Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-07-26 / 4. szám
61 62 nyáknak lehetne tartani, s melyen alakzatos elemeket határozottan sem lehetett kimutatni. Ezen esetből tehát nyilván való, hogy léteznek világrahozott loborhályogok, melyek egész íelületökön bevonvák lencsetokkal ; ezen hályogokra nézve határozottan tagadni lehet, hogy szarulob áttörése előrement volna, tehát a hályog nem képezi azon lobfolyamat terményét, hanem az valóban valamely tokon belőli kórfolyamat kifolyásaként tekintendő. Itt a loborhályog világrahozott képződést hiba volt, épen úgy mint a farkastorok. Második eset. Ezen kóiauyagot Schoeler tr. berlini kerületi szemorvos szívességének köszönöm, ki is jelenlétemben távolította el egy felnőtt leány szeméből a hályogos lencsét, melynek mellső tengelyén egy a mellső csarnokba meglehetősen kiálló csapocska ült. A mennyire az előzményből ki lehetett tudni, a baj veleszületett volt. Lencse jelentékeny fokra megkisebbedett, környi részeitől számosb fonalak kifutván, azokon a lencse oly módon volt helyzetében megerősítve, miként a kocsikerék agya a küllőkön. A műtét oly módon lett kivive, hogy a vonalmetszés és szivárványcsonkolás végeztével a loborhályog iiis-csipeszszel kihúzatott, majd a lencse többi homályos része a porczhártyára alkalmazott nyomogatás mellett a sebnyiláson át kiszánkáztatott. A gyógyulás tudomásom szerint a legjobb befolyás mellett megtörtént. A loborhályog kikészítésénél, illetőleg vizsgálatánál az előbbi esetben ériutett módot követtem, de a készítményeket glyeerinenyvbe helyeztem el, mely mód mellett a finomabb részletek is kitünően fennmaradnak. Minden előtt itt is fel kell említenem azt, hogy a tok a loborhályogot egész kiterjedésében fedte, noha a készítményeken ezen viszony nem vehető ki oly tisztán mint az első esetben s pedig azért, mert műtét alkalmával a rúganyos üveghártya csak lazán csüng a hályogon ; de az együvétartozó szövetrészecskék könnyen kiismerhetők és biztosan következtethetni arra, hogy* mindketten meg lettek szakítva folytonosságukban. A hályog szöveti kerete lényegileg ugyanaz mint az elsőnél: az egész alsó rész, azaz a lencsetömeggel szomszédos fél rész egyközesen csikóit szövetből állott, mely bzétszaggatásnál a legfinomabb rostokra volt elosztható. Nem kívánom eldönteni, váljon ezen rostocskák a lencserostok átváltozásai avagy kötszöveti természetűek ; azonban azon föltevés, hogy valóban kötszöveti rostok legyenek, melyek a zárt tok tömlőben képezödtek épen nem borzadalmas; részemről itt újból hivatkozom Müller H.-ra mint tekintélyre, ki ezen nézetet határozottan ki is mondta. A hályog felső csúcsrésze finomúl szemcsézett, helyenként csikóit tömegből állott, melyen itt-ott nyákrostszerü rostocskák találtattak. Valószínű, miszerint a lobor csúcsán a hályog legöregebb részén a szövet nyákos elváltozásba ment át szemcsés széteséssel. A kúp határán és a többi lencseállományon ott, hol a rostocskákból álló tömeg a tokkal érintkezik, még látni lehet sejtes elemeket, azonban nem laposan elhelyezkedve miként a rendes fölhám, hanem több rétegben és benyomulva a rostocskák közeibe. Igen feltűnő a hézagok, csatornácskák és üröcskék gyakori előjövetele a rostos szövegben, mely hézagok részben kitöltvék, részben kibélelvék fölhámi sejtekkel; úgy, hogy azon benyomást gyakorolják a szemlélőre, mintha itt saját falakkal és fölhámi kibélelésseljbiró csatornarendszerrel lenne dolgunk. Azonban a rostokra szétszedett készitmények(Zupfpraeparaten) könnyen és határozottan meggyőznek arról, hogy valódi csatornák nincsenek jelen, hanem csak hézagok a rostocskák között, mely hézagokba aztán a fölhámsejtek beterjednek vagy lerakódnak. Ilyen hézagok legnagyobb számmal a tok közelében találhatók, azonban a kúp minden részén fellelhető hézagok külömböző hosszúságban és alakban. Utólagosan jeleznem kell, hogy azon nagy sejtes képletek, melyeknek természetét illetőleg az első esetnél nem nyilatkoztam, s melyek a rostocskákból álló szövet között találtattak, hasonlóképen fölhámsejtekként tekintendők, melyek hasonló hézagokban feküsznek és csupán a terpentinnel és damárenyveli kezelésre vált a szövet annyira hanonneművé, hogy a sejtek határai a rostos részek felé határozottan nem voltak kivehetők. Most azon kérdés merül fel, honnét származnak az érintett, fölhámmal bibéiéit hézagok ? Vagy a lencseállományában már eleve fennállott hézagokból vagy csatomácskákból vették kezdetüket, vagy pedig egészen újon képződlek. Újabb és legújabb keletű vizsgálatok*) határozottan tagadják azon csatornácskák jelenlétét a lencserostok között, melyeket egy időben Becker nemcsak leirt, de állított is; igy fel kell vennem, hogy ezen hályogoknál újon alakult repedésekkel van dolgom. A nélkül, hogy a tényeken erőszakot vennék ezen hézagok származását oly módon hiszem megoldhatni, hogy a tok osztódásnak indult fölhámsejtjei erősen bujálkodva behatoltak vagy teljesen kitöltötték a hézagokat, vagy csupán a fölhám éllettani viszonyaihoz mérten , fekmentesen csoportosúltak. Ezen a hályog boncztanában most még egészen ismeretlen hézagképződési rendszer mindenesetre további vizsgálatok által lesz eldöntendő, mint a mely vizsgálatoktól reméljük alapos megvilágositását mind azon mozzanatoknak, melyek még homályosak. Miután ezen második esetben a loborhályoggal egyszersmind a tok legnagyobb része is kivétetett, képes voltam a tok azon részét, mely a lencse felületéről a kúpra csapott, lapszintesen vizsgálni. Itt alkalmam nyílt a fölhámot a bujálkedás legkülömbözőbb fokain tanulmányozhatni ; igy némely helyen még rendes helyezkedésben volt, mig más a rendessel szomszédos helyeken már közben nagyobb kővezeti sejtek, gömbszerü sejtképletek, ismét más helyeken az egyszerű réteg helyett szabálytalan alakú sejthalmozatok, majd találkoznak részek, ahol az egészen változatlan tokkal tömött rostos szövet szilárdul függ össze, s a mely szövet hézagaiban a fennebb leirt módon hámsejtek találhatók. Előadottak nyomán tehát ezen esetre nézve is be van bizonyítva, miszerint a tokon belőli sejtek osztódási folyamata lényeges szerepet játszik a világrahozott loborhályogok származástanában. Harmadik eset. Majdnem górcsőinek nevezhető loborhályoggal van dolgunk. A teke, mely még más tekintetben is több tökintetböl érdekes leend, gyógyeljárásijavalatból lett kiizelve Scholer tr. által, s nekem közelebbi megvizsgálás végett átengedve. Most csak annyit említek meg, hogy a lencse lefelé iszamodott és alsó fele a láta alsó részével összenőve volt. A lencse mellső tengelyvégén az átmérőben ugyan már szabad szemmel is kivehatő volt egy igen-igen kis emelkedettség, ezt azonban a hátsó összenövésnek tulajdonítottam s a szivárványról átrakódott izzadmányterménynek tartottam, s csak a górcsői vizsgálatnál tűntek ki a következők : a lencse mellső sarka kis loborrá csúcsosodott ki, magától értetődik, hogy a csúcsrészecske ép lencsetok által volt befedve s a lobor kúpján egy nyilván ujonképződött szalag tapadt meg feszesen, mely a lencsét és látaszélt egybeköté. E szerint itt a lencsével összekötött szivárvány erőműmé vongáltatása által hozatott létre a loborhályog. Ezen sarkhályog szerkezetét illetőleg a vizsgálat lényegileg ugyanazokat eredményezte, melyeket a másik két esetben. Én azonban éppen ezen eredménynek kiváló fontosságot tulajdonítok, mivel a metszéseken tanulmányozhattam a még kűlömben rendes lencse átmenetét a csapocskába. Szorosan követhettem a tok fölhámját a csapocska közeiéig; ott, hol az üveghártya felemelkedik hogy átcsapjon a csapocskára, több rétege látható a sejteknek, végül jön egy pont, hol a fólhám többé nem látható ,‘zokott berendezésével, s itt kezdődik kinyomata azon rostocskákból álló szövetnek mely a csapocska alapját képezi s iv alakban domborulattal a lencseközpont felé, az egész képletet határolja. A hályog ezen fiatal képződésénél is jelen voltak a többieknél felsorolt, felhámot tartalmazó hézagok. Ezen lelet alapján képesek vagyunk magyarázatát adni azon *) Jul. Arnold, die Linse und das Strahlenplättchen im Handbuch der Ophthalmologie, red. v. Saemisch u. A Graefe 1. S. 303.
