Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-06-21 / 3. szám
41 42 kezdve rézsut a szomszédos tülkhártyába szintén 2'" Dyira terjed. A sebszélek nem tátongnak hanem egész terjedelmükben össze vannak tapadva. A láta olyan, mint ha szivárványcsonkitás végeztetett volna a seb irányában, mely táj felé hiányzik az illető szivárvány rész. A coloboma szélei majdnem párhuzamosak, simák, de némiképpen duzzadtak. A mellső csarnok részint véres alvadókat részint zavaros csarnokvizet tartalmaz, a láta mögött lencsehályog mutatkozik, melynek felülete véres réteggel van bevonva. Azon helyen, a hol a seb a porcz-tülkhártyahatárt metszi, apró fekete pont látható, melyet mindenki beékelt szivárványdarabnak tekintett volna, annál inkább, minthogy elhelyezése épen megfelelt a szivárványhiány tájának. Magam szintén annak néztem, azonban mégis szükségesnek gondoltam, hogy tapintás által összeállásáról tudomást szerezzek magamnak oly esetben, a hol vastöredék a szembe pattant. A szemnek nagy fájdalmassága és nyugtalansága mellett nem volt igen könnyű a nyomozást kutasszal kellő rögzítés nélkül végezzi; a mint különben a kutasz a fekete pontot érte, nem lehetett többé kétség a felett, hogy fémdarabnak külső vége, valamint a felett sem, hogy kivétele mély beékelődésénél fogva nagy nehézséggel lesz összekötve. Segédkezek hiányában meg kellett elégednem szunyái bőr alá fecskendezésével, az idegen test kivételét más napra halasztván. A kivételi műtét, a mint előre láttam, nem volt könnyű dolog. Tor day tudor barátom a szemhéjakat Desm árrés szemhéjemelőjeivel szétterpesztvén, rögzitö csipesszel fogtam meg a köthártyát az alatta fekvő kötszöveli tokkal együtt a szemteke belső-alsó táján, mig a vasszálkát szivárványcsipeszszel megfogni és kihúzni igyekeztem. A csipesz karjait előre tolván a vonalszerű sebbe, azok meg is fogták a vasszálkát, az első kihúzási kísérlet azonban nyomban meggyőzött arról, hogy ily gyenge műszerrel lehetetlen a csak kicsinynek látszó darabot mély beékelődéséből kiszabadítani. Vettem tehát helyette egy másik rögzítő csipeszt, melyet a sebbe bevezetvén némileg, erélyes húzással sikerült az idegen test mintegy 2"'nyi hosszú végét a sebből kihúzni, tovább azonban nem ment előre, mivel két helyen — hátulról előre tolván a tülkhártyát— megakadt oly módon mint két kampóval ellátott nyíl tenne, mely mélybe hatott. Ezen kisérlel alatt csekély hig üvegtest ürült ki a sebből. A kiszabadított vasdarab lapos lévén, melynek egyik lapja föl- és kifelé, másik lapja le- és befelé volt irányozva, hályogkést vezettem be a felső lap mentében, melylyel a sebet úgy a porczbártya mint a tülkhártya felé körülbelől l%"'nyira tágítván, azonnal sikerült a meglepő nagy darabot csekély tengelyforgatás után kihúzni, a betegnek nagy örömére, ki a rövid de felette kínos eljárást igazi hősiességgel eltűrte. Meglepőnek mondom a vasdarab nagyságát. Hossza 19 mm.; hátsó vége 4 mm. széles, tompa és egyenetlen; mellső vége háromszöget képez, lándzsához hasonló, melynek tompa csúcsa a sebben látható volt, hátfelé szélesebbedvén mintegy 4 m. m. nyíre a csúcs mögött 7 mm.-nyi széles lesz, mely rész a tágítás előtt mindkét végével megakadt a tülkhártyán. A darab középrésze legkeskenyebb 3 mm; vastagsága különböző. Hátsó vége legvékonyabb, alig % mm., mig ellenben mellső fele egy a csúcstól hátfelé vonuló gerincz által majdnem 2 mm.-nyi vastagságot nyer. Ezen gerincz a darab csupán egyik és pedig a felfelé irányzott lapján létezik, mig az alsó felület lapos és meglehetősen sima. Nagyobb idegen testet csak egyszer láttam a tekében, és pedig darabot egy palaczk nyakából, mely verekedés alatt egy nő szemébe jutott, mire szintén a seb behegedt. Ez utóbbi törvényszéki tárgyalásnak tárgyát képezte. Legnevezetesebb dolog az imént leirt esetben szintén az ideiglenes behegedés, mely tompa tárgynak, következőleg nagy erélylyel és tetemes zuzodással járó behatolása után beállott, és némi ellentétben van a szemnek különben minden nap észlelhető nagy vulnerabilitásával. Az eset lefolyását röviden foglalhatom össze. Daczára a nagy könnyebbülésnek, melyet a beteg az idegen test eltávolítására nyomban érzett, a zsába nem szűnt meg, miért több mint két hétig meleg borogatásokat valamint szünyal adagolását kelett igénybe vennem. A műtét utáni napon kis genygyülem volt a mellső csarnok fenekén, valamint a seb mentében is vékony véres geny volt látható. A csarnok rendes mélységet mutatott, a lencse még vérrel be volt vonva. A teke összeállása rendesnél nagyobb (T -f- 1), érintésre fájdalmas, kivált képen a felső sugártájon. Nehány nap alatt a vér és a geny eltűntek a kissé sekélyebbé vált csarnokból és csak akkor vettem észre sajátságos szakadást a szivárványhártya alsó részén, és pedig a látaszéllel előbb párhuzamosan járó, külső vége leié azonban lefelé görbült keskeny rézst, melyen keresztül hatott a világosság mind ferde világításnál mind szemtükörrel. A zigzugos vonal oly benyomást tett, mintha a szivárvány hártya rostos rétege repedt volna meg a nélkül, hogy a szakadás keresztül hatott volna. Bár nem láttam volt e repedést a műtét előtt valamint a rá következő első napokban (mivel e hely vér vagy geny által ellepve volt) még sem lehetett kételkedni, miszerint ez is a sértés pillanatában keletkezett. Igen különös, hogy a nagy feszítés, mely a tompa sértő darab behatolása által létre jött a szívós irisszövet repedését inkább eredményezte mint a hártyának a sugártesttől való elválasztását. A szemtekének sorvadása, melyet természetesen előre lehetett látni, csak igen lassan következett be, de május végén már nagy fokra emelkedett. A szemteke mekkorasága alig több egy harmadánál, a sebzés helye még most is mély barázda által tűnik fel. A sugártáj fájdalmassága sokáig tartott, oly annyira, hogy némi ok volt a másik szem rokonszenvi megbetegedésétől tartani; az utolsó hetekben azonban megszűnt az is, nem hagyván hátra más gyógykezelési tárgyat egy igen konok böikievödésnél, mely az alsó szemhéj szélét elfoglalta és számos pokolköveli étetést tett szükségessé. A látideg dagjai. Goldzieher W. tr. heidelbergi egyetemi tanársegédtől. Dagok, melyek teljesen a látideget és burkait választják székhelyül ez ideig kevés számban észleltettek. A szakirodalomban szerző csupán hat esetet talált íőljegyezve; az első esetet Heymann Áron 1872-ben irta le, ez 19 éves ifjúra vonatkozik, ki ötödik életéve óta kettőslátásban szenvedett; nála lassanként a jobb teke kidülledt, fájdalma a szemben sohasem volt; Jüngken, kinek koródáján az egyén tüdővészben elhalt, a kórismét már az életben szemürbelí dagra tette, s bonczolatnál a látideg tekén túli része egy daggá volt átváltozva, mely olajbogyó alakjával a látidegek kereszteződéseig terjedt ; kemény tapintató, fehér szinü, helyenkint puhább összeállásu volt, és egészben igen hasonlitott az ülepideg dagjához. A következő két eset Graefe archivjának tizedik kötetében lett közzétéve; ezek egyikét Recklinghausen a látidegből kiindult Myxom an a k jelezte, mig a másikat husdagnak nyilvánította, mely részben nyálkás átváltozás és edényképződés mellett szintén a látidegben keletkezett. A látideg viszonyáról a daganathoz, nem különben az idegdombcsa és reczeg mimódoni megváltozásukról fájdalom nincs említés téve. Ezek útán következik a Zehender szaklapjában 1863-ban ifj. Rothmund tnr. által „Neurom der Sehnerven“ czim alatt leirt eset, ahol a 18 éves leánynál a teke tyúkpete nagyságra kidülledt volt; a teke izmai által önkénytesen minden irányban mozdítható, csúcsán csekély elhomájosodott porczhártyamaradvány, különben belövelt véredényekkel ellátott köthártyától fedett; mérsékes hullámzás, melső rész igen érzékeny, alsó szemhéj vizenyős. A dülszem két éves kora óta lassan fejlődött, kezdetben fájdalmak voltak jelen; látás csak később veszett el. Tekekiirtás után a 7 Centim, átmérőjű dag
