nyújt biztos kilátást, tehát a kedvezőtlenebb eseteket, a hol úgy sincs sok veszteni való. És mit tapasztalunk ? Azt hogy alig 2 évvel később ezen eljárást már elfogadta volt. Arit, Donders, Bowmann, Cntchett, Horner, Mooren, Knapp, Rothmund, Mannhardt és mások, tehát a leghirnevesebb szemészek ; elfogadták pedig bizonyára azért, mert a jó sikernek előföltételei kétségbevonhatlan módon voltak Graefe által, mondhatni, bebizonyítva. Nem személyes ambitió volt ezen műtétmód forrása, mert a kit cselekvésében ilyesmi vezérel, az nem kutatja, volt-e már valakinek a régibb időkben az övéhez, ha csak távolról is hasonló gondolata, nem keresi azon fonal másik végét, melynek egyike kezében van. Graefe azonban ezt a legloyalisabb módon tette És e tekintetben következőleg nyilatkozik: „Im Anfänge des vorigen Jahrhunderts wurden Linearschnitte zuerst von St. Yves und Pourfotir du Petit gemacht, um in die vordere Kammer gefallene Linsen zu entfernen.“ * *) A későbbiek közűi Méry, Siegwart, Paluzzi, Wardrop, Gibson és Travers szerepelnek a vonalas metszés alkalmazása körül, és ezek között Graefe különösen Travers tevékenységét, ki a lencse eltávolítására a szarukörzetnek már 1 4 részét metszette volt fel, emeli ki hangsúlyozva, és előadását így folytatja : „Wie ist es nun, nachdem bereits vor geraumer Zeit die Anläufe zur Linearextraction so gut ausgesprochen waren, zu erklären, dass die Cultur der Methode vier Decennien hindurch vollkommen stockte ? Wir finden es oftmals, dass Neuerungen zwar einen hohen Werth für die Zukunft haben, dass sie aber in der Gegenwart deshalb fruchtlos bleiben, weil ihnen noch irgend eine Erfüllung fehlt, ohne welche dieselben gegenüber der bestehenden Verfahren sich nicht ausreichend bewähren.“ 2) Ezen hiányokat az utókor teljesen pótolta. Graefe az egyszerű kis vonalmetszésnek eridectomiávali egybekötésével ; az angol orvosok kivált Critchett az által, hogy az addig ezen műeljárásnál dívott 1j4“‘ metszés térfogatát V" emelé és jobb kanalat szerkesztett. Jacobsohn a maga geniális eszméjével, mely az egész lebeny metszést áttette a szaruhártya belteréből, annak legkülsőbb perifériájára ; Demarres azzal, hogy már jóval elébb a sebszél egy részét fedő köthártyalebenyt készített stb. megannyi útbaigazító támpontokként járuljak ahhoz, hogy Graefe összefoglalva mindazt, mit régebben és a korabeli szemészek külön-külön kigondoltak egy egészszé alkossa, a mely egésznek megalkotása kizárólag az ő érdeme, de a mire csakis a sok oldalról összehordott anyagkészlet tette őt képessé. Ha már most az ily válivetett munkálatnak eredményét: Graefének környi vonalmetszését, valaki mint teszem most Wecker, egyszerűen elejtettnek deklarálja, úgy ezzel véleményem szerint, nem egy szakember annak idején jónak hitt gondolatát, ötletét mondja *) Arch. f. Ophth. Band II. Abth. 3. S. 102. *) Arch. f. Ophth. Band II. Abth. 3. S. 103. 4
