Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-05-09 / 2. szám
31 32 nyilvánult, hogy ezen még mindig rejtélyes betegséget a szaruhártya és reczeg kivételével a teke megannyi képletében és szervében fészkelni hitték. Ez idő szerint be van bizonyítva, hogy a glaucoma ösmert tünetcsoportja közvetlenül a belszennyomás fokozódásából veszi eredetét. Ezen nyomási emelkedés közvetlen okát csupán a teke belürében foglalt folyadékok öregbedő elválasztásában s a mennyiben a lencse mellfelé nyomul és a mellső csarnok szükül, az üvegtest térbeli gyarapodásában lehet keresni. Ebből szabad következtetnünk, miszerint az üvegtest boncztani vizsgája nyomán talán tisztább fogalomra tennénk szert a bántalom lényegéről, mint az éptaui kísérletek, sőt a kórboncztani fürkészetek által, melyeknek még oly fontos eredményeit is csak a kérdéses szervek éptani viszonyainak ösmerete juttathatja valódi értékükre. Ezen szempontból indulva ki legyen szabad e helyt az üvegtest alkatának vizsgájából némelyeket közölnöm, mik a szőnyegen levő kérdés megítélésére nézve alig lesznek jelentőség nélkül. 1. A kifejlődött emlősállati és emberi szem üvegtestét csatorna fúrja át, mely a látideg do m bcs áj ától a lencsetok hátsó felületéig voll u 1. Ezen csatorna az idegdombcsa előtt töltsérszerü térré tágul ki — mit az emlős állat szemében be lehet bizonyítani. — Ezen csatorna nyilván ugyanaz, mely a magzatszem tokíiterét foglalja magában és melyet már Cloquet irt le üvegtesti csatorna neve alatt. Stilling előadván ama módot, mely által a csatornát láthatóvá lehet tenni így folytatja tárgyalását. A csatorna átmérője általán véve kis ütér térfogatával bir. Ez disznónál és embernél körülbelül 2 mm-nyi. 2. Fris emlős állati szemenis be lehet bizonyítani mikroskopikus kikészítés által, hogy az üvegtest mindenütt tartalmaz szilárd alkatrészeket. A kikészítési mód tárgyalása után ekként elmélkedik szerző: Ha egyszer meglőn állapítva, hogy az üvegtest valódi, szilárd szövetrészekből álló szerv, nem igen vonhatni kétségbe, miszerint önálló lobterményeket képes fejleszteni. Ha az ép üvegtest hártyaszerü alkatrészeket foglal magában, az álhártyák képződését épen oly módon magyarázhatni meg, mint a mell- vagy hashá rtyan a kéregképződést. Az üvegtestbeni genyképződés okát sem kell annak területén kívül keresni. Mert kétséget nem szenved, hogy az üvegtestben váltig elég mikroskopikus elem van, melyből ép úgy fejlődhetnek genytestecsek, mint az érhártya gyurmasejtjeiből. Ha ez nem volna így, genyes érhártyalob külön alakját kényszerülnénk fölvenni, melynek izzadmányterményeire nézve a reczeget valamint az egész üvegtestet áthatékonyaknak kellene föltételeznünk, egy másik alakkal szemközt, mely reczegleválásra vezet. Hasonló zavarba jutunk, ha az érhártyát tekintjük a fokozott savós folyadékelválasztás kiindulási pontjának, mint a mely elválasztással van a glaucománál dolgunk, a mennyiben az uralkodó felfogás szerint a kifejlesztett izzadmány számára mind a reczegnek mind az üvegtestnek áthatékonynak kell lenniök. Az érhártyalob ily alakját is szembe kellene állíthatni savós érhártyalob oly alakjával, mely reczegleválást idézhet elő. „Elválasztási lob“ föltevése által nem igen éri be a képzelet, mert így minden lobot el lehet nevezni. Ha azonban magát az üvegtestet tekintenők ama savós izzadmány kiindulási helyének, a glaucoma tüneteit talán könnyebben lehetne értelmezni, mivel — plastikus és genyes lob lehetőségét téve fel — savós lob lehetőségét sem tagadhatni. A dombcsa vájulata valamint a lencse előrenyomulása talán egyszerűen abból magyarázható meg, hogy savós folyadéknak aránylag nagy mennyisége vettetett a központi csatornába. Ezen nézetet talán némileg támogatja azon tény, mely szerint glaucomás szemekben az üvegtest hígult állapotban találtatott. Váljon mily változásoknak kell beállani az edény- és idegrendszerben, hogy ily savós izzadmány létrejöjjön, ez oly kérdés, mely magasabb érdekű ugyan, de másodrendű. Ez érdemben a kórtan még más szervek savós lobjairól sincs tisztában. Mi az iridectomiának a glaucománál való hatását illeti, ezen felfogás nyomán Stellwagéhoz hasonló folyományokra jutnánk. Tehát nem maga a belszemnyomás csökkentetnék, hanem csupán a teketoknak a gyarapodó üvegtest iránti ellentállása semmisíttetnék meg egyes pontokon. — A teketok merevségének a glaucomás folyamatsam része a fentebbi feltevés által épen nem fog csorbát, szenvedni. l)r. Vidor. T.) Vérömleny a látidegben, és kóros festenylerakodás a látideghüvelybeu. — Weckertöl. Az „Archiv für Ophthalmalmologie“ első részében, k. XIV., p. 252. Prof. Knapp nehány igen tanulságos esetét teszi közzé a festeny megjelenésének a látidegdombcsában. Ezen sajátságos tüneménynek magyarázatára szerző „a látideg hüvely-« közei űrébe létrejött vérömlenyt“ vesz fel. Weckernek ez ideig csak három esetben sikerült a látidegdombcsán nagyobb vagy kisebb térre szorítkozott vérzést meg-«, észlelni, melyeket röviden következőkben foglal össze: 1. Az első eset egy koros nőre vonatkozik, kinél átalánoa glaukoma miatt a fájdalmak enyhítésére műleges látraképezéa kivitele vétetett elő. Műtét alatt a beteg a legnyugtalanabbúl viselte magát, kiáltozott, szemhéjait erősen összehúzta. Midőn az átlátszó közegek megtisztúltak, W. a szem hátterét számos kerekded vérömlenyektől befedve, és a látideg mély kivájulatát egész fele részében vérrel megtelve találta, mely a kivájulat leglejtősebh részét foglalta el. A felszívódás 12 hét múlva teljesen bevégződött, s a sorvadt idegdombcsán semmi szinelváltozást sem hagyott vissza. 2. A második eset egy 10 éves fiút illet, kit W. egy tömlősdag végett, mely az alsó egyenes szemizomban kifejlődve egész a szemgödör lenekéig terjedt, műtett. Műtét előtt a kis beteg szem-« tükörrel megvizsgáltatott annak kitudására, váljon a dülszem nin-« csen-e lényeges befolyással a szem vérkeringésére. Nyolcz nappal a műtét után a vizsgálat ismét elővétetvén (mivel a fiú látzavarról panaszkodott, de a mely csupán a kettőslátásnak, az alkalmazkodási képesség megszoritottságával volt következménye) megütközéssel tapasztaltatott, hogy a látideg egész kiterjedésének harmadrészét egy nagy vérömleny fedte el, mely itt is a rendes élettani kivájulatba volt belehelyezkedve. A szem hátsó része különben más elváltozást nem mutatott. A pontosan megvizsgált láttér teljes, S=l. A szem rendeslátó. Itt, valamint az előbbi esetben is a felszívódási folyamat alatt a vér határozottan a látideghüvelyre helybelisült, s utánna festeny nem maradt vissza. A felszívódás 6 hetet vett igénybe, és W. azt hiszi, hogy itt a vérömleny erőmüves származása közvetlenül a látideg vongálása folytán kétségbe vonhatlan. 3. A harmadik észlelés egy 60 éves egyénnél történt, kit egy szemröp miatt műtett. Szemtükörrel csak a műtét után vizsgáltatott meg, mivel állitá, hogy szemével kevésbé lát jól, mint az előtt. A szem háttere mi rendellenest sem külölt, csak a látidegdombcsa egész belső félrészét foglalta el vérömleny, mely az ideghüvely határán élesen megszakadt. Ezen vérömleny szélei a dombcsa vértől mentes része felé sárgás szegélybe mentek át, mely a színről Ítélve egy régibb vérömlenynek, mint ez a reczegen gyakran előfordúl, felelt meg. Az idegdombcsa nem volt kivájulva, az edények rendes térfogatúak, a láttérben semmi megszakasztás, S=Vs- — A kóreset lefolyása tovább nem észleltetek. Érdekes, hogy a látideg körében létrejött vérömlenyek eddigelé ismeretes esetei, utólagos festenyvisszamaradással vagy a nélkül, csaknem kizárólag olyan betegekre vonatkoznak, kiknél a szemen műtét vitetett véghez, vagy külhatást — trauma — állottak ki. (Kiin. Mnbl. für Augenhlk. 1868 Juli 204. 1.) Emlékeztetjük t. olvasóinkat azon esetre, melyet e lapok szerkesztője a Szemészet 1866-ik évfolyamának 3-ik számában közölt. Ott a vérömleny közösülés folytán támadt, és az idegkorongnak majd nem egész belső felét foglalta el, tehát azon részét, hol a reczegedények törzsei találkoznak, melyek a félig átlátszó vérömleny által fedve voltak. Dr. Torday. PEST, 1869. KHÓR és WEIN KÖNYVNYOMDÁJA. (Dorottya-utcza U.szám),
