Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1873-03-09 / 1. szám

11

12

szerző legtöbb munkát fordított, a mint saját önálló búvárkodása szintén leginkább a szakmának ezen része körül forgott. Különösen a reczeglob és a reczeg festenyes elfajulása kimerítően vannak tárgyalva.

Ennyit a jeles tankönyv berendezéséről. Magyarra való fordítását igazán időszerű vállalatnak tekinteném.

Kár, hogy az igen szép kiállításnak érdeme a nem épen ritkán előforduló nyomtatási hibák által némiképen alább szállott.*)

H.

Festanyagi szivárványhártyalob.

{Iritis pigmentosa.)

Ritter C.-től.

(Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde X. Jahrgang October.)

Ily czim alatt ir le a nevezett bremervördei orvos egy esetet, melyben a lefolyt szivárványhártyalob a láta több festanyaggal fedett odanövése által volt felismerhető, de a melyben a porczhártya gyurmájában festanyag-rakodmány is volt látható, hasonló ahhoz, melyet e lapnak szerkesztője múlt évben a berlini Archívban leirt. **) Szerző a porczhártyába lerakódott festanyagot a szivárványlobbal hozza szoros kapcsolatba, a menynyiben amazt a szivárványhártya hátsó festanyagrétegéből származottnak és a porczhártyába bevándorlottnak tekinti. Szerinte némely szivárványhártyalob-esetekben a hátsó festanyagi réteg főszerepet visz, mire eddig a szemészek állítólag nem fordítottak elég figyelmet.

Egy 52 éves nő jobb szeme 3 év előtt betegedett meg kalász általi sérülés következtében. Látereje igen csekély, ujjakat csak nehány lábnyira bir felismerni. A. porczhártya mérsékelt, de terjedelmes zavarosságot mutat; a homályos rétegek mögött két tökéletesen fekete pont látható, az egyik közelebb, a másik kissé távolabb a Descemet-féle hártyától, mindkettő a porczhártya alsó felében. A föstanyag-rakodmányok mekkorasága körülbelől 1 mm. átméretű; a fekete szin határozott, csak a foltok szélén kissé halaványabb; de azoknak közepén is mutatkoznak némi halaványabb pontok. A porczhástya körül kevés a véredény, magában a hártyában épen hiányoznak az edények. A csarnokvíz tiszta, a szivárványnak színe rendes. A szivárvány látaszéle azonban mindenütt oda van nőve a lencsetokhoz, az odanövések (Synechien) pedig a 1 egszebb fekete föstanyaggal fedvék, Atropin alkalmazása után a láta külső hatod része rendes módon kitágult, de még a többi helyeken is a szivárvány tulajdonképi szövete tetemes módon visszahúzódott, miből kitűnt, hogy a lobfolyamat nem ebből, hanem a hátsó föstanyagi rétegből indult volt ki.

Minthogy a porczhártya-homály csekély, a felületes rétegek valamint a felhám épek voltak, szerző nem kételkedik, hogy a betegség mint a szivárványhártya föstanyagi részének lobfolyamata tekinthető, melyhez a porczhártya-bántalom csupán másodlagos módon csatlakozott legyen. A két föstanyagrakodmány pedig kétségkívül a szivárványhártya bujálkodó föstanyagi rétegéből származik, melyek onnan tovább vitettek és a Descemet-féle hártyán keresztül hatoltak. Szerző ezen alkalommal polemizál azon feltevésem ellen, miszerint az általam leirt föstanyag-rakodmányok a haematin átváltoztatásából erednének. Ha el is ismeri, hogy az általam észlelt két esetben igazi gyurmabeli porczhártyalob volt jelen a szokott dús edénytelepzettel, már maga a mély fekete szin mégis ellentszól az én felfogásomnak, mihez még az is járul, hogy az általam leirt esetekben szintén jelen voltak a föstanyaggal fedett odanövések a láta szélén.

*) Kiigazítunk ezen alkalommal egy tévedést, mely a múlt év utolsó szám könyvismertető czikkében található. Scheiner ott idézett szavaiból, t. i. csakugyan kiderül, hogy neki akkor még sem volt alkalma emberi szem bonczolására, midőn annak láttani alkatát oly jelesen leírta.

**) Archiv f. Ophthalmologie XVIII. I. — Értekezések a természettudományok köréből kiadja a m. t. akadémia II. kötet IV. sz. 1872.

Jóllehet, hogy szerző „energies“ tiltakozik felfogásom ellen, mégis igazán örülök közleményének, minthogy ez az első visszhang, mely múlt évi czikkemre felelt. Lehet, hogy neki igaza van, lehet hogy nekem, az csak több eset tanulmányozása után fog kiderülni. Mellette szól, hogy a leirt főstanyag-rakodmány eddig valóban csak hátsó odanövések kíséretében találtatott; ellene pedig főleg azon nehézség, melyre a föstanyag ilyetén vándorlásának értelmezése talál. Mert ha tagadhatlan is „hogy a sejtvándorlásokra vonatkozó újabb felfedezésekkel szemközt hasonló folyamat minden csodaszintől szabad lett“, még sem egykönnyen érthető, miért történik ily vándorlás oly fölötte ritkán, mig a szivárványhártya föstanyagi rétegének bujálkodása távolról sem oly ritka dolog, mint milyennek szerző azt hiszi. Ha példáját nem követve, nem is tiltakozom „energice“ az „iritis pigmentosa“ megnevezése és annak mint sajátságos szivárványhártyalobnak felállítása ellen, annyi mindazonáltal igaz, hogy a szivárványhártyalob legtöbb eseteiben, melyekben odanövések létre jönnek, ezek föstanyaggal szoktak fedve lenni, a nélkül mégis, hogy ez utóbbi a csarnokvízben mintegy tova úszva a Descemet-féle hártyához eljutna. Ellenben épen az iritis azon eseteiben szoktunk rakodmányokat találni és — a mint tudva van — még föstanyagos rakodmányokat is a nevezett hártyán, melyek az „iritis serosa“ neve álatt ismeretesek és épen nem a szivárványhártya hátsó, hanem igenis annak mellső felületétől veszik eredetüket. Miért nem látunk soha sem föstanyag-lerakodmányt a porczhártya gyurmájában ezen oly gyakran előforduló és nem ritkán sokáig tartó Tákolmányok után? Szerző arra azt mondhatná, hogy ezen esetekben szabad föstanyag találkozik a Descemet-féle hártyán, nem pedig sejtek, de kérdem, mivel támogatja a szóban levő általa, valamint általam észlelt esetekben a sejtek jelenlétét? Itt csupán a górcsői tanulmányozás dönthetne, a mennyiben a többször emlitett porczhártya-gyurmabeli fekete foltok szöveti mibenlétét felderítené. A szabad szemmel talált színárnyalat nem elegendő a kérdés megoldására, a mint szerző tévesen állítja, már azért sem, mivel a haematinből eredt rozsdaszin tömecsek vastag rétege ép úgy hozhat létre fekete szint, mint a gyenge sárga színű vértekecskék a vörös szint, egészen eltekintve attól, hogy mind az én, mind szerző esetében a fekete folt széle épen nem fekete, hanem halaványabb, sőt az enyémben határozattan rozsdaszinben mutatkozott. Ügy látszik különben, hogy melanoticus ujképlet szemlélése elég arra, nogy meggyőződjünk, miszerint a haematin átváltozásából eredt föstanyag a legsötétebb fekete szint mutathassa.

De még egy további mozzanat szól szerző feltevénye ellen, mely egy minap észlelt új esel alkalmával tudomásomra jutott.

Szerző ugyanis súlyt fektet arra, hogy az általam leirt két egyénnél, melyben igazi gyurmabeli porczhártyalob volt jelen, a föstanyag-rakodmány hasonlólag saját tapasztalásához a porczhártya mély rétegében közel a Descemet-féle hártyához találtatott. A véletlen úgy hozta magával, hogy pár nappal előbb, mielőtt a szóban levő czikket olvastam, egy oly esetet vizsgáltam, melyben egészen eltérő viszonyok állnak fel. Jan. 15. 49 éves kecskeméti lakos jelent meg nálam idült szembaja végett. Több mint harmadfél éve, hogy gyógykezelés alatt áll, de látereje még mindig fogyatkozik. Mindkét szemén a szemcsés köthártyalob későbbi időszaka ismerhető fel. A szemcsék már töbhnyire visszafejlődtek, a köthártya sorvadását idézvén elő. Mindkét porczhártya nagyfokú pannusban szenved, mely sürü edényreczézet által tűnik ki. A bal porezhártyában és pedig közvetlenül az edények alatt oly föstanyagfolt vehető észre, mely tökéletesen hasonló ahhoz mit a gyurmabeli lobnál találtam* csak azon különbséggel, hogy kevésbé mélyen, mintegy a Bowman-féle hártya alatt fekszik, különben mind színre, mint mekkoraságára és alakjára ugyanazonos a tavai leirt foltokkal. Egyenes irányban jelenléte semmi módon sem sejthető, mivel tökéletesen fedve van a felhám és talán a Bowman-féle réteg homálya által, és nem is fedeztem volna fel, ha a nevezett rakodmányok észlelése óta meg nem szoktam volna, minden edényezett porezhártyát oldalról is nyomozni. Csak is ily módon jöttem nyomára és constatálhattam, hogy semmiben nem külön-