Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1876-10-29 / 5. szám

77

78

lettek fosztva eredeti részarányasságuktól, szerző mégis hiszi, hogy ezen esetben a fennt említett agygóczok egyike volt a kórállapotnak kútforrása. Annak székhelye pedig a bal agyfélben keresendő, minthogy a fájdalom baloldalt volt jelen, a szemek jóbbfelé fordultak, a homlokredök és a pislogás jobb oldalt észleltettek, hasonlóan azon „hemispasmus“ esetéhez, melyet Jackson leirt. Hogy jelen esetben is görcs és nem hüdés forgott fenn, bizonyltja azon körülmény, hogy nem csupán a balfelé mozgás képtelensége, hanem egyszersmind az ellenkező iránybani mozgásnak rendellensége is találtatott, mi a belső izmok hüdése mellett kielégítő értelmezést nem nyerne. (Ophth. Hosp. Reports 8-ik köt. II. rész 185 ü ' __________

Rögtön támadt mór vittáncz mellett.

SwANzr-tól.

A tíz éves leány bal szemének kóros állapota miatt május 1-én hozatott a dublini kórházba. Két héttel előbb egy egész napig az utczán volt, mire azon este homloktáji fejfájással lefeküdt. Rá következő reggeli mosakodásánál vette észre, hogy bal szeme Dem látott. Orvosi tanács nem kerestetett, a fejfájás 9 napig tartott, azután végképen megszűnt.

Megvizsgáláskor tökéletes mór találtatott, fényérzés merőben hiányozván ; a láta tágult, fénybehatásra csak keveset reagál. Szemtükörrel azon lelet volt jelen, melyet egész az utolsó ideig a középponti reczegütér betömülésére jellemzőnek tartottak. A nevezett ütér ugyanis minden ágaival, ha nem üres, halavány és keskeny volt, a visszér szintén kissé keskenyebb ; a látidegkorong körül, kivált felfelé némi ködszerü homály mutatkozott, mely azonban nem ért egészen a korong határáig. A sárgafolt táján az ismeretes piros folt volt látható, körülvéve széles felhősen homályos övtől.

Yittánczféle rángások, melyek kivált a bal végtagokon észleltettek, az anya állítása szerint a vaksággal együtt léptek fel először ; azon idő előtt a gyermek kisfokú szamárhurutot és kanyarót kivéve mindig egészséges volt.

Május 10-én mennyiségi fényérzés volt jelen. Május 14-én ujjak számiáltattak 3'-nyira. A látideg körül már nem található semmi homály, a sárga folt táján a piros folt valamint a homályos öv sokkal kevésbé észrevehetők mint előbb. A vittáncz szintén enyhébb.

Május 20-án ujjak már 5'-nyira számláltatnak. A láttér alsó harmada még mindig hiányzik. A látideg halaványulni kezd, a sárga folt tüneményei még fennállanak. Az edények nem igen változtak, csak hogy az egyik be- és lefelé húzódó üttérág egészen átjáratlan; keskeny fehér fonalhoz hasonlít. Junius 1-én. Az előbb átjáratlan edény megint jobb külemü, a többi ágaktól nem különbözik. Junius 14-kén. A látidegkorong nyilván fehér, a sárga folt kórjelei kisebbednek; a vittáncz 2 hét óta nem jelent meg.

Szerző nem tartja magát képesnek a leírt eset kórisméjét határozattan megejteni. Csak két kórállapotról lehet itt szó, t. i. vagy a reczegütér betömiiléséről vagy látidegbeli vérzésről. Miután a beteg csak 2 héttel a megvakulás után jelent meg először, a legfontosabb pontra nézve (Magnus szerint) sötétben vagyunk, arra nézve ugyanis, váljon mikor állott be a reczegnek elbomályosodása. Sziutén Magnus szerint a viszerek ki vannak tágulva vérzési, szűkülve betömülési esetekben Ezen mozzanat tehát valamint az egyik ütérágnak csupán nehány napig tartó tökéletes átjáratlausága ütérbetömülés mellett szólna. Hogy a látás a láttérnek nagy részében visszatért, míg egy harmada fényérzés nélkül maradt, még pedig mind akkor mikor az egyik ütérág átjáratban volt, mind ezen tünet elmúlása után, szerző előtt magyarázatlau marad. Az esetet tőképeu a a vittánczczali szövevődés miatt közlésre méltónak tartja, mivel értékes anyagot nyújt Jackson abbeli feltevényének számára, mely szerint a vittáncznak legközolebbi oka a csikós test hajszáledényeinek betömülésében rejlenék. (Ophth. Hosp. Rep. 8. köt. 2 rész 181. 1.)

A .szemhéjak bujasenyves fekélyének egy esete.

Pflüger tr.-tól.

A beteg 72 éves. A kórkép melyet bal szemének mindkét szemhéjai mutatott, egészen új volt Pflügernek.

Mindkét szemhéj ugyanis, a felsőnek 1 ctm. hosszú közép részét kivéve, iszonyúan dagadva volt és egy nagy kemén}r, élesen határolt, szallonás fekélyt képezett, melynek szívós fehér váladéka az alsó köthártyaredőt minden letörülés után csak hamar újra összeragasztja. Csak az említett kis szabad részen lehet ügygyei bajjal a szemhéjrést nehány mm.-nyire tátongtatni, a mi oldalt a roppant kemény beszürődés folytán, melyben a porcz is részesül, lehetetlen.

A betegnek kora nem akadályozhatta meg a „keményedett fekély“ kórismézését, minthogy alig van más kórállapot, a melylyel azt felcserélni lehetne. A kórisme különben nehány nap múlva döntő megerősítést nyert egy az alsó szemgödörlik táján fellépett apró, kerekded, szallonás fekélyecske által, mely nyilván önkéntelen beoltás útján keletkezett volt. A fekély kiindulási pontját, t. i. vájjon a bőrtől vagy a köthártyától vette-e eredetét, már nem lehetett meghatározni, miutáu mindkettő felé 4—8 mm.-nyire terjedt. Elsőleges fekélynek a nemző részeken nyoma nem volt, úgy szintén más bujasenyves bántalom som volt kipuhatolható. A házi orvos különben' későbben feltalálta a ragály kútforrást egy szomszédnő testén, kivel a beteg szoros viszonyban állott.

Kenési kúra alatt, melyhez a fekélynek mérsékelt pokolköveli érintése valamint sublimát mosogatás csatlakozott, a fekély három hét után behegedt; a beszürődés még néhány hétig tovább tartott.

(Ha szerző a betegséget elejétől észlelte volna, meggyőződhetett volna arról, hogy ily fekély igazi gummából fejlődik, mely kezdetben a jégárpához (Chalazion) oly nagyon hasonlít hogy a tévedés igen megbocsátható. Sajnos továbbá, hogy az oly jellemzetes hegről, mely a fekély behegedése után a szemhéj szélét foglalja el, említést nem tesz). (Kiin. Mon. 1876. 160. 1.)

Az elszúrt érhártyalob (Choiroiilitis disseminata) gyógytanához.

Bonwetsch és Schmf.mann tudoroktól.

A nevezett orosz szaktársak oly nagy hévvel küzdenek a szoral befecskendezése mellett az érhártyalob ama ismeretes alakjának eseteiben, hogy az audiatur et altera pars elvnél fogva ebheli megjegyzéseiket röviden közlendőknek tartjuk. Fődolog ezen eljárásra nézve az arra való időpontnak helyes felismerése; a nem helyes megválasztásnak tulajdonítható alkalmasint azon közömbösség, melyre e gyógymód némely szakembereknél pl. Schweigger-nél talált. Addig mig a kórfolyamat előre halad, mig a lobtünetek szemtükörrel még felismerhetők, a szoral nem szokott segíteni; ha ellenben a lob már lefolyt, nem ritkán nehány befecskendezés után a láterőnek oly nagy emelését lehet találni, mint a milyent a szemtükörlelet után soha sem vártunk volna. Természetes, hogy a reczegszövetnek az érhártyalob által létrehozott részbeni pusztulása a szoral folytáu vissza nem mehet, a fennmaradt idegelemeknek jobb működése azonbau azt eredményezi, hogy a betegek a metamorphopsia és a scotomák által nem zavartatnak annyira mint azelőtt.

Szerzők a tény bebizonyítására az igy gyógyultak számából két esetet közölnek, melyek elseje kivált azért tanulságos, mivel kezelése idejében az imént emlitett szabályt még nem ismerve a szoralt mindjárt a betegség elején még pedig eredmény nélkül alkalmazták.

I. Egy 28 éves aszony jelent meg 1873-. szeptember havában a kórodán, bal szemének nehány hét óta hanyatló látátásáról panaszkodván. Beteg soha sem volt, szeme most sem fáj; mindkét láta egyaránt jól húzódik össze ; a fénytörés rendes. Jobb szemmel Jaeger 1, ballal 6-ot nehezen olvassa. Mindkét szemben számos, különféle nagyságú és színű érhártyalob-