Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1871-07-30 / 4. szám
1 SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 14-dik számához. Szerkeszti Hirachler Ignácz tudor. 4-dik szám. Vasárnap, juiius 30-kán 1871. Tartalom: A görvélyes szemlobról ; kórodai tanulmány. — Nagel E. tanár-tói. A szarucsap nehány mütétmódjáról. — V i d o r Zs. tr.-tól. Irodalom : Professor A. von Graefe’s klinische Vorlesungen ; herausgegeben von Dr. J. Hir s ebbe r g. A szemürbeli csontszúról. _ Sichel J. tr.-tól idősb — Sichel A hátrahagyott iratai nyomán Kínai mint helyi szer a köt- és szaruhártya bántalmak bizonyos alakjai ellen. — P r o n t J. S. tr.-tól. Az összetörő kancsalság kezelése az alkalmazkodás által. — Green John tr.-tól. A görvélyes szemlobról. kórodai tanulmány Nagel E. tanártól. *) Sehol sem nyílik oly bő alkalom a görvélynek észlelésére és tanulmányozására, mint épen a szemészeti téren, hol ezen nyavalya tavaszkor bőven szokott képviselve lenni; míg a szükséges anyag e részben az orvosi gyakorlatban jó formán hiányzik, el lévén az a különféle kórosztályok között szórva. — Nem is mulasztottam el ezen alkalmat, hol csak lehetett kiaknázni; igyekeztem, ezen annyira elterjedt nyavalyának eredetéig előnyomulni és különösen a köthártyalobnak görvélytermészetü alakjait más hasonló, de rokontalan bajoktól megkülönböztetni; s végre a terminológiában uralgó fogalomzavart tehetségeimhez képest elhárítani: hogy ez mennyiben sikerült légyen, annak bírálatát a tisztelt olvasóra bízom. A görvély — Xokjuq = Scrofa, tudva levőleg nevét a disznóknál gyakran előforduló bajtól veszi; a golyvával — Struma — gyakran összevétetett, különösen Angolholban, hol ezen kifejezések máig is promiscue használtatnak; a német szakirodalom és nép szájában „Die Drüsen“ név alatt ismeretes, azonkívül „morbus regius“-nak is czímeztetetett egy balgatag hit kedvéért, mely a görvély (golyva?) gyógyítása körül az angol és franczia királyoKnak hajdan különös erőt tulajdonított, mely egyszerű kéz érintéssel lön ki fejtve. „Die Drüsen“ német elnevezés azon tüneményről a nyak táján van kölcsönözve, mely a görvélynél ritkán hiányzik, míg az Angolok a „struma“ kifejezést a görvélyre is szokták kiterjeszteni, és például golyvakóros ágyékdagokról is (strumöse bubouen) szólanák ; az orvosok oly nézetben voltak t. i. miszerint bizonyos csípős anyagok (acrimonia scrofulosa) a testben és különösen a mirigyekben rakódnának le, hol azok hosszasan nyers állapotban panganak, míg alkalmilag eltűnnek, vagy pedig a természet viszszahatása következtében genyedés utján kiküszöböltetnek; ezen nézetnek megfelelőleg a Dyscrasia ellen irányzott specificumok ajánitattak, például Dr. Pollini, mur. Barytae, hb. Jaccae, újabb korban ol. jecor., iblany sat. Ezen elmélet javított és finom ított kiadásban jelenik meg Virchownak a dagokról szóló híres munkájában V. azt állítja, hogy a görvélynél a főgócz csakugyan a mirigy eklen keresendő; ezek t. i. már épállapotban nyirksejteket *) E sorokban letett nézeteket évek óta terjesztettem tanítványaim közt és ma is magaméinak vallom, midőn azok napvilágot látnak. és nyirktüszöket (Lymphfollikel) fejlesztenek, mi ha ingereltetnek, nagyobb mérvben, úgy szólva kicsapongólag történ, sőt e kórgóczból kiinduló álképződési hajlam mirigyről mirigyre szállva fertőzést idézne elő, eleinte helyben, későbben átalánosan, azaz a fehér vérsejteknek túlszaporodása (Leucocytosis) következik. Ezen Cachexia tehát nem oka a mirigy és más lobos báutalmaknak. hanem ellenkezőleg következmény; a mirigyeknek ingerlésére lobfolyamok adnak okot a bőrön, takhártyákon, a helyiségtől fügvén tovább, hogy váljon nyak- hörg- vagy fodor mirigyek elfajulása történjen ; a túlfejlett mirigyek főlszivódása, eltúrósodása, genyes szétesése sat. a nyavalya kimeneteleit módosítják. Ezen különben lángeszű föltevéuyt, szemben akkora tekintélylyel, birálgatni uem lehet, sem feladatom, sem szándékom: mindenesetre a kórsejttan szellemében megfogamzottnak tűnik az fel, és így az átalánosítás árnyoldalaitól, mint akármely más elmélet egészen ment nem lehet. Virchownak álláspontja LebertétőZ egészen eltérő, míg ez utóbbi t. j. a görvélyt a kültakarók, takhártyák, csontok és ízületekre úg Á Iván kizárólag korlátolja, és még a mirigyek beszürődését is az tek bizonyos számában a güraőkórtól származtatja, addig Virc v a belszervek mirigyeiben, a borg és fodorra irigyekben — egy a takhártyáktól számazó — inger következtében hasonló kórfolyamot tesz fel, mely a nyakmirigyekéhez hasonlólag genyedés, elturósodásra vezetne, és végre a lép- és máj elfajulását, — amyloide Degeneration - okozná; Bilroth pedig a vérvegytől függő kórhajlamot állít fel, mely a szöveteknek sajátszerü sebzékenységében (Vulnerabilität) és azon tulajdonságában állana, miszerint csekély ingerek hosszas és makacs lobfolyamatokat idéznek elő. Hogy ezen „hajlam“ vagy akár „Diathesis“ ezen tárgyra világosságot uem hoz, könnyen belátható ; még homályosabb magának a hajlamnak keletkezési módjára örökölt, szerzett, vagy világrahozott-e ? és jó részt el van fogadva azon vélemény, hogy a G. nemz< ékről nemzedékre száll, és rokonok közti házasság utján, hogyha a családok tagjai közül eféle hajlammal bírnak, terjesztetik. A nyavalya kitörése hajlam mellett még más ártalmas tényezőket kíván. Nem kívánom az elméletek számát nevelni; azonban nem kerülhetem ki itt azon hasonlatosságra utalni, mely a görvélynek első megjelenése közt, az arezbőrön és más nyavalyák közt létezik, valamint azon elvitázhatlan igazságra, miszerint komolyabb bajok, például a csontokban, vagy belszervekben, épen úgy mint például a bujakórnál akkor köszönnek be, mikor a küteg vagy bőrbaj rég eltűnt; minél fogva jogunkban áll, a görvélynél is két időszakot megkülönböztetni; u. m. bőr és szomszéd takhártyák (köthártya, orrüreg, mandulák) bántalmait, melyek későbben a csontok, a sejt-I i
