Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-12-15 / 6. szám
95 96 lentkezett fejfájás, de a mór igen gyakran ismétlődött, s a test táplálása szemlátomást csökkent. 1866. januárban újra fellépett a fejfájás s pedig nagyobb mértékben, egyszersmind a bal szem erős beívelésével, valamint a könyelválasztás csökkenésével; mire harmad nap a bal szem tökéletesen és maradandóan megvakult. A jobb szem látereje szintén igen alábbszállt, a fejfájás mindig rövidebb szünet után ismétlődvén, a beteg alig birt már maga járni, mikor a kórodára hozták. Az első vizsgálat alkalmával a bal arcz érzése majdnem tökéletesen hiányzónak, a jobbé csökkentnek találtatott. Azonkivül bal oldalt a hallás és szaglás hiányzónak mutatkozott, míg az ízlésnek a nyelv bal oldalán nyoma sem volt. A bal szemteke, valamint a szemhéjak tökéletesen érzéketlenek valának, az előbbi kissé keményebb és inkább előreállván a a jobbnál; a láta kissé tágult, igen lomha. Más változás nem volt feltalálható, csakhogy a fényérzésnek nyoma sem maradt. A jobb szem csupán tompább érzést mutatott, kissé tágult láta mellett. A lárerő igen csökkent volt (%(>), a láttér iszonyú egyközepű szűkülést árulván el. Szemtükörrel a legkisebb kóros változást sem lehetett feltalálni. A fejfájás rohamai még a kórodáu is gyakran tértek vissza, s némelykor egész az eszméletlenségig fokozódtak; a roham alatt a bőr hőmérséke nagy, az ütérlüktetés gyorsabb volt; néha hányás, máskor pedig székrekedés kíséretében. Ilyenkor a láták ad maximum szoktak volt kitágulni, atropin nem hatott rájok, de igen is a calabár; e mellett tökéletes mór. Többször kisértetett meg ily roham alatt a bal szemteke csapolása, mivel a beteg abban nagy feszülést érzett; ezen kis műtét alatt leginkább feltűnt a szemteke tökéletes érzéketlensége, valamint falainak vékonysága. Midőn aztán a fejfájás megszűnt, a láterő (a jobb szemen) pár nap múlva fokonként mindig visszatért, de nem mindenkor ugyanazon mértékben. A láterő mintegy ‘/íoo és V6 közt hullámzott, s ép oly változékonyságot lehetett a láttér szűkülésének fokában észlelni. Addig, míg ezen eset rejtélyei a bonczkés által felderítve nincsenek, kényes dolog a nosogenetices kérdés felett vitatkozni. Annyi még is áll, hogy nem szükséges a mórt az ötödik ideg hüdésével oki viszonyba hozni, mint azt Hippel teszi, miután az agy alapján mind az egyik, mind a másik ideget nyomó új-képlet természetesebb módon magyarázhatja a tüneteket. Hogy a szaru táplálása nem szenvedett, ő is (1. „Szemészet“ múlt számát) oly módon értelmezi, hogy a hüdés az ötödik idegre nézve nem volt tökéletes, vagy is hogy az érzést közvetítő idegszálak meg valának támadva, míg az edénymozgató szálak érintetlenül maradtak. (Archiv f. Ophth. XIII. köt. 1. rész 49. 1.) Herpes zoster frontalis. A t. olvasó emlékezik Hutchinson ezen kevésbé ismert kórnemre vonatkozó közlésére, melyet kivonatban a „Szemészet“ 1867.>2-ik sz.-ban adtunk. Közelebb Bowman szintén nyilatkozott e tárgyban. Ő is tapasztalta, hogy a szóbanlevő betegséget tapasztalt orvosok is orbánczczal cserélték fel, mely utóbbitól egyébiránt már a kiütést megelőző fájdalom, s azonkivül még az által is különbözik, hogy soha a homlok középvonalán túl nem terjed, végre azáltal, hogy a lob után a fokozott érzékenység, vegyülve dermedtséggel sokáig fennáll. A szemlobra nézve megjegyzi, hogy a szemhéj daganata az első időszakban a belső részek vizsgálását néha megakadályozza, de hol a vizsgálás lehetséges volt, még egyszer sem találhatott fel sömörféle küteges lerakodmáuyt a szemtekén vagy a szemhéj belső részén. Rendesen a kiűtési időszakban csupán nagyobb belövelés, fájdalom és köuyezés vaunak jelen, de nem kifejlett szaru- vagy szivárványbántalom. Ezek inkább későbben szoktak fellépni; leggyakrabban pedig fekélyek a szaru szélén, hasonlók azokhoz, a melyek himlő után előjönnek; ritkábban szivárványlob. A gyógyéljárás főkép csilapitó legyen, gyönge nyomkötéssel, mi a lassú lefolyásnak leginkább megfelel. (Bowman nem mondhatja, hogy szemlobot csupán azon esetekben talált volna, melyekben a küteg az ideg orrága folytában székelt, a mint azt Hutchinson első közlésében állitotta s egy új czikkben újra, de oly korlátozással ismétli, hogy mikor azorrszárnyon küteg nincs, (kissé komolyabb) szemlob soha sem jelentkezik, s hogy a legrosszabb esetek a szemre nézve azok voltak, hol még az orrcsucson, azaz a ramus nasalis által ellátott részeken is találkozott hólyagocska. (Mind Bowman, mind Hutchinson új közléséhez igen sikerült fénykép van mellékelve). Sokkal nekezebb a zsába gyógyítása, mely gyakran a nevezett baj után sokáig fennáll s minden gyógymóddal daczol, a beteget néha életunalomig gyötörvén. Bowman minden konok esetben az ideg keresztülmetszését ajánlja, mint az egyetlen gyógymódot, melytől némi siker várható ; de néha ez is eredmény nélkül marad. Egy esetben a fájdalom megszűnt a műtét után, s pár hétig nem jött vissza, de későbben újra jelentkezett s pedig a szomszéd részekben kezdődött, melyek előbb a zsábától mentek voltak. Egy másik esetben mind a homlok-, mind az orrágat sikerrel átmetszette, de az orr belső falában megmaradt a legerősebb fájdalom, melynek kutforrásához t. i. a belső idegágig nem volt mód késsel jutni. B o w m a n ezen alkalomal idézi Trousseau ezen zsábára vonatkozó észrevételeit. „Ismertem — így Írja ő „Clinique medicale“ czimű munkájában — egy öreg asszonyságot, ki 70-ik évében övsömörtől támadtatván meg, még 14 évvel későbben is iszonyú kínokon ment keresztül, kivált éjjel. Kezelésem alatt van egy másik nő, ki öt év óta borzasztóan szenved a sömörzsába által. Többször tapasztaltam egy sajátságos tüneményt: néha a ruháuak egyszerű érintése okoz ily betegeknél iszonyú fájdalmat, míg a bőr felületesen inkább némi érzéketlenséget mutat, mi sokáig még a fájdalom megszűnte után is meg szokott maradni.“ Bowman a mondottakat 9 kórtörténettel bővíti. (Ophth. Hospital Reports Vol. VI. Part. I.) Sulphas sodae szaruhomály ellen. De Luca tapasztalása szerint a nevezett só (sulfate de soude cristallisé) oldatban, valamint igen finom por alakiéban hatásos befolyással volna a szarufoltok gyógyítására. A róövid kivonatbatban, melyet a dologról az „Annales d’ oculéstique“ legújabb füzetében találunk, az adag nincsen említve. Alkalmasint csak úgy fog hatni az uj szer, mint a már régen hasnálatban levő többi izgató szerek, mindamellett meg lehet kisérteni. Vegyesek. Beküldetett hozzánk a manchesteri szembetegek kórházának évi jelentése 1866-ik évre. Ezen kórház, valamint a londoni hasonló I intézetek is, magánadakozásokon alapszik; jótékony hatásáról a betegek száma tanúskodik, mely a nevezett évben 4927-re rúgott. Ezek közül 4662 mint járó beteg 265 pedig az intézetben kezeltetett. A műtétek száma 634 volt, melyek közül 121 hályogműtét, 165 szivárványmetszés, 117 izommetszés, 14 enucleatio említendők. Megjegyzést érdemel, hogy 12 puha hályog Teale felszívó műszerével (suction-curette) távolittatott el. Az alkalmazott szemészek közül Mr. Thomas Windsor leginkább ismeretes, ki egy ideig Laurenze mellett az Ophthalmie Rewiew szerkesztésében részt vett, s gyakorlati észrevételei közlése által az irodalomban szerepel. Azonkívül még Hunt, M’ Keand és Dr. S a m e 1 s o n működnek az intézetben. Ez utóbbi hosszabb berlini tartózkodás után érdekes füzetet adott ki, melyben G r a e f e kórodáján tett tapasztalásait angol ügytársaival megismertette. Ránk nézve szinte érdekes egy angol vidéki város lakosainak jótékonysági hajlamát az évenkint ily specialis czélra tett adakozások összegéből megismerni. Rendes járulékból 8700 forint, kivételesjövedelemből úgymint hagyomány stb. 2740 forint, háromlott az intézet számára. A hagyományok között van 1000 frt, melyet a kórháznak egy asszony hagyott, ki hajdani szegénysége idejében az intézetben ápoltatott, ily módon akarván bebizonyítani az intézet iránti hálaérzetét. Hogy másrészt még Angolhonban is lehet szó deficitről, azon tény mutatja, miszerint a nevezett intézet évi számodásában 4000 frt, mint olyan figurái. PEST, 1867. KHÓK és WEIN KÖNYVNYOMDÁJA. (Dorottya-utcza 14. szám).
