Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-11-15 / 5. szám
79 80 jöhessen létre, a könyjárat nyákhártyájának sérülve kell lenni, de ezen sérülés nem szükségkép következménye a hibás kutaszolásnak, hanem létre jöhet az által, hogy a szűkület leküzdésénél, a vele közvetlen szomszéd falzatrész a vongálás által folytonosságában megszakíttatik. — Én az első kisérlettevésnél egyik ujjam tenyérföl színé vei a kény tömlő tájra gyengéd nyomást gyakoriok, hogy a netalán jelentkező légdagképződéskor a levegő kötszövetbei nyomulásának gátot vessek. — Hasonló esetben, noha komolyabb jelentősége az egésznek nincs, tanácsos a légszivatyuzást nem ismételteim, részint mert — főleg erősebb kiterjedésű — légdag a beteget visszarettenti (egy magától támadt esetben láttam azt a nyakra leterjedni) részint, mert a gyógykezelést feltartóztatja. — Különben eddig — talán a szerencsés véletlennek köszönhetem — egy eset sem adta elő magát. — Magától értetődik, hogy a dob hártyának netalán jelenlevő átlikadtsága a légszivatvú alkalmazásának fontos gátul szolgál. — Ha a könyvezeték teljes átjárhatóságánál, hoszabb ideig alkalmazott légszivatyúnak daczára, a takhártya nyákos, vagy nyákos-genyes váladéka még folyton tart, úgy a beteg nyákhártya további gyógyítására egy, közelebb Herzenstein által ajánlott zuhanykészletet használok. Gyakorlatomban ismételve jött már elő, hogy bár a könyútak átjárhatósága kétségbevonhatlanúl teljesen helyre volt állítva s minden rendellenes nyákhártyaváladék megszüntetve, a nyomasztó könycsurgás még is folyton fentartotta magát. — Égy ily esetben már már hajlandó valék a további gyógykezelést mint sikertelent feladni, midőn a helybeli viszonyok még egyszeri megvizsgálásánál feltűnt, hogy a némileg túltengett h ú s c s a (Caruncula) az első könycsatornácskát, melyen át történt a kutasz bevezetése, határozottan befedte. - Ez bennem azon gyanút támasztván, hogy a húscsa erőmüvi akadály gyanánt a könyek szabad levezetésének gátul szolgál, azonnal elhatározám kísérlet képen a duzzadt húscsát eltávolítani. — Ez könnyen sikerült ; ugyanis a húscsát csipesszel megfogva kissé el és kifelé húztam, s ollóval alapjától leválasztottam. Az eredmény fényes volt. — A könyezés még azon nap teljesen megszűnt, és a beteg, miután a csekély sebíelület genyedése elmúlt, gyógyulva hazabocsáttatott. Az eddigi utólagos tudósítás megerősíti a tökéletes gyógyulást. — Ezen körülményre most már figyelmes lévén, még két más, egészen hasonló esetben volt alkalmam a baj valódiságáról és ezen csekély műtét dús jutalmazásáról meggyőződhetni. Midőn ezen tapasztalatomat közzé teszem, csak való tényeket sorolok fel. Teljességgel nem akarnám a húsosának szükségtelen eltávolítását czélozni, ezért ajánlatomat következőkben kőrvonalozom : Ha a könyútaknak elő rement átjárhat lansága után, azok átjárhatósága a könyek számára kétségbevonhatlanúl t ö k é 1 e t e s e n h el y r e 1 e 11 állítva, s a nyákhártyának betegesállapotaszintén teljesen leküzdve, ha egyidejűleg a szemhéjak tekéhezi állásában és a könyvezetés erőmű vezetőnél résztvevő izmok működésében semmi gátló mozzanat ki nem mutatható: akkor, ha mindezek daczára a nyomasztó könycsurgás magát fenntartja, kisértsük meg a húscsa eltávolítását; feltéve, miszerint gyanítjuk, hogy az duzzadtsága és a felhasított alsó könycsatornácskáhozi viszonya által a könylevezetésnek gátul szolgál. Alkalmas esetekben ezen eljárás annyival is inkább megkísérelhető , mivel általa egyátalán m it sem árthatni; maga a kosmeticus hátrány említést is alig érdemel. (Kiin. Monatblätter für Augenheilkunde 1868 Aug. 223. 1.) Agylob általi szarusenyv csecsemőknél, dr. Hirsckbergtől. Szerző említi, hogy Virchow már több év előtt sajátságos körfolyamatot észlelt az agyban, melynek lényegét az idegkötanyag (neuroglia) sejtéinek elzsirosodása az agy félgömbjeinek fehérállományában képezi; G r a e fe pedig mintegy 2 év előtt a szarusenyvnek bizonyos nemét észlelte csecsemőknél, mely a bonczlelet szerint ugyanazon szövetváltozással jár. Ebből következtethető, miszerint a szarulágyulás az agybántalomtól függ, vagy avval legalább szoros összefüggésben áll. A szarulágyulás ezen neme mindeddig csak 2—6 hónapos kisdedeknél észleltetett, mint igen ritkán s bizonyos járványos alakban föllépő kóralak, minthogy néha egyszerre nagyobb számmal jelenkezik. Kimenetele mindannyiszor halálos volt. A betegség meglehetősen határozott kórképet mutat. Az első betekben vagy hónapokban ép, egészséges gyermek, kisebb-nagyobb emésztési zavarok mellett, mindinkább fokozódó sorvadásnak indul. Ezen tünetek kezdete után 1—2 héttel, sőt 2 hónappal, igen gyorsan fejlődik ki a szembántalom , sárgásfehér, üszkösödő beszürődés lépvén föl a szaruban, melyhez — ha a gyermek korábban meg nem hal — csarnokbani geay- és vérgyülem, szivárványiszam, a szaru tökéletes elmállása, sőt általános szemtekelob szokott járulni. A kór lefolyása rendesen láztalan, csak egyes esetekben észleltetek hévfokozódás az élet utolsó napjaiban. A központi idegrendszer báutalmának jelei vagy tökéletesen hiányzanak, vagy legalább igen jelentéktelenek, igy egyik esetben halál előtt nehány nappal a tarkó merevsége volt jelen. Szerző eddigi észleleteiből azt következteti: „miszerint létezik a szarusenyvnek egy bizonyos neme, mely csecsemőknél heveny szemszáradás (xerosis) képe alatt lép fel s emésztési zavarokkal s általános sorvadással, de nyilvánvaló agytünetek nélkül, halállal végződik, s melynek bonczlelete azon agybani szövetváltozás , melyet Virchow mint kisdedeknéli agylobot irt le.“ A szaru voualos homályairól. Dr. Heyinauntól. Szerző különös figyelemmel tanulmányozta a lefolyt év alatt a szarufoltoknak ezen nemét, mely egyéb homályesodásoktól abban különbözik , hogy bizonyos rajzolatot mutat , mely egyenes vagy görbe, rendes vagy rendetlen alakú, s a szaru különféle rétegeiben futó vonalak által képeztetik. A rendetlen irányú vonalak a szaru felületes rétegeiben fészkelnek ; a rendes, függélyes és egyközüleg lefutó homályvonalak a hártya mély rétegeiben honolnak, s végre egy harmadik vizirányosan fekvő neme ezen homályoknak valószínűleg a szaru hátsó rétegéhez tartozik. Majdnem minden régi folt köruyi elágazást mutat; de fontosabb, hogy a szaruhártya felületes genyfekélyeiből is nem ritkán sugáralakú vonalas homályok terjednek az egészséges gyurmába, s gyakran észlelhető, hogy a fekély terjedése ama sugarak irányában szokott történni. Ritkábbak a függélyes, egyközü, mélyen fekvő homályvonalak. Szerző tapasztalta , miszerint ha valamely szarufekély gyógyulás közben már a rendes színvonalig be van töltve, de széle s feneke még mindig szürkés és homályos, néha rögtön egy vagy több fel- vagy lefelé irányzott mélyen fekvő homályvonal szokott föllépni, mely a fekélyszélen szélesebben kezedődve , finom hegyalakban végződik Egymással ezen vonalok sohasem érintkeznek. A fekély teljes gyógyultával ezen vonalok lassanként eltűnnek, s a fekély kerületén csak igen gyöngéd nyomokat hagynak hátra. Ide tartoznak azon rég ismert homályok is , melyek a vonalos hályogmetszés után, egyközü vagy egymást függélyesen vágó vonalok alakjában mutatkoznak. Szerző még tüzetesen nem akar ezen homályok lényegéről nyilatkozni, míg állatokoni kísérleteit bevégzi. Csak annyit mer már most is állítani, hogy az ilyféle homályok már eleve létező rendes üregekben képződnek. „Minden arra mutat, igy szól, hogy legvalószinűbb oka a szarubani nyirkcsatornák homályosodása és rendkivüli tágulása.“ Igazítás. A. Szemészet utolsó 4-ik számában. Kis A. tr. czikkében 58.1.15. s. felülről szunyaloldath. olvasd atropinoldat. PEST , 1868- KHÓR és WEIN KÖNYVNYOMDÁJA. (Dorottya-utcza 14.szám).
