Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-12-15 / 6. szám
91 92 legalább 5"'-nyi (külső 6'") a közönséges hályogmag kivételére pedig (4%'" (külső seb alapja 5%"'), továbbá a seb magasságát illetőleg az első esetben 2"', a másodikban 1%"' kívántatik meg. Csak igen kivételes esetekben (mindig cataracta senilis-t értvén) lehetne‘l'"-nyi magas, 4"'-nyi belső alappal biró szarusebbel czélt érni. A miből következik: 1) hogy kemény hályognál egyedül a karélymetszés nyújt oly nyilást, mely a magnak elegendő tért enged, hogy a sebcsatorna sértése nélkül kiürülhessen; 2) hogy be- és kiszurásnak (Punction und Contrapunction) a szaru-tülkhártyai határban (Corneosclerarglenze) kell történni, ha azt kivánjuk, hogy a belső sebalap elég nagy legyen; végre 3) hogy a lebeny magassága a mag vastagságától függ. 19 eset, melyeket St. ezen elvek szerint műtett — egyetlen egynek kivételével, a hol technikai hibát követett el — a legsikeresebben gyógyultak meg (Szivárványmetszés vagy pár héttel előbb, vagy a tok bemetszése előtt történt). Ily jelentéktelen számból természetesen nem szabad a százaléki viszonyt úgy következtetni mint nagy számokkal tehetni, a mit szerző nem is tesz; de ha tekintetbe veszszük, hogy ezen műtétmód nagyban ugyanazonos Jakobsonéval, ki tudtomra eddig a legkedvezőbb számbeli eredményt mutatta ki, vele együtt remélhetjük, hogy a jövő nem fogja meghazudtolni várakozását. St. az eddig divatozott karélymetszések elveit megbírálván, úgy nyilatkozik, hogy A. G. Richter ideje óta a hályogmetszés tana egyszer sem tett oly nagy haladást, mint a milyen a be- és kiszurásnak áthelyeztetése a tülkhártya határába, és ez Jakobson nagy érdeme. J. ezen metszésmód nagy előnyével megismerkedvén, azokat két mozzanat által vélte értelmezhetni, először t. i. az által, hogy a véredényekkel ellátott köthártyaszegély (limbus conjunctivae) elősegíti az összeforrást, és másodszor, mert a szaruszövet összeesésre (collapsus) való hajlama ott kezdődik, hol a limbus határa van. St. ezen magyarázattal nincsen megelégedve, mivel a szaruhártya vágott sebei, ha csak zuzódást nem szenvednek és idegen test által meg nem sértetnek, mind a középpont mind a körzet táján egyaránt jól szoktak behegedni, a collapsus veszélye pedig a hamar gyülekező csarnokviz által elliárittatik; ő a fent vázolt viszonyokban keresi ezen metszés felsőbbségét, abban t. i. hogy csak is ezen metszésnél lehet a belső sebnek oly térfogatot és alakot adni, mely a| hályogmag mekkoraságának megfelel, s mely a seb tiszta, zuzódástól ment jellemét biztosítja. St. szoros boncztani elmélkedés útján, melyet számokban kifejezett, ugyanazon meggyőződésre jutott, melyet Jakobson tapasztalás útján tett magáévá. A mi a vonalmetszést kemény hályog kivételénél illeti, St. jogosan kételkedik abban, hogy Schuft gyakorlatilag megpróbálta volna mütétmódját, mielőtt azt közzétette, mert ha metszésének csak 3'"-nyi hosszúságot ád, a fent adott számok után lehetetlen, hogy még a közönséges átméretü mag is a legnagyobb zuzódás nélkül ezen sebcsatornán kivihető legyen, mely azonkívül a kanál által is betömetik. Critchett és Bowman nagyobb vonalmetszést csináltak, hogy az a mag átmérőjénék megfeleljen (külsőleg 4%—5'", belsőleg 3%—4'"), de ők sem vették számba a mag vastagságát, mely ennélfogva kénytelen erőszakosan útat törni magának az által, hogy a sebszéleket csúcspontjukban 1%— 2"'-nyire szétrepeszti, de a mi ismét a seb hosszúságának rovására történik, miért is a többször említett aránytalanság a mag és a seb között ezen műtétmódnál is fennmarad. Graefe új műtétmódja, úgy mond Steffan, kétségkívül igen előnyös az által, hogy szorosan vonalszerű, a tülkhártya határában helyezett és függőlegesen irányzott sebet ejt, különösen a kés minősége folytán, de a seb mekkorasága még mindig nem felel meg a hályog átmérőjének. Azért Graefe maga, ki a húzó műszerek (kanál és kampó) alkalmazását mindinkább nélkü(özhetövé akarja tenni, ott, hol nagyobb hályogmag ismertetett fel, vonalmetszését nagyobbá tenni ajánlja az által, hogy %'"-nyival szélesebb kés használtassák, a be- és kiszurás pedig l/3'"-nyival közelebb tétessék a szaru haránt átmérőjéhez, a seb ily módon ’/»"'-nyi lebenymagasságot nyervén. Mindamellett St. ebben sem tajál elég biztosítást a zuzódás ellen, hogy ha a lebeny 1 %—2"'nyi magasságot — a mint ő követeli — nem mutat. Steffan a fentebbi számokkal még a hályogkés minőségére von következtetéseket. Előrebocsátván, hogy már Richter igen jól ismerte a hályogkés megkívánt tulajdonait, t. i. azt, hogy hegyétől nyele» felé mind szélességben, mind vastagságban növekedjék, hogy háta keskeny de tompa és egyenes, éle domború, hegye pedig kétélű legyen, és csak abban tévedett, hogy kését nagyon is szélesre csináltatta, átmegy Z ehnder 100 évvel Richter után közzétett azon nézeteire, melyektől Steffan csak arra nézve tér el, hogy keskenyebb kést hoz alkalmazásba. Szerinte nem szükséges, hogy a kés szélessége a külső lebenymagasságnak megfeleljen, hanem czélszerűbb, ha a belső lebenymagassághoz van idomítva; ez utóbbi pedig nagy hályogmagnál 2'", középszerűnél 1tehát 1 olyan legyen a kés szélessége is (2"'-nyi nagy, 1 '/2";-nyi közönséges hályognál). Ilyen szélességnél természetesen még fennmarad l/2"'-nyi szaruhid, midőn a kés már a legnagyobb átmérőjéig betolatott, mely hidat a kés visszahúzása közben metszük keresztül. Ezen utolsó művelet függőlegesen mellfelé irányzott éllel történik, miután nagyobb kényelem végett a csarnokviz lassú kiürülését eszközöltük. Ily módon sokkal könnyebben, illetőleg biztosabban vitetik végbe a metszés, mint midőn azt egész terjedelmében a kés előretolásával végezzük. Steffan kését Graefe-nek új keskeny kés-mintája szerint készíttette, nem módosítván azon semmit, mint csupán a szélességet. Köthártyalebenyt a szerző nem csinál, nem is talál abban semmi előnyt. A szivárványmetszést ellenben szükségesnek találja, már a kéregállomáuy tökéletes eltávolítása érdekében is, de még azért, hogy a látaszélnek a hályogmag általi zuzódását elkerülje. A szivárványmetszést nem, mint Jakobson a hályogkivétel után, de a tokmetszés előtt teszi meg. Steffan még az utóhályogról, nevezetesen annak oki viszonyairól értekezik, s egyszersmind Pagenstecher ismeretes mütétmódját elég szigorúan bírálja, mely műtétmód a többek közt léuyegileg abban áll, hogy a lencse tokjával együtt vétetik ki a szemből, mi nagy veszélylyel van összekötve azért, mert a tányér- . szerű bemélyedés ily eljárásnál szükségképen megnyittatván, az üvegtest elóesése csak kivételes esetekben kerülhető ki. Végre az elaltatást illetőleg, tapasztalásból tudja, hogy az a műtétre nézve nem oly félelmes eljárás, ,mint némelyek, hányástól stb. tartván, azt képzelik, de hogy rendesen nem szükséges a szóbanlevő karélymetszés kivitelére. Említésre méltó, hogy szerző egyszer 7 obon chloroformot leheltetett be, mely adag némileg emlékeztet J ak o b s o n ebbeli mesés adataira. A mag nélküli, azaz puha hályogot vagy egyszerű szétdarabolással vagy vonalmetszéssel gyógyítja. Ajánlhatjuk az 51 lapra terjedő füzet olvasását. 2. Beiträge zur Physiologie und Therapie der Thränenorgane von Ulrich Herzenstein, prakt. Arzt. Mit 2 Tafeln. Berlin 1868. Verlag von Aug. Hirschwald. A mint a czimből látni, az előttünk fekvő füzetnek két része van. Az elsőben állatokon tett kísérletek vannak előadva, melyek kimutatják, hogy a könyek elválasztása az idegek, nevezetesen a nervus lacrymalis befolyása alatt történik, s az ötödik ideg ágainak izgatására az átterjedés (Reflex) törvénye szerint beáll; de hogy a rendes folytonos könyelválasztás még akkor is észlelhető, midőn az elválasztást eszközlő idegnek (secretorischer Nerv) befolyása átmetszés által ki lett zárva. Kutyákon nemcsak a könyideg, de még a nerv. subcutaneus malae közvetlen izgattatása is szaporítja a könyelválasztást. Ezen szaporítás nem áll többé be, ha a könyideg keresztülmetszetik, de a folytonos elválasztás azért meg nem szűnik, mely utóbbit ennélfogva hüdési könyelválasztásnak tekinthetni. Hasonló viszonyok, mint tudva van, a nyál elválasztására nézve már előbb találtattak fel. Az együttérzideg nyakrészének keresztülmetszése nem gyakorol semmi befolyást a köny elválasztására, ezen ideg izgattatása pedig változékony eredménynyel van, de még is lehet, hogy mind mennyiségre, mind minőségre nézve másnemű könyelválasztást eredményez, mint a könyideg izgattatása, minek analogonját is mét a nyál elválasztásánál találjuk. A könytömlő takáránál, illetőleg a könyorresatorna szűkületénél H. a Bowman által behozott kutaszolást alkalmazza, azon lényeges módosítással, hogy a szokott kutaszok helyett oly tágítható ezüst kutaszokat használ, melyek a H o 1 t-féle húgycsőtágitók mintája szerint készültek. A műszer zárva vezettetik be, mire a srófot megnyitván, a tágító kutaszt betolja. Egy másik módosít-