Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-04-22 / 2. szám
31 32 megszűnése szükségképen kapcsolatban áll; Kühne bebizonyította, hogy a reczeg vörös színe a kimetszett szemben is már légszeszszeli világítás mellett 40—6o-szor hosszabb időn át fenmarad, mint a természetes világosság mellett; hogy sötétben vagy nátronfény mellett egyátalában nem enyészik el, még akkor sem, hogy ha a reczeg egészen a rothadásig tartatik. A reczeg vörös színének vegyi tulajdonságait illetőleg Kühne következőket állapított meg: megsemmisül a 1000 C melegnél, alkohol, eczetsavas vas, tömény és 10 0 tí natronlug behatása mellett; ellenben nem változik meg 0-5 °/H chlornatriumban, erős ammóniák, sziksóoldat, telített chlornatríum, timsó, ólomeczet, 2 °/0 eczetsav, 2 % csersav, glycerin, aether behatására és üveg lemezení megszárítás mellett. Az ily módokon kezelt ideghártyák is elveszítik színüket előbb vagy később, ha világosságra hozatnak. A frísen kivett ideghártya leggyorsabban meghalványodik a kék színneli világosságra; azután következik a zöld szín, majd a vörös, és végül a natron sárga fénye. Boll azon állítását, hogy az ideghártya már az élet folyamában észrevehető halványodást szenved: Kühne nem erősítheti meg ; s ugyanazért feleslegesnek tartja azon óvatosságot, hogy kísérlet előtt a békák sötétben tartassanak, és csupán az igen erős vagy tartós világosság behatását tartja kerülendőnek. Nagy jelentőségű továbbá a Kühne által tapasztalt azon jelenség, hogy az ideghártya vörös színének visszaképződése az érhártyából vagy annak föstenyfelhámjából indúl ki. Ugyanis ha a kikészített szemtekében az ideghártyát rendes helyzetében az érhártyán hagyva, a szemtekének egész melső fele levágatik és a visszamaradt hátsó rész a világosság behatásának kitétetik: akkor a kihúzott ideghártya még órák múltával is vörös marad. Ha azonban az ideghártya egyik fele az érhártyáról leválasztva, az alá vékony porczellánlemez illesztetik, akkor a leválasztott fél elhalványodik, és ha most természetes fekhelyére visszaillesztjük, úgy ismét vörös színt mutat; sőt lehet egy darab ideghártyát a szemből egészen eltávolítani, elhalványodni hagyni és az érhártyárai visszahelyezés által ismét megvörösíteni. Ezen tapasztalatot tengeri nyálakon úgy mint békákon tehetni. Előadottak után könnyen lehetett arra gondolni, vájjon nem lehetne-e az ideghártyát fényképezési lemez gyanánt felhasználni ? Es Kühne-nek valóban sikerült, a régi népmondát a halottak szemében megmaradó utolsó képecskéről megvalósítani. Következő kísérletet biztos sikerrel kivittnek mondja: Az előbb sötétben tartott tengeri nyúl frissen levágott feje egyik szemével a laboratórium felső ablaka felé illesztve hagyatott 10 perczig, azután a teke megnyittatván, 24 órán át 5 °/0 timsóoldatba tétetett ; majd natronfény mellett az ideghártya kikészíttetvén, az fehér fénynyel megvilágosíttatott, s ekkor az érhártya felé eső lapon tisztán ki lehetett venni a felső ablak képét vörös alapon fehér színnel ; fel lehetett ismerni az ablakráma részeit; sőt az ideghártyán, bizonyos távolságból nézve, még egy második képe is volt látható a terem felső világosságának, melyre épen nem számítottak. Ezen tárgyra vonatkozólag ezen kísérletek képezik eddigelé mindazt, mi tudomásra hozatott. Ezekkel szemben sokat lehetne felhozni azon nézetet illetőleg, mely a szembeni fényérzés létrejövetelére nézve az előtt fenállott. Azonban ez alkalommal csupán egy körülményt kell még érinteni, és ez az, hogy a szemtekebeli vörös szín felemésztetésének foka bizonyára nem felel meg fényérzésünk belterjességének, mert az natronfény által nem emésztetik, holott az a szemben mégis jelentékeny fényérzés forrását képviseli. Miután alig határozhatná el valaki magát annak felvételére, hogy a tengeri nyúl a sárga fényt nem látja; azon gondolatra kell jutni, hogy az ideghártyában, a vörös színanyagon kívül, még más testeknek is kell létezni, — melyek különben nem szükség hogy színesek legyenek, — melyek más nemű fények által vegyi változásoknak vannak alávetve, hogy ha a szemtekéből jövő vörös fény eltűnését a látási mozzanattal egyátalában kapcsolatba akarjuk hozni; akkor azután a tekebeli vörösség működéseit illetőleg a Young-Helmholtz elmélet szerint megfelelne a kék színt megérző reczegelemeknek. Erre vonatkozólag érdekés Boll ama nyilatkozata, hogy vörös pálczikák mellett még mások is léteznek; és hogy Kühne látta, miszerint az ideghártya alkalmilag hajnalpír-színre (Chamoisfarbe) változott át. (Wiener med. Wochenschrift 1877. 8. sz.) Xordav tr. A köthártyának festenyes rákja, többszöres műtét utáni átalános festenyrák. Bousquet tr.-tól. A szóban levő, érdekes kóreset a párisi société anatomiqueban közöltetett. A 37 éves férfibeteg jobb szemén, a köthártya belső felében bab mekkoraságu dag találtatott, melynek eredete a következő: a szem faág által sérülvén, borsó mekkoraságu bujálkodás támadt a belső zúg táján, melyben időnként kis szaggatás éreztette magát. Ez február 8-kán távolíttatott el. Négy hét múlva a dag újra megjelent. Junius 16-kán élénk fájdalmak voltak jelen; az újképlet lágy állományú, festenyhez hasonló, apró fekete pontokkal ellátva, érintésre vérzik és némi genyt választ el. Az egész köthártya piros, a porczhártya ép, a dag fedi annak belső-alsó szélét, a nélkül azonban, hogy vele összefüggne. Az újképlet könnyen eltávolíttatott, és a beteg mintegy gyógyultan ment el, csak hogy a bántalmazott oldalú állkapocs alatt mandola mekkoraságu mirigydaganat volt észlelhető. Julius 14-kén visszaesés. — Augusztus 10-kén új kiirtás; 29-kén a beszűrődött állkapocs alatti mirigyek kivágása. — November i-jén a beteg meghalt átalános festenyes rák folytán, mely kiválóan a csontbélt elfoglalta. (Annales d’Oculist. 77. köt. 1877. 89. 1.) A porczhártyának tűzzeli égetése. Gayet tr.-tól. Az illető tapasztalat a párisi sebészek társulatában ez év elején közöltetett. Szerző állatokon tett számos kísérlet után először alkalmazta a cauterium vivum-ot embernél, egy, a porczhártya közepén ülő, mély fekély ellen, mely fehér, kásás fenekével minden, 5 hónapon át folytatott gyógykezelés daczára, mindinkább mélyebbre terjedt. Közönséges kötőtű vörösizzóságig tűzben tartatott, mire szerző annak hegyével a fekélyt érintette. A javulás oly gyorsan állott be, hogy a beteg egy hét múlva gyógyítva volt. Egy másik, még konokabb esetben, melyben pannosus lob mellett fekély és „felhám alatti tályog“ jelen volt, a gyógyulás ép oly rövid időben ugyanazon eljárás által éretett el. (Annales d’Ocul. 77. köt. 1877. 89. 1.) Pilocarpinum muriaticum a szemészetben. Weber Ad. tr.-tól. Weber melegen ajánlja ezen szert, mely a Jaborandi alja, üvegtesthomály ellen. Alkalmaztatása bőr alá fecskendősben történik. Egy telt fecskende, az az 1 Cc. a 2 °/0 oldatból ugyanazon hatást tesz, mint oly Jaborandi-forrázat, mely 5 grammból 120 gr. vízzel készíttetett. Már 3—5 perez a befecskendezés után áll be a nyálkfolyás, melyet az izzadás nyomban követ. Az utóbbi tart körülbelől 1 óráig, a nyálkfolyás rendesen tovább tart. Többnyire nincs kellemetlen mellékhatás, hányás alig áll be. A hőmérsék o-5—1 0 emelkedik, az érütés 5—10 ütéssel szaporább. A láta csak későbben szokott kissé szűkülni, ezen szűkület egész 12 óráig tart. Ezen myosis akkor is észlelhető, ha a nevezett oldalból egy csepp a szembe eresztetik. A befecskendezés nem okoz fájdalmat s nem is eredményez dagadást. (Centralblatt f. d. med. Wissensch. 1877. 44. sz.) Budapest 1877. Khór & Wein könyvnyomdája (Dorottya-utcza 14. sz.)
