Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-11-04 / 5. szám
73 74 septicus erjet glycerinben oldatta és mialatt azt befecskendezés által állatról állatra vitte, erőben feltűnően növő contagiumot termelt. Ebből világosan következnék, hogy nem a micrococcusok, mint olyanok, okozzák a septist. És tényleg, nagyon megbízható kutatók nyilatkozatai szerint, ezen szervezetek még a legjobban alkalmazott tanisepticus kötések alatt, és a legkedvezőbb gyógyulási lefolyások mellet is találhatók (v. ö. Hiller idézett dolgozatának 210. 1.), Különben itt nincsen helyén e kérdés részleteibe ereszkedni ; nekünk csak arról kell tisztába jönnünk, hogy a micrococcusoknak mi a szerepök a szaruban, a mennyiben e tan jelen állása mellett ez általában lehetséges. Feltéve, de nem engedve meg, hogy a szaruba bevitt micrococcusok, illetőleg baktériumok lebegnek, és hogy ezek befogva és a szaruba hozva itt fajlagos lobot támasztanának, — nyílt kérdés marad: önként is behatolnak-e ezen gombák a sértetlen szaruba, daczára annak, hogy, mint tudjuk, a Pasteur-féle tápfolyadék napokig a légen maradhat anélkül, hogy baktérium képződést mutatna ? Vagy nem valószinübb-e, hogy ezen gombák csirái csak a genyesen fellágyult szövetbe (talán épen csak a halál után) ereszkedtek be és itt a bomlófélben levő szervi anyagokban találták az anyagot a kifejlődésre ? Igaz, hogy ezen felvétel által a bacteriumok egyszerű penészszé alacsonyittatnak le, milyen szereppel majdnem állandóan a szájűrben, névleg szuvas fogakban, a bélhuzam tartalmában és beteg aszszonyok hövely váladékában találtatnak.x) Horner esetével szemben két (az élet utolsó napjaiban fellépett) elmálló porezhártyalob (keratitis marantica) esetét hozhatom fel, melyeknél még nem jelentkezett fekélyképződés és melyek mégnem mutattak micrococcusokat. (A micrococcus fészkek éles rajzolata és haematoxylinra élénk visszahatásuk mellett elnézésről szó sem lehet). De már egy tagadólagos lelet itt bizonyítóbb, mint még annyi igenlő, t, i. bizonyító a mellett, hogy az egyes esetekben talált gombáknak e lobfolyamattal magával nincs közük, hanem hogy csak később (haldoklás közben vagy halál után) költöztek be a nyílt fekély-alapba. És így hiszem, hogy porezhártyák a fekélyek akármilyen nemével, ha azok csak a bonczolás idejében vétetnek a hullából, egy vagy más esetben micrococcusok mutathatnak (Horner egyszer orbáncz után, én himlő után láttam) ; mig olyan szaruloboknál, melyeknél a felületes rétegek még nem lazultak fel, gombák alig várhatók, Horner nézete szerint aszályszemnél (xerophthalmus), mely azonkívül nyúlszem is (lagophthalmus) rendkívül gyakran gombás szaru folyamatoknak kellene előfordulni, mi tudvalevőleg nincs úgy. A két górcsöileg megvizsgált eset, melyet a Horneré ellen felállíthatok, a következő : Az egyiket ügyfelünk Fuchs tr. tanársegéd Arit tnr koródáján, szívességének köszönöm ki azt az elsorolandó adatokkal küldte meg. Binder Kath. 1876. szept. 3-án vétetett fel Bamberger tanár koródájára és ott 3 hét múltán halt meg az epehólyag rákjában. Ébren és alváskor félig nyílt szemekkel feküdt ; a szaru az utolsó 5—6 napon alsó felében elszáradt nyákkal volt fedve, a hullában e helyen a varak levétele után könnyed szürke zavar mutatkozott, vízszintes határolással felfele. Miután a teke több hétig Müller-féle folyadékban tartatott volt, fogtam a szaru megvizsgálásához. A középső részből vett függélyes átmetszetek az alsó szaruszél felé rögös szüremletet mutattak, mely a felülettől a szaru vastagságának l/8-áig ért, és ezen mélységben folytonosan folyólag felfele közel a szaru közepéig nyúlt el. A szüremlet ezen nyúlványa felett fekvő, tehát alól és hétúl a szüremlet által körülvett szaruszövet feltűnően egyöntetű metszlapot mutatott, mely csak ritkán volt valamely szűkebb, néhány szemcsét rejtő, nedvnyilat által megszakítva. Ez az elhalás (necrosis) illetve az aszály (xerosis) képe. A szaru széli részének megfelelő metszeteken a rögös szüremlet még szaruszövet vékony rétege által volt fedve, mely azonban egyes rostokra volt bomolva és rendetlenül szétszálazva ; ellenben a szüremlet felett (ennek központi elnyúlása előtt) fekvő szövet az aszály tüneteit kisebb mértékben kifejezve mutatta, mint az elsőben említett metszeteken, mi természetes, mivel a szaru oldalti részei kevésbé feküsznek szabadon. Micrococcusok, mint már említve volt, sehol sem voltak láthatók. Mellesleg ezen leletből, melyet a szaru nyújtott, még a következőket kiemelni: a szüremlet megett fekvő rétegek csak gyér be-]) Stricker, Yorles. über alig. u. exper. Pathol. 1. rész. 91. iap. szűrést mutattak, mely azonban a Descemet-hártya előtt ismét sűrűdött. Hol a genysejtek feltűnően nagy számban voltak összehalmozva, ott a Descemetii púposán (a mellső csarnok felé) ki volt dudorodva. A fogas szálag (ligám, pectinatum) ebben nem tűnt ki különösen. Olyan betegre vonatkozott ez, ki folytonosan feküdt. Csak constatálom e leletet, a nélkül, hogy egyik vagy másik geny-gyülem(hypopium) elmélet érdekében vonnék következtetést. A második tekét is a bécsi közkórházból nyertem. Gümőkóros fiútól származik, ki élete utolsó napjaiban nyitott szemekkel feküdt. Csak a hullábóli kivételük után láttam tekéit. Mindkettőn a szaruszél körös-körűi genyesen besziiremelve, a szaruközép a lágy tekében tányérszerűen lemélyedve, könnyed sárgás színvegyülettel (mely talán csak a mögötte rejlő tetemes geny-gyülemtől származott) szürke, a felület sima volt. Az egyik nekem átengedett tekén végzett górcsövi vizsgálat a széli övnek az egész szaru vastagságára kiterjedő sűrű genybesziiremlését mútatta, míg a középrész genysejtektől egészeu ment volt, de szintén többé-kevésbé egyöntetű (homogen) metszlapot nyújtott, de nem annyira kifejezett módon, mint a felhozott első esetben. Micrococcusok itt is egyálalán nem voltak felfedezhetők. Flzen esetek világosan bizonyítják a gombaelmélet tarthatlanságát az elmálló szarulobnál, és így ha ez átalában még szükséges, az ideghűdéses szarulobnál is, mely amaz testvérének tartatik. E felett az első eset egyenesen erősiti az aszály-elméletet az emberre nézve is. Mutatott a szemrésnek megfelelő szarurész felületén necroticus helyet, mely alól és hátul már szüremlet által volt körítve, További alkalmak bizonyosan meg fogják engedni ezen folyamatnak egyéb részleteit is tanulmányozni, és ennek teljes egyezését, a tengeri nyúl aszályos szarulobjával ki fogják deríteni Az ideghártya leválásainak kezeléséhez. I. Galezowski a „Societé de biologie“ ez évi april 21-ikén tar tott ülésében több esetről tett jelentést, melyekben előhaladó rövidlátás mellett a szemgolyó feltűnő tágulásának tüneményei közt meg jelenő ideghártya-leválást oly módon kezelt, hogy a subretinalis folyadékot kiszivattyúzta egy a Dieuiafoy készülékének mintájára készült finom kis fecskendővel. Azt állítja, hogy „ezen eljárás segedelmével az egész folyadékot kiszívja és a retina, a támadó üresség folytán azonnal elfoglalja rendes helyét és visszanyeri működő képességét. „A szemészet a csodák művészete,“ jegyzi meg erre Fano, ki röviden ismerteti a dolgot, „mert valóban az, ha valaki ily parancsszóra véteti fel a szemmel elvesztett látó működését s fekteti vissza a retinát.“ A rögtöni visszafekvés elképzelhető ugyan úgy, hogy a csarnokviz kibocsátása után az irisnek a porezhártyához lapulása történik, de addig, mig G. eljárását nem ismerjük, alig képzelhetjük, hogy sikerül neki az egész folyadék-tömeg egy cseppig kibocsátása? Egyébiránt az újraképződés kérdése még fontosabb s ha lehetnek is esetek (lágy szem, friss levá'ás), hol állandó jó eredmény elképzelhető, valószínű minden esetben a reproductio. (Journal d’Ocul. Red. par Fano. 25. juillet 1877.) II. Ugyanazon lap említi Grand-nak egy közlését (Lyon Médical 77. 39- sz.) „egy régi retina-leválás teljes gyógyulásáról Heurielonp-féle vér szívók alkalmazása által.“ A leválás kívül volt, a láttér belső fele teljesen hiányzott. Az egész baj teljesen elmúlt a Heurteloup vérszívóinak alkalmazása után (a halántékra ?) Grand állítja, hogy minden vérbocsátás után visszafeküdt a retina helyére. (!!) Oly bámulatos dolog, milyen francziák közt is kevés terem. Valószínű, hogy nem volt leválva az ideghártya, III. Más szemmel nézhetjük Kríes közleményeit (Archiv f. Ophrh. XXIII. i. f. 239. 1.) az ideghártya leválásának kezeléséről. Történeti áttekintés után a Graefe Alfred által Halléban 1876-ban tett kísérletekről ad számot, Graefe a levált hely alatt megszúrta a selerát vékony hályog-késsel, s ennek némi fordítása által a subretinalis folyadékot kibocsátotta. Ezután nyomó kötést tettek fel, melyrendesen mintegy 8 napig maradt s ez alatt a betegek az ágyban feküdtek. Néha egyidejűleg Heurteloup-féle vérbocsátokat használtak. A műtét 4 szemen összesen 8-szor történt és ártatlannak bizonyéit ; soha nem követte reactio. Azonnal visszafeküdt a retina 7 esetben, de valamennyiben újra elvált, egyben azonban a 2. kibocsátás után állandóan visszatapadt. K. bizonyítékokat sorol el, melyek szerint a kezelés legokszerűbb módja ebben áll. !
