Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-02-05 / 1. szám
13 H módon hosszabodott meg, a nélkül, hogy a kérdéses esetekben a rövidlátásra veleszületett hajlamot lehetett volna feltenni. — Szerző figyelmét ez irányban egy bujasenyvi érhártyalobban szenvedő egyén keltette fel az által, hogy a lefolyás alatt kisfoku (V30) rövidlátás fejlődött ki. Azóta az ilyetén betegek fénytörését a legszabatosabban szokta megvizsgálni, és nem ritkán észlelte a rövidlátás fejlődését ott, a hol erre annakelőtte semmi hajlandóság nem volt jelen. így két katonánál látta azt fejsebzés után létrejönni egy-egy szemen (az egyik beteg sokáig szenvedett agykérlobban), és a szemtükörrel akként fedezte fel a tengely hosszabbodását, hogy csak 2-2Vj hüvelyknyi gyútávollal bíró vájt üveggel volt képes a háttér fennálló képét tisztán látni, dacára annak, hogy ő maga réndeslátó. Hogy a sebzés előtt a két beteg nem volt rövidlátó, erről szerző tudakozódás folytán tökéletesen meg vau győződve. Szerző nem kételkedik benne, hogy a sebzés által előidézett lobban a tekemögötti képletek, de nevezetesen a tülkhártya is részt vesz, és hogy ez utóbbinak fölernyedése teszi lehetségessé a szemtengely meghosszabbodását. Hasonló módon véli magyarázhatni azon gyermekek gyenge, illetőleg rövidlátását, kik heveny vagy idült agyiérlob kiállása után folyamodtak hozzá segélyért. Ha — úgymond szerző tovább — az esetek legtöbbjében, hol a szemháttér nagyfokú izzadmányos folyammal vau jelen, a fénytörés még sem lesz rövidlátási, ez még nem bizonyítja a mondottaknak ellenkezőjét, hanem csupán annak jele, hogy a tülkhártya még megtartotta azon esetekben a kellő ellentállási erőt. Hiszi tehát, hogy joggal tehetni fel, miszerint a szemtengely kivételesen már elébb jelen volt hajlandóság nélkús is meghosszabothatik, ezen hosszabbodás a tülkhártya szövetváltozásának lenne következése. úgy hogy a tülkhártya a rendes belszemnyomásmik sem bír többé kellőleg ellentállani, mit vagy koponyabeli, tekemögötti köthártyaalatti, vagy szembeli loboknak kell tulajdonítani, mely lobokban a tülkhártya másodlag vett részt. (Az eh. f. Ophth. 16. évfolyam 1 rész) Vidor tr. k jéglencséiiek befolyásáról a szlvárványhártya feszültségére, Kugkl tr.-tól. Helmholz tnr. kísérletei nyomán tudjuk, hogy a szivárványhártya ép állapotban egészen odafekszik a tokhoz. Kugel tr. szerint közelebb állunk a valóhoz, ha feltesszük, hogy e mellett a jéglencse a szivárványt kissé előre tolja és ennek folytán bizonyos mértékben kifeszíti. A követkozőkben K. ezen feltevényének indokait fejtegeti. Nézetét mindenekelőtt azon körülmény támogatja, mély zzerint a szivárvány oly egyéneknél, kiknél a lencse hiányzik vagy dislogált, mélyebben fekszik. Ez azonban a jéglencsének csak azon lefolyását bizonyítja határozottabban, melylyel az a szivárvány helyzetére viseltetik, hogy feszültségére is van befolyása, ezt azon körülmény bizonyítja, mély szerint a mélyebben fekvő szivárvány eqyszersmind redősödött állapotban van. Ezen redősödés egyszerűen magyarázható meg akkor, ha feltesszük, hogy rendes helyzetekor a jéglencse által meg van feszítve, mert csak így állhat be a redősödés a jéglencse hiányakor vagy helyváltoztakor. A redősödés iménti magyarázata azonban csak akkor tekinthetnék helyesnek, és csak akkor támogatná a kérdéses föltevényt, mely szerint a jéglencse rendes állapotban feszültségben tartja a szivárványt, ha be lenne bizonyítható, hogy a jéglencse hiányakor a mélyebben fekvő szivárvány nemcsak megredősödik, hanem, hogy látaszéle egyszersmind összehúzódik — És ez utóbbi valóban mégis történik, mit igen szépen észlelhetni nyúlékony szivárványnyal biró állatok szemein a lencse visszahajlítás után 2 */2 mm-nyire húzödik össze, és ezzel együtt a szivárvány hártya hátrább nyomul és megredősödik. A kérdéses föltevény mellett még egy más tünemény is szól, az t. i. hogy a láta mindannyiszor szűkül, valahányszor legkisebb mennyiségű folyadék ürül ki a szemből, legyen ez akár csarnokvíz, akár üvegtest. Ezen jelenség magyarázatánál az alászálított belszemnyomás közvetlen befolyását ki lehet zárni, mert feltéve, hogy a lencse hiányzik valamely szemben, akkor a szembeli folyadékok kevesbedése vagy szaporodása nincs hatással a láta mekkoraságára, minthogy a ható erők egymás ellen irányozvák, és így közönbösítik egymást, nem idézi ela láta tágulását. Ámde a folyadék kiürülése csak a lencse áltap lehet közvetett hatással a látára, és pedig csak úgy, hogy a szivárf vány helyzete és feszültsége szenvednek változást, a feszültség ugyanis csökken vagy megszűnik, és ennek folytán a láta szűkül. Valamint nem tartotta szerző föltevénye helyességének bebizouyításánál elégségesnek azt, hogy a lencse visszahajlításánál a szivárvány hátrább nyomul és megredősödik, hanem egyszersmind szükségesnek tartotta, hogy a láta szűkülése is álljon be, úgy most a láta szűkülésének beállását folyadék kiboesájtásánál a szemből csak azért tartja feUevénye mellett szólónak, mert ezzel egyszersmind a szivárvány hátrább nyomul és megredősödik. Ezek szerint, minthogy a folyadékkiürülésnél beállő látaszűkülés értelmezésénél ismét kényszerülünk a jéglencse helyzete által feltételezed szivárvány feszülést tenni fel, ebben uj érvét láthatjuk annak, hogy rendes állapotban a jéglencse feszítője a szivárványnak. Érdekesek szerzőnek azon kísérletei, melyeket a végből tett, hogy kikutassa, mily befolyással bír az üvegtesti tér folyadékszaporitása a lencse helyzetére. A priori valószínűnek tartotta, hogy ez által a lencse előre fog nyomulni és a láta ki fog tágulni, annál inkább minthogy, ha tülkseben keresztül tolt kanalacskával gyengéden nyomta meg a lencse hátsó falát, ezt legott nagyfokú látatágulás követte. E kísérleteknél azonban, még ha kőkeménységüvé tette is a tekét, a láta mekkoraságán semmiféle változást sem tapasztalt, miből azt következteti, hogg az üvegtesti tér folyadékának heveny szaporítása által a lencse nem nyomatik előre, valószínűleg azért nem, mert a tekefalak ennél beálló kitágulása következtében a jéglencse függesztő szálaga is erősebben feszülvén meg, folytonosan ellent áll a jéglencse előrenyomulásának. Ezeknél fogva úgy látszik, hogy az üvegtesti fólya<lék szaporodását nem kell, hogy okvetlen kövesse a jéglencse előrenyomulása, amint ezt közönségesen hiszik. Annyi bizonyos, hogy ez a jéglencse helyzetére, tehát a szivárvány helyzetére és feszültségére nincs lényeges befolyással ugyancsak, midőn az üvegtest hirtelen szaporíttatott. Ezzel nem akarja kizárni azon lehetőséget, hogy az üvegtesti folyadék lassú szaporodása által a jéglencse előrenyomatik, a mennyiben ilyenkor a Zinni-féle övcse szintén megereszkedhetik. Mindezen észrevételeket azért teszi szerző, mert az utóbbi időben a glaucoma kórlénytana és gyógykezelése fejtegetésekor gyakran volt szó a szivárványhártyának az üvegtesti folyadék szaporodása általi feszültségéről. (Arch. s. Ophth. évfoly. I. rész.) Vidor tr. l'j módszer egyoldali mór és Iáttompnlat könnyű felismerésére. Kugel, tr.-tól. Kugel tr. katonaorvosi gyakorlatában gyakran szólíttatott fel hivatalosan véleményt adni egyoldali mór-és láttompulatról. Az alább leírandó eljárás könnyen vezette még ott is czélra, hol más módszerek nehezen voltak kivihetők vagy merőben cserben hagyták. Az eljárás azon észleleten alapszik, mely szerint ha valakit egyenlő színű üvegen nézetünk keresztül, és az üvegek egyike átlátszatlan, az illetők általában nem veszik észre, hogy melyik szem előtt van az átlátszatlan üveg. Az egyszemű vakság színlelésének kipuhatolása úgy történik, hogy a színes átlátszó üveget az állítólag vak, a színes átlátszatlan üveget pedig a jó szem elé helyezők. Ez által gyakran sikerül hogy az állítólag vak szem jól lát. Természetes igen czélszerü hogy a két üveg külseje közt semmi különbség ne legyen, hogy a beteget a vizsgálat által mintegy meglepjük, hogy mind a két üveget egyszerre tartsuk a szemek elé. Az eljárás pedig kivált azért előnyös mert a laicust is teljesen meggyőzi a szándékolt csalásról. (Arch. f. Ophth. 16 évfolyam. 1. rész.) Vidor tr. 1