Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-11-03 / 5. szám
\' egyelőre csak az alsó héjakon alkalmazva tartván attól, hogy a felsők kifordításánál a tekékre okvetlen gyakorolt nyomás folytán a szarurepedékeket öregbíthetnők. Eserin folytattad!?. A véd-vagy nyomkötéstől el kelle tekintenünk, daczára a szarurepedések jelenlétének. Nem szabad ugyanis ott, hol még bő a köthártyaváladék, ezt kifolyásában megakadályozni. A kórlefolyás napról-naprai leírását nem folytatom, csak a főbb mozzanatokat fogom még előadni. Ezek között legfontosabb az, hogy a jobb szem mellső csarnoka 31/a napig volt megszüntetve, továbbá hogy a bal szívárványiszam alig növekedett, de ezen szemen a láta később mégis az iszam felé húzódott igen kis mértékben. A chemosis lassankint végkép eltűnt, aköthártya pedig nehány hét múlva rendes küllemét visszanyerte. A jobb szaruhártya megrepedt fekélyén keresztül daczára a csarnokviz hosszas átszívárgásának, előesés nem keletkezett — negyedfél nap múlva a fekély behegedt, a csarnok ismét helyreállott, és nem volt más rendellenesség látható, mint az, hogy a szivárványhártya környi része odatapadt a szaruhártya hátsó felületéhez ott, hol ez kifekélyedve és áttörve volt. Maga a szaruhártya e helyen hosszúkás, a volt fekélynek megfelelő foltot mutatott. A mig a bal szivárványiszam folyton kisebbed ve, végre kékes-szürke lapos heg jelölé helyét, és a szem julius hó közepe felé gyógyúltnak volt tekinthető, addig a jobb szaruhártyán julius 27-én közepetti nagy beszűrödés keletkezett, mely ellen iangymeleg szíkfűtea borogatások alkalmaztattak. Ezen, körülbelül lencse mekkoraságú tért elfoglaló beszűrödés 3 nap alatt jobbára felszívódott, és két egymásmelleit álló gombostűfőnyi kis fekélylyé oszlott, ezek aztán nehány hét alatt, apró foltok hátrahagyásával szintén behegedtek. A kórlefolyás közben még egy igen fontos jelenséget tapasztaltam. Juliuss 22-én ugyanis a jobb szemben, Julius 25-én pedig a balban láttam a megrepedés helyekhez közel hátsó synechiákat. Ezen jelenségek természetesen a már akkor sokkul ritkábban alkalmazott eserin félretevésére és az atropin erélyes alkalmazására indítottak. E kezelés folytán sikerült, ha nem is minden synechiát, de a legtöbbet, melyek mind a szivárványhártya azon zónáját foglalták el, mely az áttörési kapu szomszédságában fekszik ; a szivárványhártya külső, külső-alsó és külsőfelső része egészen szabad maradt a lencsetoktól. A beteg augusztus hó 15-én bocsájtatott haza. Jobb szeme Jäger 4 számát, daczára a központi apró, felületes foltoknak, igen könnyen olvasta, persze valamivel kisebb távolról ; bal szeme rendes távolból szintén Jäger 4 számát. Megjegyzendő, hogy ekkor a még meglevő egy-egy keskeny synechia miatt folyton alkalmazott atropint, tehát a láták tégak valának, és az alkalmazkodási készületek bénítva. Az előadott kortörténet több pontja vonja magára figyelmünket. Az első az, hogy ezen betegnél a körfolyamatnak már első időszakában felszívódott úgy az atropin mint az eserin. Ezen tény a múlt, de még a jelen közleményben is tett azon nyilatkozatomat meghazudtolni látszik, mely a szerek felszívódásának a betegség első időszakában be nem állását hangsúlyozza. Állításom helyessége ellen azonban az ezen esetben észlelt korai felszívódás mitsem dönt, egyszer azért, mível maga az állítás nem volt merev, minden kivételt kizáró, de másrészt azért, mert a felszívódásról tett állításom az elsődleges szarubántalmakra vonatkozik. Az atropin alkalmazásakor a később másodlagosan megbetegedett szaruhártyában pedig a betegség csak készülőiéiben volt. Már a mi az eserin hathatós, gyors felszívódását illeti, ennek értelmezésére a szarubántalmazás másodlagos voltán kívül egy sokkal fontosabb tényező járul, az t. i. hogy az első alkalmazás idejében, mely igen közel volt az átfúródás időszakához, a csarnokviz már is kezdett átszivárogni a szaruhártyán, a mi magában véve is látaszűkítő hatással bir. Tapasztaljuk ezt mindazon műtéteknél, hol még előrekiildött atropintágulat jelenlétében is legott nagy mértékű látaszűkiilet áll be, mihelyt megnyitván a mellső csarnokot, kieresztjük a kamravizet. Hogy az eserin a csarnokviz kiömlésének ezen épélettani hatása által támogatva, erőkifejtésében öregbedik, ez egy momentummal több arra nézve, hogy körzeti átfúró fekélyek' ellen igénybevétessék. Egy másik fontos pontja a kortörténetnek az, hogy synechiák keletkeztek. A kérdés itt természetesen első sorban — 55 — az, plastikus iritis következményei voltak-e az odatapadások. Ha felemlítem, hogy az egész kórfolyamat idejében, az első napokat kivéve, mikor a beteg panaszkodott csekély fájdalmakról, de melyeknek elég magyarázatát nyújtja a szemteke körüli képletek nagyfokú turgescentiája, úgyszólván minden fájdalomtól ment maradt; ha megjegyzem, hogy csaknem mindennapi focalis világítás mellett, csak a későbbi hetekben voltam képas igen jelentéktelen szögletességet észrevenni a látaszélen, és hogy mélyebb lobot signalízáló sugárbelöveltséget az egész lefolyás alatt nem láttam, akkor kell, hogy másutt keressem a synechiák keletkezének okát. Véleményem szerint ezen esetben, ha gondolóra vesszük, hogy a synechiák a szivárványhártya azon felén és csakis azon jöttek létre, mely a szarurepedékhez esett közel, úgy keletkezésüket igen egyszerűen következőleg lehetne magyarázni: a megrepedés közvetlen következménye az, hogy megszűnik a csarnok és előrenyomul a lencse és az üvegtest, a szivárványhártyát odanyomva a szaruhártya külső falához. A repedék behegedésével lépést -.art a csarnok helyreállása, de ez nem egyarányos az egész térre nézve, hanem legkésőbb áll helyre ott, hol legtovább tarthat a viz kiszivárgása, tehát a repedék legközelében. Ha ez így van, és tényleg így is van, akkor természetes, hogy a szivár í.nyhártyának az átfúrt helyhez közel eső látaszéle van a legnagyobb és leghosszabb nyomásnak kitéve, minek könnyen lehet aztán következménye, hogy az iris hátsó falának fösténye összetapasztja a látaszél egyes pontjait a lencsetokkal. Az előadott esetben tehát a synechiákat nem kell iritistől leszármaztatni, a mely folyamatot aztán az eserin azon netaláni hatásának kellene betudni, mely a sphincter görcsös összehúzása folytán szaporítva a szivárványhártya vérmennyiségét, ez által hozna létre íritist. Ennyi mondani valóm volna az eserinnek szarukörzeti átfúró fekélyek ellen való alkalmazásáról. Ha csak egy esetben láttam is üdvös hatását, méltó hogy elbeszéljem, mert rám nézve meglepő és eddig ismeretlen tény volt az, hogy 3 V2 napig lehessen megszüntetve a mellső csarnok oly vad kórfolyamat közepeit mint minő a heveny takár, és mégse keletkezzék szivárványiszam. De a mily ajánlatosnak tartom is a kérdéses szert oly szarubántalmi esetekben mint minő az előadott, oly skeptikus vagyok, hol üdvös hatását apriori magamnak elképzelni nehezen tudom. Ily skeptikus vagyok Deutschmann R. tudor, göttingeni magántanár egy állításával szemközt, ki Graefe’s Arch. f. Ophth. 24-ik évfolyamának 2-ik részében ,,Klinische und experimentelle Beiträge zur Resorption pathologischer Inhaltsmassen in der vorderen Augenkammer“ czimű közleményében többek közt azt mondja, hogy a mellső csarnokban levő idegen anyagok, tehát vér, geny sokkal jobban tűnik el eserin mint atropin alkalmazására. Ezen állítását a kísérleteiből nyert azon tételre fekteti, mely szerint az említett anyagoknak híg elemeit a szivárvány hártya és a ligamentum pectinatum szívja fel. Igen elmésnek látszik tehát azon következtetés, hogy oly szert, mely a szivárványhártyát. mint a falszivás eszközlésére mintegy praedestinált talajt kiszélesíteni képes, alkalmazzunk ott, hol a mellső csarnokban szükségeltetik a felszívódási folyamat. Szerző e czélra az eserint igénybe is vette, és hatását rendkívül dicséri. Állítása szerint, Hypopton Keratitisnél jobb semmit sem alkalmazni, mint atropint, mert ez a talajt a láta tágítása folytán kisebbíti, ellenben eserin a felszívódást rendkívül gyorsítja. Maga az elmélet igen megnyerő sőt ésszerű ; de ha a kórképet, teszem a mély szarufekélyedéssel járó gengyülemet a mellső csarnok fenekén, tartjuk szem előtt, és elemezzük az ily esetekben jelenlevő körülményeket, az elmélet folyton vészit értékéből; mert először is, a meggyűlt geny a legritkábban emelkedik annyira, hogy maga mögül elveszítené a szivárványhártyát, az állítólagos felszívó talajt, rendesen messze túlemelkedik mögötte az íris ; — azután az ily Keratitisnél csaknem mindig oly szűk a láta, hogy az eserin által okozott többlet igen minimális lehet csupán, továbbá az ily eseteknél számtalanszor tapasztaltuk atropinkezelésnél, hogy ez sem szivatik fel, és igy a mily valószínű, hogy az esem is hiába csöppentetik be mindaddig mig maga a kórfolyamat nem vesz kedvező fordulatot, époly bizonyos, hogy az atropinnal sem fogunk árthatni a z által, hogy elvonjuk netán a geny mögül a felszívó talajt, végre- 56 —
