Szemészet, 1876 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1876-02-20 / 1. szám
A szivárvány lobot kísérő és utóbajok. SCHNABKL tr.-tÓl. Szerző, kinek minden esetre nevezetes észrevételeit a glaucomatanra vonatkozólag múlt évben rövid kivonatban közöltük, a szivárványlobot tette tanulmányozása tárgyává, és erre nézve szintén némely oly megjegyzést bocsátott közre, mely a gyakorló orvos figyelmét nagy fokban kiérdemli. — Értekezését Gr a efe két tételével kezdi meg, melynek egyike állítja, hogy hátsó odanővesék, kivált széles tágithatlan odanővések visszamaradása szivárványlob visszaesésének főokát képezik“ ; másika „hogy a látának elzárása a későbbi szövöményeknek, különösen az idült érhártyalob kiindulási pontja és kutforrása.“ Míg ezen ntóbbi állítás még most is általánosan elfogadva van, az első ellen már több ellenmondás hallatszott. Szerző azok között van, kik a hátsó odanövéseknek nem tudna ily döntő lefolyást tulajdonítani, és véleményének bizonyítására egyszerűen azon statistikai adatokra utal, melyeket hat év alatt (1866—1872) a bécsi átalános kórház szemészi osztályán gyűjtött. Ezen időben 263 szivárványlobesetet észlelt 181 egyénen. (A számba nem vétettek fel azon esetek, melyek sértésre vagy műtétre bekövetkeztek és azok, melyekben a szivárványlob a szemteke több szervére terjedő bántalomnak alárendelt részét képezte). A 180 heveny eset közül csak kilencz szem illetőleg 6 egyén találtatott, kik már előbb szivárványlobban szenvedtek volt; magától érthető különben, hogy a fennforgó kérdésre végre ném a heveny, hanem az idült lobalak fontos, melyre éppen Graefe állítása is vonatkozik. A 80 eset közül (negyven egyén), melyben idült lob észleltetett, 22 volt bujasenyvre vissza vihető : 62-ben a kórok ismeretlen maradt. Ezen eseteknek közös tulajdona az, hogy vagy egyes odanövések a tokhoz vagy átalános odanövés és haladó láttompulat van jelen. Ezek között olyanok voltak, hol a lob mindkét szemben vagy egyidejűleg vagy hamar egymás után fellépett és a láterő nagyon hanyatlott, a nélkül, hogy a szemteke belövelt vagy fájdalmas volt volna. Szerző ezeknél nem birt szünetet és visszaesést észlelni; a lefolyás a második, harmadik esztendőben, mikor már mindenféle szomorú szövevény jelen volt, nem mutatkozott másképen mint az első időben ; azért nem is lehet feltenni, hogy az első kórok megszűnt és helyette az odanövés szerepelt volna. Ilyen esetekben nem is szabad visszaesésrőlszólanunk, hanem oly idült lob folyamatról, mely időnként alábbhagyásokat és öregbedéseket mutat. Más idült esetekben szerző a láterő tetemes hanyatlása mellett érhártya és űvegtestbántalmat látott és pedig már az úgynevezett visszaesés előtt, hol tehát jogosan feltehette, hogy azon mélyebb megbetegedés a szivárványlobbal együtt keletkezett és ugyanazon oknak terménye legyen, nem pedig a szivárványlobnak következménye. A jelenlevő odanövéseknek pedig már azért sem tulajdoníthatta az érhártyalobot, mivel érthető nem volna, hogy az érhártyára már akkor birna kihatni, mikor maga a szivárvány ezen izgató hatásnak még nyomát sem mutatja. Sokkal valószínűbbnek látszott szerzőnek az, hogy az érhártyalob eleinte a mellső részekben székelvén a láterőt nem bírja észrevehető módon csökkenteni, és szemtükörrel nem is található fel, későbben pedig az iritis visszafejlődése mellett tovább haladván jelenlétét mindkét módon nyilvánítja, miért első pillantásra csakugyan oly benyomást tesz, mintha a lefolyt iritisnek utóbaja lenne. Hogy ezen feltevéseket tüzetesen tanulmányozza, Szerző 1874. October havától 1875. julius végéig minden heveny iritisnél a hátsó részeket szemügyre vette és a talált szöveti változásokat azokkal hasonlította össze, melyeket ugyan akkor észlelése alatt álló idült esetekben észlelt. Az így tanulmányozott heveny esetek száma csak 42, a talált tünemények ősszehangzása azonban oly nagy, hogy szerző nem vonakodik azokból átalános következtetéseket levonni. A heveny iritisesetek szemtükörreli vizsgálása — akár mily okból származott volna a baj — leggyakrabban szétterjedt reczelobot (Retinitis diffusa), aránylagosan ritkábban üvegtesthomályt, legritkábban érhártyá-változásokat derített fel. A reczeglob, melyről itt szó van. következő módon iratik le: A látidegkorong piszkos sárgás-vörös, vagy épen nem átlátszó vagy fátyolozott határral. A körüliévé reczeg szürkés-fehér vagy piszkos sárgás-vörös, zavaros. A reczegszövet homályosodása legnagyobb fokát éri el a látideg mellett, ritkán szokott az egyenlítő fájáig terjedni, hanem már két vagy három idegkorongnyi távolban rendessé válni. Tömeges körülirt izzadmányfoltok ritkák. Egy esetben a kórkép igazi pangási ideglobéhez (Staungsneuritis) hasonló volt, ez kivételes dolog, a viszszerek külöoben nem ritkán nagy tágulatot mutatnak. A leirt tünetekből következik, hogy a kórkép nem különbözik attól, melyet az úgynevezett bujasenyves reczeglobnál találunk ; szerző azonban kiemeli, hogy a tünetek ugyanazok, akármilykórok képezné is a bántalomkutfororrását, és egyátaban tagadja a spenficus kórképek valóságát. A láterő csökkenése néha igen csekély, csak a kitartás leszállításában nyilvánuló; scotoma centrale nincs mindig jelen ; a hemeralopiára nézve szerző határozotttan nem szólhat. A reczelob gyakorisága iritis mellett meglepő; szerző bujasenyves iritisnél 16 eset (16 szem) közül amazt csak egyszer, 10 nem bujasenyves iritis közül csak háromszor nem találta. Rendesen az iritis-sel egyidejűleg vagy rövid időben utána lép fel; néha az egyik szemen csupán iritis van jelen, a másikban iritis és retinitis, máskor az egyikben csupán retinitis, a másikban mindkét baj; némelykor a retinitis megelőzi az iritist. A reczelob megjelenése nem függ az iritis fokától, gyengébb úgy mint erősebb eseteknél egyaránt jelen lehet. A retinitis mindig tovább tart az iritisnél. Az üvegtest 26 szemtükörrel megvizsgált iritis-eset közül csak 7-szer találtatott megtámadva, e szerint sokkal ritkábban mint a reczelob; a hol pedig az üvegtest szenvedett (hyalitis), ott majdnem kivétel nélkül a recze is beteg volt. A 7 eset közül 4 bujasenyves, 3 nem bujasenyves iritis kórisméztetett. Az üvegtest 5 esetben hasonló volt ahhoz, mit Förster bujasenyves retinitis (Chorioditis) kórképeként leirt; t. i. finom porszemü pontok, melyek összefüggve mind a nyugodt mind a mozgó szemteke mellett egymáshozi viszonyukat megtartják, oly annyira, hogy szükségképen finom reczézetre kell gondolnunk, melyben bezárva vannak. Nagyobb czafatok is jönnek elő, melyek különben szintén csak bizonyos határok közt mozognak. Szerző tagadja, hogy a bujasenyves esetek ezekre nézve másoktól különböznek. Az által, hogy ezen üvegtestváltozatokat hyalitis neve alatt leírja, szerző már mintegy kimondja, hogy azon átalános nézetet, mintha az üvegtest megzavarodása mindig érhártyalobtól származnék, nem osztja, hamu igenis önálló lobos megbetegedést vesz fel, igazi balitéletnek tekintvén azon szokást, hogy még ott is, hol a szemtükör semmi változatot az érhártyában fel nem dérit, mégis érhártyalobról csak is azért szólnak, mivel az üvegtest homályosodva találtatik. Szerző erre vonatkozó, érdekes bonczleletekkel támogatott bíráló elemezése a czikk legjobb, legértékesebb részét képezi, a mint átalában eddigi közleményei épen a divatozó tanak talpra esett bírálata által leginkább kitűnnek. A 26 heveny iritis kézül csak 4-szer találtatott változás az érhártyában, mindig hyalitis-sel együtt és mindig csak oly festenyhiány alakjában, mely nem ritkán egészen ép szemben előfordul és azért érhártyalob tünetének nem is tartható. Az előadattakból szerző következteti, hogy azon esetekben, melyekben a láterő iritis után hanyatlásnak indul, a retinitis és a hyalitis, melyek az iritissel együtt keletkeztek, azonban vele együtt nem szűntek meg, a láttompulat okát képezik. Három eset, melyet múlt évben erre nézve tanulmányozott, ezt több mint valószínűvé tette. Igazi érhártyalob ezekben nem találtatott. Szerző ezen alkalommal még arra is figyelmeztet, hogy a reczeleválás, mely látazárra következő tekesorvadásnál oly gyakran előfordul, az üvegtestsorvadásnak következménye nem pedig érhártyalobé, mint az sok oldalról állíttatott. Szerző az utat, mely iritis és végleges megvakulás között
