Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1872-04-28 / 2. szám

25

26

lenne. Egy ízben (20 perczczel a befecskendezés után) enni kért, és én fekete kávét adattam, melyet megívott, bár a nyelés szembeötlöleg akadályozottnak látszott. Ezután csakhamar elaludt, és bár nyugtalanság ismét visszakezdett térni, a szünetek ritkábbak és rövidebbek lettek, az érverés nem emelkedett ugyan többé azon fokra, melyen a befecskendezés előtt állott, a lélegzés azonban csakhamar ismét 52-re hágott, a gyermek ismét folytonosan beszélt és mozgott. Hét órakor (2'/2 órával az első befecskendezés után) újra befecskendeztem */,„ gran szunyáit. A befecskendezésnek most is volt látható hatása. Negyed óra múlva a gyermek már mélyen és egész nyugott fekvésben aludt, felébredezett és a megkínált fekete kávéból nehány kanálkával szörpölt, de csakhamar hátrabujt és aludt. Egészen megnyugodva távozni akartam már a betegtől, kocsisa már előállott, és én kezet szorítván a gyermek atyjával, mintegy önkénytelenül a gyermek kezét is kezembe veszem, nézem üterét és tapasztalom, hogy minden 8—10 érverés kimarad. Ez a második befecskendesés után 1% órával volt. (Megjegyzem még, hogy vagy 10 perczel ezelőtt az érverés gyorsított volt ugyan, 120, de teljes rhytmusára nézve. Az ütért folytonosan tapintván, rémülve tapasztaltam, hogy az mindig rendetlenebbé válik, minden 2—3 másodperczben egy két árverés is kimarad, a légzés még szabályos rhytmusú ugyan, de roppant felületes. Ezalatt a gyermek ajkai és arcza egészen elkékültek, a jugularis viszszerek tetemesen megduzzadtak. A tünetek oly rémitő gyorsassággal súlyosbodtak, hogy alig maradt a cselekvés meggondolására elég időm.

Tíz órakor, 17 órával a mérgezés, 3 órával a második szunyalbefecskendezés, ’/a órával az ütér rendetlen szabványának első észrevétele után a gyermek légzése, mely eddig hall- és látható volt, tökéletesen megszűnik, egy éles sikoltás üti meg fülemet, az anya sikoltása volt: Gyermekem meghalt, és csakugyan a meghalálozott képét nyújtotta. A mellkas tökéletesen mozdulatlan volt, legalább Dem lehetett sem kézzel, sem szemmel, sem füllel semminemű mozgást észrevenni, ütér nem volt tapintható, szivhangok nem voltak hallhatók. Halottnak tartottam a gyermeket, bevallom őszintén, magam is e pillanatban, de oly rövid idő telt el az élet tüneteinek ismétlése óta, hogy életmentési kísérletet még jogosultnak tartottam, az órára e válságos perczben persze nem néztem, de hozzávetőleg mondhatom, hogy perczig tarthatott már az élettünetek szünetelése. Hosszas meggondolás nélkül hideg zuhany alkalmazására határoztam el magamat, fölragadtam a holtnak imponáló gyermeket, letéptem ruháit, apja kezébe nyomtam tartás végett, magam pedig felugrottam az asztalra, és egy véletlenül és szerencsére kéznél levő kancsó vízzel (*/2 ölnyi magasságról) leöntöm a gyermeket. Az észlelés, az elhatározás, cselekvés előkészületei összesen körülbelől 1 ‘/2 — 2 perczet vehettek igénybe, azaz az élet tünetei ily ideig szüneteltek, vagyis hogy helyesen fejezzem ki magam, ily ideig láthatólag szüneteltek. Ha valaha orvosi hivatásom magasztossága által egész valóm át volt hatva, úgy e pillanatban ; a holtnak vélt gyermek a leöntés alatt felsikolt, fuldokolva kapkod lélegzet után, mozgatni kezdi végtagjait. Letörültetem és lepedőbe beburkolva ágyba fektetem. A kép egészen megváltozott. Az arcz kéksége tetemesen alábbhagyott, a gyermek néhány perczig rendesen lélegzett, az ütér ismét észrevehetővé vált, de a javulás csak néhány perczig tart; egy-egy ütérverés kimarad, a lélegzés ismét rendetlen lett, egy két mély lélegzés után 1—2 másodpercre teljes szünet állott be, az arcz, különösen az ajkak ismét kékek lettek. Három óráig tartott az élet és halál közötti küzdelem. Ez idő alatt majdnem folytonosan alkalmaztam a mesterséges belélegzést, akkép, hogy az egyik kezemmel a rekeszt fölfelé toltam, a másikkal a mellkast nyomtam. Közben többször leöntöttem hideg vízzel, és a mennyiben most már kellő előkészületet tehettem, nagyobb magasságról, nagyobb mennyiségű és hidegebb vízzel eszközöltem a leöntést. Küzdenem kellett még a szülök előítéleteivel, kik folytonosan azt kiabálták, hogy ne kínozzam a már úgyis megholt gyermeket, de diadalt aratott türelmem és következetes eljárásom. Két órán át ugyancsak azt lehetett észlelni, hogy egy-egy leöntés után 2—3 perezre magához tér a gyermek, légzés, érverés rendesebbé válnak, de csakhamar ismét visszaesik asphycticus állapotába, melyben mint emlitém, a mesterséges lélegzést folyton alkalmaztam. A légzési szünetek mindinkább ritkulni kezdtek, és rövidebb ideig tartottak, az érverés mindinkább rendesebbé lön, a cyanosis folyton alábbszállott, és déli J órakor az asphycticus állapot 3-ik órájának elmúltával lélegzés és érverés teljesen rendes szabványú volt, a gyermek magához tért, enni kért, és egy kis kávét minden nehézség nélkül bevett. Két óráig időztem még a betegnél, mely idő alatt többnyire jó izüen aludt. A cyanosis tökéletesen megszűnt. A gyermek fölébradvén, értelmesen beszélt, játékszereit kívánta. A pupillák nem oly nagy fokban, de még ki voltak tágulva, érverés 112, légzés 32. A gyermek teljesen nyugodj csakis kezei és lábai reszketnek, ha azokat kinyújtani és föltartani igyekszik. Rendeltem még szunyáit belsőleg (*/„ grant prodosi minden 4-ik órában egy port bevenni). Többé nem láttam a beteget, de levél utján értesittettem, hogy harmadnapra felkelt, és hogy a mérgezés minden tünete tökéletesen megszűnt.

II.

Y. L. 10 éves lakatos inas, kinek atropint rendeltem szaruhártyalobja ellen, és ki hallotta, midőn testvérjét e szer veszélyes voltánál fogva a becsöppentés ovatos megtételére figyelmeztettem, mestere által megveretvén, öngyilkossági szándékból megitta a még meglévő oldat maradékát. Az anya állítása szerént, ki látta hogy mennyi volt még az üvegben, körülbelől '/4 grant vehetett. Ez esetnél csupán azt tartom megjegyzésre méltónak, hogy bőralatti fecskendőm tűje épen eltörve lévén, belsőleg adagoltam szunyáit grant pro dosi, óránként egy port), % grannak bevétele után megszűnt a nyugtalanság, a delirium, és visszatért az eszmélet, másfél gran a pupillák csekély kitágulását leszámítva, a mérgezés minden tünetét megszüntette.

III.

Egy 6 napos csecsemő gyermek, ki Blenorrhoea necuatorumban szenvedett, és kinek a szaruhártya felhámjának homályosodása miatt atropin beecsetelést rendeltem, saját édes atyja által megmérgeztetett, mivel a kórjóslatot kétségesnek állítottam, és mivel ő inkább holt, mint vak gyermeket akart birni. A beadott mennyiséget nem lehet meghatároznom, de összevetve az apa állítását az oldat hiányával körülbelől Vio—Vn gran lehetett a beadott mennyiség. A gyermek nagyon emelkedett hévmérséket, nagy nyugtalanságot mutatott, de a tünetek jóval szelidebbek, csekélyebbek voltak, mint az első esetben. A Diagnosist a pupillák tagulata és az apa kétségbeesett, roppant zavart arczkifejezése tette lehetővé. Egy bőr alatti befecskendés (*/16 gran) elégséges volt minden mérgezési tünet megszüntetésére.

IY.

Egy parasztasszonynak atropint rendeltem Epilepsia ellen, és pedig elég óvatossággal következő vény szerént: Rp. Atropini sulf gr. semis Extr & pulv liqu. quantum s. ut f. mass, pillul. pond, dr. trium divid mass, in part quatr. Ex una parte íac pillul. triginta, e secunda 24, e tertia 18, e quarta 15 pillulas. Da pillul. alicuius part. separat, in scatul et sign. Nr. 1, 2, 3, 4.

Rendeltem, hogy a beteg eleinte az 1, 3, 4 skatulyából vegyen be reggel, délben és estve egy szemet, azaz uapjára */so szemért, 5 nap múlva, ha az első katulya elfogy a másodikból vesz hármat, y64 grant egy nap s igy tovább. A gradatiót czélszerűbbnek tartottam ez úton, mintha a pillulák egyforma mennyiségű atropint tartalmaztak volna. A beteg azonban hogy bajától hamarább szabaduljon, az első katulyát két nap alatt vette be, azaz összesen % grant. Súlyos tünetei nem voltak ez eljárásnak, de harmadnapra azt tapasztalta, hogy a nyelés igen nehezen esik, hogy torka fáj, és hogy a vizelet nagy fájdalmakkal üríthető ki. Nem vett be többet a pillulákból, de hozzám csak öt nap múlva jött, miután bár e tünetek kissé enyhültek, igen erős szívdobogás, kezeinek reszketése, és munkárai alkalmatlansága léptek föl. Morphiumot rendeltem a betegnek ('/,2 grant pro dosi, 3 óránként 1 port). A beteget másfél év múlva láttam újra, mely alkalom mai azon vallomást, hogy mivel azt mondám neki, hogy a szívdobogás, reszketés s a t. az atropinnak követketkezményei, ő inkább