Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-08-26 / 4. szám
SZEMESZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 34-ik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. 4. SZ. Vasárnap, augusztus 26-án-Tartalom : Imre. Közlemények Schulek V. tanár koródájából: A szem mellső csarnokába levő vérömleny kezelése. — Lindner. A csapkutaszról és annak használatáról. — Landesberg. Adatok a keratitis bullosa kórismeréséhez. — Knapp. Pokolvar az alsó szemhéj belső felületén.__Pooley. A Tenon-féle tok meglobosodása egyszerű kancsalság miatti inmetszés után. — Bártan. Fonalócz a mellső szemcsarnokban. — Emmert. Veleszületett hiánya valamennyi könypontnak és könycsatornácskának. — Klein. Szemtükörreli vizsgálatok elmebetegeknél. — Hock. Másodlagos glaukoma kisebb porczhártyahegek után. — MaUthner. A szivárványcsonkolásról és tiilkhártyametszésről glaukománál. — Emmert. Amaurosis transitoria ismétlődése. Közlemények Schulek V. tanár koródájából. x. .1 szem mellső csarnokában levő vérömleny kezelése. Imre JÓZSEF tr. gyakorló orvostól II.-M.-Vásárhelyen. A kórodai szemészet mai fejlettsége az észlelők nagy száma, az irodalom figyelmének, az észlelési nyilvánosságnak mindenre kiterjedése mellett valóban különös hatást tesz, ha némely gyakran felmerülő kérdés, mely okvetetlenű) került már legtöbb gyakorló szemésznek több vagy kevesebb fejtörésbe, vagy épen megfejteden marad, vagy oly megállapodás szerint nyer feleletet, mely okszerűség utáni vágyunkat ki nem elégíti. Egy ily gyakran előforduló kérdés, mely főleg a sok hályog-műtételt végző szemésznek ad okot gondolkodásra és kísérletekre az : mi történjék a hyphaema (mellső csarnokbeli vér) által okozott kellemetlenségek elmulasztására ? Minél mélyebb belátást nyerünk a szemtekén előforduló lobfolyamatok szövevényeibe, annál tisztább lesz előttünk azon szerep, melyet az uvealis tractus (érhártya, sugártest, szivárvány) visel e megbetegedésekben, azon hely, melyet a kór változások néha véget érni nem akaró lánczolatában elfoglal s annál erősebb lesz azon meggyőződés, hogy a szem ezen részében folyván le a legvészesebb változások, therapheuticus beavatkozásainknak főleg azon részét kell lehetőleg tökélyesitenünk, mely e térre irányúi. E meggyőződés kifejezése p. o. az, midőn Noyes H. a Weckerféle iridotomiát (újabb módosított alakjában) „surgical triumph“-nak állítja és Mooren a hírneves düsseldorfi szemész, oly nagy fontosságúnak mondja, mint milyen a Graefe iridectomiája Glaucoma ellen ; azon eljárás ugyanis a szem életére nézve oly fontos változásokon s az uvealis szövetek olyan bajain segít bennünket uralkodni, melyekkel szemben eddigi eszközeink igen bizonytalan értékűek. Mint a szivárvány és sugártest némely, főleg sérülési bajai mellett előálló és — a mi legfontosabb — hosszabb fenállása által további zavarokat is okozó körülmény, az eddig nyilvánúlt figyelemnél mindenesetre nagyobbra méltó: vérnek a mellső csarnokban létele is az úgynevezett Hyphaema. A következőkben azon adatok alapján, melyeket a budapesti egyet, szemkóroda tapasztalatai ottani tanársegédségem ideje alatt szolgáltattak s melyeket Schulek V. tanár úr volt szíves közlés végett átengedni, ennek ismeretéhez s kezelésének megállapításához akarok nehány, nézetem szerint következtetésekre nézve eléggé határozott színezetű adattal járúlni. Hogy a szemészek egyenként mikép vélekednek e tárgyról, arra nézve felesleges minden lelhető nyilatkozatot felkeresni ; különben is főleg a tankönyvekben, mély hallgatás uralkodik e kérdést illetőleg, legtöbben röviden említik a hyphaemát de egynek nyilatkozatából sem tűnik ki, hogy azt eléggé komoly komplikátiónak tartaná arra, hogy vele bajlódjék. A legújabb és legnagyobb figyelmet érdemlő közlés, Wecker dolgozata a Graefe-Saemisch-féle nagy kézi könyvben oly apodicticus nyilatkozatot foglal magában, mely — ha az' összes szemészek véleményéül volna tekinthető —■ előadandó tapasztalataink és eljárásunk meglepő voltát még inkább emelné. Wecker1) a következőket mondja: „Tiszta vér meggyülése a mellső csarnokban hyphaema névvel jeleztetik. Vér kiömlését ily módon leggyakrabban sértő behatások után észleljük, sokkal ritkábban áll ez elő önkényt, sértés nélkül. A mellső csarnok megnyitásával járó sérüléseknél két módja van a hyphaema létrejöttének; vagy kívülről hatol be, vagy a hirtelen alább hagyó szembelí nyomás mellett az iris edényei megrepednek. Nyugtalan betegeknél végzett paracentesis elég alkalmat ád ilynemii vérzések észlelésére“. „Jelentékeny vérzések, minőket dugónak a szemre csapodása, ostorcsapás stb. után látunk, nem azon lassúság miatt félelmesek, mit a felszívódásban tapasztalunk, hanem azon mélyebb, általok eltakart változások miatt, melyek később mint lencseficzamodás, érhártyarepedés stb. mutatkoznak. De eltekintve ezen kisérő sé, rülésektől, gyakran közvetlen izgalom követi a sértést a szivárványban mely annál inkább rejtve marad, mert jelenléte a vér felszivódásátetemesen hátráltatja.“ „A kezelés még jelentékeny hyphaemákkal szemben is atropinra és nyomó kötésre szorítkozik. A vérnek kibocsátására, ha az nagy fokban gyűlt meg, gondolni sem szabad, mert a kibocsátott vér azonnal új vérzés által pótoltatnék, miután a szembeli nyomás hirtelen apasztása csalhatatlanul újabb edényrepedésekre szolgálna alka/múlu. Az itt idézett helyekből világosan kitűnik, hogy Wecker a vérömleny jelenléte által okozott másodlagos, nem az eredeti sértéstől függő, sőt annak gyógyulása menetét zavaró izgatottságot (bár bizonyára ismeri) fontosnak nem tartja, hogy továbbá a vér művi eltávolítását czélra nem vezetőnek ítéli. Arit1) szerint is „valószínű, hogy a vér felszívódását siettetni nem lehet, bár borszesztartalmú borogatások használatát Tinct. flór. Arnicae hozzáadásával, egyenesen eldobni nem szabad. Haszontalan ellenben egyszerű haemophthalmus anteriornál a csarnok megnyitása a vér kibocsátása végett. Csak ha egyszersmind haemophth. posterior jelei mutatkoznak és a felszívódás sokáig késik, kell óvatos és lassú kibocsátásához a vérnek folyamodni“. Becker-nek a lencse betegségeiről írt dolgozatában, a hályogműtétek és ezek utókezelésének tárgyalása közben több helyen• * 2) találunk a szemgolyóban s így a csarnokban is fellépő vérzésekre vonatkozó, ezeket származásuk szerint jelentőségökre nézve is osztályozó megjegyzéseket, s általában ő mond e tárgyról legtöbbet. Nála egészen kimerítő ismertetését találjuk a hályog kivonása alatt sérülés következtében s hasonló esetben később spontane előálló vérzéseknek ; az utóbbiakat, melyek szerinte a Graefe-féle kivonás sebének körzeti fekvéséből magyarázhatók, ha nem sebrepesztésből származnak, annál veszélyesebbeknek tartja, minél kevesebb bizonyosságot nyerhetünk arra nézve, hogy a beteg szemét megsértette, mert ekkor a közvetlen ok vagy i„ az előbb nyílt seb bezáródása miatt fokozódott feszülés, vagy 2., iritis, mit ő a vérzésnek csak látszólagos következményéül, a valóságban okáúl ismer el, vagy 3., a főleg recidiváló vérzéseknél felvehető vészes hajlam vérzésekre. Hogy ily vérzés minő eljárást kíván, hogy a vér makacs jelenléte mellett mi a teendő, arról alig szól, bár dolgozatában mint látni fogjuk, becses elméleti és gyakorlati adatokat találunk, melyek ily vérömlenyek punctió állal eltávolítása mellett szólallak. A kérdés legnagyobb érdekű olyankor, midőn hályog műtété után akarjuk a szemet minden lobos folyamattól megszabadítani, de egyszersmind minden sértéstől, operativ beavatkozástól kímélni is. A kórodán nem csekély számban fordúltak elő oly esetek, melyekben vagy a műtét idejéből visszamaradt, vagy később oda ömlött vér tartózkodott sokáig a csarnokban ; alig volt eset, hogy a szem izgalmi állapota ez alatt ne fokozódott volna s ha már egyszer • ') Handbuch der gesummten Augenheilkunde stb. IV. Bd. 572 és küv. 1. x) Über die Verletzungen des Auges. Wien, 1875 27. lap. 2) Graefe-Saemisch, Handbuch, V. Bd. 344, 372 stb. 1.
