Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1874-04-12 / 2. szám
27 28 bir ilyen kísérletnél, meggyőződött arról, hogy ugyanazon egyén a fonalképek kereszteződését mindig c-nk egy és ugyanazon helyen látta, és hogy mindenkor a lencsének kis eltolása a szemtől forgott fenn , ha arra nézve akármilyen csekély különbség mutatkozott. Továbbá találta, hogy ha az egyén a Scheiner-féle kísérletnél kis tárgyat kettősen látott, semmi erőlködéssel sem sikerült neki a kettős képeket egymáshoz közelíteni, még azon esetben sem, melyben a láta maga két ükből állott és igy a nevezett kísérlet minden készülék nélkül vitetett végre. Bonders, kinek legújabb idevágó közleményéből ezen érdekes adatok meritvék, jogosan figyelmeztet a különbségre, mely e szigorú tudományos eljárás és azou könnyelműség között feltűnik, melylyel hírneves szemészek még mai napig is némely aphakiaesetnél talált látatüneménvekből az alkalmazkodási képesség fennállását következtetik. A kérdés újra szőnyegre hozatott, midőn 1852. Helmholtz által az opthalmometer segítségével ad oculos bebizonyítva lett, hogy a lencse az alkalmazkodás alatt domborubbá lesz. Igaz ugyan, hogy e szembetűnő változás daczára még mindig fennállott azou kérdés, váljon a lencsének ezen alakváltozása megfelel-e az alkalmazkodás összletéuek vagy csupán egy részének; és e kérdésuek meg volt tagadhatlan jogosultsága, amennyiben semmi biztosíték nem létezett arra nézve, hogy az alkalmazkodás, melynek határozott mértékét nem is bírtuk, a mérés ideje alatt változatlan maradt-e vagy nem. Ily bizonytalanság mellett főfontossagu dolog volt tudni, váljon marad-e fenn az alkalmazkodásnak egy részlete a lencse eltávolítása után is. Bonders a fénytörési és alkalmazkodási rendellenességeket tárgyaló hires munkájában igen egyszerű, de — úgy gondolom — döntő kísérlettel kimutatta, hogy aphakiánál igazi alkalmazkodás nem áll fenn : tudva van, hogy a porczhártya — aphakiánál az egyetlen törő felület — átalánosan bár kis mértékben astigmaticus, honnan van, hogy valamely fénypont csupán a törési térnek kellő közepén mutatkozik kör alakjában, mig legkisebb eltolás által e kör elipsissé változik. Ha a kellő domború üveggel ellátott, lencsenélküli szem valami távol fekvő fénypontra alkalmazva van, akkor ezen változás létrehozására már egy 200"-nyi gyutávollal biró üvegnek hozzáadása elégséges. A köralak azonban változatlan marad, ha a szem egy a féuypont irányában de közelebb fekvő tárgyat rögzíteni igyekszik, csakhogy a beálló látaszükülés folytán kisebb lesz (a befedett másik szem egyszersmind befelé tér el, jeléül, hogy alkalmazkodási törekvés van jelen); átváltozik ellenben, ha daczára a közel tárgyra való rögzítési igyekezetnek _1 vagv — — üveg a szem elé tolatik. Ezek után már bizonyos feltűnést okozhatott a tudós világban, hogy a jelen boroszlói tanár Förster 1872-ben a kérdést újra felvette, állítván, miszerint az általa megvizsgált 26 lencsenélkűli szem igazi alkalmazkodási képességet kisebb-nagyobb mértékben mutatott. Megvizsgálási módját illetőleg, a közelpont mindig, de többnyire még a távolpont is Snellen legapróbb olvasási mintáival (1 '/a) nyomoztatott, nagyobb betűmintái némelykor a távolpontra használtatván. A nyomtatási mintákat azért tarja czélszerübbeknek a pálczika-optometernél, mivel 1-szőr az utóbbinál a megvizsgált egyén állításai ellenörködés nélkül maradnak, inig azok betűk által bizonyos tárgyilagosságot nyernek. 2-szor a szóródási kcrök legkisebb betűknél nem nyomnak sokat 3-szór mivel az olvasási kisérletnél a látási viszonyok a szokott viszonyokhoz közel állnák. A pálczika-optometer különben a távolpontra nézve még kevésbé alkalmatos, mivel az aphakiával rendesen járó látaélesség csökkenése melett (\ — J) apálczikák már 10" vagy 12"nyire elmosódnak, a nélkül, hogy tudhatnék, váljon a látélesség vagy az alkalmazkodás határán túl fekszenek-e, mig betűknél e felett tájékozva lehetünk, ha a különféle mekkoraságu betűknél talált távolpontokat összehasonlítjuk egymással. A távolságot mindig a tárgytól a szemüveghez — nem a porczhártyához — mérte meg, és az igy talált értékekből kiszámította az alkalmazkodási szélességet, levonván egy vagy több hüvelyket a szóródási kör rovására; az alkalmazkodási szélesség a szem és az üveg közti távolság elhanyagolása által természetesen kisebbnek mutatkozik, mint ha az számba vétetik. E távolságnak a mérés alatti változása gondosan kerültetett. Förster nem engedheti, hogy az aphakiánál ily módon talált alkalmazkodási képesség csupán szóródási körök legyőzése által legyenek értelmezhető. A 60 éves Sch., leszállított alkalmazkodási képességet mutató jobb szemével, (milyen a hályogképződés első időszakával járni szokott, a bal szemben érett hályog van), szokott pápaszeme segítségével (-+-11) 1% 11“—13", III 9"—15"-nyire bir olvasni. Ha ezt összehasonlítja az első két megvizsgált fiatal aphakiában szenvedő egyén láterejével, kik P/2 3"—13" vagy 14", III 3"—17" vagy 24" olvasni bírnak, nehezen szánhatja magát arra, hogy az előbbinél még jelen legyen alkalmazkodási képességnek uyoma,’ mig az utóbbiaknál minden nyoma megszűnt legyen. Ha különben a szóródási körök a lencsenélküli szemek olvasási képességében igazán oly nagy szerepre volnának hivatva, mint állittatik, akkor nagyobb betűkkel sokkal közelebb bírnák olvasni mint a legkisebbeket, miután a szóródási körök nagyobb betűknél nem nagyobbak mint kisebekuél, és mivel továbbá a szóródási körök a tárgynak köelitése által lassabban nőnek mint a reczegkép. Fősulyt (mein Hauptargument) fektet Förster vizsgálatai’ nak azon eredményére, miszerint az alkalmazkodási szélesség aphakiánál annál nagyobbnak találtatott, minél fiatalabb volt az egyén, tehát ugyanazon viszonyt mutat, milyen rendes szemekben arra nézve fennáll. A 26 szemben talált alkalmazkodási szélességet táblázatban állítja össze, melynek eredményei a számokra nézve — megengedi ugyan és maga bevallja, hogy — hibásak lehetnek némi fokban, de a melyekből mégis mint bizonyos tény kiviláglik, hogy aphakiában szenvedő egyének alkalmazkodási képességgel bírnak, s pedig annál nagyobbal, minél fiatalabbak. Mint fontos érvül arra nézve, hogy aphakiánál alkalmazkodási erőikedés jelen van (eltekintve annak eredményétől) Förster a mikropsíát említi, melyet némely műtett betegeinél talált, ha a betűket a közelpont tájára helyezték, mely mikropsiát alkalmazkodási hüdésnél találni szoktunk és a melyet tudvalevőleg Bonders a tárgy távolságának az elégtelen alkalmazkodás által feltételezett hibás megbecsüléséből származtatott Némély búvárok az aphakiánál talált alkalmazkodási képességet az astigmatismus alkalmazkodási vonala által vélték értelmezhetni, mit Förster azért nem engedhet meg, mivel az illető egyének nemsokára a műtét után, hol az astigmatismus nagyobb mint későbben lenni szokott, sokkal kisebb alkalmazkodási szélességet mutatnak, mint ya—1 év után. Nagy astigmatismus mellett Sn.P/2 különben nem is olvasható ; ilyen egyéneket Förster azért nem is vette nyomozás tárgyául. Az alkalmazkodás úgymint a láta-élesség lassan növekszik a műtét utáni hónapokban, miből azon ismert tény magyarázható, hogy némely műtett egyén a műtétéit követett hosszabb idő után az erősebb szemüvegről lemondván csupán a gyengébbel élnek mind távolra mind közeire. Bonders ellen ugyan polemizálni nem akar („ohne mich in weitere kritische Erörterungen über die Tragweite der Donders’schen Prüfungsmethode einzulassen"), azonban arra figyelmeztet, hogy Dondersnek a fennt leirt eljárása mellett a rendes látástól eltérő viszonyok állnak fenn, a mennyiben a távolfekvő fénypont, a közelfekvő tárgy rögzítése alatt, nem a közvetlen, hanem a kőrnyi látás terébe esik. Azonban még arra is figyelmeztet, hogy Bonders-nek kisérletegyénei világrahozott hályogban szenvedtek, kérdéses pedig, váljon ily szemekben fejlődikoegyáltalában alkalmazkodási képesség. Végre a talált alkalmazkodási képesség értelmezését illetőleg, semmiképen uem tudván belenyugadni abba. hogy a szóródási körökben találná magyarázatát, kérdezi, váljon nem lehetne-e feltenni, hogy a sugárízom a lencse eltávolítása után mintegy „megtanulná“ a porczhártyagörbület fokozását ? Látjuk, hogy Förster ekképen, jóllehet mentegető kérdőjellel, csakugyan
